Tiemoué Bakayoko a hivatalos bemutatásán elmondta, hogy az otthonaként tekint a Milanra és minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy kiharcolja a helyét a kezdőcsapatban. A francia középpályás szerint a mostani csapat jóval erősebb, mint a két évvel ezelőtti.
A VISSZATÉRÉSRŐL
„Emlékszem, hogy a Spal ellen Ferrarában játszottam az utolsó mérkőzésemet, amikor nagyon közel álltunk a negyedik hely megszerzéséhez. Nagyon boldog vagyok, hogy most itt lehetek és egy olyan csapathoz csatlakozhattam, amely kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába. Minden nagyon hiányzott: a csapat, a város és a szurkolók. Korábban én voltam az egyetlen francia játékos a csapatban, de most sokan beszélik a nyelvet az öltözőben. Ez a Milan sokkal erősebb és alig várom, hogy pályára lépjek.”
A SZURKOLÓKRÓL
„Mindig is erős kötődést éreztem a szurkolókkal és éreztem a szeretetüket. Kezdetben nem volt egyszerű, de napról napra egyre több önbizalomra tettem szert és remélem, hogy a lehető legjobban tudom viszonozni a pályán a Rossoneri szurkolók szeretetét. Lenyűgöztek az edzőközpontban megvalósított fejlesztések és a klub fejlődése az elmúlt két évben.”
MALDINIRŐL
„Kiváló kapcsolatot ápolunk egymással. Nagyon sokat segített nekem, amikor megérkeztem Milánóba. Közel állt hozzám a nehéz pillanatokban. Ő egy fantasztikus ember és sokat tanultam tőle.”
A CÉLJAIRÓL
„Az igazi otthonomként tekintek az AC Milanra. Itt mindent bele kell adni. Megpróbálom a maximumot nyújtani annak érdekében, hogy trófeákat nyerjek. Remélem, hogy itt maradok a két év kölcsön után is. Mindenki tudja, hogy mennyire kötődöm a Milanhoz. A pályafutásom ezen szakaszában stabilitásra és nyugalomra van szükségem ennyi kölcsönidőszak után. Remélem, hogy sokáig maradhatok a Milanban és a részemről minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez megvalósuljon.”
A CSAPATTÁRSAIRÓL
„Nagyon jól kijövök Kessiével és örülök a sikerének. Az elmúlt két évben nagyon sokat fejlődött és remélem, hogy maradni fog a jövőben. Mindenki tudja, hogy Ibra milyen karakter. Példaként szolgál számunkra és meg kell ismételnünk a profizmusát. Boldog vagyok, hogy egy csapatban játszhatok vele és tanulhatok tőle. A visszatérésem előtt beszéltem Giroud-val és Tomorival. Mindketten bátorítottak a döntésben és nagyon örültek az érkezésemnek.”
A SZEREPÉRŐL
„Az érkezésem után rögtön beszéltem az edzővel és nyugodt érzés fogott el. Tudom, hogy meg kell harcolnom a kezdőcsapatba kerülésért egy olyan csapatban, amely nagyon jól teljesít és remek eredményeket ért el. Az elmúlt mérkőzéseken jól játszottak a középpályások. Készen állok és elhatároztam, hogy elfogadom a kihívást. Az edző fog dönteni, hogy ki játszik, de megpróbálok lelkesedést és tapasztalatot hozni. Mindent beleadok.”
A JÁTÉKRÓL
„Még csak két edzésem volt a csapattal. Mindig meghallgatom az edző utasításait és tanácsait. Egyelőre nagyban nem különböznek attól, amiket Gattuso adott nekem. A teljesítményem ugyanolyan lesz, akár két, akár három középpályással áll fel a csapat. Készen állok. Nem leszek egyedül, a csapattársaimmal együtt játszom. Az edző fogja kiválasztani a megfelelő formációt, az én dolgom hogy mindig a legjobbamat nyújtsam.”
A SCUDETTÓRÓL
„Úgy gondolom, hogy a csapat versenybe szállhat a Scudettóért. A Milan az előző idényben a második helyen végzett és ahhoz, hogy elérjük a célunkat, egyszerre csak egy mérkőzésre kell összpontosítanunk.”