A Milan és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megállapodása értelmében a klub nem vesz részt az Európa Liga 2019/2020-as kiírásában. A döntést jóváhagyta a nemzetközi Sportdöntőbíróság.
Egy hónappal ezelőtt ért véget a szezon és a Milan egészen az utolsó fordulóig harcban volt a Bajnokok Ligája-indulásért. A csapat végül az ötödik helyen végzett 1 ponttal lemaradva a harmadik Atalantától és a negyedik Intertől, így kiharcolta az Európa Liga-indulást. Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a klub ügyvédjei egy kompromisszumról tárgyalnak az UEFA-val.
Immáron hivatalos, hogy a Milan nem szerepel az EL-ben a következő szezonban.
Pénteken délben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bejelentette, hogy a Milan és az UEFA megállapodott egymással, amelynek következtében a piros-feketéket kizárták az Európa Liga 2019/2020-as idényéből a Pénzügyi Fair Play megsértése miatt. A klub két periódusban – a 2015-2016-2017-es és a 2016-2017-2018-as hároméves vizsgált időszakban – sem felelt meg az előírásoknak.
A CAS bejelentette, hogy a Milan által 2018 novemberében és 2019 áprilisában benyújtott fellebbezésről hozott ítélet hatályát veszti. Továbbá a Sportdöntőbíróság felkérte a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testületet (CFCB – az UEFA testülete) egy határozat kiadására, amelyben elismerik az eljárás eredményét és megszüntetik a Milannal szemben indított vizsgálatot a 2016-2017-2018-as időszakra vonatkozóan.
A döntés következtében a Roma az Európa Liga csoportkörébe került, így nem kell selejtezőt játszania és a hetedik helyezett Torino fog indulni a selejtezőben.
8 hozzászólás
Na most akkor el kell adni Donnát?
Szerintem el, de bizzunk benne nem nyomott áron és 06.30-ig. Leo erre repült rá, de most megszívta. Biztos lenne rá kereslet nem csak Párizsból és akkor reális pénzt kaphatnánk érte.
Akkor így, hogy nem indulunk az EL-ben, le is húzhatjuk a rolót erre a szezonra. Talán a jövő szezonra is.
A bevételek még jobban vissza fognak esni, aminek egyenes következménye lesz az, hogy az értékes játékosokat maximum télen el is fogják passzolni.
Nem hogy, sztárjátékos, de még nevesebb játékos se fog érkezni se most nyáron, se télen.
Nyugodjon békében szeretett klubunk!
Jobb is , tavaly is csak égettük magunkat….
Nem hiszem hogy az Európa Liga olyan nagy vonzerő lenne, semmivel sincs kevesebb esélyünk jó játékosokat igazolni. Sőt, pont hogy szabadabban tudunk koltekezni. Azt hiszem ez jó időben jó döntés, a „kisebb rossz” kategória amiből akár jól is kijohetunk.
Olvasva a kizàrás következmènyeit,inkább áldás ez a döntés,mint békjó ! Nem hinném én sem,hogy az EL kihagyása olyan nagy hátrány lenne. De majd meglátjuk. Akkor is forza Milan !
Ez aztán a Fair…szánalom.
Èn sajnàlom az EL-t legalább volt valami idén az a pici se lesz…