A Milan és az Empoli megállapodott egymással Rade Krunic átigazolásáról.
Szerda este meglepő hír érkezett, miszerint a piros-feketék nyélbe ütötték a nyár első igazolását, amiről a tárgyalások alatt egyáltalán nem szivárogtak ki információk. A Sky Sport Italia szerint a Milan hamar megállapodott az Empolival és megnyerte a versenyfutást a Torinóval szemben a bosnyák középpályás megszerzéséért. Állítólag az érdeklődő klubok között volt a Watford és az Eintracht Frankfurt is.
Pietro Accardi, az Empoli sportigazgatója megerősítette, hogy Krunic a Milanban folytatja. Az igazgató szerint már egy jó ideje dolgoztak az üzlet megvalósulásán és a Milan egész szezonban figyelemmel követte a játékost. Krunic 8 millió euró + bónuszokért csatlakozik a piros-feketékhez és 4 évre szóló szerződést fog aláírni, miután a jövő héten átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon.
A beszámolók szerint szerda délután Ivan Gazidis, Paolo Maldini és Zvonimir Boban lezárta a 25 éves játékos átigazolását, amelyhez Giampaolo is áldását adta. Állítólag Krunic szerződtetése Boban egyetértésével és jóváhagyásával valósult meg.
Krunic ebben a szezonban 33 mérkőzésen 5 gólt és 6 gólpasszt jegyzett az Empoliban.
LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL
23 hozzászólás
Az új Sergej Milinkovic Savic!
A legrosszabb esetben is az új Szergej a bohóc.
Jó ez nekünk?
Watford és Frankfurt ezen a szinten vagyunk. Ez mindent elmond rólunk.
Ja, hogy Piatek fele recept jobb?
Egy eve Piatrk a lengyel Cracoviaban focizgatott még.
Genova megvette 4m majd fel ev mulva tovabbadta 30m profittal a Milannak es .ost mindenki éljenez, hogy mekkora businesst kotott Leo.
De ha 4m-ert hozta volna el tavaly nyáron megelozve a Genovat, ugyanigy hisztizett volna mindenki, hogy kukazik a Milan es a Genoaval versenyez ezek vagyunk mi es miért nem Higuainra koltenek aki szabad es potom 55mert már mozdítható.
Remélem érzekeltettem a lényeget a fenti példával…
Játszani is fog vagy csak Mauri helyett jön ez a szunnyadó tehetség?
Mr. X?
„megnyerte a versenyfutást a Torinóval szemben a bosnyák középpályás megszerzéséért. Állítólag az érdeklődő klubok között volt a Watford és az Eintracht Frankfurt is”
😀 😀 😀
KhmmmmValter Birsa….
A Facebookot már ellepték a szakértők, legalább itt a fórumon legyenek már értelmes emberek…
Nem fogok hazudni amikor először meghallottam a nevét rá kelett keresnem, hogy ki ő valójában. Nem bontok pezsgőt, de nem is dőlök a kardomba és nem kezdek el már előre fanyalogni, mert felesleges. Nem láttam a srácot, így nem tudok róla se jót, se rosszat mondani. Valamiért csak rá esett Maldini és Boban választása, tehát látnak benne fantáziát. Amugy már önmagában előrelépés a Monti, Berto, Mauri álomtrióhoz képest.
Olvasva a cikket kicsit elgondolkodtató, hogy ez a 25 éves srác egy kieső csapatban több kanadai pontot szerzett, mint a középpályánkról bárki… Na ez a nem semmi.
Egyébként valakivel mindenképpen bővíteni kell a keretet, mert alig van középpályásunk. Az elmúlt 9 évben egy rakás játékost fel lehet sorolni, akik „no name” játékosként jöttek olcsón és maximálisan beváltak. Lehet Bonaventura példája rémlik valakinek, vagy éppen Boatengé. Kb ugyanennyiért jöttek.
Szóval sok sikert neki!
Lehet azt mondani ,h mennyi olyan jött aki bevált és olcsó volt.De mennyi nem vált be az ilyen tipusú spilerekből?Ez a 10ből 1 tipikus esete.
Ez meg ki???????
Èn kiugrom a borombol annyira orulok! Ez egy álom 😀 Szègyen amit a szurkolokkal csinálnak!!!
Lehet velem van a baj, de én szerintem egy jó igazolás.
középső középpályásként 33meccsen 5gól 6 gólpassz egy Empoliban.
Bakayoko ugyanezen a poszton 1gól 1 gólpassz. (halkan megjegyzem hogy Hakan 36meccsen ért el 3gólt és 6gólpasszt, úgy hogy előrébb játszott)
8millióért és ha hinni lehet a Facebook híreknek akkor 1milliós fizuért, szerintem nagyon rendben van a dolog!
Vagy jól sül el a dolog, és a gyerek kivirágzik itt, vagy lesz egy Maurinál lényegesen jobb kiegészítő emberünk.
Én örülök az érkezésének.
Forza Milan!
A FB-on láttam egy posztot, hogy az előző szezonban szinte minden statisztikája (gól, gólpassz, kulcspassz) legalább olyan jó volt mint Milinkovic Savicé. Neki meg mindenki örülne.
Megváltani biztos nem fogja a világot, de nem is azért érkezik…egy kiegészítőember Berto vagy Mauri helyett, azzal pedig nem vállal túl nagy kockázatot a klub. Az átigazolási összeg már felvet némi kétséget…érdekes, hogy a nagy FFP közepette ennyit költünk egy egyértelműen csere játékosért.
Ez jutott nekem is az eszembe..8 misit elköltöttünk a 40ből egy csere emberre…ha kezdőbe igazoltuk…akkor mrg nagy a baj…
Erről igazán nincs véleményem. Szerintem Galliani már hozott volna 1-1 Herrera-t vagy Rabiot és nekik oda nyomta volna fizuba ezt a 8+ milliókat 2-3 éves szerződésbe.
Amúgy nem egy rossz játékost. Tud irányítót is játszani a gólpasszok javát úgy osztotta ki.
Jó rugótechnika és nagy munkabírású játékos, remélem beválik. Felüdülés látni egy ennyire kétlábas középpályást.
Ha valóban 2 lábas akkor annak én is örülök mert nálunk sajnos elég ritka tulajdonság.
Ezt nem neked Jose82 csak úgy általánosságba:
Másrészről nincs baj az ilyen „majd kivirágzik” fiatalokkal csak akkor nem kell elküldeni Leonardot ha az év vègi eredményünk is hasonló; lassan bimbózó……
Az átigazolási célpontjainkon egyértelműen látszik, hogy lejjebb adtuk. Nagy csapatok lepattanóira sincs esélyünk valószìnű ezért fordultunk a tehetséges de mèg nem befutott játèkosok fele. Pl olasz, francia, brazil bajnokságok
Birsa jut róla eszembe vmiért, aki megbízható csere embernek bizonyult.
Bár úgy lenne, hogy csak csereembernek hoznánk!
De félek, hogy a távozók (Bakayoko, Kessié? Calhanoglu?) helyére jön a kezdőbe.
Lehet itt ekézni a srácot, hogy „no name”, de csak két Világverő Nevet mondok – aztán érti, aki akarja:
– Bonucci
– Higuain
Én se tudtam ki ez, de ahogy elnézem a statisztikáit odaver Milinkovic-Savicnak és Barella-nak is.
Ugye tudjuk mennyi millió a különbség.
Nekem Kucka jut eszembe róla. Sokkal többet ért, mint amennyiért megvettük és eladtuk.
Rengeteg ember megy el a középpályáról. Pótolni kell őket. Hogy kezdő lesz-e, vagy végig üli a szezont az rajta múlik és az edzőn. Sokat nem veszítünk vele, akkor se ha nem válna be.
Sok sikert neki!
Csak ne tegyenek 15m euro kivásárlási záradékot a szerződésébe 🙂