A Milan jelene és j...
 

A Milan jelene és jövője

Oldal 7 / 28
 
Gagacs
(@gagacs)

@szucsa nagyon egyetértek veled. Még a cseten @spincha kolléga írta, hogy valahol azt olvasta, hogy a 2022 előtti mercatok csapatmunkák voltak, viszont '22 nyarán Maldini egyedül döntött mindenben. Ha ez tényleg igaz, akkor meg maximálisan meg tudom érteni az amcsikat, hogy elküldték. Nyilván a bíboros kiállhatott volna ország-világ elé és elmondja, hogy mik a tényleges okok részéről, de mást mit vártak volna a szurkolók? Népünnepélyt? Tartsa már fel a kezét valaki akit esetleg kirúgtak melóból és bulit rendezett neki a főnöke.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.09. 08:33
Anselmo
(@anselmo)

Abszolút van egy ilyen vetülete is dolognak, és én is azt mondom, felelősségre lehetetett / kellett vonni Maldinit, ha ez így ilyen formán valóban igaz. De az egész meglehetősen rosszul lett kezelve, következetlenül és klubra nézve veszélyesen. Az, hogy Pioli egy szent tehénként van kezelve a tulajdonosok által, és még nagyobb hatáskört kap majd, miközben mindennek Maldini az oka a hivatalos narratívában, az kegyetlen nagy hazugság és csúsztatás. Mert Pioli legalább annyira sáros a rossz eredményekben, az újak beépítését teljesen elszaboltálta, rengeteg felelőtlen és hülye döntést hozott a 11 emberes rotálásaival, meg hasonlók. Ő miért nincs akkor felelősségre vonva? Sőt, ő miért kaphat még nagyobb bizalmat és hatalmat, miközben legalább annyi baromságot csinált, mint Maldini? Mert jobban tud nyalni és dörgölőzni? Diplomatikusabb? Meglehet. Csak éppen semmivel sem jobb szakmailag a saját területén, mint a Paolo volt az övén, de úgy van beállítva. 

Cardinale mint tulajdonos, azt dönt, amit akar, azzal dolgozik együtt, akivel akar. Ez tény, nem is vitatja senki. Ha lemaradtunk volna a BL-ről, akkor mindenki könnyebben feldolgozza - talán a játékosok is. Persze lehet azzal érvelni, hogy de facto így is lemaradtunk, mert csak a FIGC döntött így, de a tény akkor is tény. Ha Maldini annyira összeférhetetlen, hogy nem lehetett vele megbeszélni a hibáit, vagy mit kéne másképp a jövőben, akkor értem. Erre nem látunk rá.  

Az viszont biztos, hogy az új vezetés most komoly hendikeppel indul minden fronton. A játékosok és szurkolók bizalmát vissza kell szerezni, ami nem lesz egyszerű. A közvéleményt is erősen le kéne szerelniük (hiszen Ancelottitól kezdve, Baresiig mindenki felszólalt ellenük már). Aztán nagyon gyorsan eredményeket kell elérni, amelyek alá is támasztják, miért kellett ezt így meglépni. Hogy Maldinivel ellentétben Furlani és társai simán el tudják adni komoly pénzért a "szemetet", és hogy Rebic, Origi, CDK és Adli eladásából ők bezzeg simán kihoznak 50-60 millió eurót, amivel növelhetik a nyári büdzsét. És hát az igazolások terén is olyan embereket kell majd hozni nagy hirtelen a nyáron, akik Maldini igazolásaival ellentétben valóban nem csak 1-2 esetben fognak jelentősen hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Türelem és megértés biztosan nem sok lesz a média, a szurkolók és a csapat részéről sem, ezek után mindenki árgus és kritikus szemekkel fogja figyelni az új menedzsment minden lépését. Őket egyedül az legitimálhatja majd, ha minden fronton gyors és látványos eredményeket érnek majd el - s ha így lesz, akkor annak mindenki örülni fog. De én nem lennék most a helyükben. 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.09. 09:52
Gagacs and bubu971 reacted
Gagacs
(@gagacs)

Piolival kapcsolatban nem is nagyon vitatom amit írsz. Nála max. annyi a minimális mentség, hogy olyan embereket kapott akikre nem volt szüksége. Az, hogy nagyobb beleszólása lesz az igazolásokba nyilván nem jelenti azt, hogy jól is fogunk teljesíteni, játszani. Simán benne van a lehetősége, hogy kövi szezon közben edzőváltás lesz, mert ugye innentől nem érvelhet azzal, hogy "more, én nem ilyen lovat akartam".

A tulajdonosokkal kapcsolatban is egyetértek, itt nagyon komoly dolgokat kell letenniük, hogy elkezdjenek bízni bennük a szurkolók. Szándékosan az "elkezdjenek"-et használtam, mert szerintem eddig senki nem bízott még bennük. 😀 

Nyár végére, de leginkább ősz végére tisztább lesz a kép. Egyelőre kíváncsisággal vagyok teli. Aztán szeptemberben ez lehet keserűségbe fordul majd át. 😀 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.09. 10:42
Anselmo reacted
szucsa
(@szucsa)

@anselmo "Ő miért nincs akkor felelősségre vonva? Sőt, ő miért kaphat még nagyobb bizalmat és hatalmat, miközben legalább annyi baromságot csinált, mint Maldini? Mert jobban tud nyalni és dörgölőzni?"

Igazából az utolsó kérdéseddel meg is válaszoltad az előtte lévőket. Sajnos személyes, aktuális példa alapján ha valami nem megy a vállalkozásnál és változás kell, akkor az fog maradni, akivel a vezető könnyebben együtt tud működni - teljesen mindegy milyen munkaerő -, és nem konfrontálódik vele.

Állítólag Maldini nagyobb hatalmat kért tavaly a szerződése hosszabbításakor. Hírek szerint megkapta (gondolom azért is, mert az még szarabbul jött volna ki, ha idejönnek és rögtön Maldini távozásával kezdődik a tulajdonosi pályafutásuk), viszont a tavalyi átigazolási szezon, illetve a tavaszi szezon alapján Maldini nem élt ezzel a lehetőséggel, így lapát. Pioli amellett, hogy nem konfrontálódott - legalábbis nem hallottam erről híreket - lehet hivatkozott arra is, hogy azért nem tudja beépíteni az újakat mert igazából nem is ő kérte és nem illeszkednek abba a rendszerbe amit ő szeretne (ez csak az én feltételezésem). De az biztos, hogy mivel neki nem volt nézeteltérése a vezetőséggel, ezért egyértelmű, hogy a tulaj szemében nem ő lesz először a felelős hanem az, akivel konfliktusai vannak. Sajnos ez nagyjából mindenhol így megy.

Türelem és megértés pedig az idei - főleg a tavaszi - szezon után azt hiszem akkor se lenne sok, hogy ha Maldiniékat nem menesztik (nyilván, Maldini Milanhoz fűződő történelme miatt még kevesebb lesz)

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.09. 11:18
Anselmo
(@anselmo)

Én is nagyon kíváncsi és izgatott vagyok, mint minden új kezdetet esetében, valahol ez is része ennek a dolognak. Nem különben azért is, mert éppen ez extrém nyomás, ami rájuk nehezedik most, talán hozni fog érdekes és emlékezetes pillanatokat is a nyáron. Az sem ördögtől való gondolat, hogy a mindenkori edzőnek nagyobb beleszólása legyen az igazolásokba és nagyobb hatalmat kapjon ezekben a kérdésekben. Más kérdés, hogy én Piolit személy szerint nem találom alkalmasnak erre a szerepkörre, de lesz lehetősége bizonyítani az ellenkezőjét.  

De én alapvetően nem hiszek a vezetés "Moneyball" alapú megközelítésében. A statisztika önmagában semmire sem jó, csak kontextusba helyezve és az emberi tényezők maximális figyelembe vételével van létjogosultsága, vagy használható döntési alapnak. Egy sikercsapat építése sokkal inkább soft-tone tényezőkön múlik. Azt is mondhatnám némi pátosszal, hogy sorsszerű. Rengeteg, látszólag véletlen dolgon múlik, és sokkal inkább intuitív megközelítést igényel, mint statisztikait. Rá kell érezni valahogy, ki a megfelelő ember OTT és éppen AKKOR. Ez sokszor nem is logikus, számokkal nem alátámasztható. Én azt választanám, akinek valahogy ösztönös tehetsége van ahhoz, hogy egy-egy emberben megtalálja AZT a valamit, aki jobban ráérez, hogy mi hiányzik a csapat karakteréből, amit egy ember be tud tölteni a csapatban. Galliani ebben fantasztikus volt, és manapság Marrotta és Giuntoli az az ember, aki hasonló erényekkel rendelkezik. Nem véletlen az sem, hogy Baresi miért próbálja erre nagyon felhívni a figyelmet. Ha valakinek, neki lehet és érdemes hinni ebben. 

Ilyen vagyok, ez van :). Sokkal jobban hiszek a nehezen megfogható és megmagyarázható dolgokban, mint amit túl egyszerűen le lehet írni. 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.09. 12:45
Gagacs reacted
hodyzoli
(@hodyzoli)

@anselmo Tök jó beszélgetés zajlik itt srácok, engedelmetekkel becsatlakozok egy olyan véleményt/gondolatmenetet behozva, amiről eddig talán nem volt itt szó. Ahhoz hogy kirúgták Maldinit (mert itt erről van szó) nincs igazán mit hozzáfűzni, ahogy ezt a Scaroni-s cikkhez leírtam, lássuk akkor hogy tényleg jobban tudják csinálni nélküle. Ő összerakott egy ezüstérmes, egy aranyérmes, majd egy BL elődöntős csapatot (sorsolást, játék minőségét, körülményeket hagyjuk, ezek a tények), tessék akkor jobban csinálni, HA IGAZ hogy fontosak a sportsikerek és a fejlődésünk érdekében történt ez az egész. Mert eddig a vezetőség csak azt bizonyította hogy a legfontosabb projekt, azaz a stadion 1800 nap alatt amióta amerikai vezetőségünk van (mert ugye az Elliott is azzal "kampányolt" hogy a stadion mennyire fontos) odáig jutott hogy... Izé... Lesz... Majd... Valahol... Valamikor... Köszi... Ennél azért Maldini jobban végezte a munkáját szerintem... De ez csak egy vélemény.

Amihez inkább hozzászólnék az a Pioli téma. Nem titok hogy finoman szólva sem rajongok érte, ezt itt kifejtettem többször is, nem kezdem megint. És ezek után soha nem gondoltam volna hogy ezt leírom, de az a véleményem hogy ez most egy érthető döntés, hogy Maldiniék elzavarása után Ő maradhat, több okból is.

Talán a legfontosabb most éppen, hogy így a játékosok egy kis hőbörgés után remélhetőleg lenyugszanak, ott lesz az az edző aki sokáig Maldiniék "szerelemprojektje" volt (bár ugye a semmiből jönnek a hírek hogy Ő már cserélni akart Pirlo-ra, amit én azért fenntartásokkal kezelnék azok után, hogy tényleg Maldiniék embere volt Pioli és valamiért az elküldésük után jöttek csak ezek a hírek előzmények nélkül), tehát van állandóság, ezt jelzik ezzel a csapat felé. Lehet amúgy hogy Pioli tényleg "jól fekszik" felfelé ahogy ez itt most ki lett beszélve feljebb, ezt nem tudom. De az tény hogy jól csinálják a jenkik ezt, elküldték aki zavarja a projektjüket, megerősítették az edzőt, amivel lenyugtatják a csapatot hogy itt nem nullára rombolás zajlik, sőt, még nagyobb szerepkört is adnak neki elmondásuk szerint, amivel kicsit azt kommunikálják hogy Maldini hibája minden tavaly félrement igazolás, hiszen az edző nélkül lett eldöntve hogy kik érkezzenek, nem Pioli hibája hogy szinte senki nem játszott közülük. 

És akkor a legfontosabb dologhoz is eljutottam Lansky-féle körítés után (akinek imádom az írásait, szóval csak így tovább 🙂 ). Gondoljatok bele, mi történhet ősszel. Jók leszünk. Pioli szabad kezet kapott, bejöttek az igazolások, Maldini elküldése tehát jogos lépés volt, mert Pioli nagyobb hatalommal jó igazolásokat csinált Moncada-val. Gyengék leszünk. Pioli megkapta a szabad kezet hogy igazoljon magának olyanokat akiket Ő szeretne, nem jöttek be, tehát nem a vezetőség hibája lesz a rossz szereplés, hiszen Ők engedték az edzőnek hogy a maga képére formálja a keretet. Akkor már el lehet küldeni Piolit, addigra lenyugszik a Maldini-féle sztori a játékosoknál, nem jönnek az eredmények sem, nem lesz ott az sem aki eddig Pioli-t akarta és védte, így minden adott lesz egy edzőcseréhez és egy olyan beültetéséhez akit igazán akarnak az amcsik. Magyarul, akár jók, akár rosszak leszünk, a Pioli-féle megerősítéssel a jenkik csak jól jöhetnek ki ebből.

Szóval nem feltétlen gondolom azt hogy Pioli maradása azért van mert "jól fekszik", hanem ez egy jól felépített stratégiai lépés (elsőre az állandóság és a nyugalom megteremtése, aztán az eredmények függvényében az önigazolás - "Látjátok hogy ha Ő igazolt volna előrébb tartanánk és tényleg Maldinék voltak a hibásak." vagy a jogos elküldés - "Megadtunk minden hatalmat hogy jó csapatot építsen, sajnos nem tehetünk mást mint váltunk."). Persze lehet hogy túlgondolom, de a Scaroni-féle nyilatkozat, a többi érdekes lépés nekem inkább ebbe az irányba tereli az egészet.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.10. 09:42
Anselmo reacted
Anselmo
(@anselmo)

@hodyzoli ez egy nagyon jó gondolatmenet. Lélektani szempontból valóban túlkapás lett volna még Piolit is elküldeni a történtek után, még ha valójában nem is tartják őt hosszabb távon elfogadhatónak a posztra. Az is logikus, hogy ha olyan rendszerben gondolkodnak, amelyben az edző kiemelt jelentőségű szereplő az átigazolások kivitelezésében (kvázi menedzserként is funkcionál), akkor ezt a mindenkori edzőre kell érteni és alkalmazni. Azt még se mondhatják neki, hogy "bocs öregem, majd csak az utódoddal fogjuk ezt elkezdeni, mert te még nem erre lettél kiválasztva, sorry". Szóval létezik olyan olvasata a dolgoknak valóban, hogy Pioli szerintük sem alkalmas, csak hát jobb a békesség, egyszerre mindent nem lehet.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.10. 12:59
LireMille
(@liremille)

Kezd formát ölteni a poszt-Maldini éra, és a nyár, a legmegbízhatóbb hírforrások, ügynökök szerint. Az alábbiakra kell számítani a következő időszakban, megpróbáltam legyűjteni:

- A nyári büdzsé mindössze 30 millió euró (+ az eladásokból remélt összegek). Utóbbiból még 30-40 millió eurót remél Furlani CEO. Legalább 6-7 teljesen ingyenes igazolást akarnak végrehajtani, lejáró szerződésű és 30 alatt játékosokból. A cél elsősorban az, hogy létszámra meglegyen a keret és miniumum a tavalyi színvonal megtartásával, de minőséget emelni nem feltétlenül akarnak (pontosabban nincs rá pénz).

- Olasz játékosokat nem akarnak igazolni, teljes a tiltás. Csak a külföldi jöhet, mégpedig az adókedvezmények miatt. Baldanzi az egyetlen kivétel, de az ő leigazolása valószínűtlen a klub lehetőségei fényében. Az UEFA homegrown helyeket többek között Sportiello és egy-két kölcsönjátékos (Maldini, Colombo) visszarendelésével akarják feltölteni, de hazai játékos vásárlását nem engedélyezi Cardinale. Volt erről vita a vezetőségben, de arra jutottak, a Milan nem olasz, hanem globális brand, így lényegtelen, hogy van-e benne olasz játékos, vagy nincsen (ezt Maldini nagyon nehezményezte). 

- Az utánpótlást is akarják fejleszteni, de a cél nem a felnőtt csapat támogatása, hanem a haszonszerzés. A Casadei (Inter-Chelsea) ügylet lebeg a szemük előtt, a Primaverából közvetlenül eladni tehetségeket, és onnan forrást szerezni a Senior Team finanszírozására. Az U23-as csapat is ezt a célt szolgálja, amely közvetlen megjelenést, így könnyebb értékesítést tesz majd lehetővé.

- A stratégia része, hogy nincs többé érintethetetlen játékos, megfelelő ajánlat esetén BÁRKI azonnal eladó, a klub legnagyobb sztárjait is beleértve. Továbbá kiemelten kell figyelni a keret összetételénél arra, hogy minden gazdag szurkolói piacra nyitást jelentsen. Kell majd mindig ázsiai (japán és/vagy koreai), arab/perzsa, illetve észak-amerikai játékos a kezdőbe. Ezért Pulisic, Taremi, Bouanani, Kang-in Lee és Kamada a legfőbb célpontok között szerepelnek. 

- További stratégiai döntés, hogy amely játékos legkésőbb 2 évvel a szerződése lejárta előtt nem hosszabbít, azt azonnal el kell adni. Így amennyiben pl. Maignan a következő szezonban nem teszi ezt meg, akkor eladásra kerül, függetlenül attól, hogy 2026-ig tart a szerződése.  

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 10:16
gumicsiga
(@gumicsiga)

Azért nem kellett sok hozzá, hogy elüljön a vihar a RedBird igencsak kérdéses döntései után.

Egy-két közlemény, bedobtak néhány hangzatosabb nevet és persze kifejtették, hogy Maldini rengeteg rossz döntést hozott, igazából a jelenlegi modellel sokkal sikeresebbek lettünk volna...😆 😆 

A szurkolók nagy része erre egyből ráharap, mert "az új az mindig jobb" elven .

Persze igazából nem változott semmi, ez az egész egy óriási nagy hangzatos bullshit!!  Egy sima átverés, a szavak forgatása arról, hogy egy pusztán öncélú kizárólag a profilt növelésére irányuló intézkedést, hogyan nyomjanak le szépen több millió szurkoló torkán.

"Az új irányzatban, algoritmusok és matematika alkalmazásával is bevezetik a játékosfigyelések területén." Nézzük már meg, hogy ebből az egészből mi igaz, mi az amire olyan k.rva bonyolult elemzésekkel rájöttek?? Az, hogy a lejáró szerződésű játékosokért nem kell átigazolási díjat fizetni...

Eddig ami konkrétum, az összes lejáró szerződésű játékost fölhivatták Piolival - mert ugye ezt a munkát már nem Maldini végzi-, hogy próbálja meg őket alacsonyabb fizetésért a Milanba csábítani. Az mindegy, hogy beleillenek-e a csapat képébe, illetve valóban rájuk van-e szükségük, "ingyen vannak, jöjjenek".

Úgy érzem nem véletlen, hogy Maldini nem próbálta meg Tielemans-t vagy Thuramot idehozni, nyilván nem nagy matek azt mondani, hogy "a jelenleginél biztos jobb lesz", de ez nem egy hosszú távú projekt, hanem inkább hogyan olts tüzet gyorsan és kevés befektetésből.

Fölmerülnek olyan nevek, mint Pulisic. Könyörgök, ehhez milyen játékosmegfigyelésre volt szükség???? A szezon felét a környező klinikákon tölti, magas a fizetési igénye és már rég nem hozza azokat a számokat, amikre nekünk szükségünk lenne...

 

Nem furcsa, hogy a klub bevételek euro százmilliókkal nőttek, de az átigazolásokra szánt büdzsé ennek csak a töredéke. Ez az egész pontosan a Berlusconi éra utolsó éveire emlékeztet, amikor Essieneket és Alexokat hoztunk ide és tőlük vártuk a megváltást.

Gorcső alá vették Maldini összes hibáját, miközben alig volt olyan igazolása, akinek ne nőtt volna a piaci értéke a többszörösére. Pontosan az fog vele eltűnni, ami miatt itt tart jelenleg a Milan. Thiaw,Tomori,Bennacer, Leao féle igazolások, akiknek a nevét se ismertük korábban, de 1-2 szezon alatt meghatározó emberek tudtak lenni egy bajnok csapatban. Azért az nem nehéz kitalálni, hogy ennyi befektetéssel kész játékosokból maximum 2-3-at tudtunk volna venni, nem egy egész csapatot fölépíteni.

Ha ilyen játékosokra költöd a pénzt, mint Pulisic vagy Tielemans -a 4M€-s fizetés és az aláírási pénz-, akkor a befektetésed szépen lassan csökkenni fog, a játékos értéke nem fog megduplázódni és persze a szerepe se fog úgy változni,mint pl Tonali-nak vagy T. Hernandez-nek.

Maldini hiánya nem most fog jelentkezni, sőőt lehet, hogy egyáltalán nem fog jelentkezni, de ez nem az új vezetőség érdeme lesz, hanem a Maldini-Massara duo eddigi munkájának az eredménye.

Bármennyire is hihetetlen,de egy nagyon jó és összeszokott keretet vettek át, ami néhány igazolással sikeresebb lehet, mint eddig. Nem kell bele akkora erőt fektetni, mint korábban, nem kell "csak fiatalokat" igazolni, mert már itt vannak a csapatban,ha sikerül 1-2 hozóembert megszerezni, akkor hosszú ideig el tud ketyegni ez a csapat magas színvonalon.

De maga a projekt, amit elkezdett Maldini akkor is hiányozni fog, nem tudta végigvinni, többször mondta, hogy még az elején vagyunk, ha lett volna megfelelő büdzsé, akkor talán a mostaninál is jobb eredményeket ér el.

 

 

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 10:36
Anselmo reacted
Anselmo
(@anselmo)

@gumicsiga Én is pontosan ezt mondom és így látom. Mindenkire válogatás nélkül rárepülünk, akinek lejárt a szerződése és még nincs 30 éves (bár némely közülük már akár igen). Ez annyiban persze érthető, hogy semmi befektetést nem akarnak eszközölni, és hát másképp úgy nehéz 8-10 új játékost hozni. De én még azt is jobban elfogadnám, hogy jószerével ismeretlen tehetségeket hoznánk bagóért vagy fel a Primaverából feltölteni ezeket a posztokat, és maximum 2-3 olyan igazolásunk volna, amely viszont szintet emel(ne). Csak hát 30-35 milliós összköltségvetésből a világon semmilyen szintet nem lehet emelni manapság, ez egy egyetlen, a középszernél valamivel jobb játékos ára. Csak az a nevetséges, hogy egy Milan esetében kell olyan keretek között gondolkodni, amelyet az Atalanta, a Monaco, a Valencia, vagy a Lipcse is röhögve megengedhet magának (hogy PL-es alsóházi klubokat már ne emlegessek). A fent említett játékosok a középszer közepét jelentik, Marcus Thuram még a Gladbach legendája sem lehetne soha, nemhogy a Milané. Aki a PSG 3. számú kispados csatára lenne, annak nálunk fix kezdő hely van ígérve. Akkor most hol helyezzük el a Milant a térképen? Ez az a marha nagy ambíció?  

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 11:15
gumicsiga reacted
gumicsiga
(@gumicsiga)

@anselmo Igen, sajnos ez az abszolút közhely, hogy a foci a pénzen múlik..Vagy tényleg az összes csillagnak jól kell állnia, ha nem állnak, akkor ott van a pénz.

Egyébként az Elliott alatt összességében nem kaptunk kevés pénzt - más kérdés, hogy Leo ezt rosszul költötte el-, tehát ezt a keretet is megfelelő forrásokból építették.

Igazából, ugyanazzal a folyamatossággal megszakítás nélkül 2-3 húzóember már ott lett volna az előző szezonban is. Hangzatos lejáró szerződésű játékosokkal kb. a Roma szintet tudjuk megütni.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 13:51
R66
 R66
(@r66)

Mindenféle meggyőződés nélkül, inkább csak a poén/vita kedvéért eljátszanám egy kicsit az ördög ügyvédjét a jelenlegi helyzetben. (Nem, sajnos Cardinale nem küld ezért nekem csekket, bár igény volna rá.)

 

A klub pénzügyi helyzete:

Folyton visszatérő elem a szurkolók körében, hogy a csúnya rossz amerikaiak nem hajlandók befektetni és a Milan egy középcsapat szintjén költekezik. Azt hiszem, hogy azok a szurkolók, akik idáig sem értették meg, hogy sajnos hiába jönnének ide bármilyen tulajdonosok (amcsik/arabok/eszkimók, stb), a klub viszonylagos alacsony bevételei miatt sehogy sem tudnak csak úgy pénzt talicskázni az átigazolásokra a FFP miatt. Először bevételeket kell teremteni (ehhez lenne ugye alapvetés a stadion, másodsorban a csapat jó szereplése, harmadrészt a szponzori pénzek, stb)

Az, hogy miként ítéljük meg a befektetett pénz mennyiségét, megint viszonylagos. A PL csapatokat felesleges ide keverni, ők más galaxisban játszanak, de ha megnézzük az elmúlt 5 év kiadásait, akkor a Serie A-ban így alakultak a mercato-k. (Ebben benne vannak az eladások és a kiadások is)

1. AC Milan: - 176,18 m.

2. Juventus: - 139,05 m.

3. Parma (!): - 131,92 m.

4. Napoli: -127,69 m.

5. As Roma: - 86,05 m. 

6. Lazio: - 50,9 m.

7. Inter: - 40,58 m.

 

Forrás

A fentiekből látható, hogy Olaszországban a Milan költötte el összességében a legtöbb pénzt új játékosok igazolására.

Ezzel az összeggel Spanyolországban a dobogó 2. fokára férnénk oda. Csak a Barcelona költött többet (-220,09 m).

A Bundesligában szintén toronymagasan vezetnénk a ranglistát. A második Bayern -155,4 m EUR-os egyenleget könyvelhetett el.

Franciaországban nem meglepő módon a PSG mögött a 2. lenne a klub. 

Összességében azt gondolom, hogy a fenti összegekből az látszik, hogy bizony befektetések szempontjából a szűk elitbe tartozik a Milan.

 

Maldini és a vezetőség

Alapvetően azt gondolom, hogy nincs olyan Milan szurkoló, akinek a szemében egy Paolo Maldini ne a félisteni státuszban létezne. Ezzel én is így vagyok és nagyon nehéz objektíven a munkáját megközelíteni. Szerencsére (?) Kardináliséknak nincsen ilyen kötődése és talán más fénytörésben látják a dolgokat. Amit a pletykákból lehet tudni, az az, hogy a Capitano egy meglehetősen kemény fejű vezető és eléggé másképp állt a dolgokhoz, mint a tulaj. Mindenki eldöntheti a maga vérmérséklete szerint, hogy ezekből mit és mennyit hisz el. Azt szerintem senki nem vitatja, hogy mindig a legjobbat akarta a klubnak, csak kérdés mennyire értette meg a szomorú valóságot.

Amit mi meg tudunk nézni, hogy Paolo milyen üzleteket kötött és milyen eredményeket ért el. (Ehhez persze hozzátartozik, hogy nem feltétlenül mindent ő intézett, ezért a lenti listát tessék árnyaltan nézni)

22/23

De Ketelaere, Thiaw, Junior Messias, Florenzi, Vrancx, Devis Vasquez,Origi, Dest

 

21/22

Tomori, Maignan, Tonali, Adli, Ballo-Toure, Lazetic, Diaz, Bakayoko, Giroud, Pietro Pellegri

 

20/21

Saelemaekers, Rebic, Hauge, Kjaer, Kalulu, Tatarusanu, Meite, Dalot, Mandzukic

 

19/20

Leao, Theo Hernandez, Bennacer, Leo Duarte, Krunic, Begovic, Zlatan

 

18/19

Paqueta, Caldara, Piatek, Kalinic, Castillejo, Laxalt, Higuain

(itt volt több igazolás is, de azokat még a Fassobelli hozta össze)

 

Ez kissé szubjektív lesz, de a fenti Maldinihez is köthető 41 igazolásból kb 16(!)-ra lehet azt mondani, hogy bevált így, vagy úgy. (Szerintem nem voltam szigorú)

Szóval ezeknek az igazolásoknak mindössze a 39%-a volt sikeres. Ezt nyilván az adatbuzi amerikaiak még ennél jobban is kielemezték. 

Itt felmerül a kérdés, hogy ha valaki ilyen sikerességi rátával dolgozik bármilyen munkakörben, az vajon mire számíthat a vezetőjétől?!

Ha megpróbáljuk a fentiek alapján a tulaj szemszögéből elemezni a helyzetet, milyen következtetéseket vonhatunk le? 

1. évről évre egyre kevesebb igazolása vált be a M&M duónak.

2. ilyen gyenge mercatok mellett sikerült többször is bejutni a BL-be és összejött egy Scudetto. Ha ezen a lássuk be, de siralmas mutatón lehetne javítani, az nagy eséllyel jobb eredményeket is jelenthetne

 

Ilyen fénytörésből szerintem meg lehet érteni a RedBird döntését.

Mit várhatunk a jövőtől:

Szerintem az átigazolási politika racionalizása és hatékonyabbá tétele lesz az elsődleges cél, hiszen bár az átigazolási keret kevéskének tűnik, de az angol csapatokat leszámítva nem nagyon volt eddig sem olyan, aki összességében többet költene, mint a Milan. Ezt is figyelembe véve döntse el mindenki, hogy valóban olyan hatalmas siker volt-e a BL-be jutás és az a szerencsés Scudetto, vagy esetleg a klub tarthatna-e még ennél is előrébb.

VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 14:26
bubu971 and Anselmo reacted
Mutt
 Mutt
(@mutt)

@r66 Elég komoly szerepe van a -176 millióban, hogy mi alig adtunk el valakit. Pláne nem értelmes összegért. Egészen más lenne a leányzó (paolo) fekvése, ha a 3 piacképes csirkefogóból (donna, calha, kessie) fejenként kijött volna néhány 10 millió. Mindjárt barátságosabb lenne a szaldó. Igaz, ha akarjuk ez is felróható az M and M-s nek, hogy képtelenek voltak pénzt kivenni belőlük.

A hozzászólás módosítva: 10 hónap telt el , Mutt
VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 15:23
Anselmo
(@anselmo)

@r66 Nagyon klassz, az ilyen szakmai viták engem nagyon inspirálnak :D.

Ami a pénzügyi helyzetet illeti, a számok nyilván nem hazudnak, de kicsit azért mégis. 176 millió lett költve 4 év alatt (szaldóban) Maldini ideje alatt, de ez 30 igazolás között oszlik meg, így átlagosan ca. 5-6 M EUR jut egy főre fejenként. Ilyen összeget lassan már a Ferencváros is ki tud gazdálkodni egy-egy emberre. A 30 emberből 20 (!) esetben ingyen/kölcsön/1to1 csereügyletből jött a játékos, vagy 1 millió EUR körüli/alatti összegért. Ez brutális szám! Az elmúlt 4 évben az igazolások kétharmadáért lényegében semmit sem fizettünk. És ezek 80%-a valóban a totális felsülés kategóriája volt. Ha nem nézzük Kjaer/Ibrahimovic/Giroud hármast (akik bőven olcsó obsitosként jöttek már ide komoly múlttal), akkor még rosszabb az arány. Vagyis nem volt pénz, és ennek megfelelően értéket teremteni sem nagyon sikerült a semmiből.

Akik ma komoly húzóemberek, azokért legalább 15 millió EUR körüli összeget fizettünk is (Hernandez, Leao, Maignan, Bennacer, Tonali, Tomori). Ők voltak a legdrágább igazolások 2019/2020-tól kezdve, és hoppá, véletlenül éppen ők jelentik ma a Milan magját. Az egyetlen kivétel De Ketelaere, akinek a legigazolásába azonnal bele is bukott Maldini - hozzáteszem, mindössze egyetlen idény után. Leegyszerűsítve, akiért komolyabb pénzt adtunk, az egy kivétellel maximálisan be is vált (és még róla sem érdemes 1 szezon után lemondani), akit meg bagóért (10 M alatti összegért) vagy ingyen szereztünk - az öregek kivételével - azok egyike sem lett egy osztatlan sikersztori (Kalulu, Saelemaekers és Thiaw talán határeset, de azért ott is bőven megengedőnek kell lenni, hogy ezt mondjuk). Mondjuk úgy, fix kezdő egyikük sem lett, és a jövőben sem várható, hogy azok lennének.  

Konklúzió: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Mintha valaki már mondta volna. 

Maldini 4 éve alatt 176,2 millió körüli szaldóval igazolhatott, amelyből ca. 130 milliót olyan emberekre költött, akik ma a klub legnagyobb értékei. A maradék 46 millióból meg 35 CDK. Ez azt mondatja velem, hogy Maldini szinte hibátlan munkát végzett azok kapcsán, akikre érdemben költött is, akik meg ingyen vagy bagóért voltak, azok többnyire talán nem véletlenül nem kellettek másnak sem. 

Amit ellene fel tudtak róni, hogy nem tudott eladni és hogy ingyen távoztak kulcsemberek. De előbbi kapcsán majd meglátjuk, másnak mennyire megy, hogy a bóvlit túlárazva elsózza másra (szerintem sehogy), utóbbi pedig csupa olyan játékos kapcsán fordult elő, akit nem ő igazolt, és a Milan egy olyan korszakában igazoltak, kerültek  ide, amikor a klub csak ugródeszka volt, és a bejelentésük napján is tudták már, hogy csak a pénz motiválja őket abban, hogy ideigazoltak. Semmi magasztosabb.  

Az átigazolások hatékonysága tehát a pénzért igazolt játékosok esetében szinte fokozhatatlan, míg az ingyenes kukázások esetében meg ab ovo szinte lehetetlen, mert a legjobbak (pl. Benzema, Gündogan, - soha nem fognak ide igazolni (őket már eleve meg sem keressük), de még az alattuk lévő kategória sem minket választ (Tielemans, Firmino - nekik meg nem tudunk eleget kínálni), így maradnak azok, akikkel meg igazából szamarat cserélünk csacsira. Ez mennyiben lesz hatékony? Ez a Roma, a Lazio és a Fiorentina szintje. Ezt akarják a Milannak is? Lehet azt, csak akkor egetverő ambíciókról itt senki ne beszéljen. 

Számomra hiteltelen és hamis az egész RedBird projekt. Effektíve ugyanis nincs is itt semmiféle projekt. Az, hogy ingyen akarunk igazolni, meg kölcsönbe, közben pedig bárki eladó a megfelelő ajánlatért, az nem egy projekt. Az vegetálás. Az FFP valóban egy tényező, és én nem is arra vágyom, hogy Fassobelli módjára fejetlenül szórjuk a pénzt, csak azt, hogy lássak valamit, ami tényleg egy PROJEKTRE hasonlít. Legyen jól felismerhető identitás (a pályán és azon kívül), egy belső utánpótlás stratégia, és a scouting ne Kamadát, Thuramot, Loftus-Cheeket, Pulisicset, meg Chukwuemekát jelentse, hanem Baldanzi, Arthur Vermeer, Alejo Véliz, Casadei, Guarino, Juan Ignacio Nardoni vagy Vitor Roque és Angelo legyenek a célpontok. Előbbi ugyanis nem scouting, ezek az emberek boldog-boldogtalan szeme előtt ott vannak, csak a TV-t kell bekapcsolni hozzá. Rajtuk kívül pedig évente pedig egy vagy két igazolás egy komolyabb (25-40 millió) közötti összegben. Ha ezt sem képes kigazdálkodni a Milan mindenkori tulajdonosa, akkor csapjunk fel Bolognának vagy Sassuolónak. De szerintem ez a minimum, ami a Milannál elvárható lenne.

A hozzászólás módosítva: 10 hónap telt el , Anselmo
VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 16:03
milandrukker
(@milandrukker)

@r66 Ne húzd le a 39%ot, nem hiszem, hogy a legjobb nevelő klubokon kívül máshol jobban dolgoznak. Amúgy Meite szerintem cserének bőven elfért volna, de Dalot is maradt volna, ha lett volna rá pénzünk. Azt kifelejtetted, hogy a full középszerről feljebb lépni mindig sokkal drágább. A Juve és az Inter magasabb szinten voltak, nekünk hozzájuk kellett/kellene felérni.

A hozzászólás módosítva: 10 hónap telt el , milandrukker
VálaszIdéz
Közzétéve : 2023.06.12. 22:06
Oldal 7 / 28