Alessandro Costacurta, a Milan korábbi hátvédje nehezményezi, hogy Gianluigi Donnarumma még nem írta alá az új szerződését a klubbal és elmondása szerint a mez csókolgatása helyett inkább konkrét cselekedetre lenne szükség.
Billy 1987 és 2007 között szolgálta játékosként a csapatot és egy kölcsönben töltött idényt leszámítva az egész pályafutása alatt a Milanban játszott, így a klubhűség egyik mintapéldájává vált. Costacurta a Sky Sport Italiának adott interjújában beszélt a Donnarumma jövője körül kialakult helyzetről és markáns véleményt fogalmazott meg.
„Nem látok bele a fejébe, mert mások vagyunk. Nekünk is voltak ügynökeink, méghozzá jó ügynökeink. Mi úgy döntöttünk, hogy a Milanban maradunk anélkül, hogy túlgondolnánk az egészet.” – mondta Costacurta.
„Valószínűleg kevesebbet kerestünk, mint amennyit kérhettünk volna, de a Milanban maradtunk. Nem hiszem, hogy a klub tovább tud emelni az ajánlatán, mivel ahogy Maldini is mondta, van egy költségvetés, amit tartani kell. Ezáltal ha ilyen feltételek mellett megállapodnak, akkor közösen folytatják, ellenkező esetben nem.”
„Minden tiszteletem, de a helyzet nagyon egyértelmű. Nem tetszik, amit Raiola művel, de ki a felelős ezért a helyzetért? Ki csókolja meg a mezt, aztán mégis hosszú ideig húzza a szerződés meghosszabbítását? Akkor miért csókolgatja a mezt? Ez zavaró számomra, de lehet, hogy csak régimódi vagyok. A következő klubjának a mezét is meg fogja csókolni? Talán nem vagyok elég intelligens, hogy ezt megértsem. Kevesebb csókot és több konkrét cselekedetet szeretnék látni tőle.”
12 hozzászólás
Lehet D-nek Raiola is csak egy eszköz, hogy elérje a céljait?!
A vezetőség helyébe én eladnám Romagnolit is. Miért? Minnél kevesebb szállal legyenek Raiolához kötve, plussz egyre gyengébb is. Ibra az egyetlen aki kezelni képes a saját helyzetét de 1 év múlva ő is elköszön sztem. D-vel pedig ha sikerülne esetleg akkor ez az utolsó szerződés
Igazad van most kell eladni mindkét játékos Donna, Roma mert jövőre ingyen mennek el! Az értük kapott pénzből meg lehet venni Gollinit Duvant és Gossenst az Atalantából! Plusz opció lehet Thauvin esetleg Isco stb. Szerintem a klubszeretetet nem mez csókolgatással kell kimutatni hanem aláírni – az egyébként nem rossz!!!- szerződést!! Hagy menjenek nem kellenek a színészek primadonnák!!!
Donnarummanak most jár le a szerződése 2 hónap múlva…
Pedig van értelme csókolgatni a mezt, ha azzal sokszorozta meg a fizetését az első körben is, mert a sok vén bekajálta, hogy ez a gyerek tényleg a Milan-ban akar megöregedni, közben a pénz az fontosabb mindennél az ügynöke számára és ezek alapján számára is.
Okos ember nagyon ez a Costacurta, mert ezzel csak nyomást akar gyakorolni Donnarumma-ra, mert Raiola teljesen rászedte és elhitette vele, hogy csak a pénz a fontos, pedig ha Milan legendaként vonul vissza, akkor a pályafutása után is rajongani és tisztelni fogják és nem mellesleg megkapja majd a jólfizető állásokat, amihez nincs semmi képzettsége.
Hát azért a Milan legendák többsége jól megégette magát, amikor pozíciót kapott a klubnál (Seedorf, Pippo, Gattuso, Boban) az elmúlt években.
Arról viszont nem feltétlen ők tehettek, akiket felsoroltál, de más az, hogy megkapod a lehetőséget meg, hogy élsz is vele. Dida például pont olyan szerepet kapott a csapatnál, amihez minden képessége megvan. Aki edzőnek áll annak számolnia kell azzal, hogy bármikor kirúghatják még a legjobbakat is. Gattuso megérdemelt volna többet, de ő jól is járt, mert most a Napoli-t vezetheti, pedig a Milan előtt csak görög meg egyéb kis csapatokat edzett.
Boban meg tökös volt és lehet úgy is értelmezni, hogy megmentette Maldini-t azzal, hogy kiállt és elmondta, amit gondol, de persze kellett ehhez az is, hogy a projektjük tényleg működött. Ezek után, meg Gazidis és Rangnick lettek volna a szurkolók ellenségei és a médiában a bohócok, ezért volt valamennyi haszna Boban tettének is.
A szurkolók meg most is ugyanúgy tisztelik ezeket a legendákat, amit nem lehet megvenni pénzért.
Minden szava igaz. A 7-8 millió is sok, amit ajánlanak neki. Sőt, a mostani 6 is, ha helyén lenne a szíve, akkor beérné kevesebbel is. Hagyjuk már azt, hogy az az ügynök feladata, hogy minél többet keressen az ügyfele. Tényleg ennyira megváltozott a világ, hogy nem mindegy 22 évesen, hogy 6 millió vagy 4 millió eurót keresel? Valahogy Maldiniék idejéből nem emlékszem, hogy bárkinek is gondot jelentett volna, hogy mennyit keres, most meg mindenki alkudozik.
Köszönöm Costacurta! Minden tiszteletem a tiéd! Egy véleményen vagyunk!
Szerintem is álszent dolog ez a mez csókolgatás….nem is értem ezeket a fizetéseket, mintha nem tudnának megélni belőle….luxus a köbön… tudom hogy mindig jól éltek a focisták,értem azt is, hogy x évük van keresni, aztán a nagy részüknek nyugdíj… meg hogy nagyon kabzsik ezek az ügynökök és sok játékost kihasználnak, na de na, 8 milla, apja f……át 🙂
Sokkal szimpatikusabb lenne, ha azt mondanák, hogy a Real Madrid az álma és BL döntőben akar játszani, mint az, hogy 10 milliót akarok keresni 22 évesen, mert Raiola a menedzserem, plusz ezt megtehették volna fél évvel korábban, hogy legyen bevétel az eladásából és akkor teljesen korrekt lett volna.
Egyetértek
Milyen 8? Tudtommal 10-t szeretnének a dagadékkal!