Olasz értesülés szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham 2022-ben ingyen szerződtetné Franck Kessiét és készen áll megadni neki a jelenlegi bérének tripláját.
Az elefántcsontparti válogatott középpályásnak egy év van hátra a szerződéséből a Milannál és a felek között zajlanak a tárgyalások a hosszabbításról. Kessié meghatározó játékossá vált és a rendkívül nagy munkabírásának köszönhetően a csapat motorja lett.
Alessandro Jacobone, a RadioRossonera alapítója és a SportItalia riportere arról számolt be, hogy a Tottenham sportigazgatója, Fabio Paratici kapcsolatba lépett Kessié ügynökével, George Atanganával és jelentős ajánlatot tett.
A Spurs készen áll megtöbbszörözni Kessié jelenlegi 2,5 millió eurós fizetését, amit a Milannál keres. A londoni együttes 5 éves szerződéssel és évi 8 millió eurós bérrel csábítja a 24 éves középpályást, vagyis a teljes nettó fizetés elérné a 40 milliót. Jacobone szerint a Tottenham 2022 nyarán ingyen vinné Kessiét szabadon igazolhatóként.
45 hozzászólás
Lehet hogy pont emiatt a lehetőség miatt nincs aláírás…vagy csak az efajta jövőbeli remélt érdeklődések miatt. Remek
Már kezd felbosszantani ez a téma. El kell adni. Nehogy már ő és az ügynöke dirigáljon. Vicc. Adjanak egy 20ast és vigyék
Az a baj hogy pénzért senkinek sem kell. Vagy ha igen, azt levonják az ígért bérkeretéből, mert ennyit szánnak rá. Úgy meg már nem olyan vonzó az ajánlat. Azaz a játékos és ügynök igen komoly anyagi érdeke, hogy ingyen menjen. A Tottenhamnek is érdeke az ingyenes transzfer, hiszen 5 év alatt kell csak részletekben fizetni.
Sajnos ismerős sztori, remélem a vezetőség tanult a hibájából és eladja még most. Vicc amit művelünk, nem értem a vezetőség részéről, hogy miért húzzuk az időt, ha nem írja alá a szerződést, akkor el kell adni és pont. Pesszimistán látom ezt a történetet a korább események miatt, ha most nem adjuk el, akkor télen már nem fogjuk, ezt követően pedig esélyünk sincs megtartani.
Buziskodnak megint a vezetosegben! Megserult, szuper, egesz nap szabad, lehet vele beszelgetni!
Ha ezt is elkurjak akkor szereny velemenyem szerint mehetnek Isten hirevel mert ez mar amatorzimus a javabol akkor!
akarmekkora legenda maldini ez azzal erne fel mintha rugna 3 ongolt egy bl dontoben!
Oké, de mit csináljon ha a játékos menni akar? Ajánlottunk 4-et, 5-őz kért, ajánlottunk 5-öt 6-ot kért, most meg „véletlenül” jött egy pletyka hogy 7,5-et adnának neki.
Egyféleképpen lehet ezeket lezárni, ha nem ír alá és húzza szándékosan az időt. Mondani neki egy összeget kell vagy nem, ha nem akkor megpróbálni eladni idén és ha az sem sikerül, akkor lelátó egy évig és felmenteni az edzések alól is. Aztán eddzen csak szépen egyedül és legyen ott a lelátón egy évig. Az még az Ő formáját és fejlődését is megtörné kicsit.
Ezen én is sokat gondolkodtam, hogy mit lehet tenni azzal, aki ingyen akar menni. Én is csak erre jutottam, kőkeményen kitenni a csapatból, onnantól nem vagyunk jóban. Vagy közben hosszabbít… Példát kell statuálni, el kell kezdeni valakivel, hogy a többieknek (játékosoknak) ne legyen kedve ezt csinálni. Egy év alatt csúnyán leépülne a sportforma…
Az edzések alól nem lehet felmenteni Kessie-t, mert minden játékosnak a szerződésben garantált joga, hogy részt vegyen az edzéseken, a klubnak tehát biztosítania kell a játékosai számára az edzésen való részvételt. Magyarán a klub szerződést szeg, ha nem engedi edzeni a játékosát, ha az egyébként erre alkalmas.
Nyilván a meccs az más tészta, az edző joga, hogy úgy állítsa össze a csapatot, ahogy akarja, azt játszassa, azt küldje a padra vagy akár a lelátóra, akit akar.
Most nem Kessiére gondolva, mert szeretném, ha maradna, főleg úgy hogy mindenkinek jó szájíze legyen, de ilyen esetben bármire hivatkozva (forma, taktika, akármi) a Primaverába száműzhetnek valakit?(mármint edzésre is)
Elsősorban fegyelmezési okból szoktak élni ezzel az edzők. Szerződése válogatja, de szinte biztos, hogy valamennyi kontraktusban – így Kessie szerződésében is – az kerül rögzítésre, hogy „a Milan edzései” kategóriába a felnőtt és az utánpótlás edzései is beletartoznak, és az edző dönt arról, hogy hová küldi a játékost, akinek így nincs választása. Nyilván az edző érdeke, hogy a játékos a felnőttekkel eddzen, de nem szeg szerződést a klub azzal, ha az edző arra utasítja a játékost, hogy akkor innentől a Primavera edzésin köteles részt venni.
És azt mondhatja hogy akkor most Rád mint a Primavera 3. számú kapusára van „szükségünk” 1 évig, érezd jól magad?
Nem kell ezt mondania, egyszerűen nem játszatja még a Primaverában sem. De egy ilyen döntéssel csak rövid távon lehet célt érni, hosszabb távon kontraproduktív. Montolivo esetét kivéve nem tudok olyanról, hogy ezzel élt volna csapat. Haszna gyakorlatilag semmi, nem fest szimpatikus képet egy klubról, gyerekes és kicsinyes húzás, egy nagyobb klubhoz méltatlan.
Én hiszek Franck-nek, nem megy sehová.
Nehogy már Maldini-t húzzuk megint ezért is!
Nem akármilyen fizetés emelést raktak le elé, legalábbis a jelenlegi fizetéséhez képest.
Ezt senki se kapta meg Kessie-n kívül. Nem Maldini adja a pénzt, hanem a tulaj és a tulaj is jócskán mélyre nyúlt a zsebében, hogy itt tartsa a játékost. DE! mindennek meg van a határa. Ha a játékos/ügynöke míg így se elégedett és még mindig kifelé kacsintgat csak egy nyamvadt +1 millióért, akkor rá kell segíteni a kabátot és hadd menjen. De akkor menjen most!
Mi nem vagyunk se ManCity se PSG. Mi nem fogunk 10-20-30 milliós fizetéseket adni senkinek.
Meg lett határozba egy 4 milliós max. kereset, amit Kessie esetében jócskán túl léptünk.
És ha ő megkapja, akkor lenne pár játékos, akik ugyanúgy követelni fogják, hiszen a tavalyi szezonban nem Kessie volt az egyetlen húzó ember.
Az egyetlen nagy gond, hogy a szezon elkezdődött és már nincs sok esély tárgyalgatni, egyezkedni más klubokkal és játékos ügynökökkel…
Szvl bármennyire is kedvelem Kessie-t, most kurv@ra kicseszett velünk, hogy eddig halasztgatta a pénzéhes ügynökével együtt a dolgot.
Így működik a világ már nincsenek lojális jatékosok. Odamennek ahol több a suska ennyi.
Különben meg, a tény hogy Bakayoko-val ennyire felgyorsultak a tárgyalások, lehet azt is jelzi, hogy Kessie-vel már nem is számolunk…. ráadásul a Bernardo Silva vonal is eléggé forró lett így a végére.
Lehet Kessie megy, a másik kettő pedig érkezik?
Kessie épp csak megérkezett, kimaradt a felkészülésből, most lesérült, 1 hónapig Afrika kupa…. de azért a pénz jól jönne, miközben játékosok lemondanak fizetésükről csak, hogy itt lehessenek…..
Kessie azt monda, hogy visszajön és aláír. Tehát ekkor kellett volna tökösnek lenni a vezetőségnek és azt mondani, hogy most aláírod vagy átadólistára kerülsz. Még most is simán el lehetne kezdeni árulni, és akkor talán beindulna egy kis licit.
A vezetőség Ibrával rontotta el. Tudom mekkora a jelentősége, de Kesseinek is azért kellett több, mert Ibra megkapta. Ha Kessie megkapja majd kell Theonak is és így tovább. Mindezt úgy, hogy Ibra megint alig fog játszani, a Pellegri gyerek sem véletlenül jön.
De hiszen nagyon kedvesen leszögezte, addig marad, amíg a klub szeretné. Innentől kezdve, ha távozik az csak a klub hibája lesz, mert „nem szeretné” őt marasztalni. Miért nem lehet gerinccel, tisztességesen közölni, hogy mi az álláspont? (hogy sajnos nem tejel eleget a klub, ezért jobban fizető helyre megy, miért kell a klub mögé sunnyogni és azzal takarózni?)
🤣🤣🤣 Tottenham
Ez marha jó. A 3 évvel ezelőtti keretünkkel is előbb nyernénk bármit, mint a Tottenham. Ha valaki őket választja, na az tényleg csak a pénz miatt teszi.
Az Arsenal sereghajtóként előbb akaszt le egy FA kupát, mint a Spurs egy dobogót.
Ne haragudjanak a Spurs rajongók, nem akartam senkit sem megbántani.
Beszéltem mind az öttel. Nem haragszanak. 🙂
🤣🤣🤣
Jegelni kell 1 évig aztán menjen nincs rá szükség ha a pénz a fontos távozhat Ibrát nem tartottam volna meg csak edző mellett az a baj hogy már a játékosok meg menedzserek döntenek a fizetéseket ami nagy baj
Próbàlom összeollózni, de nem értem amit írsz.
Nah, azt írja, Kessie visszautasította a Tottenham-et.
Biztos nem adták meg neki az évi 9 millió fontos fizetést.
Sziasztok, azért ennek van egy olyan oldala is, hogy ha a következő egy évben oroszlánrészt vállal abban, hogy a csapat a top4-ben legyen, meg mondjuk a bl csoportból vele kicsit nagyobb a továbbjutás esélye, ami szponzori, bajnokság díjazás, bl pénz területén lehet hogy többet hoz a klubnak, mint most 15-20 millió, ha meg menni akar menni fog, Csalamala és Donna sem a pénz miatt ment, de lehet nélkülük nem lenne most bl. Fentebb írta valaki, hogy, ha 40-60 millió között ki vette volna meg? Maldiniéknak azt kellene kialakítani, hogy ha valamilyen eredmény megvan, akkor fixen plusz egy év meg 10-15% fizetésemelés, bagy ami az angoloknál van, hogy van egy egyoldalú hosszabbítási lehetőség, amit érvényesít a klub, de ezeket a szerződéseket még nem a jelenlegi vezetés alakította… és hogy mi a tényleges igazság azt nem tudjuk, de Kessié az olimpián tett nyilatkozatával és a mostani viselkedésével szerintem elveszti a tekintélyét a szurkolók előtt…
Ahogyan a tenisz, a vívás vagy a sakk ún. rétegsportág volt kezdettől fogva, úgy a labdarúgásra is el lehetett mondani, hogy az átlagemberek sportja volt. Olyanok játszották tipikusan, akik nem a társadalom elitjéhez, felső tízezerbe tartoztak, bizonyos országokban pedig kifejezetten a legszegényebbek sportja volt, szinte az egyetlen lehetőség sokak számára, hogy kiemelkedjenek, kitörjenek a nihilből. A szurkolók tekintetében már nyilván szélesebb a paletta, a csapatok szurkolói bázisa jóval szélesebb, gyakorlatilag a teljes társadalmat lefedi, valamennyi korosztályt, továbbá semmilyen tekintetben nem „válogat”.
Sajnos hatalmas problémák vannak a jelen labdarúgásában, amiket vagy nem vesznek észre a döntéshozók, vagy nem akarnak észrevenni, esetleg nem érzik problémának. A futball a maga egyszerűségével tudta elérni azt, hogy sokak számára az „igazi” sport. Egyetlen sportág sem mozgat meg annyi embert vagy akár országot, mint a foci, nem vált ki akkora érzelmeket, mint a futball. Ezt annak is köszönhetően tudta elérni a több mint másfél évszázad alatt, hogy lehetővé tette legendák, egyéniségek kiteljesedését, mindezt úgy, hogy olyan nagyon nem is kellett szabályokat felállítania. Valahogy úgy alakult, hogy egy-egy legendás klub „kitermelt” több legendás játékost, e játékosok segítségével pedig egy-egy klub éveken át tartó sikerkorszakairól is beszélhettünk. Fogalommá vált az ’50-es évek végének Real Madridja, később a Liverpool, az Ajax, a Bayern, a Milan, az Inter, a Juve… A szabályok vagy éppen a szabályok hiánya engedte, hogy legendák szülessenek, még akkor is, ha már évtizedekkel korábban is voltak nagy átigazolások.
A labdarúgás azzal tudott népszerű maradni, hogy a szurkolók azonosulni tudtak a legendás játékosokkal, és amikor egy katalán kissrác elkezdett focizni, mert látta Johan Cruijffot a tévében, ez az élmény végigkísérte éveken át. Voltak relatíve nagy fizetések akkoriban is, de a foci szeretete, a versengés, a győzelem volt a lényeg, a pénzre sem úgy tekintettek, hogy még több, még több legyen, hanem kicsit mint a hülyegyerekek, szórták. George Best elitta, amit lehetett, ő és mások nőkre költötték, buliztak, nagyon messze voltak a ma ismert „profi” hozzáállástól. De ennek ellenére – de inkább pont ezért – tudtak értük rajongni a szurkolók. Mondhat akárki akármit, azok a képek, amiken azt látni, hogy Nápoly atyaúristenét egy-egy meccsen szurkolók százai akarják megérinteni, ölelgetik, ez volt az igazi foci, az igazi rajongás. Most meg vezető hír lesz abból, hogy valaki beszökik egy meccsre, hogy autogramot kérjen valami sztártól.
A probléma tehát, hogy maga a rendszer alakult úgy, hogy átalakította a teljes futballvilágot. Úgy gondolom, a korábbi években, évtizedekben azért is tudott azzá válni a futball, amivé, mert volt benne valamiféle statikusság. A szurkoló könnyebben tudott kötődni egy klubhoz, mert valamiféle állandóságot képviselt. A játékosok esetében is megfigyelhető ez, hogy olyan túl sok klubban nem nagyon játszottak. Nyilván voltak kivételek, de mintha a „rendszer” is azért lett volna jó, mert egy-egy legenda egy klub legendája tudott lenni. Ez a „rendszer” pedig abban volt érdekelt, hogy ne legyenek ide-oda igazolgató játékosok. Vagy legalábbis nagy tömegben ne legyenek. A mostani rendszer viszont azzal vált eladhatóvá, de ezáltal élhetetlenné, élvezhetetlenné, hogy a dinamikára épít, ami – szerintem – szembemegy az európai hagyományokkal, és a major sportok dinamikájára épít. Az amerikai futballban is vannak persze klublegendák, akik egy klub óriásai, de a tipikus rendszeralkotó- és formáló elem a változatosság. A fenntarthatóságot az jelenti, ha nincs egy változatlan csapat, amely mindig jó. Ha jó valaki, akkor próbálnak tenni az ellen, hogy jó legyen. De ott ez a lényeg. Az európai futballban az állandóságot nem a játékosokkal érték el a rendszeralkotók vagy -fenntartók (az azon változtatni nem akarók), hanem azzal, hogy a pénz segítségével konzerválni akarnak (bár ez inkább múlt idő) egy állapotot, amelyben néhány csapat különleges státusa állandó, viszont nem azzal, hogy ezek a csapatok legendákat termelnek ki, hanem azzal, hogy a klubokat-játékosokat olyan helyzetbe hozták, hogy az érdekük ne annyira a játékosok megtartása (ezáltal igazi legendává válásának elősegítése) legyen, hanem a pénzforgatás. Nyilván itt is vannak kivételek, és Messi csinálhat, amit akar Párizsban, akkor is a Barcelona legendája marad, de ez a kivétel.
Kessie ilyen vagy olyan, hosszabbít, eligazol, ingyen megy vagy sem… A problémán nem változtat. A rendszer „áldozata”, aki persze nem áldozat. A körülmények hatására teljesen más lett a hozzáállása, mint lett volna akkor, ha mondjuk 15-20 évvel ezelőtt lennénk. Ez az, amit a mostani legendák Costacurtától Maldinin át Baresiig egyszerűen nem értenek meg. De nem azért, mert hülyék, hanem mert teljesen más közeg volt akkoriban. Hogy Kessie és az ügynöke mit kavarnak, mennyi pénzt akarnak a Milantól, bizonyos szempontból mindegy. A helyzet az, hogy a játékosok legnagyobb többsége, az ügynökök (esetükben ez evidens), de a klubok zöme is a dinamikában érdekelt inkább. Ez pedig probléma.
A probléma pedig az, hogy a klubok ezáltal veszítik el az identitásukat. A Milanban tkp. nem is nagyon van olyan játékos, akihez kötődne az ember. A rendszer egyszerűen nem „engedi”, hogy „őskövületek” legyenek. Ilyen vagy olyan okból (általában üzleti érdekből) a játékosokat adják-veszik. Nemcsak a Milanra igaz ez, az Interben is alig van ilyen játékos. Ez pedig nem azzal egyenlő, hogy van-e idősebb vagy fiatalabb focista. A Juventusban is alig van már Juve-szellemiséget képviselő játékos. Az Interben ugyanez. A Realban vagy a Manchester Unitedben ugyanez a probléma. Annak idején nem kellett megmagyaráznia egy kiskölöknek, hogy miért lett „manchesteres”, amikor ott játszott Beckham, Giggs, Scholes, Cantona vagy Schmeichel. Most már lehet, hogy gond lenne ezzel… Maguire? Na ne vicceljünk… A Milan szeretete sokakban megvan, drukkolunk a győzelemért, örülünk, szomorkodunk, szidjuk a bírót, ha be meri inteni a méteres lest, de ez nem olyasfajta rajongás, mint sok évvel ezelőtt volt. És ez – szerintem – nem csak Milan-szurkolókra igaz.
A probléma kezelése éveket, sőt lehet, hogy több mint egy évtizedet venne igénybe. A futball, a csapatoknak szurkolás egyfajta kötődés, és én azt látom, hogy ez egyre lazább, mert a játékos sem kötődik annyira a klubhoz, de a klub is inkább csak portékát, befektetést lát a játékosban. A szurkoló pedig nem hisz senkinek, mert tudja, hogy mindent a pénz mozgat. Tudja, hogy X.-et el fogják adni, mert most még kaphat érte pénzt a klub. Tudja, hogy Y.-t nem fogják tudni megtartani, mert a játékos menni akar egy olyan klubhoz, amely a fizetése háromszorosát ajánlja. A játékosnak a legtöbb esetben semmit sem jelent egy klubban lejátszott 150-200 meccs. Nem az fordul meg a fejében, hogy miért igazoljon el, ha itt is rengeteget keres, hanem az, hogy miért ne igazolna el, amikor mindenki ezt csinálja.
Látszólag nincs válságban a futball, Lukakuért majdnem 120 milliót adott a Chelsea az Internek, Mbappé legalább ennyi lesz még úgy is, hogy utolsó évébe lépett a szerződése, Haalandot pedig az mentheti meg attól, hogy 100 milliós játékos legyen, hogy talán jövőre a kivásárlási ára ennél jóval alacsonyabb. Nem feltétlenül pénzügyi válság van a futballban, hanem mintha egyre inkább kiveszne belőle az, ami miatt annak idején a legtöbbek a rajongói lettek.
Ez nagyon tetszett, jó volt olvasni! Köszönöm 👏👍
Sok igazság van benne és azt gondolom még ennél is jóval többet lehetne ezt elemezgetni. Én mégis ha egy dolgot kéne mondanom ami ide vezetett az a Bosman-szabály lenne. Ott fordult meg szerintem a folyamat, azaz hogy nem a klubok, hanem a játékosok (és ahogy írtad ügynökök) diktálhatnak. Ki-ki döntse el maga, hogy ez jót tett-e az európai klubfocinak vagy sem.
Igen, az egy elég nagy változás volt. Sajnos
Van egy saját írásom a Bosman-döntésről. Valahová esetleg posztolom, ha van rá igény.
Szerintem biztosan lenne rá igény. Ha gondolod, akkor közzé lehet tenni a weboldalon, simán megoldható. Nyugodtan írj egy emailt, ha esetleg érdekel a lehetőség. 🙂 Email: acmilan@acmilan.hu
Engem is érdekelne.
Bámulatos írás, bárcsak tudnék így fogalmazni..
Kiegészíteném, hogy nem csak a fociban változnak a keretfeltételek, a mozgatórugók, a társadalom maga is változik. Régen voltak emberek, akik lehúzták a 40 év munkaviszonyukat egy munkahelyen. Ma már ez elképzelhetetlen. Nem is nagyon volt választék, örültek, hogy van munka. Régen az emberek nem is nagyon tudtak utazni, mert pl nem kaptak útlevelet, szigor volt. Manapság pár ezerért lehet repjegyet venni egzotikus helyekre is.
Ugyanakkor (!), ha megnézzük a Man City-t, jött egy sugar daddy, és tudott olyan feltételeket csinálni, hogy ne akarjanak onnan emberek elmenni. Persze az ifiből feljutó és legendaként visszavonuló arc már nem nagyon lesz, de Pippo sem ilyen volt, Sheva-t is vettük, ahogy Guillit-ot, van Bastent és Rijkaard-ot is. A Man City-ben is születtek legendák (David Silva, Company, Aguerót), mert olyan kivételes feltételek voltak, hogy nem nagyon akartak onnan elmenni.
Ezzel csak azt akarom felvetni, hogy talán a Milan csak kiesett ebből a korlátlanul költök mert vane gy donor off-shore cég mögöttem pikszisből és átkerült a hinta túloldalára, azaz szembesül a kiscsapatok 100 éve tartó mizériájával, márpedig, hogy nem tudja megtartani a jó játékosait, mert máshol többet adnak. Costacurtáék biztos kereshettek volna többet máshol, de nem annyival, hogy megérje elmenniük. Itt most nálunk már nem igazán ez a helyzet.
Szetintem egy jó startègia lenne megállapodni vele h. megkap egy magasabb bert, mondjuk 7.5 jelen esetben. Nem lesz szamuzve a padra, jatszhat amig itt van. Alacsonyabb kivasarlasi osszeget beirni a szerzodesbe es barmikor mehet Isten hirevel. A csapat es a jatekos is profitalna belole.
Nem tudom miért akarja sok szurkolótárs eladni azt aki magas bért igényel cserébe magas szinten teljesít?! Ismét elveszítenénk 1 alapembert? Kessie kb 2 ember terhelését is bírja, nem szabadna elveszítenünk. Félre kell tenni a D és Hakan ügyletekből hátramarad sértődöttségünket.
Véleményem szerint mindenáron meg kell (!!!) vele állapodni. Meg kell adni neki amit kér. Ez stratégiai kérdés ilyen gyenge mercato után.
Máshogy látjuk a kèrdèst. Nem akarjuk minden áron eladni, ès elsősorban nem a magasabb bèr igènye a problèma szerintem. A jelenlegi Milan nincs abban a helyzetben h. versenyezzen a top csapatokkal. Mèg biztos BL induast sem tudunk garantalni, nemhigy cimeket. Egy top játèkosnak mi ugró deszka vagyunk, ezt el kell fogadni. Viszont, ha ezek a játèkosok lejárt szerzdőssel, ingyen mennek el, az nagyon nagy baj. Kessie ez a szint-e v. sem, az mas kerdes, de nalunk joval erosebb csapatban is stabil kezdo lehet.
Eddig oké, az alapokban egyetértünk, sajnos ez van.
Sztem most még nem süllyedtünk vissza teljesen a kiscsapatok szintjére. Utolsó esélyünk kb, hogy feljebb jussunk vagy legalább stabilizáljuk magunkat a középmezőnybe. Hosszabbítsunk vele, játszon még idén amíg Krunic helyett nem találunk stabilabb kp-okat és ha majd valamikor a jövőben jön egy zsíros angol mércében is jelentős ajánlat akkor el lehet engedni de az ilyen sz@ré-hugyé elengedős történetet mindenáron el kellene kerülni mert nagyon gáz. Azért sem lehet még elengedni mert mert kb nincs stabil cseréje. Kp-ra nem igazoltak még senkit és Hakan távozásával effektíve minuszban van a szekció még ha ő picit előrébb is volt persze.
Ez is egy összetett dolog. Jó játékos, kétség nem fér hozzá. Sokat fejlődött, jó szezonja volt és ráadásul le is jár a szerződése. Mondhatni alku pozícióban van. És ezt tudja az ügynöke is. A srác nem pénzügyi zseni, ő jól érzi magát, volt sikerélménye, elismerik, jól meg van fizetve. Nyilván ekkor jön az ügynök, hogy miért fociznál x-ért, ha focizhatsz 3x ért is? A másik szemszög pedig a klubbé, miért fizetne a klub többet, mint amennyit tud? Verje magát adósságba egy nem garantált bevétel reményében? Mi van, ha lesérül, szarul játszik, nincs bevétel. A nagyobb gázsit akkor is ki kell pengetni. Best case scenario-ban persze el lehet majd adni félidőben, de worst case scenario-ban senkinek nem fog kelleni, így rajtunk marad.
A pénzügyi stabilitás fontos és fontos, hogy ki van mondva, mint cél. Az pedig jó, hogy ehhez tartják magukat.
Lehet az a stratégia, hogy megtartjuk, próbálunk jó eredményt elérni és ha el is megy, de legalább lesz bevétel és tudunk majd venni valakit oda.
Lehet az az elképzelés, hogy megadjuk a nagy zsét, de (!), ha van egy kivétel, más is kivétel akar majd lenni és a fent említett okok miatt ez a fagyi visszanyalhat.
Vagy eladjuk most, amíg még pénzt kap a klub érte.
Dollárkánál és a kebabosnál az első opció valósult meg, nem biztos, hogy direkt, de azért látjuk, nem dőlt össze a világ.. és cserébe nem verte magát adósságba a szeretett csapatunk.
Kíváncsi lennék az okokra, hogy ha az átigazolási időszak előtt 1 hónappal valaki nem ír alá és lejáró szerződése van, miért nem próbálják onnantól kezdve eladni.
Illetve a Romagnoli esete is érdekes, ugyanebben a cipőben van, de mindenki lapít ezzel kapcsolatban.
Geri, egyrészt nem verjük magunkat adóságba mert normális pénzt adnánk a csapat motorjának. Másrészt mondj még 1 embert aki lejáró szerződés miatt kérhetne nagy pénzt. Kb nincs más aki volt már elúszott.
Mondom másként. Ha eladjuk ne most tegyük mert nincs valódi pótlása. Vegyük meg Bakayokot meg Adlit és max utána jövőre ha minden áron menni akar de ne legyünk kis hitűek, ha valóban kell egy angol klubnak akkor az fizessen érte kő keményen. Min 50 M
Nem akarok senkit meggyőzni semmiről. Felvetettem dolgokat, amin érdemes elgondolkodni.
Örülök, hogy valaki ilyen magabiztosan ki tudja jelenteni, és hisz abban, hogy a Milannak 4 év alatt nem gond kifizetni 70M eurót egyetlen egy játékosra. Maldini biztos más miatt mondta, hogy „A múltban előfordult, hogy túlléptük ezeket (a határokat) és nagy árat kellett fizetnünk.”.
Mondjak még egyet (Romagnoli?). De minek? Ha van egy határvonal, az azért van, hogy ne lépjék át. És ennek oka van. Például, ha a bevétel 10 akkor ne legyen a kiadás 10 fölött. Ha ez a határ 5M euró évente és valaki 8-at kér, akkor általános iskolai ismereteim szerint ez évente nettó -3M az 4 év alatt -12M euró, bruttóban meg fene sem tudja, -20M euró? És ez egy játékos.
„Meg kell adni neki, amit kér.”
A hírek szerint a Milan megadná, amit kér, csak folyamatosan változtatja az igényeit.
Jöjjön Berardi a szélre , Bakayoko középre , és kész .hazug és még olyanokat irt ,hogy tartja a szavát meg ilyenek. magas fizetés és akkor 1 hónapig meg nem is játszana a kupa miatt.
Nem hazudott. Egyelőre állja a szavát. Ezt bizonyítja, hogy a Tottenham első ajánlatát is visszautasította.
Szóval igenis maradni akar, de milyen áron?
Ő azt a pénzt akarja megkapni a MILAN-tól, amit a Tottenham ajánlott.
Jelenleg 2,5 milliót keres. A MILAN meghúzott egy vonalat 4 milliónál. Calhanoglu-nak se tetszett.
Oké a MILAN kivételezett Kessie-vel és túl ment ezen a vonalon. Erre mivel ez nem sürgős, mert ugyanazon az állásponton vannak a klubbal, elment nyaralni, meg olimpiázni meg minden.
Akkoriban 6 millió volt a követelésük, ami azóta felkúszott garantált 8,5 millióra bónuszokkal együtt.
Maldiniék itt azt mondták, hogy nyasgem Kessie.
2-3 hete a játékos a Casa Milan-ban járt, oda a játékosok szerződéseket járnak aláírni. Az is volt a pletyka, hogy már aláírt, de majd csak pár nappal később jelentik be. Azóta sincs bejelentés, vagy megegyezés. Szvl ha nem aláírni volt ott, akkor valószínűleg az eladásáról tárgyaltak.
Ezt tudom elképzelni. Innentől lett nagyon fontos Bakayoko leigazolása.
A játékosok meg az ügynökeik irányítanak mindent, ezért felesleges bármit is a vezetőség nyakába varrni. Könnyű mondani, hogy csapjanak az asztalra egy 8 millió eurós ajánlatot, mert akkor jön a Tottenham és mond egy 9-et, a menedzser meg megmutatja a Milan-nak, hogy látjátok 9-et is megérne valakinek, ezért már 10-et kérünk, ezt meg addig tudják játszani, amíg ingyen igazolhatóvá nem válik a játékos. Kessie kiemelkedik a Milan-ban, de idáig nem ért el semmi olyat, hogy komoly csapatok rengeteg pénzt adjanak érte, amire a jelenlegi helyzetben még kevesebb az esély, még egy PSG is ingyen igazolgat, ami elég ironikus.
Maldini-ék nagyon okosak, mert ahelyett, hogy egy megoldhatatlan problémával vesztegetnék az időt, inkább hoztak egy olyan kapust, amelyik a szezon első meccsén bebizonyította, hogy nincs szükség 8-10 milliót kereső kapusokra. Remélhetőleg Kessie-t is sikerül helyettesíteni Bakayoko-val és akkor már teljesen mindegy, hogy mivel próbálkozik a játékos és a menedzsere. Az se lenne rossz, sőt talán a legjobb lenne, ha sikerülne Kessie-vel megállapodni, de az már nem a vezetőségen múlik, ezért pont az lenne a hiba, ha rá várnának és nem tennének semmit, mert mint korábban írtam, arra sincs garancia, hogy 8 millió euróért aláírnának. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a fizetéseknek milyen hatása van a csapat többi tagjára, nem véletlen, hogy egy Ronaldo többet árt, mint amennyire jó focista a pályán.