Stefano Pioli az Udinese elleni 1-1-re végződő mérkőzést követően elmondta, hogy egy gólt ajándékoztak az ellenfélnek és rávilágított arra, hogy miben hibáztak és mi hiányzott a csapat játékából a meccsen.
„Magasabb tempóra és nagyobb pontosságra illetve átgondoltságra lett volna szükség a passzjátékunkban. Több mozgásra kellett volna kényszerítenünk az ellenfelet, de ezt nem sikerült megfelelően kivitelezni. Tulajdonképpen egy gólt ajándékoztunk az ellenfélnek és ez még nehezebbé tette a mérkőzést számunkra.” – mondta Pioli.
„A Bajnokok Ligájából való kiesés már a múlté, a csapat jó kondícióban volt. Nehézségeink akadtak, hogy átjussunk az Udinese nagyon jól szervezett védekezésén és azt gondolom, hogy hiányzott a türelem és a sebesség a játékunkból, hogy ezáltal az ellenfél jobban kinyíljon. A hibánkat követően bonyolultabbá vált a meccs, de folytattuk a játékot és próbáltunk kialakítani a gólhelyzeteinket.”
„Jelenleg szerencsénk sincs a kapu előtt a helyzeteknél, de a végén sikerült egyenlítenünk. Úgy vélem, hogy a legutóbbi négy vagy öt kapott gólunk előtti hibánál mi birtokoltuk a labdát. Aztán ezek komplikált mérkőzésekké váltak. Már többször is szembenéztünk az Udinesével és minden alkalommal nagyon nehezen legyőzhetőek voltak. Fizikálisan nagyon erős csapat és ellentámadásból veszélyesek. Óvatosabbnak kell lennünk és sokkal kevesebb hibát elkövetni, amikor nálunk van a labda.”
„Brahim? Nincs a legjobb formában. Megvoltak a lehetőségei, de újra meg kell találnia a legjobb formát. Ha gólokat szerzel, akkor a teljesítmény is javul. Az edzésmunkájának köszönhetően Brahim vissza fogja nyerni az ideális formáját. Bakayoko? Nem lett volna szabad a sorok között maradnia, a középpályásunk ott nem kaphatja a kapunak háttal a labdát. Úgy próbáltuk felépíteni a támadásokat, hogy Bennacer visszahúzódott a két középhátvéd vonalába, de nem sikerült pontosan és gyorsan járatni a labdát.”
„Cserék? A játékosok nem könnyítették meg a dolgomat az első félidőben. A szünetben a három cserét azért hajtottam végre, hogy gyorsabban járassuk a labdát és több legyen az 1 az 1 elleni párharc a szélen. A meccs végén sokszor kerestük Zlatant a tizenhatoson belül, hogy döntetlenre hozzuk az eredményt és szerencsére sikerült.”
„Nyilván amikor nem nyerünk, akkor nem lehetünk elégedettek. Nem ez volt a legjobb esténk, de a csapat egészen a végsőkig próbálkozott és ez a karaktert mutatja. Az előző szezon első felében 43 pontot szereztünk, most 39 pontunk van két meccsel a bajnokság féltávja előtt. Megpróbáljuk felülmúlni a tavalyi eredményt.”
„Ibrahimovic? Mindig gólt akar szerezni és segíteni a csapatnak kiharcolni a győzelmet. A végsőkig próbálkozott és végül szerzett egy szép gólt.”
„Sérültek? Giroud áll a legközelebb a felépüléshez, de meglátjuk. Két nap pihenőnk lesz és egy hetünk lesz felkészülni a Napoli elleni mérkőzésre. Szeretnénk magasabb színvonalú mérkőzést játszani.”
„Az elmúlt néhány meccsen elveszítettük az összhangot védekezésben. Túl nagy volt a távolság a sorok között, nem voltunk pontosak a kilépésekben, nem helyeztük elég nyomás alá az ellenfelet és túl sok területet engedünk. Védekezésben és támadásban is jobbnak kell lennünk és azon fogunk dolgozni, hogy fejlődjünk.”
4 hozzászólás
Még mindig azt tudom mondani mint a szezon előtt hogy vékony a keret. A költség takarékosság itt jön ki. A sok sérült miatt nincs rotálási lehetőség. Fáradtak a játékosok. Emiatt nincs stabilitás hátul mozgás pedig elől.
Az a baj a kapu előtt, hogy mi állandóan be akarjuk játszani a labdát az 5-re és Leao-n kívűl senki nem próbálkozik kapura lövéssel. Ibra meg már hiábva van néha előnybe nem olyan gyors a reagálása neki és körülményesebb lett és nem mindig lövi már el 16-on kívülről. Viszont emellett ő a király!
Szerintem maximálisan ki van használva a pénzügyi lehetősége a csapatnak. Legalábbis közelít hozzá. Sajnos, az FFP miatt, ami úgy tűnik, csak ránk van valójában hatással, de ránk ténylegesen átléphetetlen falként hat, erősen be van szűkítve a mozgásterünk. De a csapat már lassan 2 éve erősen teljesít, már-már látványosan is néha, s nemzetközi mérkőzéseinken sem vallottunk kudarcot a csoportutolsó helyezéssel sem. Ennek meg lesz, már valamennyire meg is van, a hatása, és szépen lassan de bővül a mozgásterünk. Ha továbbra is képesek leszünk minőséggel megtölteni ezt a teret és a csapat nem esik szé és jönnek az eredmények, akkor lesz esély a zárkózásra, a feltámadásra. Én úgy gondolom, még kb 2 év kellene hozzá ilyen szinten.
Az FFP duplán hátrányos a korábbi félrement játékosvásárlások meg az ingyen vagy aprópénzért távozó játékosok miatt..