Izgalmas elemzést publikált a goal.com arról, hogy változna a Milan hadrendje amennyiben a csapathoz kerülne Montolivo és/vagy Pastore. Az alábbi írás nem tükörfordítása a portálon megjelent cikknek, de a legfontosabb állításokat, gondolatokat pontosan idézzük.
Simone Gambino és Adam Scime, a cikk szerzői abból a feltételezésből indulnak ki, hogy tavaly nyári átigazolási szezonban is két nagy nevet húzott a Milan, amivel egy csapásra megváltoztatták a Serie A erőviszonyait. Robinho és Ibrahimovic megszerzése a transzferpiac utolsó óráiban az idei nyárra is optimistává teheti a csapat szurkolóit. A szerzők szerint azzal, hogy Andrea Pirlo távozott a középpálya tengelyéből új taktika és stílus kialakítása válik lehetővé a Milannál.
Az elmúlt napok hírei alapján a szakírók abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a Milan középpályája Montolivóval és Pastoréval erősödhet a nyár folyamán. „A két ékszer” megszerzése szakmailag egy új középpálya megtervezésének feladatát jelenthetik Allegri mester számára. Montolivo jelenléte higgadtságot, nyugalmat hozna, míg Pastore érkezése egy kreatívabb dimenziót nyithatna.
A goal.com négy lehetséges felállást vesz górcső alá.
1. A DINAMIKUS VERZIÓ
Abbiati |
Abate – Nesta – Thiago Silva – Taiwo |
Gattuso – MONTOLIVO – Boateng |
PASTORE |
Pato – Ibrahimovic |
Ez a felállás megtartaná a tavaly nagyszerűen bevált 4-3-1-2-es szerkezetet, miközben sokkal dinamikusabbá tenné a csapatot. A rendszer kulcsfigurája Montolivo, akinek mind a két szélre, de előre és hátra is ki kéne segítenie. A rendszer nehézségére jellemző, hogy a Gattuso, Boateng duótt ebben a szerkezetben csak igáslovaknak nevezik.
A szerzőkkel ellentétben én nem tartom valószínűnek, hogy Allegri kihagyná az alapcsapatból Van Bommelt. A tavaszi szezon remek védekezésében kulcsszerepet játszott a télen igazolt holland középpályás, akinek tapasztalata, keménysége remek „előszűrést” biztosított a világklasszis Nesta-Silva duó számára. Ennek a rendszernek a megbontása egy-egy könnyebb mérkőzésen „szurkolóbarát”, liberális megoldás lehetne, ugyanakkor a Serie A nagy rangadóin, vagy a Bajnokok Ligájában felesleges kockázatot jelenthetne.
2. AZ EGYENSÚLY RENDSZERE
Ha Allegri nem hajlandó feláldozni Van Bommelt és inkább a biztonságra törekszik, akkor ez a rendszer ideális.
Abbiati |
Abate – Nesta – Thiago Silva – Taiwo |
Gattuso – Van Bommel – MONTOLIVO |
PASTORE |
Pato – Ibrahimovic |
Nagy előnye, hogy a frissen érkezett Montolivóra sem hárulna akkor a teher, mint a „Dinamikus rendszerben”. Ebben a szerkezetben Pastore kaphatna nagyobb szabadságot, akinek kreativitása, lendülete kamatozhatna. Természetesen semmi garancia nincs arra, hogy Montolivo és Pastore is érkezik. A szerzők ezért külön-külön verziókat is felállítottak.
3. HA CSAK PASTORE ÉRKEZIK
Mivel Pastore született játékmester, a helye megkérdőjelezhetetlen a csapat közepén.
Abbiati |
Abate – Nesta – Thiago Silva – Taiwo |
Gattuso – Van Bommel – Boateng |
PASTORE |
Pato – Ibrahimovic |
Az argentin középpályás akár Kaká egykori szerepkörében képes lehet visszahozni a Milan játékába a 2007 óta várt szépséget. A Pastore-Pato-Ibra trió potenciálja hatalmas lehetőségeket jelent támadásban. A córdobai középpályás érkezése ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy Robinho padozni fog. A brazil válogatott játékosa mellett szól, hogy ismeri már a társait, s különösen Patóval összeszokott párost alkot. Mindenesetre Pastore érkezésével – és Cassano maradásával – Allegri lehetőségei „az egekbe emelkednek” a támadójáték tökéletesítése terén.
4. HA CSAK MONTOLIVO ÉRKEZIK
A szakértők szerint ha csak az olasz válogatott játékos érkezik a Serie A bajnokához, akkor a Milan játékrendszere az új szezonban leginkább a tavalyihoz hasonlítana. Ebben a szerkezetben Allegri legfontosabb feladata a Montolivo-Boateng kapcsolat megszervezése, a két remek játékos „összeszoktatása”. Mivel a Milan hónapok óta a csapat bal oldalára keres játékost, logikusnak tűnik ez a szerkezet. Ebben a rendszerben a tavaszhoz képest mindössze a Seedorf-Montolivo csere jelentene változást (a végig alapként kezelt Antonini-Taiwo váltáson kívül).
Abbiati |
Abate – Nesta – Thiago Silva – Taiwo |
Gattuso – van Bommel – MONTOLIVO |
Boateng |
Pato – Ibrahimovic |
27 hozzászólás
A DINAMIKUS VERZIÓ nekem nagyon tetszik 🙂
Őszintén szólva ez nem reális, hogy mind a kettő érkezzen. De Dakyval egyetértek. Ha az ésszerűséget vesszük figyelembe, mindenképp jobb választás lenne Montolivo. Gazdaságilag, taktikailag is jobb megoldás lenne, mint Pastore leigazolása. Ráadásul nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy Monto sztárallűröktől mentes, kivételes képességű játékos. Persze ez nem jelenti azt, hogy Pastore képességeit kétségbe vonnám, vagy akár csak összehasonlítanám őket. De véleményem szerint inkább a „klasszikus középpálya lyukas”, mint az irányító poszt. Hiába van elöl Ibra, Pato, Pastore, vagy Robinho, ha nincs mögötte egy olyan középpálya, akik ki tudják szolgálni őket. S valljuk be: a Gattuso-Van Bommel kettős sem a védekezésben, -de legfőkébb- sem a támadásban nem tud európai elit szintjén futballozni. Egy olyan labdabiztos, gyors, sokat futó, védekezésben és támadásban egyaránt kimagasló képességekkel bíró középpálya kell!!!
Ez persze csak álom lehetne, sőt…tán még az sem: Bale és Montolivo leigazolása. Ennél jobbat nem tudnék elképzelni (akikről szó is volt, és nem biztos, hogy nem lennének megvehetők):) Olyan erős lenne az a középpálya, hogy elöl több lazsálás is megengedett lenne:)Mind a két oldal védekezésben maximálisan kiszolgálná a szurkolókat (jobb oldalon Boateng és Abate, bal oldalon Bale és Taiwo), támadásban pedig újra nagyon erősek lehetnénk a széleken is.
Bár ez nem a realitás, de azért jó lenne: (4-3-1-2): Abbiati – Taiwo, T.Silva, Nesta v. Mexes, Abate – Montolivo – Bale, Boateng – Robinho v. Shaarawy v. Cassano – Pato, Ibrahimovic. Ha Allegri még a harmóniát/összhangot is meg tudná teremteni, s mentálisan is felkészítené őket, a Barca elleni mérkőzés sem lenne előre lefutott!!!
FORZA MILAN
1.-est választom csak ugy hogy Gatta-Boa csere és aztán Gatta-Urby
!
vagy 4-1(Bommel)-2(Montolivo,Boateng)-1(Pastore/Ganso)-2(Ibra,(Pato/Robinho)
A jól bevált Ancelotti féle rombusz! Azt én is csipáztam!
A legjobb az lenne, ha mindkettő érkezne és egy Abbiati—Boateng-V. Bommel-Montolivo—Pastore—Pato-Ibra kezdővel tudnánk felállni. Szép lenne!
Most nem akarok olyanokat írni, hogy szerintem ez lesz, meg az lesz, ez jön meg az jön…..!
Csak azt tudom mondani, hogy augusztus 31.-én minden letisztul és addig teljesen felesleges találgatni. Bízom a Kopaszban, de sajnos rossz előérzetem van és szerintem csak egy nem túl drága játékos érkezhet, akitől nem feltétlenül szökik az egekbe a szurkolók elégedettségi indexe!
1. Ha mindketten jönnek, akkor a középpálya úgymond „erőtlen” lesz. Gattuso a szélen nem valami erős dolog, és Montolivo-Boateng duó sem egy rombológép.
2. Itt én semmiképpen sem hagynám ki Boatenget, ezt a verziót én nem is képzelném el. Továbbá a jobb oldal lassú, de erős, míg a bal oldal gyors de viszonylag gyenge lenne.
3. Emanuelson barátunknak itt búcsút inthetünk… Robinho padozna, az biztos..
4. Itt szintén…
A lényeg, hogyha Montolivo jön, akkor Emanuelson kerül nehéz helyzetbe, vagy reményeim szerint Flaminit elpasszolják valahova. Ha Pastore jön, akkor Robinho padozik, de ez még a jobbik eset lenne. Robi mindig tud pluszt adni a csapatnak csereként, fürge, kreatív.
Nekem őszintén szólva egyik sem tetszett. Leginkább az első állt közel ahhoz amit reálisnak tartanék, de még azzal sem lennék maradéktalanul elégedett. Ezeket a felállásokat, a 2 játékos érkezése esetén inkább a rotálás, variálás végett alkalmaznám.
———-van Bommel———
Montolivo————Boateng
————Pastore————-
Számomra ez a formáció lenne tökéletes. A támadások szervezése Pastore feladata lenne, de mivel a baloldali és jobboldali középpályás kicsit előrébb lenne tolva, ezért Montolivo és Boateng is jócskán kapna szerepet az építkezésből. Nekik természetesen sok védekezési feladatuk is lenne, így nem támadhatnának annyit mint Pastore. Van Bommel javarészt csak védekezési feladatot kapna, nagyjából annyit amenniyt Pastorénak a támadásban kell vállalnia. Így a középpályánkon egyenlő lenne az arány a védekezés és támadás között.
Mivel a tavalyi középpályához képest kevesebb védekezés, ezáltal szűrés várható ezért Silva és Nesta egy kicsit előrébb kellene, hogy elhelyezkedjen, úgy ahogyan a Barcában Piqué és Puyol. Arra kellene leginkább figyelni, hogy lendületből ne vezethessék rájuk a labdát. A szélsőjátékunkat a két védő Taiwo és Abate oldhatná meg. Tüdővel mind a ketten bírják, és a nigériai beadásai még veszélyesek is, főleg, hogy Ibra nagyon jól fejel.
Nem tudom, hogy Allegri mennyire van hatással Patóra és Ibrára, de alapszintű védekezésre őket is rá kellene venni. Ha más nincs a letámadás is megteszi.
Színvonalas, kerek, egész gondolatmenet. Üde színfoltja a hírek kommentjeinek. Nem mellékesen teljesen egyetértek az elképzeléssel, azt a kis formai hibát kijavítva, hogy Montolivo a bal és Boateng a jobb oldali középpályás. A szerepkörökkel is egyet kell értsek, azt vastagon kiemelve, hogy ez elképesztő futómennyiséget követel meg a két szélső középpályástól, hogy ne boruljon fel az egyensúly. Kivitelezhető és látványos megoldás lenne.
Nagy kár, hogy ez duplán is elméleti kérdés, mivel egy jövőbeli elképzelt verzió lett tovább képzelve 😀 ……… de szép is lenne.
Nekem a negyedik verzió tetszik a legjobban.Esetleges Montolivo Seedorf csere.
Gattuso-nak nincs helye már!!!!
ez így van.
pontosan!!!
ezzel lehet vitatkoznék, mert Gattuso nem egy fiatal játékos, de nála megvan még mindig az ami ma nagyon sok játékosnál hiányzik…ő szívvel lélekkel hajt a pályán…és egy ilyen játékost nemhiszem hogy nagyon ellehet hanyagolni…
Mindket jatekost nagyon szeretem, es igazi klasszisok a sajat posztjukon.
De, ha kene valasszak es azt a szivemmel ken tegyem akkor Pastoret valasztanam, mivel gyorsabb, tehnikasabb es tamadobb szellemu. A csatarok mogott remekul teszi a dolgat, pazar passzokat add es remekul cselez. De ere a posztra ottvan Robinho, Boateng es ha mindketto kidolne meg akkkor is van Cassano, aki megint egy klasszis jatekos.
De ha az eszemre halgatok, es figyelembe veszem azt hogy Pirlo elment akkor azt mondanam hogy jojjon inkabb Montolivo, o tokeletes lenne Pirlo utodjanak, melysegbol remek passzokat add, jo a tavoli lovese (amit hianyoltam a mult szezonban azok a tavoli lovesek), es kepes lenyugtatni a jatekot, megtartani a labdat es ha kell tudd vedekezni is, ami a 3 kkp felallasban kovetelmeny.
Szoval a lenyeg az egeszben az lenne hogy Montolivo szolgalataira nagyobb szuksegunk van jelen pillanatban mint Pastore baratunkera, annak ellenere hogy az utobi jateka szamomra sokkal szimpatikusabb es tetszetosebb mint az olasze!
Nem tudom felfogni, hogy Boatenget hogyan tudja kihagyni a csapatból egy-két ember. Boateng a tüdejét kiköpi a pályán és mindig harcol. Számomra egyértelműen kezdőben kell lennie.
A legjobb az ún. „Dinamikus verzió” lenne. Ha Montolivo nem jön akkor az ő helyére Van Bommel állna be és akkor egy Gattuso-Bommel-Boateng középpálya eléggé ütős lenne + előttük egy zseni Pastore személyében aki kicsit több „levegőt” kapna, ha Montolivo helyett Bommel játszik.
Szerintem ha csak Pastore jön akkor az lenne a legjobb amit leírtam, de ha jönne Montolivo is, akkor Gattuso helyén kellene játszania.
Szeretem Gattuso-t, de már nem olyan jó, mint régen. 50-60 percnél többet nem bír a szervezete, hiába akarja.
Én személy szerint jobban örülnék Montolivonak mert 1. Ő már tettt le vmit az asztalra
2. nincs annyira túlsztárolva
3.Pastore helyére vannak embereink míg a középppályát jobban meg kellene erősítenünkk ez lenne az én kezdőm Abbiati_Taiwo-Nesta/Mexes-Silva-Abate_M.V.Bommel-K.p.Boateng-Montolivo_Robinho-Pato -Ibra
Én eddig is azon a véleményen voltam,hogy ez a két játékos érkezzen egyrészt a variációs lehetőségek,másrészt a bennük lévő potenciál miatt.Szerintem a védelmünk rendben van:Abate (Zambrotta);Thiago Silva (Yepes);Nesta (Mexés);Taiwo (Antonini).Én még Oddo-t is elengedném,de Bonera-t is csak a sérülések/eltiltások miatt hagynám a keretben.
Támadók terén is jól állunk,de okosabb lenne az idény elejétől rotálni őket,Ibra pihenjen rá a rangadókra és a BL-re.Ha Pastore érkezik,akkor Cassano-t be lehetne vonni a Montolivo transzferbe,hogy kevesebbet kelljen fizetnünk.A Pastore/Boateng/Seedorf trió megoldaná a támadó középpályás feladatkört és akkor még nem beszéltem El Shaarawy-ról!A középpályánkon nálam Flamini lenne a létszám feletti (tehát mehet),mert ott Van Bommel,Gattuso,Ambrosini és Seedorf a rutint Boateng,Emanuelson és Montolivo pedig a lendületet képviselné.
Jöjjön csak mindkettő!!! 🙂
Forza Milan!!!
Mindkét játékosnak kéne jönnie. Pénzügyileg is ki lehetne gazdálkodni, ha valaki jönne még akkor az már csal meglepi embernek. Ők ketten kellene egy erős középpályához.
Pár előttem szólóval értek egyett, Gattuso maradjon csak az 1 gólos meccsek végjátékára, hogy rombolhasson. Urby barátunknak kell játszania helyette.
Másik dolog, hogy én Montolivo helyett a bajor Schweinsteigernk örülnék jobban. Van Bommel szerintem is kell a kezdőbe, a többi a korábban leírtak szerint.
én szerintem ez lenne a legjobb öszeálitás:
Abbiati
Abate Nesta T.Silva Taiwo
Van Bommel
Boateng Montolivo
Robinho
Pato Ibra
Szerintem a 2. felállás semmiképp Boatengel mindenképp számolnak!
Én bevallom nagyon örülnék, ha Pastore lenne a nagy nyári igazolásunk.
És a dinamikus verzió tetszik a legjobban. Abban látom a legerősebbnek a csapatot… és hát eddig is eléggé jól bevált.
Csak hát nem tudnám hova rakni Robinho-t, Cassano-t, Emauelsson-t, aminek viszont kicsit se tudnék örülni. Sárika hercegkirályfiról már nem is beszélek. Ez a 4 ember már csak csereként kapna szerepet, vagy akkor ha Pastore ne adj isten lesérülne….
na nemtom….. de Pastore-t mindenképp jó iagzolásnak tartom. nagy lendületet tudna adni a támadásainknak… olyat ami onnan előlről már régóta hiányzik.
A védelmünk stabil…Az már készen áll a BL döntőre. A középpályánk pedig vele lenne teljes.
Nagyon ígéretesek a kiírt keretek…..
de ez a jó:
—————–Abbiati———————
Abate – Nesta – Thiago Silva – Taiwo
—————Van Bommel—————-
Boateng———————-Montolivo
——————Pastore——————-
———-Pato————-Ibra————-
Van bommel cseréje Gatta vagy Ambro
Pastore hiánya esetén El Shaarawy felmehet a helyére
Montolivo helyettese Urby
Pato és Ibra pótlására van Binho és Cassano…..
Ki ért egyet????
szerintem vegyük meg a két szóban forgó személyt 🙂
Egyet értek! Én is igy gondoltam a kezdőt de Nesta helyett én Mexest játszatnám!De Mexes szeret bekapcsolódni a támadásokba és akkor Bommelnek kéne visszalépnie vagy Abate középre és Boa/Mont jobb hátvédnek! De nagyon hasonlóan gondolkoztunk!
Sztem Robinho és Boateng is jobb focista Pastorénál, sztem tuti, hogy nem jön. Montolivo viszont nagyon elférne a középpályára 🙂
KTK posztra már van legalább 4 játékosunk (Robi, Cass, Boa, El Shaarawy). Minek még egy 5. is? Itt Pastore-ra célzok. Persze én is kipróbálnám de minek oda 5 ember, azért, hogy máshova ne jusson pénz?
Montolivo-t is kipróbálnám de nem szeretném ha Urby-nak mennie kéne. De a jövő évi távozásokra készülve hosszú távon talán a közép pályára jöhetne valaki, addig simán be illeszkedne. Jövőre úgy is nyugdíjba megy See, Ambro, V Bommel.
Inkább V. Bommel helyére keressék a jövő Pirlóját, az lesz a nagy feladat inkább!!!