Stefano Pioli megtartotta sajtótájékoztatóját az előszezon első napján.
AZ ELŐSZEZONRÓL
„Kiélveztük a bergamói győzelmet, de csak néhány napig, aztán a vezetőséggel rögtön elkezdtünk gondolkodni a következő szezonon. Boldogok vagyunk az előző idény miatt, de most az új szezonra kell koncentrálnunk. Örömmel tölt el, hogy újra láthatom a játékosokat. Kicsit korábban kezdődik a felkészülés, de nyugodt körülmények között és a lehető legjobban akarunk dolgozni. Nehéz szezonon vagyunk túl, de kipihentük magunkat és biztos vagyok abban, hogy a játékosok készen állnak. Kezdődik az új idény és ismét főszereplők akarunk lenni. Meggyőződésem, hogy motivált lesz a csapat és jól fogunk teljesíteni.”
A NYÁRI MERCATÓRÓL
„A mercato elején járunk. Megvan a stratégiánk és ezt meg akarjuk valósítani. A klub versenyképes csapatot akar összeállítani. Szeretnénk folytonosságot az előző másfél év munkájához hasonlóan és emelnünk kell a csapat színvonalát. Szeretném, ha már az egész csapat a rendelkezésemre állna, de tudom, hogy ez nem lehetséges. Jól fel kell készülnünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Milan versenyképes legyen. Az átigazolási időszakból még sok van hátra és minőségi játékosokra van szükségünk. Megfelelő minőséggel és hozzáállással messzire juthatunk.”
AZ ÚJ SZEZONRÓL
„Mindenekelőtt remélem, hogy a szurkolók visszatérhetnek a stadionba. Szeretnénk, ha minden visszatérne a normál kerékvágásba. Olaszországban 7 erős csapat van, akikkel meg kell küzdenünk a nemzetközi porondot érő helyekért, míg Európában meglepetést akarunk okozni.”
KESSIÉRŐL
„Franck rengeteget fejlődött, ahogy más csapattársai is. Nagyon sokat adott a csapatnak, de még mindig sokat fejlődhet. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Kessié milyen fontos játékos számunkra. Nyáron gyakran beszéltem vele. Nyugodt és motivált. Ugyanolyan erősen fog visszatérni a csapathoz, mint korábban.”
DONNARUMMÁRÓL ÉS CALHANOGLURÓL
„Előre kell tekintenünk, nem pedig a múltba. Kötődöm hozzájuk az előző idényben végzett munkájuk miatt, de ez most már egy új szezon. Elkezdtünk egy utat és erősödni akarunk. Szeretnénk a lehető legjobb futballt játszani. Most arra kell gondolnunk, hogy felkészüljünk és teljes legyen a csapat, majd jön a bajnokság és a Bajnokok Ligája.”
A CSK-SZALAGRÓL
„Romagnoli marad a csapatkapitányunk, de a csapat nagy erőssége, hogy több kapitány is van. Együtt fogjuk kijelölni a csapatkapitány-helyetteseket. Olyan játékosaim vannak, akikben megvan a klubhoz való tartozás érzése.”
A CÉLOKRÓL
„Szeretnénk megerősíteni a helyünket a legmagasabb szinten. A szavak nem túl hasznosak, a pályán kell megmutatnunk. Célunk, hogy a legjobban teljesítsünk a pályán és ambiciózusok legyünk. Meg kell mutatnunk, hogy ég bennünk a tűz és nyerni tudunk.”
IBRAHIMOVICRÓL
„Gyakorlatilag minden nap beszéltem Zlatannal. Az orvosok elégedettek voltak a műtét után. Zlatan jól van és néhány hét még szükséges, mielőtt visszatérne a teljes értékű edzésmunkához. Calabria tegnap vizsgálaton vett részt és jók az eredmények. Még nem edzhet egyből a csapattal, de hamarosan visszatérhet. Bennacer jól van és készen áll, hogy csatlakozzon a csapathoz.”
KJAERRŐL
„Gyakran beszéltem Simonnal. Kényes pillanatokon ment keresztül és sokakat meglepett, de minket nem, mert nagyon jól ismerjük emberileg is. Egy kiváló szezon és egy remek Európa-bajnokság után pihenésre van szüksége. Néhány nap múlva hallani fogunk felőle.”
AZ ELVÁRÁSOKRÓL
„Mindenkitől többet várok, kezdve önmagammal, de nyilván a játékosoktól és a stábtól is. Mindig van lehetőség fejlődni és ezt meg kell tennünk. Ibrán kívül senki sem jutott el a pályafutása csúcsára az eddigi karrierje során és ez reményt ad.”
TOMORIRÓL
„Fikayo bebizonyította, hogy nagyszerű képességekkel rendelkezik. Kiváló mentalitása van és mindig 100 százalékot nyújt a pályán. A klub nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megtartson egy ilyen fontos játékost.”
A SERIE A-RÓL
„Nagy a verseny, mindenki a Bajnokok Ligája-indulásért harcol. Sok nagyszerű edző van és sajnálom Conte távozását, mert vele még magasabb lett volna a szint. Remek bajnokság elé nézünk.”
RAFAEL LEAÓRÓL
„Mindenkitől fejlődést várok el. Sokat várok tőle és ma újra beszéltem vele. Meggyőződésem, hogy mindenki motivált és eltökélt lesz.”
MAIGNANRÓL
„Kiváló kapust igazoltunk, aki nagyon motivált.”
A FORMÁCIÓRÓL
„Nyitott vagyok minden megoldásra. A legfontosabb, hogy a játékosok olyan poszton játszanak, ahol a legjobb teljesítményre képesek. Meg kell próbálnunk dominálni a játékot. Nem ragaszkodom megszállottan a fix pozíciókhoz. A játékrendszerünk egyre folyékonyabb támadásban és a játék felépítése során. Ki fogunk próbálni új dolgokat.”
3 hozzászólás
Roma marad a csk 3. számú védőként? :O
Gabbia Kjer Roma Tomi Négy biztos védő . Az is Lehet három védővel akarnak játszani.
,,Megfelelő minőséggel és hozzáállással messzire juthatunk.”
Itt a ,,messzi,,-vel Messi-re akart utalni?
Hö-hö…