Tiémoué Bakayoko, a Milan francia középpályása szomorúan nyilatkozott, hogy el kell hagynia a klubot, azonban elmondása szerint nincs beleszólása.
Nemrég a francia középpályás testvére és egyben ügynöke nyilatkozott arról, hogy Bakayoko visszatér a Chelsea-hez, miután a nyáron lejár a kölcsönszerződése. A piros-feketék vezetősége úgy határozott, hogy a remek teljesítménye ellenére nem él a 35 millió eurós vásárlási opcióval és nem vásárolja meg végleg Bakayokót.
Bakayoko a L’Equipe lapnak adott nyilatkozatában beszélt a Milanról, a szezonjáról, a jövőjéről és a Gennaro Gattusóval való kapcsolatáról is.
„Vissza fogok térni a Chelsea-hez, ahol még három éves szerződésem van. Nincs választásom. Nem tudom, hogy utána mi fog történni, de vissza kell mennem a Chelsea-be. Ez az egyetlen dolog, amit tudok.” – mondta Bakayoko.
„Voltak nehéz pillanataim a Milannál, különösen az elején. Szomorú vagyok a távozás miatt, de ilyen az élet. Gattuso? Bonyolult kapcsolatom volt vele, nem értettük meg egymást. Nem igazán akarok erről beszélni. Végül mindketten a célunkra összpontosítottunk, hogy elérjük a Bajnokok Ligáját. Sajnos nem sikerült. Nem vagyok haragtartó. Nehéz bizonyos dolgokat hallani a sajtóban magamról, különösen ha azok nem is igazak. Nem úgy történt, ahogy elmondták, de tudjuk, hogy a mai világban egy hír részlet már elegendő egy szituáció értékeléséhez.”
„Egy ideig olaszul tanultam, aztán abbahagytam. Minden nap a csapattársaimtól tanultam a nyelvet. Mivel kezdetben nem alakultak jól a dolgok, ezért nem fordítottam időt arra, hogy megfelelően megtanuljam a nyelvet. Későn ébredtem rá.”
„Chelsea? Három év maradt a szerződésemből. Jelenleg ez a legjobb projekt, de meghallgatunk más ajánlatokat. Conte? Kedvelem őt. Azt hiszem, hogy Allegrinek is hasonló stílusa van. Leonardo? Ő volt az, aki a Milanhoz vitt, bizalmat szavazott és lehetővé tette számomra, hogy visszanyerjem a formámat. Nagyon tisztelem őt és a Milant. Örülök, hogy visszatér Párizsba. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát fog végezni.”
Bakayoko a posztján a legjobban teljesítő játékosok között volt a Serie A aktuális szezonjában. A 24 éves középpályás 1 gólt szerzett a Milan színeiben: márciusban az Inter elleni városi derbin.
LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL
5 hozzászólás
Bakayoko véleményét már hallottuk, kíváncsian várom a másik oldalt is. Előbb-utóbb biztos megszólalnak. Az mondjuk szimpatikus h. végre nem nyilatkoznak össze-vissza és nem puffogtatnak frázisokat.
Bakayoko:
2019.06.14.:
Gattuso? Bonyolult kapcsolatom volt vele, nem értettük meg egymást. Nem igazán akarok erről beszélni.
2019.03.05.:
Gattuso? Ő egy olyan személy, aki kimondja, hogy mit gondol és szemtől szembe közli a dolgokat. Nem olyan, aki kegyetlen. Őszintén szólva úgy gondolom, hogy minden játékos szeretne ilyen edzőt, mint ő. Nagyon közel áll a játékosaihoz és megvédi őket, amit nem sok edző tesz meg. Olyan, mintha az édesapánk lenne. Taktikailag nagyon alapos és jól tudja a munkáját. Semmit nem bíz a véletlenre.
https://www.acmilan.hu/2019/03/05/mindent-megteszek-hogy-a-milan-a-bl-be-jusson/
Egy cselzis cikkben meg azt nyilatkozta,h mindenképp harcolni akar a csapatba kerülésért a londoniaknák, mivel 1 év alatt sem szerette meg az AC Milant.
Ja, valószínűleg nem szerette a Milant, ezért akart maradni és ezért szomorú h távozik…
Ennyit arról, hogy a klub meg akarta tartani és a „szemét” Bakayoko meg beintett és lelépett mert nem lett meg a BL. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem perkálják ki érte az árát. Bizonyított és a csapat legjobbja volt, időnként klasszis formát mutatva. Semmivel nem leszünk előrébb, ha adott esetben 40 millióért hozunk 2-3 „töltelék” középszintű középpályást helyette.
Az elmúlt 6 év legnagyobb átigazolási hibájának vagyunk tanúi. hogy elengedjük… Utána majd lehet sajnálkozni, mert úgy néz ki évekig nem lesz hasonló emberünk a középpálya közepére… Így jártunk El Shaarawyval is, azóta sincs értelmes bal oldali támadónk.. Milyen fura… Ő speciel nem illett a játékrendszerbe, amit Mihajlovic preferált. Az más kérdés, hogy a Fáraó távozása után 1 hónappal visszajött a 4-3-3…
Sebaj, ha középpálya akkor itt van nekünk Calha, akinek egész szezonban egyetlen épkézláb megmozdulása volt, meg a sérülékeny, lassú és magas fizetési igényű Biglia és a formaingadozó Kessié…