Ismét a sajtó középpontjában áll a napokban a Milan elnöki székét visszafoglaló Silvio Berlusconi. Ezúttal rendezőt keres a politikai pályafutásáról forgatandó dokumentumfilmhez. Az olasz sajtó szerint őszre elkészül a film, az amerikai sajtó már a szereplőket találgatja, Berlusconi hallgat.
A Corriere della Sera olasz napilap értesülései szerint már a film címe is megvan, de ezt a sajtónak még nem sikerült megtudnia. Azt azonban az újságok tudni vélik, hogy néhány hónap múlva megvalósul Berlusconi régi álma: elkészül az életéről szóló film, amelynek ötlete magától Itália egykori négyszeres miniszterelnökétől származik. A portréfilm a vállalkozóból lett politikus karrierjét kíséri végig azóta, hogy 1994-ben megalapította a Forza Italia (Hajrá Olaszország) pártot egészen tavaly novemberig, amikor parlamenti többségét elveszítve Mario Montinak adta át a helyét.
Sajtóhírek szerint Berlusconi írta a forgatókönyvet is, egyedül rendezőt nehéz találnia. Állítólag már négy rendezőt váltott le.
Nem készül film Berlusconiról – cáfolt Roberto Gasparotti, Berlusconi kommunikációs tanácsadója. A Hollywood Reporter amerikai lap ennek ellenére már kitalálta a főszereplőket is: Berlusconinak Danny De Vitót tartaná megfelelőnek, Berlusconi volt felesége, Veronica Lario szerepében Angelina Joliet, a prostituált Ruby szerepére Eva Mendest.
Már több film készült Berlusconiról: az Andrea Cairola és Susan Gray rendezte Citizen Berlusconi (Berlusconi polgár, 2003) a Nanni Moretti rendezte Il Caimano (A kajmán, 2006), a Sabina Guzzanti rendezte Draquila (2010) és a Roberto Faenza rendezte Silvio Forever (Silvio örökre, 2011). „Berlusconiról tíz-húsz év múlva lehet csak filmet forgatni, ha már letisztult az általa képviselt politikai korszak” – nyilatkozta Carlo Verdone rendező az olasz sajtónak.
5 hozzászólás
Brad Pitt?
Kevin Costner,De Niro,Al Pacino…ok alkalmasak lennenek,de jo penzert en is eljatszom:)))
Hát ez komoly! Vajon kalandfilm lesz vagy pornó?
mindkettő! egy kis akcióval fűszerezve 😉
Al Pacinót szívesen megnézném Berlusconi szerepében.