Zlatan Ibrahimovic a Cagliari elleni duplája után nem volt 100 százalékban elégedett önmagával és úgy véli, hogy három gólt kellett volna szereznie a mérkőzésen.
Zlatan a lefújást követően értékelt és kitért a saját teljesítményére, a csapatra, a Scudettóra illetve Mario Mandzukic érkezésére is.
„Még egy gólt szereznem kellett volna. Kettő elég volt a győzelemhez és nehéz mérkőzés volt. Sajnálom, előfordul ilyen, hiszen 57 napig nem játszottam. Emberhátrányban nem egyszerű, főleg egy olyan csapat ellen, amely alapvetően kemény ellenfél.” – mondta Ibrahimovic.
„A fiatal játékosok motiválnak engem és kihívás elé állítanak, hogy megnézzük ki fut többet. Én nem adom fel és bebizonyítom, hogy tudok én is annyit futni, mint ők.”
„Jól teljesítünk, majdnem a szezon felénél járunk és most jönnek a legnehezebb mérkőzések. Nagyon kemény meccsnaptárunk van, de már itt van velünk Meité és Mandzukic. Nem tudom, hogy érkezni fog-e még több játékos. Az igazolások által több játékos áll az edző rendelkezésére és sokat tudnak segíteni a csapatnak.”
„Mandzukic? Nagyon örülök. Most már ketten vagyunk, akik félelmet keltenek az ellenfelekben.”
Ibrahimovicot arról is kérdezték, hogy hisz-e a Scudetto megnyerésében.
„Magamban hiszen, Zlatanban…”
„Szerződéshosszabbítás? Ez Paolo Maldinin múlik. Nagyon boldog vagyok a Milanban. A klubhoz való visszatérésem megváltoztatott engem.”
9 hozzászólás
“MANDZUKIC? NAGYON ÖRÜLÖK. MOST MÁR KETTEN VAGYUNK, AKIK FÉLELMET KELTENEK AZ ELLENFELEKBEN.” 😂😂😂
Na ez a helyes hozzá állás! 👍🏻
Forza Ibra! Forza Milan!
Amikor már nem egymás kitúrása a cél hanem öröm foci van . Ibra ibra
„Sajnálom,hogy csak kettőt sikerült gurítani”…..
Nem értem néha Ibra nyilatkozatait. A szerződés hosszabbításról hol ilyen, hol olyan nyilatkozatot tesz. Kijelenti, hogy jól érzi magát, és csak most melegített be. Máskor meg azt mondja, hogy nagyon hiányzik neki a családja, nem tudja, hogy meddig folytatja.
Szerintem elég egyértelmű mind a vezetőség, mind a szurkolók vágya, kívánsága is. Ameddig csak szeretne itt játszani Zlatan, mi szívesen látjuk, hisz vérprofi és még mindig a különbséget tudja jelenteni.
Amennyiben a szívemre hallgatok még marad 1 évet, főleg ha sikerül a Bl kvalifikáció, hogy megmutassa a legnagyobb ligában is képes gólokat rúgni, vezetni egy csapatot 40 évesen is, azonban ha az eszemre hallatok akkor azt mondom, hogy szezon végén visszavonul. Amennyiben a vezérletével meglenne a bajnoki cím, úgy a csúcson tudna kiszállni, és egy nem akármilyen pályafutásnak a végére feltenné az i-re a pontot.
Bárhogy is lesz, örök kedvencem lesz. A játéka egyedülálló, nincs akit hozzá lehet hasonlítani. Egyéniség, klasszis. A világ focija kevesebb lesz, amikor ő szögre akasztja.
Teljesen egyetértek veled annyival kiegészítve ha én az eszemre hallgatok akkor is maradnia kell amíg csak bírja mert pótolhatatlan!
Szóval Marad még 1 évet amiben megnyerjük a BL-t és akkor van itt a méltó vége?! 😃😉
Ha meglesz a bajnoki cím, akkor erősen benne van a pakliban, hogy visszavonul.
De mi van akkor, ha még BL-t akar nyerni? 😀 😀
Lehetetlen. De ugyanez igaz volt 1 éve is arra vonatkozóan, hogy a Milan 2021-ben bajnoki címet nyerhet.
Nekem ö az isteni Ibra, nem Diego…..
Ibra soha nem lesz többé a világ focijában.
Elképesztő maximalista a tag. Ver két gólt és megnyeri a csapatnak a meccset, majd lenyilatkozza, hogy hármat kellett volna lőnie. Egyéniség…
Zlatan olyan hatással van a csapatára, amire a sokat ajnározott Messi és CR soha nem lesz képes. Ezért is Ibrahimovic egy külön kategória, a legeslegmagasabb polcról.
Elképzelésem nincs, miért volnulna vissza. Egész konkrétan kettesével rúgja a gólokat. 7 meccsen 12? 1 meccsén rúgott „csak 2 gólt”… Csúcskorabeli Messi vagy Ronaldo szint, de a most csúcson játszó Lewa sem tud ennyit vágni azért, pedig mögötte van a világ legbrutálisabban támadó csapata, és ott is mindent rájátszanak.