10 nappal a szezon első tétmérkőzése előtt nagyon rossz hír érkezett a pénteki edzést követően Milanellóból.
A Sky Sport Italia és a MilanNews tájékoztatása szerint Franck Kessié izomsérülést szenvedett a csapat pénteki edzésén MILANELLÓBAn.
Az elefántcsontparti válogatott középpályás a hét elején tért vissza szabadságáról a tokiói olimpián való részvételt követően és az elmúlt napokban teljes értékű edzésmunkát végzett Milanellóban. Kessié tegnap fájdalmat érzett a combhajlító izmában és szombaton reggel vizsgálatokon vett részt.
A diagnózis felállítása folyamatban van és még nem ismert, hogy Kessiének pontosan mennyi időt kell kihagynia. Ugyanakkor a Sky hozzátette, hogy nagy valószínűséggel nem lesz bevethető az első fordulókban. A 24 éves futballista négy éve a Rossoneri játékosa. ám eddig mindössze 1 mérkőzésen nem játszott sérülés miatt, még 2019 áprilisában térdprobléma miatt.
A Milan 10 nap múlva, augusztus 23-án a Sampdoria ellen idegenben kezdi meg a Serie A 2021/2022-es idényét, majd a második játéknapon a Cagliarit fogadja a San Siróban.
FRISSÍTVE: Az ANSA információi szerint Kessiére 2 hét kényszerpihenő vár.
22 hozzászólás
Kezdődik, és még el sem kezdődött 😟😟😟
A csodálatos olimpia… meg persze a tavalyi covid-év…
És jövőre jön a VB és még tegyenek be vagy 10-15 meccset a meccs naptárba hogy még jobban le legyenek terhelve a játékosok, mert ugyebár az nem érdekli senkit sem csak több és több pénz jöjjön be….
De nem Te mondtad hogy jól csinálja az Eliott és kész a keret? Nem ledz ám kevesebb sérült idén sem.
Mikor és hol írtam Balika hogy kész a keret??? És hogy nem kell már senki???
Ha jól rémlik az Ilicices cikk alatt. Nagyon preferáltad az Eliottot. Hogy nincs 4 lyukas poszt meg soroljam fel őket meg jó ha egy van. Kéne 6 belső középpályás nyugodtan főleg az afrika kupa miatt. A védelem ha jön Florenzi azt mondom kész. Lesz ott annyi tartalék hogy megfelelő rotációval minden rendben legyen. Kell jobb szélső. Kell csatár. Van 2 öreg azért az nem életbiztosítás. Kell támadó középpályás. Brahimnak is kell néha pihenni meg lehet sérülés is aztán így a kis Maldini is maradhatna. FFP ide vagy oda ha kettős terhelést ajarnak meg ennyi meccs szám van meg lesz még korona pláne a fegyelmezetlen mulatni szerető olaszoknál akkor nincs miről beszélni. Ha nem akarnak megint hullám völgyet akkor vakamit csinálni kell. Korona nélkül is meg sok meccs nélkül is ez volt a 2011es Milan nagy baja emlékszel az Arsenal meg a Barcelona elleni párharcra? Hogy az első meccseken a milan 3 meg 4 gólokkal nyert a visszavágókra meg mindig kiújultak sérülések meg voltak eltiltások az Arsenal is majdnem visszajött a semmiből a Barca meg nyert is 4-0ra a visszavágon volt cserepad de dísznek akkor is. Rotálásra alkalmatlan keret volt. Ez a mai fociban már elképzelhetetlen főleg hogy kevés jlubnak van akkora adóssága amit Berlu papi felhalmozott.
Akkor rosszul rémlik Balika. Védtem az Elliottot, de azt nem mondtam hogy kész a keret, és a keret kész ezen az éven nem lesz. Egyszerűen csak realista vagyok….
Előző cikk: A Milan a legerősebb kezdőjével állhat fel
😂😂😂
Tegnap érzett fájdalmat és szombat reggel vizsgálaton vett részt? Ez meg hogy? Csak nehogy aztán a Margitnál térjen magához…
Július 31-én még játszott Elefántcsontpart az olimpián. Hétfőn vagy kedden már Milánóban volt, azaz kb. 1 hetet pihenhetett… Nagyon jól jöttünk ki ebből is.
Mondjuk viszont pihent az Olimpia előtt is….de ezek szerint nem volt ez így elég.
Mar hogyan lenne elég?
Ott volt még az Afrika kupa is…
Látom a frissítés szerint 2 hét kiesés. Az még nem is vészes. Nála törvényszerű volt, hogy valami előbb-utóbb lesz, emberfelettit melózik mindig.
Ennyit erről…
És még mindig azt hisszük, hogy át lehet b@szni az emberi szervezetet.
Ja! Mégsem….
Tudom, nem szép ilyet írni, de inkább az afrika kupa alatt lenne sérült. Legalább pihenhetne.
Mindenki hisztizik hogy így ke vannak úgy ke vannak terhelve. De amikor jatékost kellene venni meg sokan védik az Eliottot hogy jó ez a keret még sokan is vannak. Tessék.
Te nem tudod miről beszélsz…..
Manapság nem nagyon van pihenője a legjobb játékosoknak két szezon között és ennek meg is van/lesz az ár. Ezt persze a játékosok „fizetik” meg…
Bakayoko még inkább kellene ide, ill ezért volt baromság Meïté elengedése, amikor filléreket kértek érte!
Egyetértek Tonalit elengedtem volna Meité kellett volna meg Bajayoko meg még kölcsönöztem volna valakit.
Lesz így ideje aláírni az új szerződést?
Máshol meg riogatták az embert, hogy hosszú kihagyás vár rá. Remélem ez a két hét lesz a valós hír.