Zlatan Ibrahimovic úgy véli, hogy sikerült felülmúlnia a 2012-es önmagát és az esetleges szerződéshosszabbításról is kérdezték az Udinese elleni meccs után.
„Szép gól volt, de a győzelem fontosabb. Ez egy három pontot érő találat volt egy roppant nehéz mérkőzésen, de megmutattuk, hogy mindig többet akarunk. Dolgozunk és szenvedünk, a csapat rendben van. Mindannyian szeretnénk megkapni a labdát, amikor lehetőség van rá. Mi vagyunk Európa legfiatalabb csapata és fiatalnak érzem magam. A srácok nagyon jók, hihetetlen elszántságuk van és soha nem elégedettek az edzéseken vagy a mérkőzéseken.” – mondta Ibrahimovic.
„Enyém a nyomás és ezt szeretem. Engem nem zavar. Azt mondtam a csapattársaknak, hogy ne foglalkozzanak a nyomással, azt majd én intézem. Nekik csak arra kell koncentrálniuk, hogy keményen dolgozzanak és higgyenek abban, amit csinálunk.”
„Mindenki számára lesznek nehéz időszakok, ez része a szezonnak. A legfontosabb, hogy pozitívan gondolkozzunk és dolgozzunk. Jól mennek a meccsek és egyszerre egy összecsapásra fókuszálunk, mindegyik egy döntővel ér fel. Aztán meglátjuk, hogy merre tartunk. Egységes és egyéni céljaink is vannak. Remélem, hogy a szurkolók hamarosan visszatérhetnek, hogy a stadionban lássák ezt a Milant, mert értük játszunk.”
A 39 éves klasszis a januári érkezése óta 23 bajnoki gólban vállalt szerepet.
„Ez túl kevés… Kihagytam néhány büntetőt és ziccert is. Alapvetően fiatalok vagyunk és én növelem az átlagéletkort. Megvan a megfelelő mentalitás az öltözőben és Pioli nagyszerű munkát végez. A csapat követi őt és ilyen helyzetben könnyebb dolgozni.”
„Ha egy szurkoló helyébe képzelem magam, akkor nagyon sajnálnám, hogy nem lehetek ott a stadionban. Remélem, hogy visszaáll minden a normál kerékvágásba. A szurkolók megérdemlik, hogy élőben éljék át ezeket a dolgokat. Nem hiszem, hogy az érkezésem előtt olyan volt, mint most. Nem szabad megelégednünk, éhesebbnek kell lennünk a sikerre. Nem a Scudettóról beszélünk, hanem egy-egy mérkőzésről. Dolgozunk és hiszünk benne.”
Ibrahimovic sorozatban 6 bajnoki meccsen volt eredményes, csakúgy mint 2012-ben.
„Felülmúltam a 2012-es Ibrahimovicot, aki öreg volt. Ma már fiatal vagyunk. Köszönöm a csapattársaimnak, hogy megkönnyítik a munkámat. Nagyon sokat segítettek nekem. 39 éves vagyok, de nem gondolok erre. Ez csak egy szám. Nekem minden arról szól, hogy hogyan dolgozol az edzéseken és hogyan teljesítesz a mérkőzéseken. Rengeteget edzek, keményen dolgozom és magabiztos vagyok.”
„Szerződéshosszabbítás? Amikor csatlakoztam a csapathoz a klub egy hosszabb időtartamú szerződést szeretett volna, de hogy őszinte legyek, én csak 6 hónapra kértem. Senki sem volt elégedetlen. A szezon végén meglátjuk, hogy érzem magam. Ha így folytatom, akkor szólni fogok Paolónak, hogy minél hamarabb adjon szerződést még egy évre, különben nem játszom többet.”
3 hozzászólás
…..“ne foglalkozzanak a nyomással, azt majd én intézem“….ezt a hülyét::—-)))) komolyan imàdom.
20 éve tudja mindenki róla, hogy bírja a nyomást.
Ahogy Freddie Mercury-ból vagy Michael Jackson-ból, úgy sajnos Ibrából sem lesz mégy egy….. korszakos jelenség, hihetetlen szerencsés aki személyesen ismerheti.
👍🏻
És egyébként látszik ahogy odamennek hozzá ha ő lő gólt, vagy mikor ők lőnek gólt, hogy mintha apuhoz rohanna mindenki gratulálni vagy egy fejbóbiskolásra, teljesen átjön a többiek testbeszédéből hogy mennyire kulcsszerepe van a csapaton belül és mennyire nélkülözhetetlen vezér.