Zlatan Ibrahimovic szerint a csapatszellem és a hit volt az, ami segített a Juventus ellen felállni és megfordítani a mérkőzést. A 38 éves csatár jól érzi magát és elmondta, hogy az összes hátralévő mérkőzésen ott akar lenni a pályán.

“A csapat hitt magában és nagyon bizakodva játszottunk. Mindenki jól teljesít és mindenki hisz abban, amit csinálunk. Ez látható volt a pályán. Mindannyian hittünk benne, még 2-0-nál is. Kétgólos hátrányból álltunk fel és végül megszereztük azt az eredményt, amit akartunk. Nem elégedtünk meg a döntetlennel, nyerni akartunk és sikerült is.” – mondta Ibrahimovic a MilanTV-nek.

“Pontosabbak voltunk a kapu előtt. Ha lehetőséged adódik a gólszerzésre, akkor ki kell használnod. Ezen az estén és az előző mérkőzéseken is bebizonyosodott, hogy nagy csapatok ellen nincs túl sok lehetőséged, így gólra kell váltanod azokat, amik jönnek.”

“Jól vagyok, mindent az irányításom alatt tartok. Ezúttal többet játszottam, mint a legutóbbi meccsen. A Lazio ellen 45 percet töltöttem a pályán és ebben megegyeztem az edzővel. Minden mérkőzésen kicsivel többet játszok, de nem sokkal, mert még sok mérkőzésünk van hátra. Ott akarok lenni a pályán azokon a meccseken. Nem akarok hibákat elkövetni vagy összecsapásokat kihagyni.”

“Nagyszerűen teljesítünk és sajnálom, hogy a szezon felénél érkeztem. Más lenne most a helyzet, ha az első naptól kezdve itt lettem volna, de az nem segít, ha visszafelé tekintünk. Előre kell figyelnünk és a lehető legjobb formánkat nyújtani. Egyszerre csak egy meccs, aztán meglátjuk, hogy hol fejezzük be a szezont. A célunk, hogy elérjük az Európa Ligát. Az én célom, hogy Scudettót nyerjek, mert ha a Milanban játszol, akkor a bajnokság megnyeréséért kell küzdened. Nem harcolhatsz a hatodik, hetedik vagy az ötödik helyért. Első hely vagy semmi.”

“Itt vagyunk és megpróbálunk javítani a szituáción még akkor is, ha különböző a helyzet. Továbbra is dolgoznunk kell és ezen az úton folytatni.” – tette hozzá.

4 hozzászólás a bejegyzéshez