Ivan Gazidis, a Milan vezérigazgatója reagált a szurkolók elégedetlenségére a rendkívül magas jegyárak miatt és közölte, hogy újrakalkulálják az árakat a Bajnokok Ligájára.
Mint arról beszámoltunk, a Milan szurkolói klubokat tömörítő AIMC és a klub szervezett szurkolói csoportja, a Curva Sud elfogadhatatlannak tartja a jegyárakat, amelyeket a hazai BL-mérkőzésekre határozott meg a klub. Gazidis üzent a szurkolóknak és elmondta, hogy a kérés alapján módosítani fogják a jegyárakat úgy, hogy igazságos legyen.
„Kedves Milanisták! Szeretnék reagálni néhány aggodalomra, ami a Bajnokok Ligája mérkőzésekre szóló jegyárak körül merült fel. Mindenekelőtt szeretnék biztosítani mindenkit arról, hogy a vezetőség minden döntése a klub érdekeit szolgálja.
Mindannyian szembenézünk a világjárvány kihívásaival és a klub megszenvedte az elmúlt 18 hónapot, amikor a szurkolók távol voltak a stadiontól és ennek a hatása a klub pénzügyei tekintetében is érezhető volt. Szeretném megismételni, hogy az egyetlen célunk továbbra is az, hogy büszkévé tegyük a szurkolókat egy pénzügyileg felelősségteljes sikeres csapat építésével. A klub által generált összes bevételt visszaforgattuk a cél elérése érdekében. Ezeknek a bevételeknek a növelése és a jó befektetése az egyetlen út a sikerhez. Össze kell fognunk a cél érdekében, hogy visszavezessük a Milant az európai futball csúcsára.
Természetesen a jegyeladások fontos részét képezik ennek az egyenletnek és arra törekszünk, hogy az egész szezonban megtaláljuk az egyensúlyt az árakkal, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a klub szert tegyen a szükséges bevételre anélkül, hogy kizárnánk vagy megbüntetnénk a szenvedélyes szurkolótáborunk bármely részét.
Hallottam az aggodalmakat és megértem, hogy ebben az esetben nem azonos az álláspontunk az egyensúlyról. Ennek megfelelően átgondoltuk a döntésünket és a Bajnokok Ligája mérkőzésekre úgy módosítjuk a jegyárakat, hogy igazságosak legyenek. A jegyértékesítést ideiglenesen felfüggesztettük és hamarosan újra megnyitjuk, amint újrakalkuláltuk az árakat.
Az őszinte és átlátható kapcsolat fenntartása érdekében el kell ismernünk, hogy hibás döntést hoztunk, de éreznünk kell a bizalmat és a támogatást a döntések terén, mert azokat mindig kizárólag a Milan érdekeit szem előtt tartva hozzuk meg.
A klub vezetősége és tulajdonosa nevében köszönöm a szenvedélyes és állandó támogatást, amely létfontosságú a küldetésünkben, hogy visszavezessük a Milant oda, ahová tartozik.
Forza Milan, mindig!”
Ivan Gazidis
vezérigazgató