Ma ünnepli 24. születésnapját az AC Milan válogatott csatára, Mario Balotelli. Balotelli 1990. augusztus 12-én látta meg a napvilágot Palermo városában. A fiatal Mario a Lumezzane és az Inter ifjúsági akadémiáján nevelkedett, korábban viszont 3 évig a Milanban is játszott. Profi pályafutását a Lumezzanében kezdte, majd az Intert és a Manchester Cityt is megjárta, ezt követően pedig 20 millió euróért az olasz AC Milanhoz szerződött. Isten éltesse sokáig!
Szerző: Omen
Carlo Tavecchiót választották meg az Olasz Labdarúgó-szövetség elnökének. A 71 éves sportvezető a korábbi kiváló játékossal, Demetrio Albertinivel állt versenyben a posztért, melyet végül a szavazás harmadik körében, a 274 voks 63.63 százalékával szerzett meg. Az új vezető Giancarlo Abetét váltja, aki az olasz válogatott korai világbajnoki búcsúja után jelentette be lemondását. Tavecchio eddig az amatőr szekciót vezette, és sokáig egyértelmű esélyese volt az elnöki tisztségnek, ám utóbb több élvonalbeli klub kihátrált mögüle, miután felvetette, hogy szükség van-e minden külföldi játékosra Olaszországban, s „banánevőkként” utalt az afrikai futballistákra. Ezzel együtt a szavazáson végül nagy fölénnyel győzte le Albertinit.
A szakember a Juve stábjában kaphat helyet.
Újabb – immár sokadik – fordulat következett be Robinho átigazolási szappanoperájában. Az elmúlt napokban a arab Al-Ahli tűnt befutónak, akiknek nem jelentett volna gondot a játékos magas fizetése, de mostanra a helyzet megváltozott, és Robinho valószínűleg visszatér a Santoshoz. Az olasz sajtó már szinte kész tényként kezeli, hogy Robinho Brazíliában folytatja, és már csak a hivatalos bejelentés hiányzik, azonban a Santos elnöke, Rodrigues Odilio egyelőre csak annyit ismert el, hogy a tárgyalások jól haladnak. „Az olasz sajtó már tényként kezeli, hogy Robinho visszatér hozzánk, de én csak annyit erősíthetek meg, hogy a tárgyalások jól haladnak és mi mindent megteszünk, hogy megszerzezzük Robinhót,…
A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AC Milan labdarúgócsapata közel áll ahhoz, hogy megszerezze kölcsönbe a Real Madrid kapusát, Diego Lópezt. Bár a spanyol kapus a 2013–2014-es szezonban bravúrt bravúrra halmozott a királyiak kezdőjében, könnyen elképzelhető, hogy ebben az idényben csak harmadik számú kapus lenne Iker Casillas, és a frissen megszerzett Keylor Navas mögött. Az olaszok szerint szinte biztosra vehető, hogy López Olaszországban folytatja, mivel a madridiak és a milánóiak már össze is ültek, és szinte mindenben meg is egyeztek. A kiszivárgott információk szerint López egy évre, kölcsönbe kerülne Milánóba, és ha a piros-feketék elégedett vele, a szezon végén…
Milan-Liverpool 0-2
Arsene Wenger egyből két gyomrost is bevitt a Milannak pénteki sajtótájékoztatóján, ahol az átigazolási sztorik vitték a prímet, mégpedig Mario Balotelli és Joel Campbell főszereplésével. „Egyik percről a másikra esélyesei lettünk Mario Balotelli leigazolásának, majd heteken át küzdöttünk érte – a sajtóban. Pedig egy szó sem igaz ebből, egyáltalán nem voltunk versenyben a játékosért” – reagált a menedzser. „Nem szoktunk kiszivárogtatni hírek a terveinkről” – nyomatékosította a szakember, akit egy másik, Milant érintő pletykával kapcsolatban is faggattak, ami nem más, mint a világbajnokságon remeklő Costa Rica-i Campbell. „A terveim között szerepel, már szombaton pályára is léphet a Benfica ellen” -…
Olasz sajtóhírek szerint a Honvéd fiatal elefántcsontparti korosztályos válogatott középpályást igazolt az AC Milantól Donald Bende Bende személyében. A MilanNews.it beszámolója szerint a 18 éves futballista holnap írja alá egy plusz egy évre szóló szerződését a kispestieknél. „Fiatal tehetség fényes jövőképpel. Kandia Traoré és Abdul Kader Keita mellé érkezik a csapatba harmadik elefántcsontparti játékosként, ami nagy motivációt jelenthet neki. Bízunk benne, hogy sokat fejlődik majd itt, és talán egy nap visszavásárolja majd tőlünk az AC Milan.” A kispesti csapatot jelenleg a szintén milanos múlttal rendelkező Pietro Vierchowod irányítja. BENDE BENDE LEGJOBB MEGMOZDULÁSAI
A Besiktas után az Olympiacos is kiszállt a buliból.
Ma ünnepli 70. születésnapját Adriano Galliani, míg Barbara Berlusconi most töltötte be a 30. életévét. Ma ünnepli 70. születésnapját a Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani. Talán nem sokan tudják, hogy Juventus-szurkolónak született, de hamar megjött az esze és váltott… 1986 óta dolgozik a Milan sikereiért. Szerződése 2018-ig köti biztosan a csapathoz. Jó egészséget kívánunk neki, magunknak pedig néhány komolyabb igazolást a csapatba! Ma ünnepli 30. születésnapját Barbara Berlusconi! A Milan tulajdonosának, Silvio Berlusconinak a lánya jelenleg a vezérigazgató-helyettese a klubnak, egyben a Milan tulajdonjogait birtokló Fininvest cégben az igazgatóság tagja. Az egyébként hivatalosan Svájcban élő Barbara filozófus diplomával rendelkezik. Milan…