Szerző: norberto012

M’Baye Niang, a Genoa kölcsönjátékosa elmondta, hogy célja az Aranylabda megnyerése. A 20 éves támadó a szezon végéig a Genoában szerepel kölcsönben. Niang az utóbbi időben nagyszerűen teljesít, hiszen eddig 2 gólt szerzett és 2 gólpasszt is kiosztott. Niang a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt a Genoánál lévő légkörről és a céljairól. „Az első naptól kezdve nagyszerű csapatszellemet érzek. Számomra alapvető fontosságú, hogy azonnal a maximumot adjam. Fejlődök, de még hosszú út áll előttem. Célom, hogy egy nagy csapatban futballozzak” – mondta Niang. „Azért dolgozom, hogy bajnokká válhassak és az álmom, hogy megnyerjem az Aranylabdát. Mindent megteszek azért,…

Még több...

A Tuttosport szerint a Milan és a Chelsea vezetősége megegyezett egymással, így a piros-feketéknek nem kell fizetniük Marco Van Ginkel kölcsönvételéért. Van Ginkel a tavaly nyáron 1 éves kölcsönszerződést kötött a Milannal, kivásárlási opció nélkül. A szerződés szerint a rossonerinek 1 millió eurót kell fizetni kölcsönvételi díjként, ha a holland középpályás kevesebb mint 20 meccsen lép pályára. Ha ezt a meccshatárt túllépi, akkor pedig 500 ezer euró a kölcsön díja. Azonban Van Ginkel a vártnál kevesebb meccsen lépett pályára, hiszen többször is sérülések hátráltatták a játékban. A Tuttosport szerint a klub vezetősége egyezségre jutott a Chelsea-vel, így nem kell fizetni…

Még több...

Olasz sajtóértesülés szerint az Internazionale labdarúgócsapata 70 millió eurót költ a Giuseppe Meazza Stadion (San Siro) felújítására, amint a városi rivális és társbérlő AC Milan elhagyja a közösen használt létesítményt. A Milan a Juventus példáját követve saját stadion építését tervezi, amelynek már a helyét is kijelölték, és gyönyörű látványtervek készültek róla. Az Il Sole 24 Ore úgy tudja, hogy az Inter nemcsak maradna a San Siróban, hanem felújítaná, sőt megvenné a tulajdonjogát a városi rivális kiköltözése után. Az olasz lap szerint a fekete-kékek 70 millió eurót költenének a stadion és környéke modernizálására, kicsinosítására, bár konkrét terveket még nem nyújtottak be…

Még több...

Elképzelhető, hogy a nyári átigazolási időszakban az angol élvonalban szereplő Liverpool megpróbálja szerződtetni a Milan olasz támadóját, Stephan El Shaarawyt. A The Metro jelentései szerint az angolokat érdekli a Fáraó és a nyáron hivatalos átigazolási ajánlatot fognak érte tenni, ami várhatóan 12 millió euró körüli összeg lesz. A 22 esztendős támadó a szezonban 15 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, a mutatója 1 gól és 3 gólpassz. A januári átigazolási időszakban már szóba hozták a Fáraót a Vörösökkel, de végül nem valósult meg a klubváltás. El Shaarawy jelenleg sérüléssel bajlódik és kérdéses, hogy mikor állhat újra Inzaghi rendelkezésére.

Még több...

Suso, a Milan spanyol játékosa a MilanChannelnek adott interjújában beszélt a beilleszkedéséről, a céljairól és a kedvenc posztjáról is. „Azon dolgozok, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Még szoknom kell az olasz futballt. Ez teljesen más az angol és a spanyol focihoz képest. Jól kijövök a csapattársaimmal és mindannyian próbálunk segíteni egymásnak” – mondta Suso. „Diego Lopez? Kezdetben nagyon sokat segített nekem a beilleszkedésben. Sok tanácsot kaptam a csapattársaimtól. A kedvenc posztom? A támadó-középpályás pozíció, de korábban játszottam a bal és a jobb szélen, illetve a középpályán is. Ott fogok játszani, ahol az edző számít rám és játékra kész…

Még több...

A La Reppublica szerint a világ második leggazdagabb embere, Carlos Slim szeretne befektetni a Milanba. A mexikói üzletember médiamágnás és különböző építőipari, valamint pénzügyi vállalatokban is érdekelt. Ő a világ második leggazdagabb embere, a vagyonát a Forbes 77,1 milliárd dollárra becsüli. Az Il Quotidiano Sportivo és a La Reppublica egybehangzó jelentései szerint Carlos Slim érdeklődik a Milan iránt és szeretne befektetni a klubba. A közelmúltban libanoni, arab és thaiföldi befektetőket is szóba hoztak a klubbal, míg a Telelombardia egy újabb variációval állt elő, mely szerint a klub 30%-ot egy külföldi befektetőnek, 10-15%-ot pedig a szurkolóknak adna el.

Még több...

Továbbra is nehéz helyzetben van a szebb napokat is látott AC Milan és annak vezetőedzője, Filippo Inzaghi, aki két újabb futballistáját veszítette el sérülés miatt. A csapatkapitány Riccardo Montolivo, valamint a holland Nigel de Jong szombat este a Chievo otthonában lejátszott, gól nélküli döntetlennel véget ért összecsapáson dőlt ki a sorból. Mindkét játékost kényszerből kellett lecserélni, helyükre Honda illetve Cerci állt be. A Milan a hivatalos honlapján egy közleményben jelentette be, hogy Montolivónak a lábával van probléma és egy hét múlva további orvosi vizsgálatokon kell részt vennie. Továbbá De Jong izomsérülés miatt vált harcképtelenné és legalább 10 nap kényszerpihenő vár…

Még több...

Több olasz forrás is megerősítette – sőt, néhány tényként közölte –, hogy Silvio Berlusconi olyan ajánlatot kapott egy libanoni befektetőtől, amire nem tud nemet mondani, így pont kerülhet a Milan értékesítése körüli ügyre.  A Tuttosport és a Calciomercato is azt írja, egy libanoni befektetői csoport egymilliárd eurót kínál Silvio Berlusconi tulajdonosnak az AC Milan részvényeinek 100 százalékáért. A bejrúti cég, amiről egyelőre nem sokat lehet tudni, állítólag három év alatt három részletben fizetné ki a vételárat. A Milan lassan egy éve keres befektetőt, akinek a segítségével meg lehetne erősíteni a nehéz időszakot átélő klubot, de a hírek arról szóltak, hogy…

Még több...

A múltheti Pescara elleni 7-2-es kiütéses győzelmet követően vasárnap a Milan Primavera 2-0-ra kikapott az Atalanta korosztályos csapatától. A fiatalok nagyszerűen teljesítettek eddig a bajnokságban, hiszen 2015-ben 4 meccs alatt 19 gólt szereztek és 4 gólt kaptak. A veretlenségi sorozatnak ma délután az Atalanta vetett véget, miután idegenben 0-2-re legyőzték a piros-feketéket. PRIMAVERA: Milan-Atalanta 0-2 Időpont: 2015.03.01. Helyszín: Vismara sportközpont Játékvezető: Livio Marinelli Gólszerzők: Parigi (18.), Tulissi (47.) A kezdőcsapatok: MILAN: Gori – Rondanini, De Santis, Bordi (Calabria 51.), Felicioli – Mastalli, Gamarra (Locatelli 57.), Crociata – Cutrone, Fabbro (Vido 65.), Di Molfetta. Cserék: Aiolfi, Derosa, Turano, Hadziosmanovic, Ronchi. ATALANTA:…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Chievo-Milan mérkőzésre. CHIEVO: Bizzarri, Schelotto, Dainelli, Cesar, Zukanovic, Birsa, Izco, Mattiello, Hetemaj, Meggiorini, Pellissier. Cserék: Bardi, Seculin, Sardo, Gamberini, Radovanovic, Biraghi, Cristiansen, Cofie, Feftatzidis, Paloschi, Pozzi. MILAN: Diego Lopez; Bonera, Alex, Bocchetti, Antonelli; Poli, De Jong, Montolivo; Bonaventura; Menez, Destro. Cserék: Gori (66), Abbiati, Mexes, Paletta, Calabria, Essien, Muntari, Suso, Van Ginkel, Honda, Cerci, Pazzini.

Még több...