Jeremy Menez, a Milan francia támadója ma ünnepli 28. születésnapját. Menez 1987. május 7-én született Párizs külvárosában, Longjumeau községben, Franciaországban. Menez 2004-ben került fel a Sochaux felnőtt csapatához, majd a Monacóban, a Romában és a Paris Saint-Germainben is megfordult, mielőtt 2014 nyarán csatlakozott a Milanhoz. A francia támadó vezeti a csapat házi góllövőlistáját 16 góllal. Menez ma 28 éves. Isten éltesse sokáig!
Szerző: norberto012
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan kapusa, Diego López elmondása szerint az együttes nem fogadhatja el, hogy csak a tabella második felében helyezkedik el. Az öt meccs óta nyeretlen, a legutóbbi három meccsén pontot sem szerző együttes csupán jobb gólkülönbségével előzi meg a Palermót, és áll a 10. helyen négy fordulóval a vége előtt. Bár a nyáron a Real Madridtól érkező játékos azon kevesek közé tartozik, akik dicsérhetők voltak a szezonban, nem érzi magát kivételnek. „Ugyanolyan felelősnek érzem magam, mint bárki más – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Diego López. – Nehéz számunkra megérteni, rengeteg dolog…
A Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint a Milan a 10. legértékesebb labdarúgó együttes (775 millió dollárral) a világon, ezzel együtt a Serie A második legértékesebb klubja. Az előző évekhez hasonlóan a Forbes idén is közzétette a világ legértékesebb futballklubjainak listáját. A felmérés szerint továbbra is a Real Madrid a világ legértékesebb labdarúgóklubja: noha öt százalékkal csökkent a Bajnokok Ligája-címvédő királyi gárda értéke, a maga 3,26 milliárd dollárjával így is a lista élén áll. A második helyen a madridiak ősi riválisa, az FC Barcelona áll 3,16 milliárd dollárral, amely egyszázalékos visszaesést jelent a tavalyi adathoz képest. Az első tíz helyezett közül…
A legfrissebb hírek szerint a Santos elnöke hamarosan Milánóba utazik, hogy megkezdje a tárgyalásokat Robinho jövőjéről. Robinho kölcsönszerződése a nyáron jár le a brazil klubnál, így az idény végén visszatér a Milanhoz. Ugyanakkor a brazil játékos már többször elmondta, hogy maradni szeretne a Santosban. „Tisztában vagyok a Santos pénzügyi problémáival. Bármi megtörténhet, de maradni szeretnék és ebből a csapatból akarok visszavonulni. A karrierem szempontjából a legjobb döntést fogom hozni” – mondta Robinho a SportTV-nek. A Lancenet beszámolói szerint a Santos mindenképpen szeretné megtartani Robinhót és ennek érdekében hajlandó felajánlani Gabriel Barbosa játékjogát a piros-feketéknek. Továbbá a brazil futballportál hozzáteszi, hogy…
A Milan szemet vetett a portugál bajnokságban szereplő Benfica szélsőjére, Ola Johnra. A holland játékos 2012 nyarán csatlakozott a Benficához a Twentétől, azonban nem sikerült megváltania a világot, így az előző szezont a Hamburgban töltötte kölcsönben. John a jelenlegi szezonban 25 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, 3 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Az O Jogo szerint John a Milan legújabb kiszemeltje és komoly esély van arra, hogy a nyáron elhagyja Portugáliát. A jelentések szerint a Benfica átigazolási listára fogja tenni a holland balszélső támadót és 20 millió euró körül van az ára. Ola John játékjogának egy része a Doyen Sports tulajdonában…
Filippo Inzaghi sérülés miatt nem számíthat a szezon hátralevő részében Riccardo Montolivóra. A 30 éves középpályásnak tavaly májusban tört el a sípcsontja és hosszú kihagyás után november végén lépett pályára bajnoki mérkőzésen. Montolivo 10 mérkőzésen kapott lehetőséget a szezonban, majd ismét megsérült és kihagyta a csapat 9 legutóbbi meccsét. A MilanChannel szerint Montolivót műteni kell és a jelenlegi szezonban már nem léphet pályára. A felépülése körülbelül 2 hónapot vesz majd igénybe.
Olasz médiaértesülések szerint a francia élvonalban szereplő Monaco érdeklődik Jeremy Menez iránt. A 27 éves játékos 16 góllal a 4. helyen áll a Serie A góllövőlistáján és ezzel a Milan legeredményesebb játékosa. A Sky Sport Italia szerint a Monaco a nyári átigazolási időszakban szeretné kivásárolni a szerződéséből a francia támadót. Ebben az esetben a hercegségbelieknek komolyan a zsebükbe kell nyúlni, hiszen Menezt 2017-ig szerződés köti a piros-feketékhez. Menez piaci értékét a transfermarkt.de 14 millió euróra becsüli. A francia támadó számára nem lenne idegen a környezet, hiszen 2006-2008 között már játszott a Monacóban.
Olasz sajtóhírek szerint a Financial Fair Play (FFP) szabályainak megszegése miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) súlyosan megbüntetheti az AS Romát és az Internazionalét. A La Gazzetta dello Sport és a La Repubblica egyaránt arról számolt be, hogy az UEFA kedden hozza nyilvánosságra a büntetést, amely szerint az Inter 5–8 millió eurós számlára számíthat az európai szövetségtől, és a milánóiak 25 fős keret helyett csak 21-essel dolgozhatnak a következő szezonban, továbbá elképzelhető, hogy korlátozzák a nerazzuri mozgási lehetőségét az átigazolási piacon. A Roma esetében hasonló a helyzet, de a La Repubblica szerint nem kizárt, hogy az AC Milant, a Laziót és…
Gian Filippo Felicioli, a Milan Primavera középpályása mindössze 17 évesen debütált a felnőtt csapatban a Napoli elleni mérkőzésen. Az olasz játékos 1997. szeptember 30-án született. Az utóbbi években az utánpótláscsapatokban szerepelt és 2013 nyarán került a Primavera csapathoz. Felicioli a 83. percben állt be Giacomo Bonaventura helyére a Napoli elleni mérkőzésen. A 17 éves játékos nagyon sokoldalú, hiszen a középpálya és a támadó-szekció szélein is bevethető. << PRIMAVERA JÁTÉKOSOK A FELNŐTT CSAPATBAN >> NÉV KOR POSZT KERETBEN MECCS Hachim MASTOUR 16 támadó 3 – Gianluigi DONNARUMMA 16 kapus 6 – Ivan DE SANTIS 17 védő 4 – Gian Filippo FELICIOLI…
Mattia De Sciglio beírta magát a Serie A történelmébe, miután a Napoli elleni mérkőzésen a kezdő sípszó után 42 másodperccel kiállította a játékvezető. A 22 éves védő 42 másodperc után a tizenhatoson belül szabálytalankodott az ellenfél játékosával szemben, így Paolo Mazzoleni játékvezető azonnal kiállította. Ezzel De Sciglióé lett az olasz labdarúgás történetének leggyorsabb kiállítása. Korábban Luis Oliveira tartotta a rekordot, akinek 1999-ben a Fiorentina játékosaként 50 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megkapja a piros lapot. Egyébként Diego Lopez hatalmas bravúrral hárította Gonzalo Higuaín büntetőjét. A Milan 70. percig bírta a védekezést, utána viszont háromszor is betalált a Napoli. A Napoli…