Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy 2021-ben az elnöki díjat a Christian Eriksen életét megmentő orvosi csapat tagjai és a dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer kapják.
Az UEFA az elnöki díjának odaítélésével kívánja elismerni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a dán válogatott csapatkapitánya, a nemzeti csapat orvosi stábja, valamint a koppenhágai Parken Stadion orvosai tettek az Eb második napján a finnek elleni meccs 43. percében szívinfarktust kapó Christian Eriksen megmentéséért.
A drámai pillanatok egyik hőse Simon Kjaer volt, aki az elsők között sietett az eszméletlen Eriksen segítségére és elképesztő lélekjelenléte volt. Rögtön stabil pozícióba helyezte a földön fekvő csapattársát és gondoskodott arról, hogy ne nyelje le a nyelvét, amíg az orvosi stáb megérkezett, s ezt követően is kivételes vezetői tulajdonságokról tett tanúbizonyságot. Az orvosoknak még a pályán sikerült újraéleszteniük Eriksent, aki azóta a gyógyulás útjára lépett.
Az UEFA a kivételes vezetői képességei miatt az Elnöki díjat ebben az évben Kjaernek adományozta. A Milan védője mellett a dán válogatott két orvosa, a koppenhágai Parken-stadion négyfős orvosi személyzete, valamint a stadionban az UEFA részéről szolgálatot teljesítő két tisztiorvos részesült az Elnöki díjban.
„Az idei elnöki díj túlmutat a labdarúgáson. Fontos és örök érvényű emlékeztetőként kell szolgáljon, hogy ne feledjük: mennyire értékes az emberi élet. A díjazottak az Európa-bajnokság valódi hősei. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átadhatom nekik ezt az elismerést. Egyúttal szeretném legjobb kívánságaimat tolmácsolni Christian Eriksennek, aki jelenleg a mielőbbi felépülésén dolgozik” – fogalmazott Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.
Kjaer szavai: „Olyan dolog történt, amire egész életünkben emlékezni fogunk. A csapat egységként, igazi csapatként reagált. A lehető legnagyobb erőfeszítést tettük együtt, hogy túl legyünk a vészhelyzeten. Igyekszem vezetni a csapatot a pályán és azon kívül is. Úgy vélem, hogy ez az egyik legnagyobb kiváltság, ami az eddigi pályafutásom alatt ért. Hosszú évek óta ismerem Christiant. Nagyszerű családja és sok barátja van, sok csapattárs, akik a legjobbat szeretnék neki. Ameddig boldog és a családja is jól van, öröm önti el a szívem.”
Az UEFA elnöki díját 1998-ban alapították meg, és eddig azon egykori játékosok, edzők, sportvezetők kapták meg, akik eredményes pályafutásuk mellett a pályán kívül is példamutató, a sportot segítő tevékenységet végeznek. A korábbi években megkapta a díjat többek között Didier Drogba, Éric Cantona, Bobby Charlton, Franz Beckenbauer, Francesco Totti, David Beckham, Paolo Maldini vagy éppen Johan Cruyff is.
A 2021-ES DÍJAZOTTAK:
Helyszíni orvosi csapat: Morgens Kreutzfeld (az orvosi csapat vezetője), Frederik Flensted (a stadion egészségügyi vezetője), Anders Boesen (pályaszéli mentőorvos), Peder Ersgaard (mentős)
Az UEFA helyi orvosi csapata: Jens Kleinefeld, Valentin Velikov
A dán válogatott orvosi csapata: Morten Skjoldager (fizioterapeuta), Morten Boesen (csapatorvos)
A dán válogatott csapatkapitánya: Simon Kjaer