Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője elismerően nyilatkozott és gratulált a játékosoknak a Juventus elleni teljesítményhez.

“Gratulálok a játékosoknak, hihetetlen csapatszellemet mutattak. Még a nehézségek ellenére is megvolt bennük a vágy, hogy reagáljanak és ennek köszönhetően kiváló eredmény és egy nagyszerű győzelem született.” – mondta Pioli a meccs után.

“Magabiztosak voltunk, hogy nyerhetünk, mert jó formában vagyunk. Másrészt nagyon szoros eredményeink voltak a Juventusszal a korábbi összecsapásainkon. A csapat jól teljesít, mert a játékosok hisznek abban, amit csinálnak. Keményen dolgoznak és kisegítik egymást. Nehéz időszakban összetartanak és nem veszítik el a szellemet. Egy ilyen periódusban – amikor mindenkinek csökken az energiaszintje – nagyon fontos a mentalitás, hogy meccsben maradj és nagy szívvel játssz. Ezek nagyon fontos adottságok, amelyre építenünk kell. Nagyon elégedett vagyok, ahogy múlt héten szombaton Rómában.”

“Megvalósítottuk az elképzeléseinket egy fontos cél elérése érdekében. Egészen eddig a tabellán való helyezésünk nem tükrözte a kvalitásainkat. A csapat jól teljesít, mindenekelőtt mentálisan. Még nem vittünk véghez semmit, a következő mérkőzések nagyon fontosak lesznek és azonnal a Napoli elleni összecsapásra kell koncentrálnunk. Ezen az úton kell maradnunk és ha lehetséges, fejlődnünk kell. A múltban számos dologért komoly árat fizettünk és tanultunk a hibáinkból.”

“Egyáltalán nem gondolok a jövőmre, hogy mi lesz augusztus 3-án. A Napoli elleni meccsre összpontosítok, hogy jól teljesítsek. Csapattá váltunk és jól ismerjük egymást. Nem akarok augusztusra gondolni, mert túl jól érzem magam a csapattal. Lesz, ami lesz. Nem aggódom a jövőmet illetően. Ebben az időszakban fontos az energia megfelelő felhasználása. Nem pazarolhatom olyan dolgokra az energiámat, amelyek nem csak tőlem függnek.”

“A szakmai stáb munkája a karantén alatt is nagyon fontos volt, a játékosok még a bizonytalan körülmények között sem hagytak ki egyetlen csoportos edzést sem, még azok sem, akiknek csak egy futópadja vagy egy szobabiciklije volt. A csapat jobban ismeri egymást és a játékosok sokkal proaktívabb hozzáállással játszanak, még a védekezésben is. Bármi megtörténhet, továbbra is nagyon óvatosnak kell lennünk. Csak nehéz ellenfelek várnak ránk a következő mérkőzéseken.”

“Jól ki tudtuk használni a tizenegyes szituációt, onnantól kezdve magabiztosan játszottunk. Sajnáljuk a kapott gólokat, sokkal jobban kellett volna védekeznünk. Az első félidőben jók voltunk és kiegyensúlyozott volt a mérkőzés. Meglepődtünk az első és a második kapott gólnál is.”

“Azt várom el, hogy jól fejezzük be a bajnokságot és elérjük azt a célt, ami ki lett tűzve. A vágyam, hogy edzősködjek. Szeretem, amit csinálok és itt a Milannál egy olyan csapatot találtam, amellyel jól érzem magam.”

“Hét meccs 20 napon belül sok és továbbra is jól akarunk teljesíteni. Nincs időnk ünnepelni. Csak vissza kell nyernünk az energiánkat és készen kell állnunk a következő meccsre. Kessié? Azt gondolom, hogy kiváló mérkőzése volt. Nagyon örülök, hogy Leao ismét jól szállt be csereként. Biztosan több lehetősége lesz bizonyítani, csak intenzíven kell játszania. Ez nem csupán a sprintsebesség kérdése, hanem a mentalitásé is. Ebből a szempontból biztosan fejlődhet, de jól teljesít.”

“Kjaer egy nagylelkű játékos, aki gyakran játszik enyhén megsérülve, de soha nem hátrál és vezérré válik a csapattársai számára.”