Több különböző opció is szóba jöhet a téli átigazolási időszakban a védelem megerősítése érdekében.
Mint ismert, Simon Kjaer súlyos térdsérülése miatt a klub vezetősége középhátvédet akar igazolni a télen. A dán válogatott védő hosszú időre kidőlt és ebben a szezonban már nem léphet pályára. Nemrég Andreas Christensent, Nikola Milenkovicot és Gleison Bremert is szóba hozták a Milannal, most pedig újabb játékos neve merült fel.
Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio beszámolói szerint a Milan kiszemeltjei között szerepel a francia élvonalban szereplő Lille védője, Sven Botman. A klub figyelemmel kíséri a helyzetet és januárban megkísérelheti a leigazolását.
Amennyiben az Elliott Management zöld utat ad egy nagyobb összegű befektetésre, akkor Paolo Maldiniék rástartolhatnak a 21 éves középhátvédre, aki kulcsember a francia bajnoki címvédő Lille-ben. Romano megjegyzése szerint a Milannak vetélytársa akadt a Newcastle United személyében, amely komoly érdeklődést mutat a holland U21-es válogatott játékos leigazolása iránt.
A Milan és a Lille vezetősége között nagyszerű a kapcsolat, hiszen az elmúlt években több transzfert is lebonyolítottak. Legutóbb 2021 nyarán Mike Maignan érkezett a francia alakulattól a bajnokság legjobban teljesítő kapusaként és a Rossoneri 14 millió eurót fizetett érte.
6 hozzászólás
Eddig jol jartunk a Lille-el.
Videok alapjan kisse darabos, megelozo szereleseket nem latni nala es a legtobb 16oson beluli szerelese is erosen fizikalis (nehogy olaszban majd bebe fujjanak ilyeneket, mert azert benne van.)
Persze Kjaer miatt kell most de ugy latom mar mar Romagnoli helyere is tervezhetik.
De persze video alapjan sosem 100% , hogy milyen is valojaban es amugy is egyenlore pletyka a dolog.
Egy szo mint szaz, kicsit azert nevesebbet varok majd.
Végülis a PSG-t megelőző bajnokcsapat és a BL-ben simán továbbjutó csapat meghatározó játékosáról van szó, aki 21 éves. Nem hogy nevesebb nem fog jönni, de egy ilyen játékosért inkább összetehetnénk a két kezünket.
Teljesen el vannak itt szállva sokan hogy milyen igazolási lehetőségeink vannak.
A fiatal holland védő srácok nem rosszak.
Szegény Lille-t sajnálom, olyan mintha a Forma 1-ben lennénk az Elliot istállóban. Az első számú pilóta az olasz Milan, a második pedig a francia Lille srác, akinek mindent le kell nyelni.
Na jó, nem ilyen egyszerű csak ez jutott eszembe.
Viszont ha már megemlítette a cikk a Newcastle Unitedet. Mindig is szimpatizáltam velük, főleg a Shearer korszakban. Az hogy ez a klub is egy kecsketoszó kezébe kerül attól mondjuk inkább csak kevésbbé fogom őket kedvelni (mondjuk divatdrukkerek lesznek bőven). De mit akarnak? Mostanság felmerül egy név a hírekben, a hülye újságok egyből odateszik a Newcastle csapatát. Viszont ez a csapat jelenleg rohadtul úgy néz ki, hogy az őszt nem a PL-ben kezdi meg. Az hogy hirtelen vennének 5-6 topjátékost, attól holnapra nem lenne gálajátékuk. Azzal meg szerintem nem mondok hülyeséget, hogy talán könnyebb megnyerni a PL-t, mint a kiesés után visszakerülni a Championshipből a PL-be.
Bocs a kiterőért. Szóval nem lenne rossz ez a holland kölyök.
Nehéz megítélni, hogy mik is pontosan a klub lehetőségei, amikor a keretet összerakják. Néha van egy olyan érzése az embernek, hogy főleg az újságírók sokkal erősebb képet akarnak mutatni a klubról, mint amilyen valójában, míg a vezetőség és az Elliott talán pont az ellenkezőjét teszi – talán érthető is, hogy miért. Maldini nyilatkozta a napokban, hogy hírek 10%-a ha igaz a Milannal kapcsolatban, többnyire hiszek is neki. Felröppen Julian Alvarez, Sven Botman, vagy De Ketelaere neve szinten minden héten, de az a helyzet, hogy nekünk ilyen tagokra annyi esélyünk van jelenleg, mint a Genoának Theo Hernandez szerződtetésére. De nem sokkal több, az biztos. Csak csóválom a fejem, amikor valaki fanyalog a fentiek hallatán, mert bizony én a két kezemet összetenném, ha csak egy idejönne közülük, és mind a hármat, ha többen is. Sajnos az van, hogy nekünk a teljesen ismeretlen tehetségek, vagy a nagy csapatok hulladéka jut, ezzel pedig minőséget építeni baromi nehéz, de minimum esetleges.
Én úgy gondolom, hogy egy fiatal tehetség leigazolásában sokkal nagyobb esélye van a Milannak azzal a projekttel, amit most képvisel, mint egy befutott spílerrel.
A befutott, 26-28 éves „sztárral” már nehezebb lenne, eleve a bér miatt. Ilyen igazolásnál akkor látnék esélyt, ha az a sztár nem 5., 6., 7. akar lenni egy angol klubban, vagy PénzeSGépben, Realban, hanem olyan, aki köré építenek. Ahol nagyobb reflektorfényt kap.
Én bízom benne, hogy Ibrához hasonlóan lesz ilyen a jövőben. Lehetőleg fiatalabb.
Sajnos azt kell hogymondjam a jelenlegi Milanba még Neki is örülnék.