2022. december 05., hétfő

Berlusconi tagadja, hogy eladná a Milant

-

Egy olasz lap megint azt állítja, hogy Silvio Berlusconi meg akar szabadulni a Milantól. Az üzletember tagad, de tény, hogy a csapat nagyon rosszul áll.

Az olasz La Repubblica szerdán arról számolt be, hogy Silvio Berlusconi megelégelte a Milan rossz szereplését, és vevőt keres a klubnak. A korábbi olasz miniszterelnök az ANSA hírügynökségnek adott nyilatkozatában azonban cáfolta az értesülést.

Az olasz miniszterelnök 1986-ban vásárolta meg az akkor csődközelben lévő Milant, és elnökségének közel 30 éve alatt az egyik legsikeresebb európai klubbá tette. Az utóbbi években azonban anyagi nehézségek hátráltatták a Milant, így elmaradtak a korábban megszokott eredmények.

A Milan jelenleg 8. a bajnokságban, és már a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő 3. helytől is 7 pontra van. Pedig a BL nélkül évente 60-70 millió eurót bukik. A Corriere della Sera nevű olasz lap korábbi információi szerint Berlusconi szűk körben panaszkodott is a veszteséges működés miatt, és aggodalmát fejezte ki a klub jövőjével kapcsolatban.

Az olasz sajtóban rendszeresen megjelennek hírek arról, hogy külföldi befektetők hajlandóak lennének megvenni a Milant, de Berlusconi eddig mindig kizárta a klub eladását.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

30 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • A Casa Milan elenyésző összeg ahhoz képest, amit a Finivestnek ki kell fizetnie a Milan után. Jelenleg nem vagyunk a BL-ben, ez tavaly 60-70 millió eurós veszteséget hozott, amit Berlunak kellett állnia. Idén nagy esély van arra, hogy ez megismétlődik, tehát megint lehet komoly veszteségekkel számolni.

      Valószínűleg megérné a Milan eladása, mivel folyamatosan csökken a klub ára. Pont a minap olvastam régebbi cikkeket, amiben még 3-4 évvel ezelőtt 700 millió eurós ajánlatról volt szó, ma pedig minden lapban 500 millióról írtak. Az tagadhatatlan, hogy Berlusconi elképesztő brandet hozott létre a Milan körül, de a jelenlegi pénztelenséggel és ötlettelenséggel ezt rombolja. A becsült árakból ez világosan kiderül.

      Másik dolog, hogy a Fininvest évente kb. 50 milliót öl a Milanba, ami csak arra megy, hogy az adósságokat fedezzék. Szerintem régebben sem termelt igazán jól a Milan, de Berlusconi anyagi helyzete jobb volt, ráadásul a bevételek is magasabbak voltak.

      Ami a stadiont illeti, ha minden igaz azt jókora szponzori támogatás mellett szeretnék megvalósítani, ami azért megkönnyíti a lehetőségeket.

      Racionálisabb döntés lenne eladni a Milant, mert az a koncepció amire az egész klubot építette az öreg csak akkor működik, ha folyamatosan nyomják bele a pénzt. Sztárok kellenek, állandó érdeklődés, magyarán a sztárklub imidzs fenntartása. Olyan tulaj kell, aki vagy tudja folytatni ezt a rendszert (ami a Milan megvásárlása után erősen kérdőjeles), vagy megpróbál kiépíteni egy olyan klubpolitikát, aminek van jövője. Például Thohir egyértelműen azt célozta meg, hogy 4-5 éven belül az Inter önellátó legyen.

      • Ha a 60-70 millios kiesesnek a felet (mint egy befektetest) rakoltotte volna a csapatba tuti meglenne a BL hely. Ezt Berlusconi is tudja de megse tette meg.

        Ezek szerint a jelenlegi helyzet szerint (eredmenytol fuggetlenul) minnel kevesebbet kolt a csapatra annal kissebb a kieses?! Ez lehet de lassan 10 eve szenvedunk, miert nem kezdtek el rendbehozni a dolgokat regebben?

        A Nagy szakemberek elszartak a csapatot, igyak is meg a levet.

        • Azért az MU már 200millió körül tart és még mindig ott tartanak, mint tavaly.
          A PSG 3. a kutyaütő francia ligában pedig évi 150milliókat költenek a csapatra.
          Lyon meg első, akik évek óta nem fektetnek be.

          Kezdjünk el szurkolni a pénz után sóvárgás és háborgás helyett! 🙂

  1. Szemléletváltásra van szükség. Már régóta!
    Ebbe bizony mindenki beletartozik főleg mi szurkolók!

    Persze nem lehet elvárni, hogy több millió embernek egyszerre megváltozzon a gondolkodásmódja. Lássunk tisztán lehet itt bárki az elnök, az olasz viszonyok nem engedik meg, hogy sokkal több tőke áramoljon a klubba.

    Az Inter eddig szinte csak bukott Tohirral. (Valószínű, hogy az eddig felhalmozódott adóságokat rendezgetik)

    A Sampdoria nagy halat fogott Mr. Ferreroval, de eddig ők is többért adtak el mint vettek. (Ennek ellenére a bajnokságban jól állnak, talán ők nem játékosokra költik a milliókat, hanem jó emberek zsebébe teszik.. 🙂 )

    A lényeg, hogy szerintem már rég kellett volna egy szemléletváltás, amit a szurkolóknak is magukévá kellene tenni. Miszerint a “van” az jó!

    Hogy mit is értek ez alat!?
    Mindel mercato előtt jönnek a nevek és a szurkolók 90%-a azon pörög, hogy hova kit vegyünk. Ezzel egy fajta iényt táplálva a vezetők felé, hogy vásároljanak.
    Így futottunk bele olyan igazolásokba mint pl. Constant, Alex, Diego Lopez, Essien, Zaccardo, és még sorolhanám. Mind olyan játékosok, akikre igazából nem lett volna szükség. Megvoltak a saját játékosaink, akár a keretben, akár kölcsönadva…

    5-6 éve tudtuk, hogy Maldini, Nesta érának vége, de akkor is elfordultunk sajátjainktól és kikukáztunk olyan játékosokat mint Antonelli (Genoa, emlékszünk öszre!?), Astori (A Roma, de igazából a Serie A legjobb védőjének számít), Darmian (Torino, fiatal olasz válogatott), jelenleg a kuka szélén billeg Vergara és Rodrigo Ely.
    Olasz válogatott játékosok közül a Milan kötődésű játékosok: (Darmian, De Sciglio, Astori, Acerbi, Antonelli, Abate). Lássuk be ha a “nagy” Milan csapatba építettük volna be őket, már még magasabb szinten lehetnének, pedig most is kiemelkedőek!

    Az elmúlt napokban szintén kidobtuk Niangot, Saponarat és ha minden igaz követi v. Ginkel is őket.

    Verdit már 3 éve adogatjuk kölcsön, mire talált egy csapatot, ahol tényleg meg tudja mutatni magát. Aki látta a tegnapi meccset az elismerheti, hogy igazi kincs ő is…

    Végre arról is szólhatna 1-1 átigazolási időszak, hogy ha kell bontsuk fel Zaccardo, Essien, Bonera, Alex vagy Mexes stb.. szerződését vagy adjuk el őket.

    De az isten szerelmére ne vegyünk 8-10 milliókért gagyi Siqueira-kat!!!

    Még valaki azt mondja, hogy ő jó lenne nekünk!?
    Jah itt volt a holland válogatott Emanuelson, itt van a a kolumbiai válogatott Armero az olasz válogatott De Sciglio, és még itt van Albertazzi, aki legalább az összes U válogatottba csapatkapitányként szerepelt!

    De persze adjunk 10 milliót egy senkiért, akinek a portugál brókerek jól felverték valahogy az árát, de még igazából soha senki le se sz.rta.

    Persze a vezetőség a hülye tudom én, ők mondják Inzaghinak, hogy ne játszon Ginkel (mikor alapból úgy hoztuk ide, hogy ha nem játszik plusz 1 milliót kell fizetnünk…). Külön megkérik, hogy ne játszon Saponara és 1-2 év alatt bukjunk rajta 4-5milliót! Niangot se játszassuk, mert tehetségtelen.

    Meg ugye Seedorfnak sem az volt az első dolga, hogy még Brazíliából felhívja Essient, hogy nem-e akarsz idejönni!? (Eligazolt Cristante kárára!?)

    Ha tényleg ilyen hülyék, akkor mi mért azt követeljük, hogy vásároljunk, miért nem azt, hogy játszon az, akinek még van jövője!? Legalább miért ne próbáljuk meg!?

    Szóval, ha hülye a vezetőség, hülye az edző, ne legyünk már mi is azok! Ne azt nézzük, hogy kit mennyiért lehet megvenni…
    Akik nálunk vannak azok korábbi csapataik legjobbjai voltak. Ne higyjük, hogy 1-2 év alatt 5 szintet esett a tudásuk.

    Nem a lyukakat kellene tömködni 32-33 éves focistákkal (Alex, Essien, David Lopez, Mexes stb.) Hanem adni 1 elvesztegetett évet a fiataloknak és makacsul kitartani Cristante, Gabriel, Albertazzi, Saponara, El Shaaravy, Niang és a többiek mellett.
    Nem azt mondom, hogy folyton ilyen fiatalokból álljon a kezdő, de az, hogy 20 meccsből 1-2 meccsen játszanak az semmi!

    Ezt követeljük inkább a vezetőségtől, és ne a feleslegesen kidobott milliókat.

    • Nem a szurkolónak van szüksége szemlélet váltásra hanem Berlusconinak és a csürhéjének.
      Kiöregedett…Ennyi…
      El is húzhatna már a büdösbe…Vegye ki a pénzét és menjen,végül is ezt csinálja tudom de legalább csinálhatná gyorsabban is…
      Valaha szerettük mert sokat tett a csapatért de már nem,csak lehúzza.
      És mielőtt elkezdik itt azt a hülye dumát,hogy : mennyit tett a csapatért ,azért ne felejtsük el mennyit nyert rajta..Mert nekem ne mondja senki,hogy ez neki veszteséges volt valaha is.Csak a Fininvest “csőd” óta van ez az egész szarság de arról nem az Ac Milan tehet….Mégis a csapatból foltozgatta a büntetéseit.Micsoda Milan szíve van mi?
      Egy kabaré ami itt megy és Berlusconi a legnagyobb bohóc!

      • Egy klubb még alán sosem volt nyereséges!
        Egy dolgot lehet, lehetett vele “nyerni” pénzt mosni.

        Ezt a válság miatt szigorított ellenőrzések miatt nem biztos, hogy lehet, meghát már nem is nagyon van mit.

        Ennek ellenére évente pakol a klubba nem is keveset.
        Biztos lenne, aki többet tesz bele, de ettől még nem biztos, hogy jobb lenne. Nekem nem ez az első ilyen hullámvölgy és hiszem, hogy ebből is ki fogunk jönni.

        Nem látombe, hogy mi más most mint ami anno volt 97ben!?

        Ugyanígy nem jött össze semmi és a gondok csak egy új edzővel jöttek helyre. Akkor is minimálisan változott a keret.

        • Igen én értem,hogy mit írsz…
          De az 100% , hogy Berlu nagyon nagyon sok pénzt mosott “ki” a Milanon keresztül…Ez szinte nyílt titok.
          Tehát rengeteg pénzt nyert vele!
          Azt én is vágom,hogy már nem tudja megtenni….De akkor menjen és keressen magának más szórakozást mert ez már csak szenvedés…

          • azért álljunk már meg egy szóra.
            A pénzmosásra rengeteg “jó” megoldás létezik. Főleg Olaszországban. És ezek között egyik sem a focicsapaton átmosott pénz. Nehogymár az legyen a legjobb megoldás, hgy egy 10 egységért megvehető játékot 20 egységért vesz meg és visszakér zsebbe 10-et…
            Ha még így is lenne, akkor is maximum azzal lehetne vádolni a Fininvestet, hogy nem 20-at adott a csapatnak támogatást, “csak” 10-et….
            Rengeteg keserűség érződik a hozzászólásodból, s sokunkéból, ami érthető is, de nem kellene, szerintem, ennyire elferdíteni a valóságot.
            Berlunak anno nagyon jól ment. A médiából és a politikából rendesen megszedte magát. Belefért, hogy évente 100 millát elbohóckodjon a focira. És dicsekedhessen vele a világ felé, s ez által sikeresebb embernek tűnjön (az is lett tőle), s még stabilabb legyen a politikai helyzete. Ezzel lehet vádolni, hogy hasznot húzott a Milan népszerűségéből, de ez is baromság, mert ő tette népszerűvé a csapatot, vagyis a saját munkájából húzott hasznot. Végülis mit szégyenkezzen rajta, ha valamit jól csinál, nem?

            Szóval, nem megvédeni akarom, mert ami most zajlik, attól fáj a szívem, de azért ez mégiscsak túlzás és sok köze nincs a valósághoz…

            Gondolj már bele… egy ilyen pénzmosásba be kell avatnia az eladó klub vezetőit, a játékosügynököt, a játékost…aki általában nem egy lángész…vicc, hogy azt gondoljuk a Milanon keresztül mosta a pénzét. És attól még hogy ezt sokszor, sokan elmondják itt, nem lesz “szinte nyílt titok”

          • ennyi! 🙂
            Én is ezt mondom!
            Csak arra reflektáltam, hogy a vágyunkhoz nem szükségszerű részigazságokon, és egyéb helyről származó sérelmeken alapuló múltat megkérdőjelező vagy újraértékelő kijelentéseket tennünk. De egyetértünk: kellene egy új Berlu. 🙂

        • Szerintem nem az edzőváltás hozta meg akkor sem a nagy áttörést,hanem csak a folyamat egy része volt;most sem lenne drasztikus változás,ha lecserélnénk Pippot,csak lassítanánk a zuhanást.Akkor Berlu hajlandó volt nagyon sok pénzt áldozni a klubra.Egy példa:
          2003-as BL győztes csapat:Dida(2000/5,5)-Costacurta(1986)-Nesta(2002/30,5)-Maldini(1985)-Kaladze(2001/16)-Gattuso(1999/9)-Pirlo(2001/18)-Seedorf(2002/22,5)-Rui Costa(2001/42)-Sevchenko(1999/23)-Inzaghi(2001/37),ha megnézzük inkább 1999 és 2002 között érkezett a későbbi nagy csapatot alkotó játékosok nagy része,ez 203 millió euró 3 év alatt,évente közel 70 millió.Nem az edző itt a gond…

          • Az utóbbi 1-2 évben érkezett játékosok:
            Bonaventura 12M, Poli 9M, Saponara 8M, Honda 13M, Cerci 18M, Menez 14M, Suso 6M, Armero 6M, Alex 4.5M
            Plusz Balo 25milliója

            Korábbi években hoztuk El Shaaravy 20M, Montolivot 15M, Pazzinit, Zlatant…

            Az egy dolog, hogy sokakat hoztunk kölcsönben és lejárt szerződéssel, de ilyen időket élünk!
            Értékük és tudásuk alapján ugyanúgy meghoztuk a csapathoz a minőséget!

            Csak épp a pályára nem vándorol ez ki. Ennek ki/mi az oka!?
            Lehet keresgélni!

            De nem attól lesz valaki jó játékos, hogy 30-40 milliót adnak érte!

          • Én is néztem az átigazolási összegeket, de őszintén szólva nagyon nem hiszek nekik. De az emlékezetem is csalhat. Ami biztos, hogy Pippo, Seedorf és Pirlo kukában volt az Interben/Juvéban, úgy hoztuk el őket. Rui Topon volt amikor megszereztük ő mindig nagy kedvencem volt. De legjobb évei a Fio-ban voltak. Seva egy szuper tehetség volt, Gatta pedig az ismeretlenségből lépett elő.
            De akkor lássuk mi változott a klubnál, rendben?
            Gatta-Poli (11M Eur)
            Sheva-El92 (17,5M Eur)
            Pippo-Balotelli (21 M Eur)
            Pirlo-Montolivo (Free)
            Kaladze – Zapata (7M Eur)
            De még kimillió játékost hoztunk akik legjobbak közt vannak a posztjukon! Rami, Honda, Menez, Cerci, De Jong,
            Most akkor mi van?

  2. Pedig ha tovább marad itt semmi jó nem lesz csak szégyen . Ha sokáig vár az eladással akkor minden elfecsérelt évért csak kevesebbet fog kapni . A főbűnös a csapat rossz szereplésért csak ő mert nem volt képes legalább egy normális edzőt szerződtetni és nem kezdő pancserokra bízza a csapatot.

  3. Köszönjük szépen az eddigi munkádat Berlusconi,de most már megérett a váltás és a vérfrissítés,mert ha akarjuk,ha nem ki kell mondani,hogy hatalmas szarban vagyunk.Ha Berlusconi egy kicsit is megkedvelte a klubbot,akkor a klub érdekében olyan gyorsan szabadul tőle,amilyen gyorsan csak tud.

  4. CarlDonatech:
    Igazad van,hogy nem az árától lesz valaki jó játékos,de azért Bonaventurát,Polit vagy Alexet minőségnek nevezni enyhe túlzásnak érzem;az hogy nálunk minőséget képviselnek az a mi középszerűségünket jelzi.A saját posztjukon a Serie A top 3-4 játékosa közé szerintem nem férnek be,Európában pedig végképp esélytelenek.
    jose82:
    Veled szintén ebben vitatkoznék,hogy az általad felsorolt játékosok a legjobbak közé tartoznának akárcsak a Serie A-ban is.
    Másképp ítéljük meg ezeket a játékosokat,szerintem középszerűek,akiknek néha ki jön a lépés,de konstans jó teljesítményt egyikük sem tud nyújtani;ezért nem értek egyet a rájuk aggatott “minőségi játékosok” jelzővel.
    Az általam felsorolt csapatba pedig még cserének is csak nagy jó indulattal férnének be.:)
    Egyébként nincs harag csak másképp látjuk a dolgot,szerintem nem Pippo a legnagyobb baj,bár ő is része a problémának.:))

    • Akkor légy oly jó és mond el,hogy ki lenne minőségi? Falcao, akit épp Wilson szorít ki az MU-ból? Kagawa, aki oktatott a Dortmundban, majd megszégyenülten kullogott vissza MU-ból? De Pogba, vagy épp Pirlo sem Euró milliókért ment a Juvéhoz, ugye?? Nyugodtan kimondom: Kikukázta őket a klubjuk!
      Nem hiszem el, hogy ilyen badarságokat kell írni. 1000x leírtam! Ide hozhatjuk jelen pillanatban CR-Messi csatársort is! Az sem érne sokkal többet. Ha valaki igazán focizott, felfogja, hogy ez csapatjáték. Az,hogy az egész foci leszálló ágban van az egyértelmű. A Milan öregfiúk csapata pár edzéssel elverné a fél Seria A-t most 38-45 évesen. 😀
      De ettől még Menez, Bonaventura, Pazzini, Montolivo, Honda…sorolhatnám nagyon jó játékosok. Sőt! A sokat szidott Muntarit meg lehetett nézni a VB-n!
      Csapatként vagyunk szarok, mintha semmit sem csinálnánk edzésen…
      A keret 1/3-át ki kellene rúgni a francba (öregebbik felét) és meglátjuk milyen posztokon kell erősíteni. De egész mások az edzői elképzelések a Milan-ál. Pippo olyan, mint aki abban bízik,hogy majd rutinból megoldják a játékosok, ezért játszanak is a rutinos vén(lssú) rókák.

      • Csak pár név:Cuadrado,Ljalic,Zaza,Nainggolan;mind Olaszországban játszanak,nem is rosszul.Jobb játkosoknak tartom őket,mint a Poli,Bonaventura,Honda,Menez féle vonulatot.Azért nem nálunk játszanak,mert az öreg nem volt hajlandó pénzt áldozni rájuk,és ez az ami nem Pippo hibája.Jöhetsz itt a keretünkkel,de szerintem akkor sincs a legjobb háromban,ha van Gaal ül a padon;ez a keret a tudás alapján maximum a 4-6. helyre elég,a Juve-Roma-Napoli hármast meg sem közelítjük.

        • Ljajic a második helyezett csapatban 17meccs 6gól 2 gólpassz.

          Cuadrado rendkívüli játékos, nagyon sokra tartom én is. (A Fio is… ezért kellene ráfizetnünk kb 50-60M-t ha egyáltalán eladnák) 16 meccs 4gól 3 gólpassz

          Zaza… Center, ugyebár nálunk nincs ilyen poszt, de gondolom ezt te tudod!? Ha lenne, már nem itt tartanánk, mert ott van egy egészen kimagasló képességű játékosunk. De igazi befejező csatárként: 14 meccs 7 gól és 1 gólpassz

          Honda: 16 / 6gól / 3 gólpassz
          Menez: 19/ 9gól / 4 gólpassz
          Bonaventura a meccsek kb felén középpályást játszik: 3 gól és 2 gólpassz
          (Pl Nainggolan 17 meccsen 3 gól és 1 gólpassz, persze nem mindig ugyan az a szerepkör)

          Most ezt komolyan gondoltad?
          De persze ha jónak látod dobálózz a nevekkel! Egy fikarcnyival sem lennénk előbbre! Félre ne értse senki! A felsorolt játékosokat én is szívesen látnám Milan mezben! 1től 1ig! De tartom,hogy semmivel sem lennénk előbbre! A gond egyáltalán nem itt van!

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS