A német Der Spiegel a Football Leaks című sorozatában arról ír, hogy 11 európai topklub – beleértve a Milant is – egy szuperliga elindításán dolgozik.
A Der Spiegel szerint a legnagyobb európai futballklubok már két éve dolgoznak azon, hogy kilépjenek az UEFA égisze alól, és létrehozzanak egy szuperligát, amelynek teljes bevételét szétosztják egymás között.
Az alapító klubok: Real Madrid, FC Barcelona, Bayern München, Juventus, AC Milan, Manchester United, Chelsea, Arsenal, Paris Saint-Germain, Manchester City, Liverpool.
Öt meghívott klub: Atlético Madrid, Borussia Dortmund, Olympique Marseille, Internazionale, AS Roma.
Ezek a csapatok vállalnák, hogy elhagyják az UEFA-t, valamint saját nemzeti bajnokságukat, és csakis a saját szuperligájukban szerepelnek – a sorozatot felvázoló tanulmány szerint a klubok 500 millió eurónál is nagyobb bevétellel kalkulálhatnak évente, ami 420-szal több mint a BL-győztes Real Madrid előző szezonbeli UEFA-bevétele.
A 11 alapító klub, azaz a Milan is 20 évig garantált hellyel bírna a sorozatban.
Minderről a szándéknyilatkozatot már idén novemberben aláírhatják, s a kedd-szerda-szombat meccsütemű liga 2021-ben elindulhat. A tervek szerint a 34 fordulós alapszakasz után amerikai mintára rájátszás következne.
22 hozzászólás
Úgy meg vagyok döbbenve, hogy lehet, csak szombat délután tudok hozzászólni a cikkhez.
Bajnokok ligáját tökéletesen helyettesítené de ,hogy a bajnokságot ott hagyni ,hát nem tudom…
Elhagyni a bajnokságot? Szerintem ez túl radikális lenne, és számos klub önként konzerválná, hogy a büdös életben nem nyeri meg ezt a ligát? 🙂 Őszintén szólva félig meddig magunkra is értem ezt, bár azért inkább egy Roma-ra vagy Marseille-re gondolok.
Talán érdemesebb lenne a BL-t leszűkíteni Európa krémjére. Például úgy ahogy a képen van tökéletes lenne, az szerbek, oroszok, törökök, stb. pedig át az EL-be.
Hát nem tudom. Erre van igény..? Lanskyhoz hasonlóan én sem tudok mit reagálni erre. Őszintén szólva egy kicsit el is vagyok keseredve.
Miért vagytok így elkenve? Európa 16 legjobb / legnagyobb történelmű csapata játszana egy bajnokságban. A lehető legnagyobb nevek játszanának itt, a győztes nagyobb presztízsű kupát nyer, mint a többi és mindenki ezt fogja nézni. Az egyetlen negatívum h a tradíciók ellen megy, de ez miért is baj igazából?
A bajnoksag maradjon meg es kulon ez a 20 csapat amelyik elindul az csinalja meg a sajat ligajat! Es lepjen ki akkor az uefabol! es akkor az ugy jo lenne!
Lehet, hogy a bajnoksagokhoz is kötődik már az UEFA, illetve fordítva?! Nem tudom csak mint magyarázat dobtam fel….
Itt nincs alku, vagy mindenben szakìtasz az UEFA-val vagy mindenben mellette vagy. Ès az sem hiába, hogy a legnagyobb klubbok alapìtják (az inter nincs köztük 😀 ) ezt hisz csakis ők tudják èletre kelteni, nekik van elèg tőkèjük, elèg nagy szurkolóbázisuk, egyszóval ráhatásuk a futballra.
Úgy fest másnak is tele lett a töke az UEFA önkènyes szabályaival, pènzlenyùlásával. Bár a megvalósìtás felvet bizonyos kèrdèseket majd. Pl: mindig fáradtak lesznek az utazástól?, Lehet-e majd igazolni az UEFA-ból játèkost?, „Független” panasztestület?….
Pénz éhes gyökerek nekik senni sem elég. Akkor a nemzeti bajnokságoknak annyi lenne, mert ezen csapatok miatt veszik meg egyáltalán a jogokat a tvk.
Rengeteg problémát vet fel ez a formáció. Szerintem egy ökörség. Persze az uefára lehet nyomást gyakorolni,de a nemzeti bajnokságokból való kilépés öngyilkosság lenne. Nem biztos hogy ilyen áldozatok megérnék a több pénz fogalmát. Egyáltalán miért nem elég az a dőzsölés ami van ? Mert ha a több lóvé iránti vágyat vesszük,azt jobban elhinném egy Empolinak,Sassuolonak, Frankfurtnak, Huescának mint az alapító klubboknak,akik amúgy is tele vannak mint Nyikoláj tetűvel. Egy átlag játékos itt simán keres évi 2,5M eurót ! Évente nem elég 1 milliárd forint ??? Hol élünk emberek ?
Nem is tudom melyik rész a legszomorúbb ennek a történetnek . Szóval most már mindent a pénz köré építünk? Ez most már nagyon elrugaszkodott, és a csapatsportot teljesen tönkre fogják ezzel tenni, ha valóban létrejön!Kilépni a hazai bajnokságból, ez kinek lenne érdeke? Csak is a pénzéhes tulajoknak, ami gusztustalan!Ez elfogadhatatlan! Büdös már a BL-ben játszani? Egyébként meg úgy csinál mindenki mintha kinőtte volna a BL-t. Ugyan már! A felsorolt 16-ból 5 nyert BL-t az utolsó 10 évben. És a 10-ből 7-et Barca vagy a Real. Szóval akkor hogy is van ez a kinőttük a Bl-t? A Barca meg a Real kiugrott de ez mérséklődött mára.A másik része meg az hogy így is egy Real csak egy sz.ros 2-1-et játszik a Plzen ellen a BL-ben , akkor meg mire ez a nagy arrogancia. Tönkre teszik a sportnak azt a részét, amiért ez sport. Hogy midenkit indulhat, mindenki megpróbálhatja megnyerni, akár kvalifikációsan keresztül is. Ha szegregálódna a nagyobb klubbok vezetése egy ilyen rendszerbe,az tönkretenné ezt a komplett sportágat, s aztán nézhetjük a ping-pong VB-t 20 év múlva! Meg egyébként eldobni a hagyományokat, a nemzeti bajnokságot, az identitást, mindent azért szarospénzért! Ha ez létrejön én kiszálltam,s nem nézek több futballt soha az életben!Gratulálok azoknak, akik szétcsapják teljesen ezt a sportágat!
A Farkasréti-temetőbe van egy parcella,összedobhatjuk a márvány árát!
Rá is lehet vésni :
Labdarúgás
született-élt 1860.12.20. – 2021–.–.
Vastaps, S az összes klub szégyellheti ha ezt támogatja!
Beleértve a Milan vezetőségét is!
Kotródjatok Pénzmágnás Semmirekellők!
Minden valamirevaló TOP-klub sportszervezet és üzleti vállalkozás is egyben. Minél jobban megy az üzleti vállalkozás, annál több esély van arra, hogy a sportklub is jól működik.
Tiszta piaci viszonyok között, szabályozások nélkül, a gazdag, nagy tőkeerővel rendelkező futballvállalatok a legjobb képességű sztárokat magukhoz csábítják, így azok kevés számú futballcsapatban koncentrálódnak, azok „űrfutballt”, a többiek ellenben gyenge focit játszanak. Ez a helyzet azonban le- és elértékteleníti a versenyrendszereket, hiszen a csapatsportok egyik sajátos vonzereje az azonos játékerőt, tradíciót és pénztermelő képességet képező csapatok küzdelme. (Egy Milan-Inter mindenhol a világon izgalmasabb, mint egy Milan-Udinese).
Az amerikai major sportok a sztárok koncentrálódását alapvetően a csapatok számára előírt bértömeg-szabályozással (fizetési sapka) és egyedi játékosfizetési előírásokkal biztosítják.
Az európai labdarúgásban ez a kiegyenlítési mechanizmus nem létezik. Az európai labdarúgás a világ jelenlegei legkorruptabb, legmocskosabb szervezetének kénye-kedvére alakított szabályrendszerből épül fel, amely nemcsak brutális profitot termel, hanem igazságtalan és korrupt döntéseivel folyamatosan konzerválja az igazságtalan rendszerét. Az UEFA által kidolgozott és folyamatosan finomított Financial Fair Play (FFP) az esztelen pénzköltésnek próbált gátat szabni: lényegét tekintve a (valódi) kereskedelmi bevételekhez próbálta kötni költéseket, nem engedte a hosszú távú veszteségeket, de mivel korrupcióra épül és nem transzparens, nem jelent megoldást sem a sztárklubok, sem a kicsik számára.
A Neymar-sztori tökéletesen megmutatta, hogy ez a rendszer halott. A PSG vezetői hivatalosan nem megvették Neymart, hanem segítettek a játékosnak, hogy maga vásárolja ki magát a Barcából – kvázi a megtakarításaiból.
A labdarúgás hihetetlen népszerűsége miatt folyamatosan növeli a bevételeit Európában (egy világos adatsor Angliából: a Premier League televíziós szerződései 2010-2013 között 594 m£, 2013-2016 között 1,006 m£, 2016-2019 között 1,712 m£).
Az angol klubok által elköltött pénzzel csak a kínai állami pénzek, és az arab, ázsiai magánvagyonok tudnak konkurálni. Ez hosszútávon nem jó az európai focinak sem, ergo a kisebb piacok (nemzeti bajnokságok) szerintem üdvözölni fogják az elit kiválását, pláne ha az elit nagyobb jövedelmet tud garantálni számukra, mint a mai UEFA-rendszer.
Csak aprobléma tudod ott kezdődik, hogy tételezzük fel van egy Milánóban élő kisolasz család. Ez a család mondjuk az AC Milanért szorít, s az apuka nem tudja kivinni a mondjuk 8 éves gyerekét, mert a Szuperligában egy meccs kétszer annyiba kerül, mint egy Parma elleni meccs. S ezzel az átlag pénzkeresettel rendelkező emberek hétvégi szórakozását vennék el!
Ha a gyerekek is csak azt látják hogy van olasz bajnokság, de az kit érdekel, ha van van Szuperliga… S itt bizony ott kezdődnek a problémák, hogy szétesik a bajnokságot övező romantikája a szurkolásnak, s már kisgyerekként azt látja a következő pár generáció hogy ez a fasza, mert ez elit, meg kutyfa.a . Csak hogy az emberek nem tudják maguknak az elitet megengedni, s így cserélődni fog a szurkolótábor is vagy mi? Ilyen nincs….
Szerintem szó sincs drágulásról, pusztán azt a bődületes nagy pènzt amit az UEFA bezsebel azt a klubbok akarják.
Kit érdekel a 8 éves gyerek? Vagy az apuka? A lényeg hogy vegyed a még drágább jegyet, meg mezt, meg mindent ami előírnak neked, miközben nem érdekel mennyit költesz mert meccs közben üvöltve sörrel vegyes nyál folyik a szádból. Ha nem tudod megvenni, akkor pedig eredj innen. Ez nem neked szól személyesen, hanem általában.
Ez a foci, a csapatok pedig már rég nem csapatok, hanem Elliot Kft., Fly Emirates Bt., Bayern GmbH., stb stb. A szuperligával csupán egy lépéssel nyíltabban felvállalják ezt, szerintem semmi meglepő nincs ebben.
A gyerek meg ma mit is lát? Csak nem azt, ha BMW-t vezetsz akkor menő vagy? Még akkor is, ha 30 éves használt tragacs? Ha nincs a legújabb ájfonod lúzer vagy? Nem baj ha ízléstelenül öltözöl, de azon a szaron valami nagy márkával ellátott címke legyen? Még akkor is megveszi ezeket még Pistike meg Móricka is, ha 120e forintból kell 50 év hitelre kihozniuk. Nem vagy akkor se menő, ha nem egy szuperligás csapatnak szurkolsz, miközben rajtad virít az adott csapat 150e forintos pólója, ez a lényeg. Hagyomány meg romantika ugyan, ezeket a szavakat nem is ismerik, pont ahogy az oroszoknak nincs szavuk az egyensúlyra….
26 éves vagyok,és apuka. De ez nagyon elszomorító a jövő generációra nézve!
Megdöbbentő és elszomorító. Óriásit csalódnék, ha ez a baromság létrejönne!
Szereintem egyenlőre ez csak egy „fenyegetés” az UEFA-nak… 🙂 De ha komolyan is vénnék akkor is kizárt, hogy 2021-ben elinduljon egy ilyen liga…
Bár többször lehetett olvasni erről a csoportosulásról, a tervekről, majd ennek cáfolatáról is, azért úgy vagyok vele, nem zörög a haraszt…
Természetesen sok kérdést felvet ez a terv.
Lenne 11 „alapító atya” (5 angol, 2 olasz, 2 spanyol, 1-1 német és francia)… Érdekes az összetétel. A legnagyobb pénzügyi forrásokkal rendelkező angol klubok kivétel nélkül ott vannak, ebből a szempontból a talán a Milan a kakukktojás. A múltat tekintve viszont az Arsenal és a PSG lóg ki a társaságból (hol az Inter, a Benfica, az Ajax?), de pénz beszél ugyebár… Tehát ez a 11 klub lenne bebetonozva. A meghívottak között megmosolyogtató a Roma jelenléte, amely nagyjából emberöltőnkként nyer valami komolyabb trófeát, és továbbra is hiányolom a két legnagyobb portugál klubot.
Ez a 11+5 csapat valamilyen még ki nem talált rendszerben játszana, mondjuk 30 forduló lenne (azaz kevesebb, mint ami a cikkben szerepel). Állítólag kiesés is előfordulhatna, ami érdekes kérdéseket vetne fel, ha mindegyik kieső csapat az alapítók közül kerülne ki.
Ennek a sorozatnak a létrehozatalában 4 klub lehet(ne) érdekelt sportszakmailag (pénzügyileg nyilván valamennyi). A Real Madrid, a Barcelona, a Bayern München és a PSG. A két spanyol gigász – hiába most az Atlético jó szereplése – ellehetetleníti a PD-t. A spanyol liga a két nagyról szól, emberfeletti teljesítmény, szerencse, és mindkét gigaklub betlije kell ahhoz, hogy más csapat labdába tudjon rúgni velük szemben. Kinőtték a PD-t, kis túlzással hosszabb távon nincsenek ellenfeleik. A Bayern München helyzete ugyanez, ráadásul neki a Bundesligában nincs komoly ellenfele. Gazdasági erőfölénye viszont van. Monopolhelyzetéhez nem is kell sokat tennie, mert a legtöbb tehetséges német játékos a Bayernben szeretne (és hát fog is…) focizni. A Bayern a legutóbbi 6 bajnoki címét úgy nyerte meg, hogy összesen kereken 100(!!!) pontot vert az aktuális második helyezettre. Ez nem normális. Ezzel nem lehet megfelelően felkészülni a nemzetközi meccsekre, egyetlen szerencséje van a Münchennek, hogy van annyira erős, hogy számára Európában csak 5-6 csapat jelentsen komoly veszélyt. A PSG-ről meg ne is beszéljünk, mert a francia bajnokságnál lassan a skót is izgalmasabb lesz. A PSG keretét nyilván nem a Guingamp meg a Caen hülyére veréséért turbózták fel; számukra is inkább teher a Ligue-1. Ez a 4 klub tehát érdekelt lehet egy ilyen sorozatban, mivel ők valóban kinőtték a hazai pontvadászatukat.
Ami a leginkább érdekes, az mindenképpen a nemzeti bajnokságok és az UEFA helyzete. A honi bajnokságok igen jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a Juventus, a Manchester United vagy a Real Madrid az lett, ami. Vagyis: a gigakluboknak nagy segítséget jelentett az, hogy odahaza ha a Serie A-t tekinthük, a Napoli, Roma, Lazio, Sampdoria, korábban a Parma közül kellett kiemelkedniük. Velük szemben nem túl elegáns egy ilyen sorozat létrehozása, pontosabban az, hogy ennek következtében a Serie A-t, a PD-t, a PL-t vagy a Bundesligát otthagynák. Továbbá. Bár a PL-ben igyekeznek a leginkább kiegyenlíteni az erőviszonyokat a tévés bevételeket tekintve (mert nyilván a legnagyobb szponzori pénzeket így is a nagyobb klubok kapják), más ligáknál ez nincs így. A Real és a Barca ugyan mondhatja, hogy őket nézik a legtöbben, emiatt nekik több jár, de tény, hogy a PD közvetítési jogait annak következtében (is) tudják jó pénzért eladni, mivel a Realnak és a Barcának van tere megmutatni a sztárokat. Magyarán, a PD 38 darab meccslehetőséget biztosított nekik (is) azért, hogy a Real és a Barca zsenijei megcsillogtathassák képességeiket, rekordokat döntögethessenek. Ez így nem tűnik túl korrektnek.
Kérdés, hogy a honi ligákból hogyan lehet kilépni. A szponzoroknak nyilván mindegy, hogy miként támogatnak egy klubot, még örülnek is annak, hogy a világon mindenhol látják a logoikat. De újra kellene tárgyalniuk a ligáknak a közvetítési jogokat, mert egy Milan, Juve, Inter és Roma nélküli Serie A-ra – valljuk be – a kutya sem lenne kíváncsi.
Sportértéke nem lenne egy ilyen ligát behúzni (kb. mint megnyerni egy jégkorongtornát, ahol nem indulnak európaiak meg az USA-Kanada páros), a szponzorok (a hazaiak is) s-em tülekednének…
Problémás lehet, hogy ugyan ezek a klubok nagyon jól járnának, de az adott ország hazai futballéletére rendkívül negatív hatással lenne egy ilyen lépés. Ha a Serie A-ból a 4 legnagyobb klub kilép, akkor a Serie A-nak annyi. Ahhoz, hogy ebben a szuper ligában jó eredményeket tudjanak elérni a csapatok, világklasszisokat kell szerezniük a csapatoknak. Ilyenekből jelenleg Olaszország nincs eleresztve. Ha egy tehetséges olasz srác komolyan elkezd focizni, azért teszi, hogy idővel valamelyik jó csapatban tudjon játszani, felfelé jutva a szamárlétrán. Ha azt látja, hogy minimális esélye sem lesz egy Juventusban játszani, sőt, a Juventus ellen pályára sem léphet, akkor lehet, hogy hagyni fogja az egészet a fenébe. Egy játékosnak a rang az, hogy vagy egy neves csapatban focizzon, vagy neves csapatok ellen focizzon. Ez nézetem szerint hatalmas veszélyeket rejt valamennyi ország futballjára, futballkultúrájára.
Nagyon fontos a nézők szerepe. A hazai meccsekre nyilván sokan kimennének, hogy megnézzék a gárdát Európa krémje ellen, de az idegenbeli meccsekre nyilván jóval kevesebben utaznának el. A Juventus olaszországi, de nem Torino közeli szurkolói nem biztos, hogy örülnének, ha ezentúl nem 150-200 km-t, hanem ennek tízszeresét kellene leutazniuk, ha meccset akarnak nézni.
A Serie A „kimaradó” csapataival sem tudni, mi lenne. Egy Napoli vagy egy Lazio azért elég nagy csapat, hogy elkallódjon. Rejtély, hogy nekik mi lenne a sorsuk.
Korábban lehetett arról olvasni, hogy ebből a szuperligából ki is lehetne esni. Tegyük fel, kiesik mondjuk a Roma és az Atlético Madrid. Kik kerülnének a helyükre? A Napoli és a Valencia? Ez azt feltételezné, hogy a Roma és az Atlético visszamenne a honi bajnokságba… De milyen honi bajnokságba? Amelynek lehet, hogy – ezt a szervezkedést látva – befellegzett?
További kérdés, hogy amennyiben az élcsapatok nélküli nemzeti bajnokságokat mégis lebonyolítják, és ott a BL jelenlegi rendszere alapján mondjuk a PL-ben lesz egy Tottenham, Everton, Newcastle, Southampton sorrend, akkor velük mi történik? Ha nem hívják meg őket a szuperligába (ez még viccnek is rossz), akkor marad számukra a Bajnokok Ligája? Ha a szuperliga átvesz csapatokat közülük, akkor utána hogyan mennek vissza a nemzeti bajnokságba? Mert a mostani elképzelések szerint a szuperligában szereplők a nemzeti bajnokságokban nem szerepelnének. Nem tudom elképzelni a helyzetet, hogy mondjuk a 2021/2022-es szuperligában szereplő, de onnan kieső Atlético visszakéredzkedhetne a Primera Divisionba.
Mi történne az UEFA-val, amely gyakorlatilag minden klubot tömörít, és amelynek valamennyi európai klubra vonatkozóan egységes szabályokat kellene alkotnia (…), de el kellene ismernie, hogy van másfél tucatnyi, amelyre nem lenne ráhatása.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mindez a transzferrendszerre, a válogatott mérkőzésekre is hatással lehet.
Az ötlet érdekes, de jelen formájában úgy gondolom, megvalósíthatatlan.
Megfogalmazom a weboldalon az szlogent:
Szuperliga takarodj!
😀
Semmi sem lesz belőle kb.Azt hogy a Bl.meg lehetne reformálni az oké.De ez csak a kluboknak jó az alkudozáshoz az UEFA-val,majd kicsit többet kapnak és mindenki boldog.DE szerintem ez az ötlet ezer sebből vérzik.