Újabb fejlemények történtek a Zvonimir Boban és a Milan közötti jogi csata ügyében, ugyanis a milánói bíróság jóváhagyta a fellebbezést az elsőfokú ítélettel szemben.
A horvát szakembert 2020 márciusában menesztette a Milan vezérigazgatója, Ivan Gazidis, miután engedély nélkül nyilatkozott. Az ominózus interjúban Boban kitálalt a klubon belüli ellentétekről, nyíltan kritizálta a felettesét és nehezményezte, hogy a hátuk mögött tárgyalt Ralf Rangnickkal és erről még nem is tájékoztatta őket. Boban szerint jogtalanul bontották fel a szerződését, ezért bíróság elé vitte az ügyet és első fokon megnyerte a pert. Ennek eredményeképpen a Milannak mintegy 5 millió 375 ezer eurós kártérítést kellett fizetnie a kirúgott igazgató számlájára.
A Milan fellebbezést nyújtott be az első fokú ítélet ellen és a klub kezdeményezése sikerrel járt. A CalcioFinanza beszámolója szerint a Milánói Fellebbviteli Bíróság részben elfogadta a fellebbezést.
Az első fokon kihirdetett 5,375 millió eurós kártérítés 4,125 millió eurós vagyoni kárból és 1,25 millió eurós nem vagyoni kárból tevődött össze. Ezen felül az ügyvédi költség meghaladta az 51 ezer eurót. A fellebbezést követően a bíróság határozata alapján elengedték a nem vagyoni kárból fakadó összeget, így Bobannak mintegy 1,2 millió eurót vissza kell fizetnie a Milannak.
Nemrég Boban azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg a nyilatkozatát, ami végül a kirúgásához vezetett és azt állította, hogy nem a klubbal van folyamatban lévő pere, hanem az Elliott Managementtel. Ezt az amerikai alap szóvivője határozottan cáfolta és közölte, hogy Boban hivatalosan a Milant perelte be.
1 hozzászólás
Nemigazán jó oda k@kk.ntani ahol étkezel. Lehet, hogy Bobannak igaza volt, de őszintén 10-ből hány ember szereti a főnökét? Ha minden alkalmazott a főnökét perelné, az emberiség valószínűleg éhen halna. És a tulajdonos kit fog először pi.sán rúgni? Az alkalmazottat vagy a főnököt akit közvetlenül erre a projektre alkalmaz? Akkor most ki is az ostoba? Fogd a pofád és dolgozz. És akkor kapsz fizetést. Az, hogy a 4 fal között szidod és pletykálod az embereket, saját jogod. Telekürtölni a sajtót, olyan információkkal, amik nem oda tartoznak…Ez viszont már ostobaság a javából.