Daniel Maldini bő 30 perc játéklehetőséget kapott a szombati felkészülési meccsen.
Mint ismert, a Milan 1-1-es döntetlent játszott a Nice együttesével az előszezon harmadik felkészülési mérkőzésén. A csapat a második félidőben büntetőből került hátrányba, majd Stefano Pioli számos helyen változtatott és felélénkült a támadójáték.
Daniel Maldini a 60. percben lépett pályára és egyértelműen azon játékosok között volt, akik pozitív teljesítményt nyújtottak. A 19 éves futballista remekül szállt be a mérkőzésbe és ígéretes megmozdulásai voltak támadó-középpályás poszton.
6 hozzászólás
Odatette magát nagyon, ha így folytatja akkor a kezdőben is lenne helye.
Tényleg nagyot játszott. Az a lefordulós csel Romaldinhot idézte. Csak ne hogy kölcsönadjuk és hozzunk helyette egy tehetségtelen francia gyereket.
Épp a meccshez akartam írni, hogy üde színfolt volt. Bár egy kicsit még elbújik, ez egy kis rutinnal, magabiztosság is jönne gyorsan. Testfelépítéssel nála nincs gond. Erős, dinamikus már most.
Csak így tovább Daniel!
Tetszik a Nizza szerelése, el tudnám képzelni Milan meznek
Volt nekünk is ilyen fehér galléros mezünk, ezért elsőre én is csak néztem, hogy honnan lopták a mezt ezek.
Nem szórta el a labdákat, nem volt körülményes, ez pozitív. És szerintetek milyen poszton játszhatna? Hová illene a csapatba?