Ismael Bennacer, a Milan legújabb igazolása először adott interjút a piros-feketék játékosaként és elmondta, hogy a klub hívására lehetetlen lett volna nemet mondani.
Bennacer szerződtetését tegnap jelentette be a Milan. A 21 éves középpályás az Empoli együttesétől érkezett mintegy 16 millió euróért. Bennacer kulcsember volt az Afrika kupát nyert algériai válogatottnak és 7 meccsen 3 gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A finálé megnyerése után megválasztották a torna legjobb játékosának is.
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és részese vagyok ennek a dicsőséges klubnak. Nem tudom, hogy mit mondjak. Nagyon örülök, lelkes és büszke vagyok.” – mondta Bennacer a Milan TV-nek.
„A történelme miatt választottam a klubot. A Milan az egyik legnagyobb klub a világon. Amikor a Milan hív, nem tudsz nemet mondani. Egyszerűen csak menned kell.”
„Afrika kupa? Nem számítottam ezekre a sikerekre, mert három évvel ezelőtt még nem játszottam a válogatottban. Türelmes voltam, sokat edzettem és most minden gyönyörű. Nagyon boldog vagyok.”
„Üzenet a szurkolóknak? Forza Milan! Együtt egy nagyszerű csapat vagyunk. Készen állok meghalni a pályán a szurkolókért és a csapatért. Alig várom a kezdést. Készen fogok állni 2000 százalékot beleadni.” – tette hozzá.
6 hozzászólás
Csapassad apám!
Lassan kezd a bőség zavarával szembesülni a középpályán Giampaolo. Három helyre van Bennacer, Biglia, Bonaventura, Borini, Calhanoglu, Kessie, Krunic és Paqueta. Sőt, adott esetben még Conti is.
A brazil és a török – ha Susót eladja a klub – tud játszani a támadók mögött és hátrébb is, Bigliát remélhetőleg sikerül eladni, de például Bonaventurának nem nagyon látom a helyét. És persze még jöhet Correa, aki még mindent megkavarhat, mert ebben az esetben vagy Suso vagy Calhanoglu távozni fog (ha tippelnem kellene, akkor a spanyol, mivel a török a védők előtt is tud játszani).
Egyébként nem néz ki rosszul ez a középpálya.
A MU ellen a 2. félidőben Calhanouglu játszott a védelem előtt Biglia helyén. Nekem elég érdekes ötletnek tűnik. A török védekezésben messze van az argentintól és volt is egy olyan becsúszása, amiből az angolok veszélyes helyről lőhettek szabadot. Szerintem registának maximum vészhelyzet esetén lehetne bevetni.
Correa szerintem inkább csatárnak érkezik Piatek mellé. A szerepe az lenne, amit most Samu játszott a felkészülési meccseken.
Valahogy így látom most a posztokat:
Regista: Bennacer/Biglia
Jobb mezzala: Kessie/Krunic
Bal mezzala: Calhanouglu/Jack
Treqaurtista: Paqueta/Suso
Persze itt fel lehet cserélni az adott posztokat, ahogy épp a sérülések, vagy az ellenfél indokolja, de nemzetközi porond nélkül majdnem hogy elég lehet ennyi ember. Plusz még ott van Borini is akit mindenhol be lehet vetni, (bár sehol sem jó igazán). Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még mozgás a középpályán. Én inkább a támadósorba várok embert. Piatek/Leao, Correa/Samu sorral azért szintén neki lehetne vágni az idénynek, de azért örülnék, ha a spanyol helyett tudnánk szerezni valakit. Ha nagyon muszáj akár még A. Silva is maradhat.
Összességében szerintem kezdenek körvonalazódni a dolgok.
Jelenleg Bennacer a remény, hogy Maldiniék tudják mit csinálnak ami az igazolásainkat illeti. Kívánok neki minden jót és hatalmas sikereket piros-feketében!
Bízom ebben a srácban. Nagyon elszántnak tűnik.
Ezeket a hozzàszólàsokat,érdemes lesz majd jövö màjusban visszaolvasni.
Minden negativizmusomat félre téve.
Igazàból,eddig minden igazolàsunk „fekete ló”.
Szívböl szurkolok,hogy mindegyik vàljon be!
Forza Rossonero,per sempre!