A Milan korábbi vezetőedzői, Alberto Zaccheroni és Arrigo Sacchi, illetve egy jelenlegi játékos, Clarence Seedorf is ma ünnepli születésnapját.

Alberto Zaccheroni: Az olasz szakember – aki jelenleg a Japán válogatottat irányítja – 1998 és 2001 között volt a Milan vezetőedzője. Ez időszak alatt már az első idényben bajnok lett a csapat, később azonban már nem jöttek az eredmények – így Silivo Berlusconi elbocsátotta. Ma az 58. születésnapját ünnepli.

Arrigo Sacchi: A 66 éves sikeredző 1987-1991, majd 1996-1997 között volt a Milan vezetőedzője. Ez időszak alatt a Rossonerik szinte szárnyaltak, köszönhetően a Van Basten – Gullit – Rijkaard hármasnak, de Baresi, Donadoni vagy éppen Maldini is kulcsfontosságú szerepet töltött be a sikerek elérésében. A Milan vezetőedzőjeként nyert egy bajnoki címet, egy Olasz szuperkupát, két Bajnokok Ligáját illetve Európai szuperkupát.

Clarence Seedorf: Ő jelenleg is a klub alkalmazottja. A holland középpályás 2002-ben szerződött a Milanhoz a városi rivális Inter csapatától, és azóta összesen 428 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, és 62-szer volt eredményes. A 36 életévét betöltő Seedorf szerződése idén nyáron lejár, de várhatólag hosszabbítanak vele.

Ezennel boldog születésnapot kívánunk nekik!

9 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Méltányolom, hogy játszani szeretne, de valószínűleg Inzaghi is. Hányszor fogjuk még eljátszani ezt? Idén egy csomóan sírtak, amiért Inzaghi alig lépett pályára, sőt, zömmel a keretbe sem fért be. Jövőre Seedorffal lesz ugyanez? Ne a Barcelona elleni meccsből induljunk ki, amelyen Seedorf igen jól teljesített! Ugyanazok a hibák jöttek elő nála, amik miatt másfél éve is a fejünket fogtuk.
    Hány ember is lenne jövőre a középpályán? Akik valószínűsíthetők: Boateng, Aquilani, Merkel, Strasser, Muntari, Nocerino, Emanuelson. Ambrosini: nem tudni, mi lesz vele. Gattuso: lehet, hogy kap még egy évet. Flamini: valószínűleg megy. Van Bommel: szeretnénk, ha maradna. És maradjon még Seedorf is? Eddig kb. 10 név, és akkor még nem igazoltunk senkit… Márpedig akarunk igazolni, nagyon remélem… Ha még jön két ember a középpályánkra (mondjuk Montolivo és Asamoah), akkor minek még Seedorfot is megtartani? Nem 34-35 ember kell a csapatba, hanem csak 27-28. Jól jöttünk ki a Barcelona elleni meccsből, de egy kezemen meg tudnám számolni azokat a Milan-drukkereket, akik úgy gondolták, Ambrosinivel meg Seedorffal a kezdőben kihúzzuk gól nélkül a meccset. Ambrosininek és Seedorfnak valóban kiegészítő embernek kellene lennie. Kettejüknek az kellene hogy jusson osztályrészül, hogy a kisebb bajnokikon levegyék a terhet a kulcsjátékosaink válláról. Ehelyett a szezon talán legfontosabb meccse előtt Allegri egyszerűen nem tudott kit berakni rajtuk kívül a csapatba. A kiegészítő emberek egyszerre kulcsemberekké léptek elő. Ott tartunk, hogy Ambrosininek 6 nap alatt valószínűleg 3 meccs lesz a lábában kedd este. Annak ellenére, hogy 13 középpályás van a keretünkben! A középpályán szinte semmi sem változott, ami mégis, az talán az, hogy Pato visszatérésével Boateng egy sorral hátrébb is játszatható, így Robinho a csatárok mögött is szerepelhet. Ennek következtében lehet, hogy csak egy szenátorral lépünk pályára a középpályán, nem pedig kettővel…
    A lényeg: egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy Seedorffal hosszabbítsunk.

    • Végre valaki ki meri mondani – plusz ész érvekkel alátámasztani – az igazságot!Nincs mit hozzátenni a leírtakhoz!
      Hát elég kevesen gondolták szerintem… én féltem tőle, hogy játszanak mindketten, de a fórumon is csak Massimot mertem betenni a kezdő 11-be, nem hittem volna hogy See is helyet kap. Valljuk be őszintén, csak a szerencsének volt köszönhető a kapott gól nélküli meccs (az is kell a futballhoz) Reméljük kedden is lesz!
      De! A gyermekkorom óta tartó Milanért való rajongásom mondatja velem, hogy le kell taszítani a világ trónjáról a katalánokat. Elég volt. Sajnos jobbak, mint a mi csapatunk. Ez a realitás. Jövőre ilyen “vének tanácsával” nem lehet BL-t nyerni, a legfőbb aspiránsává válni. Nem szidom őket, mert nagyon nagy ikonok. Sajnos muszáj egyszer szabni egy határt, amit nem lehet, és nem is szabad átlépni. A középpálya motorja nem lehet 35-37 éves futballista….Cserének jó lenne, de ahogy Lansky is írta, mástól venne el helyeket, s igazolni kell, ez létkérdés!!!!
      FORZA MILAN!!!

  2. Visszatért Pato – így már El Shaarawy kevesebb játéklehetőséget kap majd – de Boateng hátrébb játszattatásával nem értek egyet. Szerintem Flamininek is maradnia kéne, fizetéscsökkentéssel. Van Bommel minden bizonnyal maradni fog, és ha érkezik Montolivo akkor 3 vkp – Monti, Ambro, Bommel – ami kicsit sok. Így Ambro lehet hogy menni fog. Patónak bizonyítania kell – akár a Barca ellen is ha lesz rá lehetősége. Mert ha nem akkor Gallianiék meg fogják fontolni az ilyen 25-30 millió eurós ajánlatokat.

    Csak az a gond, hogy itt – nem akarok senkit sem megbántani – de ha valamelyik játékos nincs formában azt már el kell adni meg ilyesmi. Bonera, Antonini és Ambrosini az utóbbi meccseken példamutatóan játszott. Mindenesetre ha jól tudom akkor Flamini is VKP, vagy jobb oldali középpályás.

    Ha mindenki egészséges:

    Abbiati (Amelia)

    Abate (Bonera) – Mexes (Nesta) – Thiago Silva (Yepes?) – Antonini (Mesbah, Zambrotta)

    Aquilani (Merkel, Gattuso) – Van Bommel (Ambrosini, Flamini) – Nocerino (Muntari, Emanuelson, Seedorf)

    Boateng (Emanuelson)

    Robinho (Pato, Cassano) – Ibrahimovic (El Shaarawy, Maxi Lopez)

    • Jelenleg – Valotit nem számolva – 12 középpályás van a keretünkben. Bár csak Ambrosinire, Strasserre és Van Bommelre írja az egyik oldal, hogy védekező középpályás, ez marhaság. Egyértelműen védekező középpályásnak tekinthető (vagy legalábbis nálunk ilyen szerepkörben “van foglalkoztatva”) még Flamini, Gattuso, Nocerino és Muntari. (Hogy Nocerino miket művel a kapu előtt, vagy hogy Muntari mindenre lő, ami mozog, ne tévesszen meg senkit.) 7 védekező középpályásunk van tehát… Inkább a támadásokkal foglalkozik Emanuelson, Boateng, Aquilani, Seedorf és Merkel.
      A védekező középpályásoknál is vannak gondjaink, bár jóval kisebbek, mint előrébb. Boateng jó, jó, de azért nem az igazi. Emanuelsonról nem is beszélve, aki lehet, hogy tud szólózni a Parma ellen, de erősebb csapatok ellen kevés. Aquilani a csatárok mögött nem tud játszani, hátrébb meg az vele a baj, hogy a védekezése gyenge. Seedorf: mikor milyen napja van, mikor milyen erőállapotban van, úgy játszik. Néha olyan sprinteket kivág, hogy csak nézünk, máskor meg totyog, körülményeskedik. Merkeltől sokan sokat várnak, pedig nagyon messze van ő a (leendő) klasszistól (összehasonlítva El Shaarawyval például).

      Ez a jelenlegi 7 védekező középpályás döbbenetesen sok. A tartós és még mindig “élő” sérülések (Flaminié és Strasseré) miatt persze jelenleg csak 5 az a 7, de ha már az időközben felépült (de szerepet szintén nem kapó) Gattusóra gondolunk, akkor meg csak 4. Van Bommel most esett ki, így maradt 3 “CDM”: Nocerino, Muntari és Ambrosini. És a 7-ből a Catania elleni meccsre – amelyen pihentetnünk kellett volna Nocerinót és Ambrosinit – 2 védekező középpályással álltunk ki: ugyanazokkal, akik holnap a Camp Nou gyepére is ki fognak futni. Ezért kell nekünk ennyi ember, hogy semmire se menjünk vele? Seedorf helyett (is) inkább olyan játékos vagy játékosok kellenek, akik betehetők több helyre is, azaz nem annyira poszthoz kötöttek.