Nem elég, hogy a csapat hazai pályán 1-0-ra kikapott a Napoli elleni rangadón, a klubnak pénzbüntetést is fizetnie kell a szurkolók miatt.
Közel 55 ezer néző látogatott ki a San Siróba a múlt héten a Napoli elleni mérkőzésre, amelyet a bajnokság 18. fordulójában rendeztek. A csapat végül 1-0-ra elveszítette a meccset, miután a 92. percben a játékvezető érvénytelenítette Franck Kessié gólját.
Az Olasz Szövetség fegyelmi bizottsága hivatalos közleményben jelentette be, hogy 10 ezer euróra – átszámítva körülbelül 3,6 millió forintra – büntette a Milant a Napoli elleni összecsapás után.
Az indoklás szerint a Milan szurkolók a kezdőrúgást megelőzően sértő, Nápoly ellenes rigmusokat skandáltak az ellenfél szurkolói felé.
9 hozzászólás
Vajon akik a szövetségben ülnek, jártak tízen-, huszonévesen futball meccsre?
Giroud – t is meg kellett volna bűntetni, amiért a védő testi épségét súlyosan veszélyeztető módon feküdt a füvön, ráadásul a bíró megtévesztésének a szándékával úgy csinált mintha nem lenne megjátszható!
🙂 Ez hatalmas!
Inkább örülhetnének, hogy vannak még szurkolók a stadionokban, akikből megél ez a naplopó szövetség.
Édes f@szom, mit fognak még kitalálni 🙄🙄🙄
Ugyanaz megy mint itthon. Büntetik a szurkolók miatt a csapatokat, ahelyett hogy örülnének annak az átlagban 1-2.000 embernek, akik hajlandóak fizetni érte és kimenni az itthoni meccsekre.. A magyar NB1 ráadásul messze nem Seria A..
Na jó itt már én is azt mondom hogy ez már nevetséges. Csendbe kell ülni vagy mi a bánat? Mi van nincs pénze a szövetségnek? Lehet emiatt is ilyen bénák a bírók nincs pénz megfizetni a jobbakat. 😀
Most itt zajlik az Empoli elleni meccs amikor ezt írom. Állandóan megy a Milan Milan vaffan culozás. Akkor most ők is kapnak pénz büntit?
Hogy a villamos szabja rátok a rövidnadrágot…