Sandro Mazzola, a városi rivális Inter korábbi legendája szerint a Nerazzurri megérdemelte volna a győzelmet a Milan elleni derbin, továbbá beszélt a bajnoki címért folyó versenyről is.
A 79 éves egykori olasz csatár – aki 17 évet töltött az Internél – a RAI 1 csatorna műsorában beszélt az 1-1-es döntetlenre végződő milánói derbiről. Mazzola értetlenül áll azelőtt, hogy miért nem Hakan Calhanoglu rúgta mindkét büntetőt.
„Az Inter megérdemelte volna a győzelmet a Milan ellen. A második büntetőt is Calhanoglunak kellett volna rúgnia. Nem értettem, hogy miért nem ő végezte el.” – mondta Mazzola.
Mazzola úgy véli, hogy a 12 forduló után 32 ponttal álló Milan nem lesz harcban a Scudettóért.
„A Milan és a Juve is kiszáll a bajnokság megnyeréséért folyó harcból. Úgy gondolom, hogy az Inter és a Napoli fog versenyezni a Scudettóért és a végén a Nerazzurri nyer.”
Mazzola az előző idényben is kifejtette véleményét a bajnokságról és egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a Milan ismét le fog maradni a Bajnokok Ligájáról és nem lesz ott az első négyben. Végül a Rossoneri a második helyen zárt a Serie A-ban.
15 hozzászólás
Amikor valaki eléri a szellemi leépülés egy szintjét, akkor már nem biztos hogy kellene nyilatkozgatnia..
😀 😀 😀
Milyen meglepő a tippje!, Valahogy éreztem , hogy nem a Milan-t mondja a végén….🤣
Ha még lenne Budapest TV , az ezo-percekben lenne a helye.
Vén buzi….
Ebben a korban (is) veszélyes gyógyszerre inni…
Ezzel nem „állt bele” a Milánba.
Jövendölt egyet.
Az öreg Mazsola nem tudja már mit beszél.
Sandro, nézdd ott a fény! És a másik korrupt elmebeteg, Facchetti integet. Gyerünk, menni fog!
Keményen rá fogunk cáfolni ebben a szezonban is Mazsolabácsi jövendölésére 😀⚽
Egy olasz bácsi véleménye után tutira sokan fognak álmatlanul forgolódni éjszaka.
Azt elfelejtette mondani, higy 2 ajándék tizit kaptak. A végén örülhettek az 1 pontnak.
Szerintem elég demenciós az öreg szegénykém nem tudja mit beszél k…a be
Majd elmúlik…
Elképzelem, ahogy a drága kicsi szívem várja a karácsonyi záróbulira szóló meghívót, hogy bemehessen az ajándék szaloncukorért, majd elfogyassza az ingyenvacsit. Közben pedig elmesélje a plafont és az órajukat bámulóknak, hogy egyszer hogyan futott el a szélen és hogyan adott kötényt Riverának, majd jobb külsővel úgy tekert a kapuba, hogy közben egy 8-ast rajzolt a labda a levegőben. Hozzátéve, hogy abból csak azért nem lett évszázad gólja, mert még nem volt internet, meg tiktok.
Az ilyenek mindig eszembe juttatják, hogy majd mennyire fognak röhögni rajtam az unokáim.
sose ertettem hogy lehet interesnek lenni … de ez mar az en bajom …. de egy biztos ezek a nagy nyiltakozatok ( a masik a materazzie volt meg 1 eve ) csak fel tüzelnek es a ac milant is feltüzelni fogjak ! IDEN elörebb fogunk vegezni mint a sinter
Materazzi tényleg, na az egy szép macska volt.
Cordoba, Burdisso stb. Válogatott tahótársaság volt. Még mondjuk Pepe odafért volna és akkor az már egy kerek életmű.
Nem baj! Tavaly is alaposan mellé lőtt az öreg😁