A Milan a hivatalos honlapján közleményben foglalt álláspontot a Sportdöntőbíróság bejelentését követően. A tulajdonosi kör továbbra is elkötelezett a Pénzügyi Fair Play szabályainak betartása mellett.
Paolo Scaroni, a Milan elnöke elmondta, hogy le kellett zárniuk az ügyet az UEFA-val.
„Nem kommentálom az ítéleteket. Nagyon sajnáljuk, hogy a következő szezonban nem leszünk ott Európában, de nem mi vagyunk a felelősek az elkövetett jogsértésekért. Mindenképpen pontot kellett tennünk ennek az ügynek a végére.”
Ráadásul a klub mindenképpen szerette volna elkerülni azt a forgatókönyvet, hogy a következő szezonok egyikében egy esetleges Bajnokok Ligája-szereplés kiharcolása esetén zárják ki a Milant a sorozatból a múltbeli FFP-szabálysértések miatt.
A MILAN KÖZLEMÉNYE
„A jelenlegi tulajdonos 2018 júliusában vette át a klub irányítását és jelentősen felhalmozott veszteségeket örökölt az AC Milan előző tulajdonosa után, aki nem teljesítette a kötelezettségeit. A veszteségek és a Pénzügyi Fair Play szabályainak megsértése miatt, valamint az előző tulajdonos által tett intézkedések következtében az UEFA szankciókat rendelt el. Szomorúak vagyunk, hogy a szurkolóink nem láthatják a csapatukat a nemzetközi porondon a következő szezonban. A klub elismeri és tiszteletben tartja az FFP előírásokat. A klub tudomásul veszi, hogy nincs más választása, mint elfogadni a szankciókat, mivel arra törekszik, hogy teljes mértékben megfeleljen a szabályoknak.”
„Az AC Milan továbbra is elkötelezett amellett, hogy visszaállítsa a klubot a megfelelő helyre, vagyis az európai labdarúgás csúcsára. A mai döntés ösztönzőleg hat azon erőfeszítésekre, hogy a klub teljes mértékben megfeleljen az FFP-nek, ugyanakkor növekedjen a csapat versenyképessége és sokkal pozitívabb jövőképe legyen.”
5 hozzászólás
“Az AC Milan továbbra is elkötelezett amellett, hogy visszaállítsa a klubot a megfelelő helyre, vagyis az európai labdarúgás csúcsára.
Egyáltalán nem úgy tűnik,vagy nagyon hosszútávon gondolkodnak.Talán 10év mulva visszaesnek a jelenlegi topcsapatok?
Mekkora kamu…
Kicsit úgy hangzik ez az egész procedúra, mintha mi volnánk a világ legelvetemültebb csaló csapata.
Kíváncsian várom a PSG-vel és a Cityvel szembeni intézkedéseket az UEFA részéről.
Ha nem szankcionálják őket is, akkor én, akkor én….. jól kiröhögöm az UEFÁ-t.
Mást úgysem tehetek…
Ó az a makulátlan UEFA! Nem is tudom mi volt annak a filmnek a címe ami bemutatta a munkásságát. Korrupcio hátán korrupcio. Rajtunk kívűl egyáltalán szívattak ár valakit?
Hétszeres BL gyoztes csapat aki az elmult közel egy évtizede csak kullog a semmibe. Mi ennél nagyobb büntetés.