Andrij Sevcsenko, az ukrán válogatott támadója visszavonulását követően szívesen jönne a Milanhoz, a szakmai stábba. Sevcsenko válogatottjával az Európa-bajnokságon kedd este Svédország ellen lépett pályára, és a Milan-legenda két csodálatos fejes góljának köszönhetően az ukránok szerezték meg a három pontot, így ők vezetik a csoportot Franciaország, Anglia és Svédország előtt. A 35 éves Sevcsenko 1999-ben igazolt a Milanhoz 23 millió euróért a Dinamo Kijevtől, és egészen 2006-ig játszott itt, majd 46 millió euróért igazolt a Chelsea-hez. A hét év alatt 296 mérkőzésen 175-ször volt eredményes. Később visszatért kölcsönben a csapathoz, de nem váltotta be a reményeket. Sevcsenko nyilatkozatában elmondta, visszavonulását…
Szerző: norberto012
Kaptam ajánlatot brazil csapatoktól is, de ez nem a megfelelő idő, hogy visszatérjek a hazámba!
Alessio Innocenti, a Milan Primavera játékosa reméli, hogy marad a piros-feketéknél, azonban kész más csapatokhoz kölcsönbe szerződni, a tapasztalatszerzés érdekében. A Milan Primavera középpályása, Alessio Innocenti – aki a középpálya mindkét oldalán, és a védelem jobb oldalán is bevethető – a következő szezonban már túlkoros lesz, ami azt jelenti, hogy vagy marad a Milanban, vagy pedig más, alsóbb osztályú csapatokhoz kerül tapasztalatszerzés érdekében. A 2011/2012-es szezonban az argentín középpályás 25 mérkőzésen 5-ször volt eredményes. Az utóbbi időben rengeteg fiatal tehetség került ki a Milan akadémiájáról, nevezetesen Merkel, Strasser, Albertazzi, Zigoni, Donnarumma, Verdi vagy éppen Oduamadi. Továbbá jelenleg is ígéretes fiatalok…
Robinho, a Milan brazil támadója elmondta, szeretne visszatérni a brazil válogatottba, és egy napon biztosan magára ölti majd a Santos mezét. Robinho 2010. nyarán 18 millió euróért érkezett a Milanhoz a Manchester Citytől, és azóta több hullámvölgy kíséretében 85 mérkőzésen 25-ször volt eredményes. A közelmúltban többször felmerült Robinho távozásának a lehetősége. Többek között a Malaga és a brazil Santos is szeretné megszerezni a brazil cselgépet, viszont hivatalos ajánlat még nem érkezett, és a Milan vezetősége is megerősítette, Robinho maradását. A brazil támadó nyilatkozatában elmondta, hogy szeretne visszatérni a Selecaóba, és egy nap visszatér a Santosba. „Brazília jó felkészülést mutat az olimpiára.…
Állítólag elutasította a szerződéshosszabbítási ajánlatot Mathieu Flamini, a Milan francia középpályása. A lejáró szerződésű játékosok közül már csak Seedorf és Flamini jövője kérdéses, előbbi iránt a Botafogo élénken érdeklődik. Flamininek napokkal ezelőtt két éves szerződéshosszabbítási lehetőséget ajánlottak fel, amelynek értelmében 1.8 millió eurót keresne. A calcionews24 értesülései szerint a francia középpályás elutasította az ajánlatot, az alacsony bérre hivatkozva. Flamini az idei szezonban 4,5 millió eurót keresett, tehát fizetése nagy részéről le kellene mondania. A középpályás a 2011/2012-es idényben két mérkőzésen lépett pályára, ennek oka a szezon elején szerzett súlyos térdsérülése, ezért több mint fél évig harcképtelen volt. Flamini 2008-ban ingyen…
Clarence Seedorf a brazil bajnokságban szereplő Botafogo csapatánál folytathatja pályafutását. A brazil Lancenet értesülései szerint Seedorf biztosan a brazil bajnokságban szerepel majd. A holland középpályás szerződése 2012. június 30-án lejár, és még kérdéses a jövője. A piros-feketék vezetősége szerződéshosszabbítási ajánlatot tett a játékosnak, amelynek értelmében további egy évre a klubnál maradhatna. A döntést várhatóan befolyásolja majd Seedorf családja is, akik jelenleg Brazíliában tartózkodnak. Seedorf még 2002-ben csatlakozott a Milanhoz, és azóta 432 mérkőzésen 62 gólt szerzett. Többek között két scudettót, két Bajnokok Ligája serleget, két európai szuperkupa és két Olasz kupa címet nyert. A lejáró szerződésű játékosok közül Alessandro Nesta,…
A jelentések szerint a Milan visszavásárolja a teljes játékjogát Simone Romagnolinak, aki jelenleg az olasz másodosztályban első helyezést elérő Pescara csapatában szerepel. Mint ismert, a védelemből Alessandro Nesta és Gianluca Zambrotta is távozott, jelenleg pedig Thiago Silva, Philippe Mexes, Daniele Bonera és Mario Yepes középhátvéd, így legalább még két játékosra szükség van. A hírek szerint Francesco Acerbi mellett a 22 éves Simone Romagnolit is megszerzi a csapat, utóbbi 2010. nyarán csatlakozott – közös tulajdonjog értelmében – a másodosztályban szereplő Foggiához, majd a Pescarához. Utóbbi Zdenék Zeman vezetésével feljutott az olasz élvonalban, és napokkal ezelőtt kinevezték az AS Roma vezetőedzőjének. Továbbá…
A Novara igazgatója, Cristiano Giaretta elismerte, a Milan és a Genoa is igen élénken érdeklődik Marco Rigoni iránt. Persze az is elképzelhető, hogy a Milan a Genoa csapatával közösen akarja megszerezni a Novara játékosát, Marco Rigonit. „Igen, igazak a hírek miszerint a Milan és a Genoa is érdeklődik Rigoni iránt. De ez természetes dolog, hisz egy kiváló szezonon van túl. Megvárjuk, hogy mi fog történni. A kivásárlási ára mintegy 2 millió euró” – mondta a Novara sportigazgatója, Giaretta a Sportitaliának. A 32 éves középpályás a 2011/2012-es szezonban 35 mérkőzésen 11-szer volt eredményes, és már jelezte: szívesen játszana a Milanban. Rigoni…
A 34 éves Christian Abbiati szeretné meghosszabbítani a 2013. júniusában lejáró szerződését. A hírek szerint a Milan 34 éves kapusa, Christian Abbiati újabb egy évre szeretné meghosszabbítani a kontraktusát, amely 2013. nyarán jár le. Abbiati 1998-ban szerződött a rossonerihez, és azóta – néhány kitérővel – 286 hivatalos mérkőzésen lépett pályára. A 14 szezon alatt kölcsönben megfordult a Torinóban, a Juventusban és az Atletico Madridban is, jelenleg alapemberre a csapatnak. Az olasz kapus a 2011/2012-es szezonban 41 tétmérkőzésen lépett pályára. A csapatban jelenleg az első számú kapus Abbiati, a második Amelia, a harmadik pedig a legfrissebb szerzemény, a brazil Gabriel.
Hat Milan játékos vesz majd részt a nyári Európa-bajnokságon. A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa bajnokság június 8-án Varsóban kezdődik és majdnem egy hónapig tart. A 16 résztvevő ország közül három nemzeti csapatban lesz a Milannak játékosa. Az olasz válogatottba meghívót kapott a piros-feketéktől Ignazio Abate, Riccardo Montolivo, Antonio Nocerino és Antonio Cassano. A squadra azzurra a C csoportban Spanyolországgal, Írországgal és Horvátországgal fog játszani a továbbjutásért. Első mérkőzésük június 10-én a spanyolok ellen lesz, majd június 14-én a horvátok és június 18-án az írek következnek. A svéd válogatott tagja Zlatan Ibrahimovic, míg a francia nemzeti együttesnek Philippe Mexes.