Egybehangzó olasz lapértesülések szerint Tiémoué Bakayoko igent mondott a Milannak és készen áll lemondani a fizetésének nagy részéről annak érdekében, hogy újra magára öltse a piros-fekete mezt.

A klub a szerződéshosszabbítások mellett gőzerővel dolgozik a csapat megerősítésén a következő szezonra. Nincs sok idő, ugyanis augusztus végén a csapat megkezdi a felkészülést Milanellóban.

A La Gazzetta dello Sport a mai számában arról ír, hogy a Milan megállapodott Bakayokóval a személyes feltételekben. A francia középpályás igent mondott a klubnak a visszatérésre és az átigazolás megvalósulásában döntő szerepet játszhat, hogy Bakayoko nyitott a fizetéscsökkentésre, így hajlandó lemondani a bérének egy részéről.

A Tuttosport is megerősítette, hogy Bakayoko áldását adta a visszatérésre és egyezséget kötött a Milannal a fizetésének csökkentéséről. Ennek megfelelően a 25 éves középpályás a jelenlegi 6,5 millió eurós bérével szemben 3 millió eurót kereshet a következő szezonban, valamint további bónuszokat.

A milánói együttesnek most a Chelsea-vel kell megállapodnia az átigazolási árról, hogy létrejöjjön a transzfer. A londoni együttes 20 millió euró körüli összeget kér, ám a Milan megpróbálja csökkenteni az igényt és alacsonyabb áron elhozni a középpályást. Jó esély van arra, hogy a klub kölcsön+kötelező vásárlási joggal szerzi meg Bakayokót.

4 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Az átigazolt játékosokra akkor térjünk vissza, amikor már a padon ülnek vagy játszanak, tétmérkőzésen 🙂 Ez pont olyan, mint amikor Rangnickot fél évig reklámozták nap-mint-nap, és kb. az utolsó napokon dőlt el, hogy nem ő jön. Robinson ( ball hátvéd jelölt) reggel elrepült Milanoba, igazolás céljából, este pedig vissza, mert az orvosin megbukott 🙂 és most újra képben van…Majd meglásssuk szeptemberben ki jön és ki megy. Addig csak mítosz az összes bedobott név.