Stefano Pioli szerint a csapat számára legfőképpen a tapasztalatszerzésről szól a Bajnokok Ligája az idei szezonban, továbbá beszélt a Porto elleni 1-1-es döntetlenre végződő mérkőzésről, a csapatról, az utóbbi nehézségekről és a közelgő Inter elleni városi rangadóról.
„Az első félidőben alárendelt szerepünk volt, de a második játékrészben sokkal jobbak voltunk. Egy kemény ellenféllel néztünk szembe, így következetesebben kellett volna játszanunk. Rögtön a mérkőzés elején hátrányba kerültünk, ami kissé elbizonytalanította a csapatot, de reagálni tudtunk és megpróbáltuk megnyerni a meccset, amit sajnos nem sikerült. Ez csalódás, mert fontos lett volna számunkra a győzelem a tabella és a presztízs szempontjából egyaránt. Ahogy a szurkolóinknak is fontos lett volna, hiszen az egész mérkőzésen támogattak minket. Ugyanakkor ez a Bajnokok Ligája és arra kell koncentrálnunk, hogy még keményebben dolgozzunk és magasabb szinten teljesítsünk, mert nagyon erősek az ellenfeleink.” – reagált Pioli.
„Folytatnunk kell a fejlődést. Továbbra is egy nagyon fiatal együttes vagyunk és a csapatunkat olyan játékosok alkotják, akiknek többsége ezelőtt még soha nem játszott a Bajnokok Ligájában. Szükség van ezekre a tapasztalatokra, hogy fejlődjenek, jól olvassák a szituációkat és megértsék, hogy ezen a szinten maximális koncentrációt, intenzitást és technikai kvalitást kell hozni 95 percen keresztül.”
„Egyértelmű, hogy voltak nehézségeink az utóbbi időszakban. Sok volt a sérültünk, amely megakadályozta, hogy pihentessünk néhány játékost. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű három naponta ilyen szinten teljesíteni, de abszolút elégedett vagyok a játékosaim reakciójával, elszántságával és teljesítményével. Ugyan hátrányba kerültünk, de sikerült visszakapaszkodnunk. Az utolsó percig a győzelemért hajtottunk. A csapat a karaktere szempontjából még soha nem okozott nekem csalódást.”
„Vissza kell nyernünk az energiánkat a derbire, ami nagyon fontos mérkőzés lesz hazai közönség előtt a tabella szempontjából is. Mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a meccsre. Lesz egy kis időnk regenerálódni, így maximális potenciállal lépünk majd pályára.”
„A szurkolóink igazán fantasztikusak, mert még a legnehezebb pillanatok közepette sem hagyták abba a csapat buzdítását.”
7 hozzászólás
Igazából lehetett azt sejteni,hogy nem jutunk tovább.A bírók sem éppen nekünk fújtak.
De azért ez nagyon gyenge.
Nem vagyunk képesek egy meccsen dominálni.
Ez a porto a liverpool ellen például pályán sem volt, olyan hulla gyengék voltak, minket meg megfingatnak. A BL nagyon más kávéház mint a bajnokság, erre fel kell készíteni a csapatot jövőre.
Ahhoz, h a csapat párhuzamosan jól teljesítsen a BL-ben és a Bajnokságban is, vélemenyem szerint 2-3 év BL szereplés kell, mivel a játékosok többsége alsó vagy közép csapatból lett igazolva. Pioli sem egy BL, Európa Liga győztes vezetőedző. Szóval van mit tanulnia mindenkinek, úgy gondolom. Nincs semmi gond ezzel az idei BL szerepléssel. Majd 2 év múlva lehet felülvizsgálni az edző és a játékosok BL teljesítmenyét.
Oriasi hulyesegnek tartom ezt a BL rutin dolgot. Az Atalanta eleteben eloszor volt a BLben tavaly megsem egett porra pedig ugyanugy kukazos a jatekopolitikajuk illetve nem sztarokat vesznek. A Milan is ott votl az ELben tavaly szoval volt nemzetkozi porondon es ott is jol be lett a csapat arazva. El kene fogadni, hogy gyenge ez a cspat. Olasz ligaban eron felul teljesit illetve a liga is gyengebb lett. 10 ev utan is IBRAtol varjuk a megvaltast ileltve egy Giroudtol akit mar leepitett az Arsenal es a Chelsea is de a milannal meg erosites es kezdo. Bakayokokat igazo la csapat aki egy bukott jatekos es nem kell a Chelseanek, Monaconak, Napolinak Messiah is 30 eves ami egy Brazil tamadonal a karrierje veget jelenti….
En szivesebben neznem akkor Pobegat inkabb kiteljesulni vagy egy Robakot vagy Colombot cserekent beallni
Az Atalantan nincs akkor nyomás, mint Milanon. Náluk nem elvárás az, hogy minden évben BL-t vagy EL-t játszanak. Korábban Pioli, Gazidis, Maldini, Scaroni is azt nyilatkozta, hogy most már a stabilitás és a folyamatos BL szereplést, szinten tartást szeretnék elérni és megtartani. Ha az idei BL-re 200% teljesítményt beleadtak volna a játékosok, minden meccset gőzerővel játszanának, akkor a bajnokságban sajnos elfogyna a Power és még több sérülés is lenne. Ez borítékolható.
Ha a meccseken igazságosan fújtak volna a kib@🤬🤬tt bírók, akkor, most nem így nézne ki a tabella és nem lennének ilyen viták sem, h BL szintű e a csapat. A Madrid nem nyert volna bírói segítség nélkül, ahogy a Porto sem. Akkor a Milannak 6 pontja lenne (2. hely!!), a Portonak 2, a nyamvadt Atleticonak meg 1.
Szerintem igenis jól játszottak (kivéve a legutóbbi első félidőben).
Én még most sem adtam fel a reményt. Az Atleti ellen talán feküdhet nekünk az idegenbeli környezet. Jönni fognak ránk a 3 pontért, kontrázni kell! . A pool megverheti még a portot is, hogy a 6. körre teljes nyugalomban lefeküdjön nekünk hazai pályán. Aztán már csak egy jó eredmény kell a porto – atletin és megtörtént a csoda. Lehetetlen? Nem! Legalább 5 – 8 % esély még mindíg van rá!