A Milan megszerezte idei első győzelmét a Bajnokok Ligájában, miután 1-0-s győzelmet aratott idegenben az Atlético Madrid ellen. Stefano Pioli elégedetten és elismerő szavakkal nyilatkozott a mérkőzést követően és kiemelte: ez az eredmény a csapat mentalitásának és a játékosok közös munkájának köszönhető.

“Ezen az estén Madridban az volt a legfontosabb a csapattól, hogy mentális szinten nagy intenzitással éltük meg a mérkőzést. Mindenki teljes mértékben kivette a részét és egy nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg itt, ahol a Parma 1999-es győzelmétől eltekintve olasz csapat nem győzedelmeskedett. Nyilvánvalóan nagyon boldogok vagyunk, de mint mindig, most ez a siker sem szállhat a fejünkbe. Egy ilyen nehéz mérkőzés egy ilyen magas szintű ellenféllel szemben talán még jobban megérteti velünk, hogy igazán erős csapattá tudunk válni a megfelelő koncentrációs szinttel, mentalitással és elképzelésekkel.” – mondta Pioli.

“Ez az AC Milan győzelme volt, az egész csapat sikere. A játékosok hozzáállása nagyszerű volt és remek karakterről tettek tanúbizonyságot. Mindig megpróbáljuk kontrollálni a mérkőzéseket és ezúttal ezt majdnem sikerült folyamatosan és az egész meccsen megtenni. Talán a második félidő elején volt egy jó periódusa az ellenfélnek, de nyilvánvaló, hogy az Atlético egy nagyszerű csapat. Úgy vélem, hogy nagyon fontos a mentalitásunk és mindig megpróbáljuk az ellenfélre erőltetni a saját játékunkat, továbbá veszélyesen és bátran játszunk. A játékosok teljes mértékben megérdemelték ezt a győzelmet.”



“Nagy szenvedéllyel éljük meg a kalandunkat és az utazásunkat. Minden nap együtt vagyunk és tisztában vagyunk azzal, hogy mennyit dolgozunk azért, hogy fenntartsuk a magas koncentrációs szintet. Ezen az estén minden fantasztikus volt. A szurkolóink is csodálatosak voltak, nagy létszámban érkeztek Madridba és hallatták a hangjukat. Egy oldalon állunk, együtt harcolunk és együtt szenvedünk, még akkor is, amikor nem sikerül a legjobb teljesítményt nyújtanunk.”

“Tudom, hogy a játékosaim mire képesek és az hatalmas elégedettség egy edző számára, ha figyelembe vesszük a nehézségeket, továbbá azt, hogy a legtöbbjük most először játszik a Bajnokok Ligájában és ilyen hozzáállással lépnek pályára ezeken a mérkőzéseken. Annak az edzőnek, aki minden nap ezekkel a játékosokkal együtt dolgozik és ők továbbra is fejlődnek és keményen odateszik magukat, hogy egyre magasabbra emeljék a mércét. Ez az, ami óriási elégedettséggel tölt el engem.”

“A játékosaimmal együtt fejlődök, megbeszéljük a dolgokat és dolgozunk. A lehető legtöbb elképzeléssel kell előállnunk a pályán, hogy játéktervünk és stratégiánk legyen, amely több lehetőséget nyújt számunkra. Együtt fejlődünk és azt gondolom, hogy ezek a tapasztalatok mindenkinek a fejlődését fogják szolgálni a jövőre nézve.”

“Nyilvánvaló volt, hogy nehézségeink lesznek a csoportban, de előzetesen abban reménykedtem, hogy az utolsó fordulóra négynél több pontunk lesz. Ehhez nem sok kellett volna, hiszen számos kedvezőtlen incidens történt, de jelen pillanatban csak az számít, hogy a csapatom jól teljesített egy nagyon erős ellenféllel szemben. Megérdemelten nyertünk és kiváló meccset játszottunk. Minden játékosomnak gratuláltam a teljesítményhez, mert megvolt bennük a vágy és a kvalitás. Giroud? Sajnos megsérült, a hajlító izmával van probléma és a vizsgálatok után derül ki, hogy mennyire súlyos. Olivier sérülése az egyetlen negatívum. Leao? Nem volt 100 százalékos állapotban és nem kockáztathattam. Remélem, hogy vasárnapra rendben lesz. Ibrahimovic? Ő jól van.”

“Messias? Gyönyörű története van, de ez még csak a kezdet számára. Jó képességei vannak és ez a gól még nagyobb önbizalmat fog neki adni. Messias nagy segítségére lesz a csapatnak. Nem mondanám csodának, hiszen nem véletlen van itt. Messias azért van itt, mert megérdemli a Milan mezt és be fogja bizonyítani, hogy maradhasson.”

“Új szerződésem? Még nem történt meg az aláírás, de teljes a harmónia a klubbal. Kölcsönös az empátia a folytatást illetően. Csak a munka, a kvalitás, az elképzelések és az eredmények számítanak, aztán majd jön az aláírás.”

8 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Végén megkapta az egész csapat ami járt volna már a rengeteg küzdelemért a Bajnokok ligájában. Remélem a pool nem hozza majd a legerősebb keretét Milanoba már így is rengeteg a pontjuk. Akkor simán beférne a 3 pont a Porto meg Athletivel 2/2 és szèpen tovább robogunk mint a gyorsvonat. 🤓

    • A Pool már most is tartalékolt. Persze a cserék megkettőzött erővel menek. Így nem tudom melyik a jobb számunkra. Első meccsen is jó esély volt a pontszerzésre. Itthon egy jó meccset kell játszani és élvezni a BL légkört. Aztán bízzunk benne, hogy a sors visszaad valamit abból amit első 2 fordulóban elvett.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet