Előz a német foci

9

Azzal, hogy a Bayern München szerdán legyőzte a címvédő Internazionalét a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában pedig a Bayer Leverkusen bejutott a legjobb 16 közé, biztossá vált, hogy a 2012/13-as idényben már négyen képviselhetik a Bundesligát a legrangosabb európai kupasorozatban.

A hétközi sikerekkel a UEFA-koeficienst figyelembe véve a németeknek 68,103 pontjuk van, ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert az olaszokkal (59,981 pont) szemben, akik így a 2012-es idénytől csak három együttest indíthatnak a Bajnokok Ligájába.

Az UEFA ötéves periódusban értékeli az egyes országok csapatait, jelenleg az angolok állnak az első, míg a spanyolok a második helyen, a németek a harmadikok – ez a három bajnokság szerepelhet négy csapattal a BL-ben.



9 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Hatalmas veszteség 🙁 és jelenleg esélyt se látni a vissza előzésre… nincs mit tenni, az olasz foci rendesen visszamaradt..

  2. Ja, és ha folytatják az olaszok a fantasztikus szereplésüket a nemzetközi porondon, akkor még nagyobb lesz a pontkülönbség a 2 nemzet között. Ugye EL-ből már kiesett az utolsó olasz (Napoli), ha kiesik mind3 olasz a BL-ből is az nagy blama lesz, és sajna megvan rá a jó esély. 🙁

  3. Az a helyzet, hogy a német foci sem jobb mint az olasz. Egyedül a Bayern tett le valamit az asztalra az elmúlt években, a többi német csapat a BL-ben nem nagyon alkotott maradandót. Az olaszok részéről viszont a Milan, az Inter és a Juve is jól szerepelt, habár az elmúlt 5 évben kevesebb eredmény jött ami betudható a bundabotránynak. A németeknél jobb a stadionok állapota (ez a VB miatt van), és az infrastruktúra (gazdasági előny). De sem játékosállományban, sem pedig a csapatokban nem előzi a Serie A-t. Persze az vitathatatlan, hogy a német utánpótlás fényévekre van az olasztól, és sajnos a válogatott is.

  4. Nem ezen áll vagy bukik az olasz foci jövője. Voltaképpen teljesen mindegy, hogy Olaszországot három vagy négy csapat képviseli a BL-ben. A Milan – Inter – Juve trión kívül a többi olasz klub szerepe marginális a legerősebb európai klubsorozatban.
    Inkább azt válaszoljátok meg, hogy sok talján klub miért esik ki szinte szándékosan az UEFA Kupából (EL-ből)?

  5. Sajnos ez várható volt. A bundásliga sokat fejlődött az elmúlt években köszönhetően a VB rendezésnek az infrastruktúra sokat javult és a tulajdonosok is raknak pénzt a csapatukba lásd Schalke megvette Raúlt, Juradot ,Huntelaart…. és ezenkívül az utánpótlásuk sem gyenge, beépítettek a válogatottba kb15 új embert (akiknek a fele nem német, de a Squadra Azzura-nál is van/volt Balotelli, Amauri, Th. Motta) akik egyéni képességekben nem jobbak mint az újjá alakuló olasz csapat, de sokkal gyorsabb és ez a legnagyobb gond a sebesség.

  6. Furcsán kettős ez a szituáció, mert szerintem az olaszok jogosan veszítettek el egy BL helyet, viszont a németek érdemtelenül nyertek meg egyet. Németország a nemzetközi klubporondon 2001 óta nem nyert trófeát. Olaszország ez idő alatt 3 BL-t nyert. Igaz, hogy a németek klubjai nagyobb számban jutottak el negyed-elő, vagy döntőkig, de ezen előnyüket trófeákra váltani nem tudták. Elmondhatjuk így, hogy az ölükbe hullott ez a lehetőség. Mivel ez egy pontverseny, alapvetően semmi köze sincs a stadionok látogatottságának, vagy a hazai bajnokság színvonalának hozzá. Az olasz csapatok véleményem szerint alapvetően 3 dolog miatt esnek ki az UEFA kupából (EL). 1. Ami odahaza elég lehet, akár stílusban, akár minőségben, az EL-ben kevés. Ha ott tovább akarnak menni, támadni kell, nyíltan. Ezt kevés olasz kisebb csapat tud, amelyik mégis (pl. Napoli), annak meg nincs szerencséje, vagy egyszerűen nem bírja a többfrontos csatározást. 2. Alapvető motivációs problémák vannak, nem veszik kellően komolyan a nemzetközi terepet. 3. Talán a legfontosabb: A kisebb országok komoly mértékben felzárkóztak az elithez, a nagyok meg elléptek az olaszoktól, míg ők vagy 1 helyben toporognak, vagy visszafejlődnek, de a lépést tartani semmiképpen sem tudják. Ez leginkább a BL-ben látszik nagyon!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet