Clarence Seedorf, a csapat korábbi klasszisa az előző idényhez képest még kiegyensúlyozottabb harcot vár a Serie A-ban, továbbá a saját példájára hivatkozva kiemelte a tapasztalat fontosságát és úgy véli, Paolo Maldini irányításával a Milan jó kezekben van.
„Időnként beszélek Maldinivel. A Milan jó kezekben van. Minden együttes DNS-ét csak azok képesek továbbadni, akik maguk is részesei voltak a klubnak. A Milan esetében Maldini egy olyan alappillér, aki minden nap jelen van és fontos üzenetet közvetít. Aztán, hogy ez a játékosokban megmutatkozik-e a pályán vagy sem, az már más dolog.” – mondta Seedorf.
„A klub szilárd csapatot épít, egyértelmű döntésekkel. Továbbra is alapvető fontosságúnak tartom a fiatal és az idősebb játékosok keverékét. Paolo ugyanígy látja. Ibra mellé érkezett Giroud a nyáron, így a csatárposzt rendben van. Soha nem az életkorban hittem, hanem a tényekben. 34 évesen sokkal felkészültebb voltam, mint 26 évesen. A tapasztalat sok dolgot kompenzál, ami a fiatalokban nincs meg. Gondolok itt az érzelmek kezelésére, az edzésekre vagy éppen a nehéz pillanatok leküzdésére.”
„Serie A? Még kiegyensúlyozottabb lesz a bajnokság, mint az előző szezonban. A csapatok erősödtek, de véleményem szerint az Interben és a Milanban van valami plusz. Meglátjuk, hogyan teljesít a Milan a kétfrontos versenyben. Nagyszerű dolog, hogy a csapat újra visszatért a Bajnokok Ligájába és ez egy olyan sorozat, ahol nagyok az ambíciók. Egy Milan rajongó számára akár egy Scudetto győzelem sem lenne rossz. Az Inter elveszítette néhány kulcsemberét, akik nem pótolhatóak könnyen, de ettől még egy kiváló csapatról van szó.”
„Sajnálom, hogy a Milan ilyen hosszú ideje nem vett részt a Bajnokok Ligájában. Talán ha a klub vezetősége akkoriban más döntéseket hoz, akkor ez nem történik meg. Mindenesetre büszkeség számomra, amit a Milan edzőjeként vittem véghez.”
31 hozzászólás
Jo kezekben lenne? Engem nem gyozott meg. Donnarumma, Calhanoglu ment ingyen, Mandzukic is nagy mellefogas vol es Gianpaolo is…es most ott vagyunk, hogy Romagnoli es Kessie is megy ingyen! Donnarummarol nem igazan tehetett es jol potolta de ha ezeket a jatekosokat osszeadjuk es csak 10 millaert kiaruljuk akkor is +40m es akkor jofejek voltunk. 4 jo korban levo meghatarozo jatekos ha ingyen tavozik akkor ott valamit kra elrontottal mert ilyenre bizony nem nagyon van pelda.
Es akkor ott az a remek otlet, hogy Kessiet cserelnek a Poolal Thiago A-ra ami jo mert nem ingyen megy de egy 24 evest cserelni egy 30ra akinek szintem brutal fizuigenye lehet… Hogy nem Naby Keita jutott eszukbe a poolbol…
Na de mindegy. Szoval azert annyira nem kell elajulni. mert csinalt xar dolgokat is boven lasd Gattuso kirugasa REbic-Silva csere….
Te még nem hibáztál soha a melóban? Giampaolo? Hol van már…?
Hát tény hogy azzal kezdték Maldiniék. Gianpaoloval. A Milan valaha volt leggyengébb edzőjével. 😀 De én nem panaszkodom összességében. Vannak gondok nem picik így sem meg lehetne jobb a helyzet de az elődök meg katasztrófák voltak. Ahhoz képest nem rossz ez. Sokat morgok erre a vezetőségre is és ígérem fogok is. 😀 Akárhogy is nézzük 2 éven belül ingyen megy a fél kezdő csapat. Valami tényleg nem klappol. Tény az is hogy Berlu papáéktól az összes tulaj csak minuszba rakta a csapatot meg a korona se jött jókor. Nincs könnyű helyzetben a klub. Itt még évekig nem lesz meghatározó csapat. A stadion projektről is nagy a csend. Az is sokat hozna. Ha nem az önkormányzat vinné el a jegyek egy részét.
Nagyon rosszul látod! Elment Donnarumma és Hakan, de Kessie és Romagnoli nem!!! Akkor mondjuk ezt ha már elmentek! Te a színfalak mögé látsz? Attól mert neked nem mondta el Maldini még lehet, hogy jól állnak a tárgyalások. Donnarummáékról meg annyit, hogy 2 választása volt a klubnak vagy eladja őket kb 40 millióért mert lejáró szerződésű magas fizetési igényű játékosokért többet nem adnak vagy itt maradnak, lehet aláírnak és velük elérjük a BL-t és a velejáró pénzt. Én is a BL lehetőséget választottam volna mert az ott kapott pénz visszahozza azt amit elbuktunk azon, hogy ingyen elmentek és ott vannak még a reklám pénzek, a több érdeklődő szponzor, meccsbevételek stb…
Egy ilyen döntés nem olyan fekete meg fehér ahogy te látod, hogy jajj ha csak 10 milliót kapunk értük… csak abból őket sem pótolod és lehet elesel több 10 milliótól egy kis pénz miatt.
Akkor mi a megoldás, mert látom mindenkinél jobban tudod a megoldást, akkor rúgjunk ki mindenkit a vezetőségből és mindenki keressen annyit, amennyit csak akar és majd m16-al zavarod el az ueafa ellenőröket „say hello to my little friend”.
😀 hol mondtam, hogy adjak meg amit kernek?!?
.
Kezd el elobb a hosszabitasrol szolo targyalasokat nem utolso evben! Ez mondjuk egy jo valtozas lenne es ha nagyon nem megy a hosszabitas akkor add el amikor meg el lehet 1-1.5 evvel a szerzodes lejarta elott kb…Kessie megigerte, hogy nem lesz gond es amint visszater az Olympiarol hosszabbit. Ezt Maldiniek olyan faxan megettek, hogy most mar a kezdeti 6 millio helyett 10et ker Kessie mert ugye ott a PSG, Pool, Atleti, Chelsea aki mind mind bombazza ajanlatokkal…es mind ingyen szeretne sot meg jobb ha elcserelik egy nem benvalt magas fizut igenylo 30as jatekosra (lasd Pool aki Thiago Alcantarat ajanlja) vagy Atleti aki Herrerat.
Pedig elkezdték a tárgyalásokat már 1 évvel korábban is, mert szólt erről pár hír. Ezért ebben megint tévedsz. Az meg, hogy megették, hogy aláírja az szintén csak egy olyan dolog, amit te állítasz és semmi valóságalapja nincs. A tények azok, hogy kapott egy végső ajánlatot, ami 6.5-ről szólt és ezt nem fogadta el. Ezek után hiába akarják eladni, ahogy például Samu-t is eladnák, mert nem viszi el senki vagy nem egyezik meg a játékos, ami esetben semmit nem tudnak tenni és most is ez történik megint. Ez nem Maldini sara, de nem fogok veled vitatkozni, mondom akkor rúgjanak ki mindenkit és kapják meg a 8-10 20 milliós fizetéseket a 0 teljesítményre és majd mikor jön az elszámolás akkor majd az ueafa-t is lepénzeli az arab tulajdonos, aki vezeti majd a Milan-t a te álomvilágodban.
megkezdek aham…ha egy eve megkezdtek volna es nem jon az egyezseg akkor el tudod adni most nyaron. De nem arultak igaz? mert arra vartak, hogy visszajon az olympiarol es alair!
Egyszeru a keplet. Kessie loszor kert 6m azt megadta a Milan aztan kitalaltak, hogy kernek 8-at erre jott a 6.5 m plusz bonuszok es most jon, hogy kene 8 plusz bonuszok mert kozben korbeudvarolta a PSG, Pool, Chelsea meg a fel vilag.
Egy kva szoval nem mondtam, hogy adjanak mindenkinek 8-10 millas fizukat azt mondom, hogy hosszabbits idoben es ha fel ev alatt nem sikerul akkor add el!
Kessie a Milan egyik legjobbja mar evek ota megis az utolso evig vartak.
Most meg itt a kenyes szitu, hogy akkor vagy padoztatod amennyit tudod, hogy lejebb menjen az azsioja es beerje kevesebb fizuval vagy marad minden es jovore penzhetjuk a PSGben.
Azt a lényegi dolgot nem érted meg, hogy nem lehet eladni, mert a játékos és a menedzsere diktál, Samu-t is árulják és nem megy sehova. Amennyiben lenne 2 év a szerződéséből és könyörögne a klubnak a játékos, hogy engedjék el, akkor lehetne legkönnyebben eladni, de Kessie inkább kamuzott és most már eladni se érné meg, mert nem fizetne érte senki annyit vagy a játékos direkt húzná az időt. Olvass utána, hogy Alaba mit csinált, ő is 2 évig húzta halasztotta az átigazolást miközben mondogatta, hogy csak a Bayern.
Az összes ilyen kínai tulaj által hozott játékos ezt csinálja a Milan-al és ingyen fognak menni, aztán végre elfelejthetjük ezt az egészet, mert már most is pótolták Bakayoko-val Kessie-t, amit nem tettek volna meg, ha bekajálták, hogy majd aláír egyszer. Ezek csak az újságokban nagy dolgok, hogy olimpia utánra ígérte az aláírást, már akkor tudta mindenki Maldini-t is beleértve, hogy nem fog aláírni, én is tudtam és le is írtam, visszakeresheted.
Maldini-nek sokkal több infója van, mint az újságoknak, ezért arról nem tudunk semmit, hogy zárt ajtók mögött mi történt és nem viccből tárgyaltak egész nyáron Bakayoko-val. Ez az olimpia csak arra van, hogy a hozzád hasonlókat becsapják és a játékos helyett Maldini-re legyél mérges. Majd ha egyszer leszel valami hasonló helyzetben, majd talán megérted, hogy kötve van a keze Maldini-nek és mindenért ő viszi el a balhét.
A történet végét meg nem ismerjük és még akármikor aláírhat a játékos, de eladni csak akkor tudjuk, ha a játékos úgy dönt, padoztatni meg nem sok értelme lenne, ha jó teljesítményre képes, mert a BL meneteléssel már több pénzt hozna, mintha sikerülne eladni nyomott áron.
Pontosan ahogy desmond írja… nem minden olyan egyszerű és a lejáró szerződésű játékosok-ért nem nagyon fizetnek nagy összegeket esetleg akkor hogy ha egy ritka tehetség az a játékos mint például Mbappé, és igaz hogy Kessie rengeteget csinál de sok ilyen játékos van és pótolható… tehát azért nem fognak érte verekedni a klubbok. Ott van például Haaland, nagy tehetség de nem volt érte hű de mien nagy harc, mert inkább kivárnak mert tudják hogy jövőre olcsóbban hozható. És az sem megoldás hogy most eladok minden játékost aki nem hosszabbít időben, meg hogy padoztassam. Ha már fizetek neki fizetést akkor tegyen is a csapatért főleg akkor ha fontos játékos. Eleve amikor érkeznek a játékosok alá írnak egy szerződést bizonyos időszakra, tehát benne van hogy ez a időszak után nem biztos hogy hosszabbít, de ha már alá írt bizonyos évre és fizetünk neki akkor játszon is és legalább így legyen haszna a csapatnak a játékosból.
Mennyi adóssága van még a klubnak? Van ahol 340 milliót írnak van ahol csak 90et.
Az a szép, hogy néha valaki leírja a száraz igazságot (mint pl zso) és aztán neki estek mintha ő tehetne róla.
Az fog érdekelni hogy az FFP helyett mi lesz ha igazak a hírek mert ez tarthatatlan. Sok neves klub rokkan bele.
Fuuuu istenem ennyi „szurkoló” akik csak nyávignak állandóan. Komolyan már egy pár éve járok ide de régen nem volt ez hogy akár hányszor nyitok ki valamit mindig több olyan van aki elégedetlen. Régen nem volt ennyi örök elégedetlen „szurkoló” Le írja a száraz igazságot?? Most komolyan rossz a vezetőség? Mert el ment Donna ingyen meg Calha? Calha egy hálátlan gerinctelen ember. Mielőtt ide érkezett már előtte több hónapos büntetést kapott mert idő nap előtt más klubbal egyeztetett. És az ilyen büntetés ritka. De Calha ilyen. Donnaruma?? Már az azelőtti szerződés hosszabbításnál majdnem mindenki szidta és zavarta el a klubtól mert mert kérni 6 milliót. Akkor a vezetőség volt a rossz mert megadta neki. Most a vezetőség a rossz mert nem kínált neki csak 9 milliót. Hmmm érdekes…. És hogy ingyen mentek???? Ti nem figyelitek a piacot??? Csak a Milanbol mentek ingyen???? A Barca, Real, City, Liverpool sztár csapatokból nem ment senki ingyen igaz? A PSG akiknek határtalan a fizetés nem tudja marasztalni Mbappet mert egyszerűen menni akar. Tehát mindenhol akkor rossz a vezetőség igaz??? Nem veszitek észre hogy ha ingyen megy játékos több fizetést kérhet? Nem kell értük milliókat adni és így több fizetést kínálhatnak. Haaland sem ment sehova mert jövőre olcsóbban el lehet hozni.
És hogy voltak mellé fogások??? Ez most tényleg komoly??? Mondjatok már egy csapatot ahol nem volt semmien mellé fogás vagy hibás döntés!!!!! Rengeteg klub edzőt vált mert egyszerűen nem jön be, rengeteg játékos egyik klubban nagyon jó máshol gyenge. Shevchenko a Milanban aranylabdás volt a Chelseaben meg semmi extra, ugyan úgy Kaká…..Mandzukic??? Ingyen érkezett és ráadásul a fizetés feléről lemondott! Mandzukic egy igazi harcos volt, egy próbát meg ért. Nem adtak érte több milliókat, mint például egy Barca Griezmanért hogy aztán kölcsön adja vissza annak akitől vétek. Vagy csináljuk azt mint az Inter? Hogy majd utána kiárusítást csináljunk? A klubb stabilitást nyert végre több mint 10 év után. Jöttek remek játékosok mint például Theo Hernandez, vagy Bennacer, Tomori is remek fogás volt akit okosan fogtak meg, kölcsön, bevált és jött, Giroud is jó fogás volt. Vagy például egy Saelemakers, sokan szidják de jóformán ingyen érkezett és lám beverekedte magát egy Belga válogatottba és remekül meg is állta a helyet, vagy egy Ibra hogy itt van az is a vezetőségnek köszönhető, hogy Donnaruma helyett jött egy eddig nagyon ügyes Maignan 13 millióért az is arról mond valamit hogy szar a vezetőség. Hogy kihúzták a csapatot a szarból, hogy egy korona időszakban is stabilabb lett a csapat azt bizony nem nézi senki. Hogy a csapat a BL-ben van végre azt sem becsüli senki. Gondolom így akkor nem is fogjátok nézni a BL meccseket mert titeket az nem érdekel, az nem fontos, az nem lényeges. Csak a szart mossátok körbe körbe körbe. Ha valamit jól csinálnak azt pedig szó nélkül hadjátok. A vezetőség egy óriási nagy gödörből, sírból hozta ide a csapatot amit még Berlusconi kezdett nagyon de nagyon mélyre ásni amikor Thiago Silva, Kaká, Ibra féle nevek mentek el a csapatból és jöttek a Bertolacci, Poli, Destro, Mauri féle játékosok helyettük. Ti aztán igen hálás szurkoló társak vagytok….
+1
Osszekevered a szezont a fazonnal ember. Kaka, Sheva, Ibra, Silva k*va sok penzert ment el! Nem ingyen ez baromi nagy kulonbseg.!! A PSG visszautasitotta a Real madrid ajanlatat Mbappert! Grizemann nem ingyen tavozott. Az uzlet buko persze de Andre Silva is az nalunk vagy Paqueta, es ugy tunik Leao is az.
Itt arool van szo, hogy nem magasztalom egekig es nem gondolom, hogy jobbak Maldiniek mint az elsozo akarmelyik management. Lassuk be Gattusot elkuldtek mert lemaradtunk a BLrol 1 pontal azutan, hogy atvette a bukdacsolo csapatot. Aztan ujra lemaradtunk hala a faxa rajtnak Gianpaoloval es tavaly K nagy mazlival meglett az utolso meccsen valami csoda folytan! De ezt sokan elfelejtitek!
.
Itt a lejaro szerzodesekkel van a gaz. Egyszer benezheted ha elmegy egy jo de az, hogy sorra az utolso evre hagyjak a targyalasokat ez azert elegge amatornek tunik. Erdekes Granovskaia a Chelseaben elpasszol egy lejart szerzodesu 35 evest Giroudot is penzert meg egy mindenhol megbuko Bakayokot is 1 evvel a szerzodese lejarta elott a Milannak 18 millioert. Valahogy onnet nem ingyen mennek el az emberek mig a Milanban Biglia, Bonaventura, Mussachio, Borini, Donnarumma, Calhanoglu mind ingyen ment es most jon kessie meg Romagnoli! Persze csinalt jo dolgokat is hogy de ez igaz mindegyik managementre. Itt pont az van, hogy ez a par ingyen tavozo a kulonbseg, hogy Abrahams nem Milan mezben van hanem Roma mezben.
Rengeteg nev ropkodott a nyar alatt de egy csomo nem jott a penz miatt lasd a brazil srac aki inkabb a Juveba ment pedig a Milan nyeregben volt vagy Junior Firpo …
Ezek a Bakik abba kerultek, hogy Messiah meg Bakayoko jott meg Giroud jott
Nem keverem össze, hanem te kevered össze azt amit írok. Kaka és a többiek távoztak, igen, de nem azt írtam hogy ingyen! Távoztak, és kik jöttek a helyükre, azt írtam!!! Nem az ingyen távozásokhoz írtam, hanem ahhoz hogy mien nevek voltak és kik jöttek a helyükre, hogy mien mélyre ásták a Milant és honnan kell kihúzni vissza a Milant. Tehát még egyszer te kevered ossze.
Igen Mbappe-ért vissza volt utasítva az ajánlat ha volt egyáltalán. Ez nem biztos. De Donnaert is voltak vissza utasítva ajánlatok és Calhaert is. És megint össze kevered, mert nem azt írtam hogy ingyen fog távozni hanem azt hogy az jobb biznis a játékosnak is meg a vevő csapatnak is ha ingyen jön/megy, mert kevesebb pénzt kell kiadni érte és több fizetést kaphatnak/kérhetnek. Griezmannál sem írtam hogy ingyen távozott, hanem azt is egy nem jól sikerult üzletek közzé soroltam. Tehát megint össze keverted ahogy te írod a szezont a fazonnal. És mi hogy A.Silva, Paqueta vagy Leao bukó üzlet? Megint csak azt mondom írj egy olyan csapatot ahol mindig mindenki beválik? Minden üzletben benne van az hogy nem sikerül hogy nem fog beválni bizonyos országokban. Nem mindenkinek fekszik a Seria A vagy bármien bajnokság. Silva, Paqueta és Leao szerintem sok esélyt kaptak hogy bizonyítsanak de nem bizonyítottak vagy egyszerűen nem tudtak élni a lehetőséggel. Te ha olyan nagy szakertő vagy, szerinted csak csak olyan játékosokat hoznál a csapatba ami tuti beválik? Nem. Te sem tudnád ezt garantálni. Silva erre a tokeletes példa, hogy nem biztos hogy a vezetőseg volt a hibás. Portugáliában jól ment neki, nálunk nem (engem nem nagyon fogott meg sosem amikor játszott és sokakat nem) elment Németbe és ott újra magára talált. Tehát lehet nem feküdt neki vagy a csapat vagy a bajnokság, ugyan úgy mint Shevanak a Chelsea, vagy Kakának a Real (tehát megint csak ne az ingyen távozáshoz írom ezt, csak hogy képben legyél).
Ember nem jobbak Maldiniék mint az előző gárda???? Most ezt komolyan írod???? Hová is jutottunk az előző gárdával? Még nagyobb adósságokba és a BL egyszer sem volt meg. Akkor már kérlek szépen miert is ne lenne jobb ez a gárda? Másodikak, BL….ez mikor is volt meg utoljára? Vagy akkor még nem voltál Milan szurkoló? Vagy kimaradt az utolsó 10 év? Én nem mondom hogy a legjobb, legtokéletesebb vezetőség, de legalább előrébb vagyunk és jó úton haladunk. És szintén nem kell elfeledni hogy azelőtt nem csak Maldini volt de ott volt Leonardo is… El küldték Gattusot? Imádom Gattusot, egy igazi Milan szív, harcos, meg minden de be kell vallani mint edző nem egy nagy klasszis és nem lett volna neki többre. A Napoliban sem vitte hú de mien nagyra és jobb kerete volt mint a Milanban. Kurva nagy mázlival lett meg a második hely???? Már komolyan miért?? És még egyszer miért csak állandóan a szart hozzátok fel a jót meg elfelejtettétek?!?! Hogy kerültek fel a második helyre???? Úgy hogy kiharcolták maguknak azokat a pontokat???? Vagy netalán más harcolta ki nekik???? Vagy úgy hogy az előttünk lévő csapatoktól levontak valami miatt annyi pontot hogy meg lett nekünk a BL? Az lett volna a mázli. De nem. Megverték pont a második Atalantát az utolsó körben. És nem sokkal előtte pedig a Juventust!!! Az nem mázli. És látod ha elveri a csapat az Atalantát a Juvét az semmi, azt nem kell figyelembe venni. Nem azért lettünk másodikat mert kikapott mindenki és meg maradt a második hely, hanem azért mert nyertek és kiharcolták maguknak. Azt hogy nem is tudom mennyi rekordokat döntöttek meg azt sem kell figyelembe venni igaz??? A hosszú hónapok menetelését azt sem kell figyelembe venni igaz? Az nem fontos z az nem lényeges, azon nem lehet csamcsogni. Csak csak csak a rosszat, vagy a rossz hullámvölgyet ….ott mindig van kritikus. Amikor vesztett a csapat egy nap alatt 30-40 kritikus komment volt a meccshez. Amikor nyert a csapat talán összesen még 10 koment sem volt. Az nem jó ha nincs min csámcsogni.
Utolsó évre hagyták a tárgyalásokat? Dehogy hagyták, egyszerűen a játékos várt ki és nem akart hosszabítani. Tárgyalhatnak ők amennyit csak akarnak ha a játékos nem akar tárgyalni. Mint például Mbappe. És azért a vezetőség sem tárgyalhat fejetlenül. Minden attól fugg mit ér el a csapat, hol végez, mien bevételek várhatóak…. Nem kínálhatnak egyformán…mert lehet van BL, lehet nincs….
Igen a Chelsea okosan csinálta Giroudal de azért ott sem valami nagy összegekről van szó, de ilyet a mi vezetóségünk is csinálhatna néha, de nem biztos hogy minden ügynök vagy játékos bele megy ebbe, és például egy Raiola biztos nem menne bele ilyen dolgokba olyan könnyen.
Mindenhol megbukó Bakayoko? Nálunk is? Nekem erre más a véleményem.
Biglia, Mussachio, Borini féle neveket hozol ide? Hogy ingyen mentek? Mert pénzért nem kellet senkinek sem. És pont ez amiről beszélek, hogy pont a régi vezetőség hibáit mossák le még mindig magukról. Nézd meg Castillejot. Nem kell senkinek. És ki hozta ezeket? Biglia, Mussachio, Castilejo, Borini….a régi vezetőség, akik szerinted ugyan olyan jók mint a mostani….ember te komolyan vak vagy….és hogy Kessie meg Romagnoli menni fog? Már te ezt így el döntötted? Szuper. Kessievel már a múlt éven megkezdték a tárgyalásokat, de eddig nem jutottak véghez, holott már neki is nagyon szép összeget kínálnak. De valahogy Kessie a nagy szavai után mégsem ír alá, mert valószínűleg megint csak a tobby millió van benne amit mi nem tudunk megadni. És hogy Romagnoli menni fog? Az egészen más helyzet, mert ó nem azért fog menni, de azért mert kikerült a kezdőből, és egyszerűen nem is fognak egy csere játékosnak annyit kínálni mint amennyit Raiola fog kérni…. és ráadásul maguk sem tudták még hogy mi lesz Romagnolival, mien formában lesz, mit tud az asztalra tenni…. és pont ezért szerintem a vezetőség sem tudta mit tegyenek, mert az sem lenne egy okos húzás hogy hosszabbítsunk és emeljünk a fizetésén egy rossz formában lévő cserepados játékosnak.
Minden vezetóség csinált jó dolgokat? Miraballi-ék ki dobtak az ablakon több mint 200 milliót és jóformán már mindenki el ment….na az volt szar vezetóség….
Hogy Abrahams nem jött ide? És? Most akkor mindenkinek a Milanba kell jönni? Ezt komolyan nem értem….az hogy neked tetszik valaki vagy jó játékos nem biztos hogy kell a vezetőségnek is vagy hogy a játékos is akar jönni. Sokszor a játékosok inkább a gyengébb csapatokba mennek hogy többet játszhassanak, vagy vannak olyanok akiknek a pénz a fontosabb és el ülnek a cserepadon is szívesen több millióért. Messiahot még nemis láttad játszani és máris kritizálod….látod pont ez vagy te, egyetlen pozitív dolgot nem említel csak a rosszat. És csak Bakayoko meg Giroud jött? Te kit vartál Ronaldot meg Messit? Giroud elég jól nyomja eddig, és Bakayoko nálunk meg nagyon de nagyon jól nyomta….de neked minek is mondani ezt, ez nem érdekes, ezen nem lehet csámcsogni….tipikus olyan mentalitásod van mint a mostani emberiségknek….mindenki csak a rossznak örül hogy tudjon rajta csámcsogni és állandóan panaszkodni….nem tiszteltek és nem becsültök semmit, a jót és nem jössztök rá hogy lehetne rosszab is.
? Ember tisztazzunk par dolgot. Az Elliott celja, hogy a Milan onfenntarto legyen. Ebbe a tervbe 4 legjobb korban levo ingyen tavozasa nem igazan fer bele. az a penz amit az Elliott Beletolt a csapatba ujra azt lassuk be meglehetett volna jatekoseladasbol. Es igen boven van aki ezt a Milannal joval jobban csinalja. Legyen az egy Lazio akar de a legjobb pelda a Chelsea. 1 ev volt hatra Courtois szerzodesebol es 35millaert ment el. Valahogy beloluk nem csinalnak hulyet a jatekosok szep mesevel, hogy nyugi maradok itt hanem durva penzeket hoz le bukott jatekosokbol is. Igen Bakayoko bukott jatekos. 2018 ota csak kolcsonben van es senkinek nem kellett. 1 ev utan mindenki adta vissza. Visszadta a Milan, a Monaco es a Napoli is. 4edszer van kolcsonbe miutan megvettek 40 millioert! Az hol nem bukott? Nalunk jol jatszott? voltak jo meccsei de megsem vette meg a csapat de annak mar 2 eve ember! Tavaly a Napoliban mit muvelt? mert nekem ugy tunik a kolcsonadott Pobega gyerek jobb evet produkalt mint Bakayoko.
Messiaht nem lattuk es szidom? Nem szidom csupan azt mondom, hogy a kutya sem ot varta es azt gondolom ezzel sokan egyetertenek velem ha azt mondom nem a 30 eves brazilt vartuk. azert O jott mert masra nincs penz! A nevek akik ropkodtek meg erdeklodott a Milan… De paul, Zyech, Sabitzer, Vlasic, Isco, Odrizola, Jovic, Boubacar Kamara, Kaio Jorge, James Rodriguez.
Ezek mind mind a penz miatt nem jottek! A Milan nem engedheti meg maganak, hogy elessen 20-30-40 milliotol mert elbaxtak a szerzodeshosszabitast es nem adtak el oket idoben. Es akkor nagyon ugy fest, hogy meg 2 jatekos ujra ingyen megy el bar lehet Kessieert valaki cserebe ad egy 30 ev koruli jatekost meg kis penzt.
.
Mirabellit ekezed de aruld mar el melyik igazolasanak nem orultel? Kessienek? Bonuccinak? Calhanoglunak?Conti? Biglia? Andre Silva? Rodriguez? Melyikre mondtak akkor, hogy fu ezek szarok lesznek minek hozta ide? Ha Messiahnak igy orulsz kivancsi vagyok melyik nem kellett akkor.
Divat ekezni oket, hogy mennyit elvertek de 1 ev utan kirugtak oket. Nem nagyon volt idejuk dolgozni. Andre Silva 24 meccsen jatszott 923 percet…ez nem tul sok es maris le lett irva. Continak bomba formaban focizott. Behivtak a valogatottba es oktoberben rogton leszakadt a terde ez aligha az o saruk.
.
Nekem nem ugy tunik, hogy ezek xar uzletek voltak nekem pont ugy tunik, hogy ezek utan jottek csak a xar uzletek. Paqueta, Higuain, Piatek, Caldara-Bonucci csere. Locatelli eladasa, Laxalt megvetele 19 millioert, Castillejo megvetele 21m. Ha ezeket osszeadogatom 100m minusz osszejon.
Na jó akkor tisztázzuk ember 😁 tudod mi a célja az Elliottnak….kinek van több 100 millió a számlán? Neked vagy az Elliottnak? Ki ért el többet az Elliott vagy te? Csak tudják hogy mit csinálnak es mit csinálnak jól és mit nem….. ehez ennyit. A Lazio jobban csinálja??? Hol végzet a Lazio? A Chelsea? Azért nézd már meg hány éve nyomja a több száz milliókat a csapatba és hány baki volt náluk, legyen az nem bevált edző vagy játékos…. és azért Courtois nem egy Covidal sújtotta időszakban ment el…. és hogy tisztázzuk ember nem írtam azt hogy nincs jobb és ügyesebb vezetőség a futball világban. Egyszerűen csak azt hogy szerintem jól csinálják és dicséretet is érdemelnek.
Nem tudom mit mutatott Bakayoko a Monacoba vagy a Napoliban mert nem figyeltem de gondolom te sem,de lehet pont azért nem vették meg mert pénzt kellett adni érte, és nem lejáró szerződése volt….a Milanban meg volt egy összeszólalkozása Gattusoval azért távozott ha jól tudom…de a Milanban remekül játszott nem véletlenül sokan szerették volna újra látni.
Messias….. Nem mondom hogy jó üzlet volt de nem ítélkezzem addig ameddig nem látom játszani…. annó Bennacert is megkérdőjelezték mert hát mien már az egy kieső csapatból igazolni….
És hogy mien nevek repkedtek??? Ugyan már….erre akarsz alapozni? Ezért rossz a vezetőség mert nem jött ide mindenki aki szóba volt hozva a csapatal?
Kinek nem örültem a Mirabellis igazolásból? Kinek örültem inkább. Bonuccinak. És végül egy nagy csalódás volt nekem. Calhanoglut, Rodriguezt egy ismeretlen átlagos játékosnak tartottam. Kessie, Conti hoztak egy jó szezont az Atalantaba tehát nem volt az annyira biztos hogy nálunk is beválnak. Biglianak nem örültem, túl öreg, túl drága játékos volt aki nem fogott meg. Borininak sem örültem. Silva szintén bevált egy portugál bajnokságban ami messze nem olyan mint egy Olasz bajnokság.
Paqueta szar üzlet? Az előbb meg az volt a baj hogy el engedték 😁🤦🤦 Piatek? A Genovaban nagyon jó volt és eleinte itt is de utána valahogy lerobbant. Higuain? Ő azért nagy kaliberű játékos volt akit egy Ronaldo űzött ki…de ezek az üzletek meg Leonardo időszaka volt nem tisztán csak a Maldinie… szintén Laxalt és Castillejo…ha jól tudom akkor Maldini még nem volt a vezetőségben….
Toti tetszik az Interes ötlet! Kiárusítással is erősebb a keretük! 😉 😀
Balika de az Inter nem két három év alatt szedte össze ezt a keretet.
3 évente vizsgálják az FFPt azalatt csak lenne marketing ha tele lennénk sztárokkal. Pár sztár csak megmaradna. Ha meg nem akkor is csak kinulláznánk magunkat.
Toti82 tudom, hogy ide jársz pár éve mert én is, nem személyeskedünk.
Én egyszerűbben úgy fogalmaznám meg, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ingyen távozzanak a kulcsjátékosaink. Főleg nem évi több ilyen játékos. Menjen ha menni akar de kezdjük meg a tárgyalásokat időben és ha nem tudunk megegyezni legyen időnk még pénzé tenni. Ennyi az egész részemről és itt van még egy kis sallang:
Tudjuk pótolni őket? Persze sok év alatt, addig meg elmegy a többi. A játékosok karrierjének van íve. Kessie és Hakan 3-4 év volt mire felfejlődött erre a szintre, D kb 5 év. Ezeket nem lehet (vagy legalább is ritkán) teljes mértékben pótolni egy gyors vásárlással véleményem szerint.
Igen, persze nem vagyunk olyan helyzetben, de hát nem minden csak tőlünk függ, vagyis csak a vezetőségtől. Főleg nem olyankor ha valakit egy Raiola képvisel. És Raiola is csak teszi a dolgát, és pedig minél több pénzt zsebel be magának, ő ezért dolgozik, és nem egy önkéntes. És nagyon jól tudod hogy Donnarumanál már az első szerződés hosszabbítás is problémás volt. Tehát ott nem az volt a hiba hogy nem időben kezdtük. De Donnaek nem is akartak hosszabbítani. Ez is egy taktika. Vagy bezsebel a jelen csapattól szép összeget mert vészhelyzetben van a csapat mert ha nem akkor ingyen távozik, vagy bezsebel a másik csapattól mert ingyen kapnak egy játékost, tehát neki ez nagy biznisz. És Donna esete olyan hogy lehet múlt éven ha már meg mondta volna hogy menni akar hogy akkor sem adták volna el mert jobbat nem találtak volna akkor és lehet hogy nem is adott volna senki sem érte sok pénzt. Tehát lehet hasznosabb volt megtartani. Mint például a PSG Mbappet. Náluk is nagyon benne van az hogy ingyen fog távozni de nem akarják el engedni akkor sem mert tudják hogy jobbat nemigen találnak, és reménykednek is szerintem hogy ha valami nagyon jó eredményeket érnek el marasztalni tudják majd, mint ahogy azt gondolták Maldiniek is és én is, hogy ha meg lesz a BL akkor fogják tudni marasztalni Donnat, de nem így lett a vége. És lehet jobban is jártunk így hogy Donna ment es Maignan jött. Mert lehet lesz olyan jó mint Donna és ha össze számolják mennyit kellett volna adni 5év alatt Donnanak plusz Raiolanak és mennyit kell adni Maignannak plusz az átigazolásért meg van az az összeg amiért el tudták volna adni egy évvel ezelőtt. Tehát nem mindig olyan egyszerű ez. És ez az ingyen, lejáró szerződés nagy fenomén lett és nem csak nálunk. Tehát a jövőben biztos tanulnak ebből a csapatok és úgy fogják csinálni mint például a Chelsea….de az sem biztos hogy mindig jó ötlet, mert lehet hogy hosszabbítok automatikusan egy játékosnak egy szerződést csak azért hogy ne menjen el ingyen, de meg éri nekem hogy még egy évet itt legyen, mert ha pénzt kell adni érte, akkor nem ad senki és inkább vár még egy évet? Mert ez is benne van a pakliban.
És igen, nem biztos hogy mindig sikerül azonnal pótolni egy távozó játékost, beépíteni a csapatba, de azért Calhanoglu nem volt egy zseniális játékos akit nehéz lenne pótolni….nagyon sok láthatatlan meccse volt. Sokkal jobban féltem attól hogy sosem lesz már olyan kapusunk mint Donna de eddig Maignan nagyon jól úton halad…
Toti reagálva erre a gondolatmenetre kérlek engedd meg. Donnával teljesen egyetértek kellett hogy maradjon a BLre. És most Maignan remek helyettes. De akkor ha megadnák Calhának meg Kessiének amit kér és amíg nincs helyettes maradnának aztán ha van eladó sorba kerülnének visszahozva ezzel a többlet költséget? Vagy a kövi bl kvótánál vagy télen amint lenne pénz le lennének váltva és addig is van normális keret? Ha pénzért érkezik valaki nem kell évekig építeni. Tomorit se kellett meg Bakayokot stb…
Teljesen igazad van. Én sem értem minek nyavajgunk….
Az ingyen igazolás témához, amikor az AC Milan volt az egyik leggazdagabb klub, akkor miért akartak volna elmenni, mert itt volt közel a legtöbb fizetés, az sem mindig a klubhűségről szólt. Illetve kb 10 évvel ezelőttig kisebb volt a pénzbeli különbség a ligák között és a befektetők sem arab, amerikai meg kínai földrészről jöttek. És azt se felejtsük el, hogy ha valaki elment volna ingyen úgy hogy Berlu, meg Galliani nem akarja, akkor az lehet hogy lófejjel ébredt volna….
A bundabotrány óta esett le a Serie A.
Ezt mindig leírjuk sokan, de valamiért elsiklik felette mindenki és megint előjön. Nem baj ha Kessie-ben nincs klubhűség, elvárni nem fogjuk, de az igenis gerinctelen dolog, hogy lenyilatkozod, hogy ez a kedvenc csapatod és örökre itt akarsz maradni, majd mikor kapsz egy 6.5 milliós ajánlatot, akkor nem írod alá a szerződést, mert 8 milliót akarsz keresni a PSG-ben vagy bárhol.
Még egyszer kihangsúlyozom, hátha akkor felfogható.
Nem az a baj, hogy távozik, mert sokat akar keresni, NEM NEM NEM, ez nem baj.
Az a baj, ha lenyilatkozod, hogy nyáladzol a klub mezén lévő címerrel és itt akarod leélni az egész életedet meg ez az otthonod a hazád a kedvenc csapatod, imádsz mindenkit itt, DE aztán nem írsz alá semmilyen szerződést és kivárod, hogy ingyen távozhass.
Remélem így érthető volt és nem jön elő többet ez, hogy miért várjátok el, hogy hűséges legyen a klubhoz, mert szerintem az itt lévő emberek 90%-a nem várt el semmi ilyet.
Pontosan ezért nekem már nem kell, hogy bármelyik is csókolgassa a mezt. Az egy régi dolog, nem kell utánozni a régieket. Tök visszás érzést kelt már.
Új hagyomány? Mindenki termeljen fehéret a címerre góloknál 😀 😀 😀