Szerző: norberto012

A Milan a következő hetekben Juan Cuadrado és José Sosa szerződtetésére szeretne összpontosítani. Pénteken aláírt a klub harmadik nyári szerzeménye, Gustavo Gomez. A 23 éves védő az argentin élvonalból érkezett és a Milan 8,5 millió eurót fizetett érte. Úgy tűnik, hogy Galliani – Gomez megszerzését követően – két másik játékos leigazolásán dolgozik. A Sky szerint a Milan figyelme ismét Juan Cuadrado felé fordul, aki az előző szezonban kölcsönben a Juventusnál szerepelt, a nyáron viszont visszatért a Chelsea-hez. A kolumbiai szélső vissza akar térni Olaszországba és a piros-feketék egy héten belül ajánlatot nyújtanak be a játékjogáért. A Milan egy szezonra kölcsönvenné…

Még több...

Fabio Capello, a Milan korábbi sikeredzője Silvio Berlusconit méltatta. Berlusconi 30 év után megválik szeretett klubjától, a Milantól, amelyet a világ egyik legeredményesebb és legsikeresebb csapatává emelt. Számos sztárigazolás és megnyert trófea fűződik a nevéhez. Hamarosan lezárul egy korszak, ugyanis pénteken délután aláírták az előszerződést a klub eladásáról. Capello elismerően nyilatkozott az újságíróknak Berlusconiról. „Silvio Berlusconi a labdarúgás történetének legnagyobb elnöke. Úgy döntött, hogy eladja a klubot, mert a legjobbat akarja a Milannak. Ez annak a jele, hogy szereti a klubot. Meglátjuk, milyen lesz egy kínai vezetésű Milan.” – mondta Capello, aki edzőként 4 Scudettót, 3 Olasz szuperkupát, 1 Bajnokok…

Még több...

Gustavo Gomez gépe pénteken délelőtt landolt Milánó repülőterén és hamarosan 5 évre szóló szerződést ír alá új klubjával. A Milan mindenben megállapodott az argentin bajnokságban szereplő CA Lanus együttesével. A Sky úgy tudja, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a 23 éves játékos mégsem kölcsön+opcióval érkezik. Állítólag a piros-feketék 8,5 millió euró körüli összeget fizetnek Gomezért. A 16-szoros paraguayi középhátvéd pénteken megérkezett Milánóba és délután vesz részt az orvosi vizsgálatokon, majd aláírja a szerződését. Gomez 2021 nyaráig fog aláírni és szezononként 800 ezer eurót kereshet. Ő lesz a Milan történetének első paraguayi nemzetiségű játékosa. [adrotate banner=”28″]

Még több...

Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a Chelsea elleni meccs után. A piros-feketék ugyan 3-1-re kikaptak az angol együttestől, de az olasz szakember több pozitívumot vélt felfedezni és elmondása szerint jól teljesítettek a játékosok. „Ez volt eddig a legjobb mérkőzésünk az előszezonban. Irányítottuk a mérkőzést és több lehetőségünk is volt. Négy-öt tiszta helyzetünk volt, amelyeket kihasználva gólokat szerezhettünk volna. A meccs utolsó 20 percében elveszítettük a szervezettségünket, de elégedett vagyok a teljesítménnyel. Sok helyzetet alakítottunk ki és tartottuk magunkat. Sajnálom az eredményt, de ez a csalódottság holnap reggelre elmúlik, de a teljesítmény megmarad.” „Hetven percen keresztül nem láttam különbséget…

Még több...

A kizárólagossági tárgyalási időszak lejártát követően Silvio Berlusconi következmények nélkül szabadon megkezdheti a tárgyalásokat más befektetőkkel és a legfrissebb hírek szerint egy másik kínai csoport is bejelentkezett a Milanért. A Sonny Wu által vezetett kínai konzorcium még a nyár elején kötött megállapodást a Fininvesttel egy kizárólagossági tárgyalási időszakról, amely július 15-én ért véget. Az előszerződés aláírására különböző okok miatt eddig még nem került sor, azonban a tárgyalások továbbra is tartanak. Ezzel párhuzamosan Berlusconinak lehetősége van tárgyalni más befektetővel. A La Gazzetta dello Sport szerint egy másik kínai csoport is szeretné megvásárolni a Milant, nevezetesen a 11 milliárd dollár vagyonnal bíró…

Még több...

Egybehangzó olasz sajtértesülések szerint a Milan az argentin élvonalból igazolhat védőt. Mint arról beszámoltunk, eredménytelenül zárultak a tárgyalások a Milan és a Villarreal között Mateo Musacchio átigazolásáról, ugyanis a spanyol klub visszautasította a piros-feketék ajánlatát. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a Milan 4 millió euróért szerette volna kölcsönvenni a védőt 26 millió eurós vételi opcióval. A tárgyalások megszakadtak és a klub más megoldás után néz. A SportMediaset és a La Repubblica is arról számolt be, hogy a Milan megegyezett az argentin bajnokságban szereplő Club Atletico Lanussal Gustavo Gomez átigazolásáról. A Sky Italia is megerősítette, hogy tárgyalnak a felek.…

Még több...

A Milan magyar idő szerint csütörtök hajnalban 3-1-re kikapott a Chelsea csapatától az Egyesült Államokban. MILAN – CHELSEA 1-3 Időpont: 2016.08.04. 03:35 Helyszín: U.S. Bank Stadium, Minneapolis Gólszerzők: Bonaventura (38.) ill. Traoré (24.), Oscar (70., 87.) A KEZDŐCSAPATOK: MILAN: Donnarumma – Abate (Montolivo, 60.), Paletta, Romagnoli (Vergara, 67.), Calabria (Vido, 81.) – Kucka, Poli, Bonaventura – Suso (Zanellato, 81.), Luiz Adriano (Honda, 67.), Niang (Matri, 81.). CHELSEA: Courtois – Aina (Ivanovics, 59.), Terry, G. Cahill, Azpilicueta – Matics (Chalobah, 29.), Fabregas (Oscar, 59.) – Willian (Cuadrado, 79.), B. Traoré (E. Hazard, 52.), D. Costa (Batshuayi, 59.), Moses (Kanté, 52.). ÖSSZEFOGLALÓ:…

Még több...

Portugál lapértesülés szerint Luiz Adriano szerződtetését fontolgatja az FC Porto. A 29 éves játékos egy évvel ezelőtt csatlakozott a Milanhoz, a vezetőség 8 millió eurót fizetett a játékjogáért a Shakhtarnak. Az előző szezonban 29 meccsen lépett pályára és 6 gólt szerzett. Korábban a Zenit érdeklődött iránta, most pedig Portugáliából érkezett megkeresés. A Bola portugál lap szerint a Porto egy 8 millió eurós ajánlattal szeretne kopogtatni a Milannál a brazil csatárért, akit három évig még szerződés köt a piros-feketékhez. Luiz Adriano szezononként nettó 3 millió eurót tesz zsebre a Milannál. [adrotate banner=”28″]

Még több...