Mario Mandzukic a Rossoneri következő téli igazolása – jelentette be a klub a hivatalos honlapján és a játékos első körben a szezon végéig írt alá.
A 34 esztendős horvát támadó gépe vasárnap este landolt Milánóban, majd hétfőn sikeresen teljesítette az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokat és részt vett az erőnléti teszteken is. Mandzukic kedden a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban aláírta a szerződését új klubjával.
A Milan a hivatalos honlapján közleményben jelentette be Mandzukic érkezését.
„AZ AC MILAN BEJELENTI, HOGY SZERZŐDTETTE MARIO MANDZUKICOT. A HORVÁT CSATÁR A SZEZON VÉGÉIG ÍRT ALÁ A KLUBHOZ EGY OPCIÓVAL A KÖVETKEZŐ SZEZONRA.”
A világbajnoki-ezüstérmes BL-győztes csatár egy év után tért vissza Olaszországba, ami egyáltalán nem ismeretlen terep számára, ugyanis több mint négy szezonon keresztül erősítette a Juventust, amelynek színeiben 162 tétmeccsen 44 gólt szerzett illetve 17 gólpasszt osztott ki.
Mandzukic a 9-es mezszámot választotta. A Sky Sport Italia és a MilanNews egybehangzó állítása szerint a horvát támadó kontraktusa olyan opciót tartalmaz, amelynek értelmében további 1 évvel automatikusan meghosszabbodik a szerződése, ha a Milan kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába. Sajtóhírek szerint Mandzukic fizetése 1,8 millió euró lesz.
Ő lett a Milan történetének 10. horvát nemzetiségű futballistája Zvonimir Boban, Dario Smoje, Drazen Brncic, Dario Simic, Mario Pasalic, Nikola Kalinic, Ivan Strinic, Alen Halilovic és Ante Rebic után.
8 hozzászólás
Isten hozott!
Valahogy nyugodtabb leszek hogyha ő áll be a 70. percben és nem Colombo..
+1
Jelenleg gyakorlatilag a bajnoki címért megyünk, szóval ekkora terhet nem bírnak elcipelni a fiatalok (kis Maldini, Colombo), de ez természetes. Ha véletlen ég a ház, ami eddig ebben a szezonban nagyon kevésszer fordult elő, akkor Mandzu és Ibra egyszerre a pályán, amitől garantáltan megremeg az ellenfél védőinek lába.
Már megy is a különböző felületeken a pocskondiázás, „nyugdíjas klubozás”, remélem legalább annyira bejön az előítéletük, mint 1 éve Ibra leigazolásakor. 🙂
Ne foglalkozz ezekkel a fotel huszárokkal, majd amikor év végén bajnokságot nyerünk akkor hallgatni fog mindegyik mint sz@r a fűben.
Fogalmatlanok és egyéni sztárokban gondolkodnak mi meg csapat szinten vagyunk jók. 💪
A vezetőség jól látja, hol kell megerősíteni a keretet és a lehetőségeinkhez mérten jól is igazoltunk eddig. Ibra cseréjének elfért egy helyettes, mondom ezt úgy, hogy szerintem eddig Leao jól pótolta a svédet középen. Leao-val nem tudjuk ugyanazt a játékot játszani mint Zlatan-al, de ezt szezon elején is tudhattuk. Most, hogy itt a horvát megvan rá a lehetőség, hisz hasonló tesfelépítéssel, adottságokkal rendelkezik ő is mint Ibra. Mandzukic érkezésével, viszont ami még fontosabb is, hogy egy újabb rutinos és tapasztalt, győztes mentalitású palit sikerült idehozni. Kellenek az ilyen emberek egy csapatba.
Nyáron egy jobb szélső támadóra és egy középhátvédre biztos szükségünk lesz, de sok éve először érzem azt, hogy végre nem kell kicserélni a komplett csapatot, hogy jó csapatunk lehessen.
Üdv itt Mandzu!
Üdv a fedélzeten Mandzukic sok szerencsét kívánok Forza Milan!
Isten hozott!
Ha csak fele olyan hatékony lesz, mint Ibra már megérte!!!
Nyugdíjas???
Ennyi rővel CR7 is az????
A statját nézve erősen kétlem!!!