Adriano Galliani a Solbiatese elleni felkészülési mérkőzés után válaszolt az újságírók kérdéseire. A Milan tar fejű vezetője elégedett volt a csapat játékával, és késznek érzi a keretet a következő szezonra.
„Megtaláltuk Mr. X-et, de ez nem jelenti azt, hogy érkezni is fog” – mondta a sportvezető a Mediasetnek. „Jelenleg nincs tervbe véve játékosok vétele vagy eladása, a csapatunk így is rendkívül versenyképes. Majd meglátjuk mi történik még az átigazolási időszak végéig. Mindenesetre pontos elképzelésünk van arról, hogy milyen játékost akarunk.”
Majd így folytatta: ”A fiúk igazán jó formában vannak, és a csapat már 99%-ban kész, ezért nyugodtak vagyunk. A szurkolóknak nincs okuk az aggodalomra, mert Berlusconi úgy szereti a Milant, mint amikor megszerezte. Azóta semmi sem változott, és nem is fog. Teljességgel alaptalanok azok a híresztelések, amelyek szerint a klub és a Fininvest útjai elválnak. Kedden volt egy vacsora az elnökünkkel, ahol felvázolta a jövő évi költségvetést.”
Az elmúlt hetekben számos cikk szólt arról, hogy Riccardo Montolivo nagyon közel került a Milanhoz, de Galliani határozottan tagadta, hogy kapcsolatban állnának a Fiorentinával.
”Úgy vélem, hogy Pirlót pótolni tudjuk a már meglévő középpályásainkkal is. Ha valaki mégis érkezik, akkor az biztosan középpályás lesz. Nem folytatunk tárgyalásokat Montolivo ügyében, mert nem akarjuk zavarni a Della Valle családot. Ugyanez a helyzet Hamsikkal is, akiért soha nem jelentkeztünk be a Napolinál. Egy unión kívüli játékos számára még van hely nálunk, de az nem Ganso lesz.”
42 hozzászólás
Rodolfo ködösít megint…
Bezony…a szokásos..senkivel,semmiről nem beszélt….mégcsak nem is tudta hogy létezik ilyen nevű játékos :)))) Csak ezért bírom a kopaszt ….egyébként egy b..sz…
Mégsincs lóvé….
Az öreg most is ködösit mint mindig. Először azt mondja hogy senki nwm jön utánna mégis, ez a szokásos dumája fogadni mernék nem csak egy játékos érkezik.
vagy most tenleg nem jon senki es a Mr.X volt a kodosites…
Én azért egy ilyen meccs után nem ítélném késznek a csapatot.
Ha fölényesen megnyerjük az Audi kupát akkor azt mondom oké, de egy Seria D csapat fölényes legyőzese után azért nem. Biztos, hogy lesz még érkező csak Galliani a szokásos lemezt rakta fel!
Szerintem a nem eu-s helyet kilövik mert azt kár elpazarolni!Lucas jó lenne!
melyik lucas? a leiva vagy a marcelinho?
Galliani tavaly is ezt mondta hogy várhatólag már senki sem fog érkezni. Augusztus végén pedig Ibrahimovic és Robinho is érkezett 🙂
Legyen most is így 😀
Ibracadabra11 – remélem nem azt akarod hogy megint Ibrahimovic és Robinho jöjjön! 😀
remélem csak ködösít az kopasz, de azért kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy szerintetek akkor most lesznek érkezők vagy nem?
És ha nem akkor mire volt ez a nagy Mister X duma. Meg hogy kész a csapat, azért szerintem még egy játékos minimum kellene, de 2-3 lenne a tökéletes.
Meg ezt sem értem, hogy egy non-eus ember számára még van hely, de az nem Ganso. Akkor mégis kit akarunk ? Danilo elkelt, Vidal is ha jól tudom, mással meg nem is hoztak szóba minket.
Ha jövőre is a V.Bommel – Gattuso – Ambrosini – Seedorf középpályával állunk fel, én idegbajt kapok.
Egy Boateng – Montolivo – Schweinsteiger – Ganso középpálya minjdárt tetszetősebb.
azért azt megkérdezném tőled ibraca,hogy tavaly hányszor álltunk fel az álltalad említett kp.-val?(és nem azért hogy idegbajt kapj)
Szóval Montolivo és Ganso érkezik… 😀
Boateng – van Bommel – Montolivo középpálya jó lenne. 🙂
tavaly is Galliani elmondta, ibra fizetése túl magas, emellett a kivásárlási ára is. Szóval kevés az esély az érkezésére. És mégis leigazolták 🙂
Tagadja hogy érdeklődőt Montolivo iránt de az tette egy hivatalos ajánlatot. xD
Elszólta magát a kopasz 😀
megint ugyan evel a dumaval all elo…de szerintem meg ket jatekos biztos erkezik
Még a végén tényleg „ráhúzzák” valamelyik fiatalra a Mr. X titulust!
Ez a nyilatkozat kb. annyit ér, hogy kitörölhetjük vele azt a bizonyos testrészünket. Arra azért kíváncsi lennék, hogy akkor mi volt az a hivatalos ajánlat Monolivoért az elmúlt napokban, amit a Fiorentina visszautasított?! Ha egyáltalán volt ilyen és nem a hír forrása a kamu.
Az öreg egyébként fantasztikus, látszik rajta, hogy a „médiában nevelkedett”, mert zseniálisan küldi el gyufáért az embereket a nyilatkozataival, de aki olvassa ezt a cikket, az az első bekezdés után biztos, hogy felháborodik a „nem tervezzük új játékos igazolását..” mondaton és utána csak olaj a tűzre a non eu-s duma!
Néha ezeken úgy fel tudok háborodni! Szerintem a szurkolók valamivel több tiszteletet érdemelnének, mintsem, hogy egy nyilatkozaton belül ekkora ellentmondásokkal bosszantsa Őket a Kopasz!
még pár hétig kamuzhat az öreg, aztán úgyis minden kiderül:))
Ekkorát kamuzni!! Ezt tanítani sem lehet. MInek kérte volna a MIlan a szövetséget, hogy emelje a keretben lévő NON-Eu-s játékosok számát, ha nem akarunk ilyet igazolni.
Ezek szerint nagyban megy az alku Gansoért…vagy másért..Így is próbál alkudozni, hogy az eladó ne érezze nyeregben magát.Ha kijelentené, hogy jön Ganso,akkor nem nagyon tudna alkudni a Santosnál.
A Cassano-MOntolivo csere nem lenne rossz. Azzal nem nagyon zavarnánk a Della Valle családot, ha utalunk nekik egy kis pénzt…
Annyit fűznék hozzá, hogy nem csak a Milan kérte, hanem a többi csapat is. A szövetség pedig azzal indokolta a kérelem elfogadását, hogy az olasz futball hanyatlik és egy + NON EU-s játékos igazolásával talán tudják majd tartani vagy emelni a serie a színvonalát.
Valakit kell, hogy hozzanak, mert ha nem, azt a szurkolók nem vennék jó néven, már csak azért sem, mert úgy éreznék, hogy egész nyáron hülyére lettek véve.
Én is nagyon bízom abban, hogy valakire nagyban megy az alkudozás és egy olyan játékos kerül hozzánk, akire büszkék lehetünk.
Mekkora nagy kamus ez a Galliani komolyan…nem álltak tárgyalásokba a Fioval? Akkor ki ajánlotta az 5misi + Paloshit? Anyám? Mé kell hazudni????
Megvertünk tegnap egy falusi 10ed osztályú csapatot és kész a keret? Ez vicces. BL-re még karcsúak vagyunk rohadtul irányító meg kp nélkül.
Ez a fajta ködösítés része Galliani politikájának. Alighanem ezzel próbálja tovább csökkenteni a játékos árát. Szerintem elsősorban nem Montolivo a drága, hanem egy másik játékos, például Pastore.
Kicsit kockázatos, de például Ibrahimovic esetében bejött, ez pedig a bajnoki címet jelentette. Remélem idén is remekül taktikázik, a végén pedig bl-re is esélyes csapatunk lesz.
Ennek az egésznek azon kívül, hogy kiemelt média figyelme van a klubnak semmi értelme. Minek reklámozzák be, hogy jön mr X ha utána terelni kell, hogy ne az eladó legyen pozícióba? Sheva eligazolása óta minden évben tudja a piac, hogy milyen játékosok kellenek nekünk és így többet is kérnek értük. Lehet ezt az egész mr X projectet el kellett volna felejteni és szépen csendben leigazolni valakit aki miután pózolt a mezzel szépen kijelenteni, hogy tulajdonképpen a scudetto ajándéka. Nem előre bereklámozni, hogy jön majd valaki..
ahogy a Kopaszt ismerhetjuk e azt jelenti, h minimum 2 jatekos fog erkezni:)
Kopasz barát csak 99%-ot mondott szal ott van az 1% ami akár 2 játékost is jelenthet.. tavaly is ez volt h nem jön senki utan meg hirtelen eladtuk utolso napokba Huntit meg Bori-t és jött Ibrakadabra meg Robika
Meghát „majdnem” kész szal a „kész”hez még kell 1-2 emberke 😛
Érdekes beszél az öreg. Nem tudom miért de nekem olyan érzésem van, hogy nem jön az a bizonyos Mr. X. Szerintem még legalább 2 középpályásnak jönnie kellene, de egy klasszis, kezdő középpályásnak feltétlenül. Ilyen kerettel lehet, hogy a Seria A-t megint megnyerjük, de a BL-t nem hiszem.
Kell egy komoly irányító középpályás, egy ún. „agy” a csapatba, aki irányít mindenkit. Mert ilyen játékosunk jelenleg szerintem nincsen.
De lehet, hogy csak én vagyok negatív és ezért érzem úgy, hogy már nem igazolunk. Bár Gallianinál tényéeg nem lehet tudni.
De ha sem Ganso, sem Hamsík, sem Montolivo nem jön akkor ki? Esetleg jön Schweini? Neki örülnék, de rá nem illenek azok a bizonyos leírások amit mondtak Mr. X-ről.
Nagy f@sz az öreg, ugyan azt eljátsza mint tavaly… Csak, hogy augusztusba nézzünk egy nagyot 😀
1000000%, hogy jönni fog egy (vagy kettő?) remek középpályás még a nyáron. Ebben biztos vagyok 🙂
Galliani jól ködösít, de gondoljunk csak 6-7 évvel visszább és csak ne a mostani átigazolási időszakra, mi több nevet bedobtunk akiket szeretnénk leigazolni, akiket azután sorra az Inter igazolt le (ha jól emlékezem még Ibra is ebbe a körbe tartozott), tehát azt gondolom, kell a ködösítés, csak nehogy nekünk kelljen pofára esnünk, pl. Mr. X várása közben. Üdv. mindenkinek.
Valaki biztos lesz, mert az acmilan.com-on megtalálható Allegri nyilatkozata is, aki Gallianival ellentétben azt mondta, hogy Pirlot pótolni kel valakivel.
de az nem Ganso lesz ez a mondat a legszebb az egészben. A srác nagyon halovány aki nézte a copa americát láthatta! Swejni jó lenne meg monti is és meg is vagyunk!
A Copa alapján nem lehet megítélni egy játékost, mert konkrétan az egész brazil válogatott egy batyu f.szt nem ért! Inkább az egész szezon alatti teljesítményét kell figyelembe venni és nem tudom ki írta egy régebbi cikkben (talán Szaloky), de idézem „Ganso nagyban hozzájárult a Santos elmúlt 20 évének legnagyobb klubsikeréhez…). Nem olyan szép az az utolsó mondat. És ha valaki iránt érdeklődik Galliani és Ferguson is (ez a két név szerintem átigazolások terén elég jó üzleteket köt) az biztos nem valami semmirekellő játékos. Sir Alex még Cantonát is „kikukázta” a harmadosztályból!
Gallianiiiiiii! minden pénzt megér! 😀
A csapatunk majdnem kész van, totál versenyképesek vagyunk, nem veszünk és ne madunk el senkit… Prilot már pótoltuk is. ha jön valaki, akkor az Pirlot fogja pótolni, mindenképp középpályás lesz. Megtaláltuk MR.X-et de nem kell nekünk. Montolivo? Nem kell… sose jelentkeztünk be érte… tettünk érte ajánlatot, de azt is csak viccből.. Ganso? Sose érdekelt minket… nem akarunk zavarni egyetlen olasz családot se… Berlusconi imádja a Milan-t és a Fininvest is megmarad…. szvl senki se sz@rjon be….
Megbeszéltük a költségvetést… nem jön senki…. 😀 😀 😀
Ekkorát nem tud nyilatkozni senki! Büszkék lehetünk rá! 😀
Ganso csak télen fog érkezni és bíztos vagyok abban is, hogy már mindenben megállapodtak a kopaszék a Santos vezetőségével csak kell a rizsa. Középpályás viszont bíztosan érkezni fog!
Szerintem már senki nem érkezik. Megbeszélték, nincs rá pénz, annyi meg főleg. Lesz ahogy lesz…. 🙁
Az EU-n kívüli hely kiváncsi leszek ki é lesz ha nem Ganso-é mert Lucas a Rómába Danilo meg a Portoba ment. Volt még másról szó?
De tényleg Peterman-nal értek egyet kész botrány amit a kopasz néha ‘nyilatkozatnak’ hív… 🙂
nesze semmi fogd meg jól 🙂
Palpatin szenátor össze vissza beszél megint.
Hírek:Montolivóért ajánlatot tesz a Milan.
Galliani:Montolivo nem kell.
Hírek:Gansoért küzd a Milan. Ganso a Milanba akar menni.
Galliani:Ganso nem kell.
WTF?
Én azt hiszem,hogy ez a Mr.X már csak a mi fantáziánkban létezik !