A legfrissebb hírek szerint Sinisa Mihajlovic a következő szezonban nem számol Alessandro Matrival. Matri az előző szezon első felében a Genoában szerepelt kölcsönben, ahol 17 mérkőzésen 7 gólt szerzett, valamint 6 gólpasszt adott. Januárban – szintén kölcsönben – visszatért korábbi együtteséhez, a Juventushoz. A 30 éves csatár kölcsönszerződése június végén lejárt és visszatért a Milanhoz. Matri az előszezonban a felnőtt csapattal edz, azonban a SportItalia jelentései szerint Sinisa Mihajlovic nem tart igényt a jövőbeli szolgálataira. Ez azt jelenti, hogy Matri egy megfelelő ajánlat esetén távozhat a piros-feketéktől.
Szerző: norberto012
Bee Taechaubol a várakozások szerint július 25-én fogja hivatalosan megvásárolni a klub részvényeinek 48 százalékát és állítólag 100 millió euró áll majd rendelkezésre a csapat megerősítésére. A thaiföldi befektető érkezéséről már hónapokkal ezelőtt hallani lehetett, azonban a „hatalomátvételre” még várni kellett. Állítólag Taechaubol hivatalosan július 25-én lesz a klub 48 százalékának tulajdonosa. A Repubblica beszámolói szerint Mr. Bee érkezésével további 100 millió eurót költhet a klub a nyári átigazolási időszakban. A piros-feketék eddig 63 milió eurót költöttek a nyáron. Carlos Bacca (30m€), Andrea Bertolacci (20m€), Luiz Adriano (8m€), Luca Antonelli (4,5m€), Simone Verdi (450 ezer €), José Mauri és Rodrigo…
A Milan szerződtetné a Newcastle United utánpótláscsapatában szereplő Olivier Kement. A játékos posztja belső középpályás és a szerződése június végével lejárt a Newcastle-nél. Kemen jelenleg szabadon igazolható és az előző szezonban az angol együttes utánpótláscsapatában szerepelt. A L’Equipe szerint a fiatal játékos mindenképpen elhagyja a Newcastle csapatát. A Milan érdeklődik Kemen iránt, ugyanakkor a Tottenham és a Liverpool is bejelentkezett érte. A piros-feketék a menedzserét próbálják meggyőzni. A 19 éves középpályás egyébként a francia U19-es válogatott csapatkapitánya.
Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője kijelölte utazó keretét az International Champions kupára, amelyet Kínában fognak megrendezni. A nyári felkészülési tornán a Milan az Inter és a Real Madrid ellen fog pályára lépni. A várakozásoknak megfelelően nem utazik a csapattal Michael Agazzi, Cristian Zaccardo, Michelangelo Albertazzi, Simone Verdi és Hachim Mastour. Azonban jó hír, hogy az új igazolások közül Carlos Bacca és Luiz Adriano neve is szerepel a névsorban. A MILAN 28 FŐS KERETE: KAPUSOK: Christian Abbiati, Gianluigi Donnarumma, Stefano Gori, Diego López; VÉDŐK: Ignazio Abate, Alex, Luca Antonelli, Davide Calabria, Mattia De Sciglio, Rodrigo Ely, Philippe Mexés, Gabriel Paletta, Cristian…
Jeremy Menez iránt nem érdeklődik a Liverpool és minden bizonnyal maradni fog a csapatnál – állítja a játékos ügynöke. A közelmúltban olyan híresztelések láttak napvilágot, melyek szerint a Liverpool Jeremy Menezzel pótolná a Manchester Cityhez távozó Raheem Sterlinget és a Vörösök hajlandóak lennének akár 15 millió eurót is fizetni a francia támadóért. „Nem állunk kapcsolatban a Liverpoollal és Jeremy biztosan maradni fog a Milanban” – mondta Kevin Menez, a játékos ügynöke és egyben testvére a MilanNews.it-nek. A 28 éves támadó jelenleg sérüléssel bajlódik és biztosan kihagyja a szombati Inter elleni felkészülési mérkőzést. Menez az előző szezonban remek teljesítménnyel hívta fel…
A Corriere dello Sport szerint a klubnak 4,5 millió eurós bevételt fog hozni a kínai turnén való részvétel. Mint ismert, a Milan ma este elutazik Kínába, ahol az International Champions kupán fog részt venni. A La Gazzetta dello Sport szerint Agazzi, Albertazzi, Zaccardo, Verdi és Mastour sem fog elutazni a csapattal. A csapat két mérkőzést fog játszani, július 25-én az Inter, míg 30-án a Real Madrid lesz az ellenfél. A Corriere dello Sport beszámolói szerint 4,5 millió euró fog befolyni a klub kasszájába a kínai turnénak köszönhetően. Ami a lehetséges kezdőcsapatot illeti, Luiz Adriano ott lehet a cserepadon az Inter…
A legfrissebb hírek szerint Sinisa Mihajlovic a Cristian Zapata, Gabriel Paletta párost fogja előnyben részesíteni, amíg Alessio Romagnoli nem érkezik. Jelen állás szerint a játékoskeretben 5 középhátvéd van, nevezetesen Alex, Rodrigo Ely, Philippe Mexés, Gabriel Paletta és Cristian Zapata. Mint már arról hétfőn beszámoltunk, a Milan nem adja fel és továbbra is szeretné megszerezni a Roma fiatal védőjét, Alessio Romagnolit. A Mediaset beszámolói szerint a piros-feketék növelték az ajánlatot a fiatal védőért, így már 25 millió euró + 3 milliós bónusz a kínált összeg. A Milan vezetősége optimista Romagnoli érkezését illetően. A Tuttomercatoweb.com szerint Sinisa Mihajlovic a felkészülési időszakban Zapatának…
Olaszországból származó sajtóhírek szerint (ilsecoloxix.it) a másodosztályú Spezia labdarúgócsapata kedden köt szerződést Tamás Krisztiánnal. Az eredetileg hétvégére tervezett megegyezés jelen állás szerint két-három napot késik. Ebbe minden bizonnyal közrejátszott, hogy a Spezia pénteken jutott megállapodásra a Cagliarival, amely hárommillió euróért elvitte egyik kulcsemberét, Niccolo Giannettit. A klubvezetők mostantól az erősítésekre összpontosíthatnak, nem mellékesen némi tőkére is szert tettek. A korosztályos válogatott Tamás az előző szezonban két klubnál (Varese, Slavia Praha) is kölcsönjátékosként szerepelt, míg anyaegyesületénél, a Milannál Sinisa Mihajlovic vezetőedző nem számít a magyar védőre a soron következő idényben.
A jelenlegi helyzet szerint a Milan vezetősége a Roma válaszára vár Alessio Romagnoli ügyében. A Milan nem adja fel és továbbra is szeretné megszerezni Romagnolit. A La Gazzetta dello Sport szerint a Roma hajlandó lenne engedni a 30 millió eurós árból. A piros-feketék optimisták, hiszen Romagnoli szándéka egyértelmű: távozni akar és szeretne újra Mihajloviccal dolgozni. A Milan ajánlata továbbra is fix 25 millió euró, bónuszok nélkül.
A vezetőség döntése alapján M’Baye Niang, Suso és Alessio Cerci is lekerült az átigazolási listáról, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Simone Verdi a nyáron elhagyja a csapatot. A La Gazzetta dello Sport szerint Niang, Suso és Cerci is marad a csapatnál, ugyanis Sinisa Mihajlovic mindhárom játékossal számol a soron következő szezonban. A hírt megerősítette a MilanNews.it. A múlt héten volt egy tárgyalás a Milan és a Genoa között. Állítólag Enrico Preziosi, a Genoa elnöke szerette volna kölcsönvenni Cercit, de a piros-feketék elutasították. Eközben úgy tűnik, hogy Michael Agazzi, Michelangelo Albertazzi, Simone Verdi és Cristian Zaccardo sem fog elutazni a csapattal Kínába,…
