Rafael Leao szomorúan nyilatkozott a Liverpool elleni vereség után és meglátása szerint két nagy hibát is elkövettek, amelyekből az angol együttes mindkét alkalommal gólt szerzett.
„Kicsit szomorúak vagyunk, mert elveszítettük a mérkőzést, de büszke vagyok a csapatomra. Egészen az utolsó pillanatig harcoltunk és megpróbáltuk megváltoztatni az eredményt.” – nyilatkozta Leao a lefújás után.
Számos csapattársához hasonlóan Leao is az első alkalommal játszott a Bajnokok Ligájában az eddigi pályafutása alatt. A portugál támadó a Milan mindkét góljában oroszlánrészt vállalt, az elsőnél ő adta a gólpasszt Rebicnek, míg a második találatnál nagyszerűen indult meg a bal szélen a saját térfeléről az ellenfél tizenhatosáig.
„Gyerekkori álmom volt, hogy pályára lépjek a Bajnokok Ligájában. A csapattársaimmal együtt megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani ezen a mérkőzésen, viszont egy kiváló csapattal néztünk szembe egy gyönyörű stadionban, amely megtelt szurkolókkal. Sokat segített nekik, hogy hazai közönség előtt játszottak, de dolgoznunk kell azokon, amiket elrontottunk.”
„Véleményem szerint két komoly hibát is elkövettünk ezen a meccsen, amelynek következtében két gólt kaptunk. Dolgoznunk kell, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk a következő mérkőzésre, hogy ne kövessük el újra és nyerni tudjunk.”
„Veszítettünk, de megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyszerű dolgokra. Keményen kell dolgoznunk és a következő meccsre összpontosítani.”
2 hozzászólás
Mindig negatívan bírálom Leaot de meg kell mondanom azt is, hogy idén először de látszik a fejlődés a srácon.
Mindig is azt mondtam, hogy nagy tehetség csak sok mindenen kellett változtatni. Megélt abból, hogy tehetséges és hozzá kellett ahhoz szoknia, hogy itt már olyan szerepet szánnak neki ahol minden héten a támadások alappillérének kell lennie. Az meg külön lenullázta őt, hogy centert kellett játszania és az nem megy neki. 2 csatáros játékban megélne elöl de nem tud háttal játszani a kapunak és birkózni. Terület kell neki ahol ki tudja használni a sebességét és azt, hogy 1-1-ben megver bárkit. Ha lendületből tud érkezni megfoghatatlan. Ez az ő szezonja lehet, főleg úgy, hogy Rebic is szárnyal jelenleg és jó kis harcra készteti őket a kezdőbe kerülésért.