Pontosan 5 hónap telt el azóta, hogy a Milan azonnali hatállyal menesztette Zvonimir Bobant, akinek a részéről nincs megbánás és elmondása szerint mindent ugyanúgy csinálna.

Boban február végén a klub jóváhagyása nélkül adott interjút, amelyben Gazidis szavainak teljesen ellentmondva beszélt a vezetőségen belüli ellentétekről, valamint tiszteletlen és nem túl elegáns lépésnek nevezte, hogy a vezérigazgató a tudtuk nélkül folytatott tárgyalásokat Ralf Rangnickkal. Pár nappal később Gazidis és az Elliott menesztette Bobant, akivel a mai napig zajlik a pereskedés.

“Egyáltalán nem bántam meg, mindent újra megtennék. Nem kockáztathattam meg, hogy egy idegen ember arcát lássam, amikor a tükörbe nézek. Örömmel tölt el, hogy az oly sok vitatott, támadott és meg nem értett döntésünk végül magas szintűnek és helyesnek bizonyult. Most mindenki láthatja, hogy az ezernyi nehézség közepette meghozott választásaink nem voltak hiába és megteremtettük az alapokat egy igazi Milan építéséhez. Nem mindenkinek van türelme várni vagy megérteni, hogy a futballban idő kell. Remélem, hogy akik még a klubnál dolgoznak véghez viszik a munkát és tiszteletben tartják a klubunk történelmét.” – mondta Boban a Gazzettának.

“Maldini? Ezer okból kifolyólag maradnia kell a Milanban, de legfőképpen a szakértelme miatt, mert bebizonyította, hogy nagyszerű igazgató. Nem sok időnk volt élvezni a közös munkát, de ilyen az élet. Pioli? Ő egy kiváló ember és egy remek edző. A szerződés aláírása után beszélgettünk és örültem neki. Nyilvánvalóan elégedett vagyok, mert nagyszerű munkát végzett. Pioli volt a választásunk egy nagyon nehéz periódusban és örülök a csapat illetve az edző előrehaladásának.”

“Az újrakezdés után nagyon élveztem nézni a Milan játékát, mivel kiváló mérkőzéseik voltak. Szurkolóként arról álmodom, hogy a Milan visszatérjen a méltó helyére, ami a győztesek között van. Ennek elérése érdekében jó befektetésekre van szükség, de az alapok megvannak. Úgy gondolom, hogy még 30-40 százalék kell ahhoz, hogy a Milan top csapattá váljon Olaszországban és Európában.”

“A tavaly nyári mercato után leszögeztem, hogy két tapasztalt játékosra van szükségünk. Ibrahimovic és Kjaer, valamint a vb-ezüstérmes Rebic rendkívüli berobbanása révén a Milan sokkal érettebbé és magabiztosabbá vált. Ennek következtében szinte minden játékos jobb lett. Ibra kapcsán februárban kértem a szerződéshosszabbítását, mert volt egy szóbeli megállapodásunk vele. A paktum az volt, hogy ha nem elég alkalmas a játékra, akkor önszántából befejezi. Biztos voltam abban, hogy nem lesznek problémák vele, mert Zlatan tisztában van önmagával és a testével, de abban a pillanatban nem lehetett hosszabbítani, mondjuk ezt…”

“Ibrahimovic egy zseni és még mindig a különbséget jelenti. Nagyon fontos, hogy legalább egy évig maradjon. Nyilvánvaló a csapatban betöltött jelentősége számos különböző szempontból. Vele minden megváltozott, kezdve a fiatal játékosok fejlődésével. Csak nézzük meg Rafael Leaót, aki egy rendkívüli tehetség, de szüksége volt iránymutatásra és ez a lehető legjobb volt. Mindezekért köszönetet kell mondanunk Zlatannak és tisztelni őt.”

2 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Azzal, hogy Boban a mostani eredményekkel, játékkal, igazolásokkal stb.-vel kapcsolatban egy “na ugye, hogy megmondtuk” jellegű nyilatkozatot tett, mintha vagy még mindig nem értené vagy nem akarná érteni a fő problémát. Ennek az ügynek az előzménye persze a klub felépítésére volt visszavezethető, hogy nem voltak kijelölve a “hatalmi viszonyok”. Volt – elvileg – 4 igazgató, de gyakorlatilag az Elliott mintha kezdettől fogva Gazidisben bízott volna, Maldinit meg Bobant pedig afféle mézesmadzagnak hozta volna a szurkolók miatt. Persze adtak nekik is egy fontosnak tűnő posztot, de a lényeg az volt, hogy Elliott, alattuk Gazidis, majd a dél-afrikai alatt az összes többi. Tehát ez volt a gond, mintha Bobanék is azt hitték volna, hogy egyenlőek Gazidisszel… A Boban kirúgásához vezető út tehát innen indult. Azzal viszont nem fogja megmagyarázni a történteket, hogy végül nagyjából igazuk lett. A hierarchiát szerintem belülről nagyjából meg lehetett volna ítélniük, de amennyiben mégsem, úgy is kizártnak tartom, hogy ne fektették volna le előre, hogy milyen nyilatkozatokat lehet adni, mikről lehet és nem lehet beszélni stb. Itt pedig nem arról volt szó, hogy Boban tett volna egy “keményen dolgozunk, vannak nehézségek, de megoldjuk, a célunk, hogy a Milant erősebbé tegyük, ehhez idő kell” szintű nyilatkozatot vagy egy ilyen tartalmú interjút adott volna. Boban olyan interjút adott, amiben nekiment a kollégáinak, vezetőinek. Ez azért igencsak buta emberre vall. Ha Boban az én alkalmazottam lett volna, én is kirúgom emiatt. Ezt sehol a világon nem tolerálják egy beosztott részéről… Ezt annak idején azok, akik nem elvakultan, a “Boban jól megmondta, Gazidis egy rogadék” szemüvegen át szemlélték az eseményeket, szerintem megértették.

    A (dél)szlávokkal sajnos az van, hogy a többségük olyan, hogy ami a szívükön, az a szájukon. Odamegy, megmondja, benyom annak, akinek nem tetszik a pofája, de legtöbbször nyíltan, nem sumák módon intézik a dolgaikat. (Hogy Boban sosem volt egy puhány gyerek, azt az 1990-es Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda mecccsen is bizonyította, amikor megrúgta az egyik rohamrendőrt…) A diplomáciát nem nagyon ismerik vagy szeretik, talán kicsit naivak. Bár azt azért megkérdeztem volna az újságíró helyében, hogy amikor azt az interjút adta, akkor megfordult-e a fejében, hogy ezért ki is rúghatják, üzenni akart-e a vezetőségnek ezzel, illetve utólag meglepte-e, hogy menesztették.

    Érdekes figura ez a Boban, nem egy langyos víz a csávó. 🙂

    • Pedig jól tette, hogy kinyitott a száját és biztos tudta, hogy ez lesz a vége. Maldiniék se hülyék, ők is tudták, hogy sokan vannak a posztra, de ha mindketten csöndben kivárnak, akkor a fejük fölött jön Rangnick és őket kidobják, de a nyilatkozat nyomást gyakorolt az Elliott-ra. Lehet jobb lenne Rangnick egy személyben, de a látott játék alapján már nem biztos ebben mindenki és Boban nélkül Rebic se érkezik, ezért valamennyi értelme volt annak, hogy ennyien voltak igazgatók.

      A lényeges része a nyilatkozatnak, hogy támogatja Maldini-t, ami azért is jó, mert a sajtó se fogja annyira piszkálni, ha egy Mirabelli megpróbál belerúgni és az Elliott-ban is felmerül, hogy nem csak egy buta focista ez a Maldini és hallgatni kell rá.