Paolo Maldini, a klub technikai igazgatója megerősítette, hogy a mercato utolsó egy hetében további játékosmozgások vannak tervben, hogy a keret teljessé váljon és kitért a stadionok megnyitására illetve Pietro Pellegri érkezésére is.
AZ IBRA-GIROUD CSATÁRDUÓRÓL
„Az elképzelés az, hogy a legjobban teljesítő játékosok mindig pályán legyenek. Ha Giroud és Ibra is jól szerepel, akkor miért ne játszhatnának együtt? Fizikálisan két hasonló testfelépítésű játékosról van szó, azonban különböző jellemvonásokkal rendelkeznek. Ibrahimovic akár képes más szerepkörben is játszani előre tolt játékmesterként.”
A CSAPATRÓL
„A tavaly lefektetett alapoktól építkezünk. A Sampdoria elleni kezdőben 5 játékos hiányzott az előző szezonbeli csapathoz képest, de megkockáztatom, hogy a mostani keretünk erősebb. Még van néhány tennivalónk a nyári átigazolási piacon, hogy teljessé váljon a csapat.”
A SZURKOLÓKRÓL
„Gyönyörű és hihetetlen volt. Már a felkészülési mérkőzéseken is voltak szurkolók a lelátókon és azt mondhatom, hogy a kezdetektől fogva lenyűgözött a hangulat. Minden játékos számára létfontosságú a szurkolók jelenléte a stadionokban, mert nélkülük a futball nem ugyanolyan.”
PELLEGRIRŐL
„Nem titok, hogy Ibrahimovic 40, míg Giroud 35 éves lesz. Nekünk van az egyik legfiatalabb csapatunk a bajnokságban és szeretnénk ezen az úton folytatni. Gondolnunk kell a jövőre is.”
A KLUB POLITIKÁJÁRÓL
„Úgy gondolom, hogy van egy közös irányvonal a szerződések meghosszabbítása és a játékosok igazolása terén. A fenntarthatóságot követve kell cselekednünk anélkül, hogy túllépnénk a tulajdonos által meghúzott határokat. A múltban előfordult, hogy túlléptük ezeket és nagy árat kellett fizetnünk. Az új igazolások és a hosszabbítások is ebben a szellemiségben történnek, de nyitott vagyok sokféle megoldásra.”
A SCUDETTÓRÓL
„Mindig is szerettem álmodni. Capello szavaival élve: reálisnak kell lenned, de senki sem veheti el tőled, hogy álmodj.”
6 hozzászólás
Nesze semmi, fogd meg jól!
Megmondta finoman nincs pénz szerintem reális cél 3-6 hely sajnos jó lesz az El is jövőre a régi nagy MILAN csak akkor lesz ha eladják a klubot
1-7 hely valamelyike. A Roma is fejlődik Mourinhoval, Sarri a Lazioval is jól kezdett, Spaletti a Napoliban sem lesz rossz, Atalanta mindig csodákat művel, a Juventust és az Intert nem kell bemutatni, mélyebb a keret. Álmodni lehet, de a bajnokság vége a 38. forduló után lesz. Én úgy gondolom, hogy a top 7 csapat egymás közötti mecsein dől majd el, hogy ki lesz a legjobb 4.-ben. Ha mondjuk a Roma megveri vagy döntetlent játszik szinte az összes közép és kis csapattal, de veszít a legjobb 6 csapat ellen, akkor nem lesz a legjobb 4.-ben. És így tovább, igaz ez az összes top csapatra. A legfőbb konkurencia ellen, Juve, Inter, Atalanta, Napoli, Roma, Lazio nem szabad veszíteni. Legalább döntetlenekre kell majd játszani a mérkőzéseken, de persze a cél a győzelem legyen. Meglehetősen nehéz év lesz úgy gondolom. 1-7 hely valamelyike.
Ne írjuk már le a szeretett csapatunkat a bajnokság legelején ez a Milan simán top 4-es csapat Laziot Romat Napolyt ne helyezzük a csapat elé nem rosszak de nem is jobbak nálunk a nagy Juve sem egy akkora durranás van egy Dybalajuk meg egy elvágyódó hisztis Ronaldojuk a többi játékosuk nem jobb a mieinknélaz Atalantát Intert erősebbnek tartom FORZA MILAN
Én kíváncsi leszek a játékos keret változására a mercato végéig. Játékosmozgások címszó alatt. Addig nem írok tippet sem. De az 1-7. hely valamelyike valóban reális és nem elrugaszkodott. Van 7 hasonló kvalitású csapat. A döntőek szerintem a hullámvölgyek lesznek és hogy melyik csapat milyen gyorsan jut ki belőle. Valamint a sérülések.
Nem tudom.. Erősebb a keret egy Giroud-val, ugyanakkor gyengébb egy Calhanogluval. Ha a török azon meccseit nézem, ahol pályán volt, de nem játszott, akkor valóban erősebb egy Giroud-val, de nem többel, jelenleg.
Sokszor, sokan, sok helyen leírtunk, hogy a 3 Giroud/Ibra mögötti hármas alapvetően fogja meghatározni az idei támadójátékunkat és az messze sem erősödött, a török kiválásával gyakorlatilag gyengült. Diazon hatalmas hangsúly lesz (véleményem szerint túl nagy), a bal oldali Rebic / mostmár Leao párosnak vagy kijön a lépés vagy nem, nagyon hektikusak. A jobb oldali Alexis / Samu páros a nullával egyenlő, ezt felesleges szépíteni. Ezek azért nem túl bíztató jelek, őszíntén szólva. A jó hír, hogy a mögöttük lévő Calabria / Theo szélsővédő páros van már olyan jó, hogy az előttük lévő szélső hiányosságokat tudja valamennyivel kompenzálni.
Kérdés persze, hogy az esetlegesen érkező új, eddig nem túl veretes nevek miben lesznek jobbak, ha egyáltalán jobbak lesznek, illetve ha egyáltalán lesznek.