A Milan az utolsó percekben mentett pontot a Sampdoria elleni bajnokin és tovább folytatódik a gyenge szereplés hazai pályán a 2021-es évben. Íme a statisztikák a mérkőzést követően.
A csapat minden sorozatot figyelembe véve az előző 6 hazai mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni a San Siróban, a mérleg három döntetlen és három vereség. Ilyen legutóbb 2013 decemberében történt, akkor Massimiliano Allegri irányítása alatt.
Ebben a szezonban a harmadik alkalommal fordult elő, hogy a Milan az első félidőben nem tudott egy kaput eltaláló lövést sem felmutatni a Serie A-ban. Ilyen ezelőtt a januári Atalanta és a februári Spezia elleni bajnokin történt, utóbbi két esetben vereség lett a vége.
A Milan találta el a kapufát a legtöbbször, szám szerint 19 alkalommal az idei szezonban. A Sampdoria elleni meccsen Kessié lövése csattant a kapufán a 90. percben.
A Rossoneri 2021-ben összesen nyolc bajnokit játszott hazai pályán és ebből mindössze kettőt sikerült megnyerni, nevezetesen a Torino és a Crotone ellen.
30 percet kellett várni a Milan első lövésére a Samp ellen. Ez negatív rekord a szezonban.
Simon Kjaer a Sampdoria elleni mérkőzésen az 50. mérkőzését játszotta a Milan játékosaként. A dán válogatott középhátvéd kevesebb mint 15 hónap alatt érte el ezt a mérföldkövet, ugyanis 2020 januárjában csatlakozott a piros-feketékhez.
Minden tétmeccset figyelembe véve Hauge az ötödik gólját szerezte a Milanban. A 21 éves norvég játékos csupán 871 játékpercet töltött a pályán ebben a szezonban, azaz átlagosan 174 percenként talál be az ellenfél kapujába.
MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
63% | LABDABIRTOKLÁS | 37% |
14 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 5 |
5 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 4 |
1 | GÓLOK | 1 |
2 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 1 |
7 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 0 |
1 | KAPUFA | 0 |
501 | PONTOS PASSZOK | 244 |
84% | PASSZPONTOSSÁG | 73% |
5 | SZÖGLET | 5 |
9 | LES | 2 |
3 | VÉDÉS | 3 |
15 | SZABÁLYTALANSÁG | 16 |
2 | SÁRGA LAP | 5 |
0 | PIROS LAP | 1 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | KT | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
DONNARUMMA | 97' | 29 | 91% | 6(4) | |||||||
SAELEMAEKERS | 47' | 1(1) | 14 | 74% | 3(1) | 3(2) | 1(1) | ||||
KJAER | 97' | 1 | 53 | 87% | 4(1) | 2(2) | 6(3) | ||||
TOMORI | 97' | 1 | 52 | 75% | 3(1) | 7(4) | 8(4) | ||||
THEO | 97' | 1 | 4(0) | 1 | 59 | 91% | 10(4) | 2(1) | |||
BENNACER | 62' | 3(3) | 39 | 83% | 8(4) | 3(0) | 1(0) | ||||
KESSIE | 97' | 4 | 2 | 1(0) | 59 | 86% | 1 | 6(1) | 8(5) | 6(4) | |
CASTILLEJO | 76' | 2(2) | 1 | 25 | 78% | 9(6) | 3(0) | 1(1) | |||
CALHANOGLU | 97' | 4 | 1 | 1(1) | 43 | 84% | 2 | 4(2) | 1(0) | 4(2) | |
KRUNIC | 62' | 1 | 21 | 91% | 3(2) | 2(0) | 1(0) | ||||
IBRAHIMOVIC | 97' | 1 | 28 | 78% | 2 | 5(3) | 1(1) | ||||
TONALI | 35' | 1(1) | 2 | 32 | 89% | 2 | 5(4) | 1(1) | |||
REBIC | 35' | 3 | 1 | 3(2) | 10 | 77% | 6(2) | 1(0) | |||
HAUGE | 21' | 1 | 1 | 4(1) | 9 | 100% | 1 | 7(1) | |||
KALULU | 50' | 28 | 90% | 1(0) | 1(1) | 1(0) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. KESSIÉ – 11,61 KM
2. CALHANOGLU – 10,86 KM
3. HERNÁNDEZ – 10,57 KM
4. KJAER – 10,32 KM
5. TOMORI – 9,72 KM
LEGGYORSABB ÁTLAG SPRINT:
1. TOMORI – 33,53 KM/H
2. HERNÁNDEZ – 32,55 KM/H
3. IBRAHIMOVIC – 31,62 KM/H
4. KALULU – 31,52 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
6 hozzászólás
Tonali számai elég jól néznek ki.
Tomorié?
Nem, Tonali. Szerelés, kulcspassz, hosszú indítás 35 perc játék alatt jó passzpontossággal. Ezek miatt hoztuk őt ide eredetileg is. Úgy tűnik kezd formába lendülni a srác.
Én akár következő meccsen megnézném Bennacer-el párban. Szerintem elég mozgékony, sokat passzoló páros lehetne. Kessie-t nagyon kellene pihentetni már.
+1 Kessie a világ egyik legjobbja a poszton, de lemerült az elem…
Pardon. Egyetértek, szép lassan fejlődik. Még nem az amit igazán elvárnánk, de lehet látni hogy még az is elérkezhet.