Szerző: norberto012

A Corriere dello Sport szerint a Milannak a Romával, az Arsenallal és a Liverpoollal kell felvennie a versenyt, ha szeretné megszerezni a Sevilla támadóját, Carlos Baccát. A 28 esztendős csatár rendkívül jól teljesített a szezonban, hiszen a bajnokságban 20 gólt szerzett és az Európa ligában 7 alkalommal vette be az ellenfél kapuját, emellett 10 gólpasszt is kiosztott. A Corriere dello Sport szerint a Roma kiszemeltjei között van Carlos Bacca, ugyanakkor a fővárosiak a Lyon támadóját, Alexandre Lacazettét is figyelik. A Milan érdeklődéséről már korábban hallani lehetett. A piros-feketék a 10. helyen végeztek a bajnokságban és nem meglepő, hogy szeretnék megerősíteni…

Még több...

A MilanNews szerint Mauro Tassotti, a csapat másodedzője a szezon végén távozik. Tassotti játékosként 17 évig állt a piros-feketék alkalmazásában és több mint 400 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Visszavonulása után Tassotti csatlakozott a szakmai stábhoz. A MilanNews beszámolói szerint nagytakarítás lesz a klubnál és a szakmai stáb teljesen ki fog cserélődni a nyáron. Állítólag egyedül Alfredo Magni kapusedző marad a következő szezonban. A lehetséges távozók névsora a következő: Mauro Tassotti (másodedző, 35 éve áll a klub alkalmazásában), Fulvio Florin, Nicola Matteucci, Gianni Vio. Továbbá kérdéses a jövője Andrea Malderának és Daniele Tognaccininek is.

Még több...

A Torino korosztályos csapata lesz a Milan Primavera ellenfele a Campionato Primavera rájátszásának negyeddöntőjében. A Milan a 2. helyen végzett az Inter mögött az alapszakaszban és a jövő héten rendezik a kieséses szakaszt, ahova 14 csapat kvalifikálta magát. A sorsolás alapján a piros-feketék június 10-én a Torino ellen lépnek pályára. PRIMAVERA BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS: Negyeddöntő Torino-Milan Fiorentina-Bari Roma-Spezia Inter-Lazio

Még több...

A Milan is ott lesz az augusztus első hetében rendezendő Audi kupán, az ellenfél a Bayern München lesz. Mint már arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk, a Milan idén nyáron is részt vesz a müncheni Audi kupán. A felkészülési tornát augusztus 4. és 6. között rendezik meg a Real Madrid, a Bayern München, a Milan és a Tottenham részvételével. A megnyitón, augusztus 4-én 18:15-kor a Real Madrid a Tottenham ellen lép pályára, majd este 20:45-kor a Milan a Bayern Münchennel játszik. A két meccs győztese másnap a döntőben találkozik egymással és a bronzmérkőzést is aznap rendezik. A tájékoztatás szerint eddig 60…

Még több...

A Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy Carlo Ancelotti elutasította a Milan ajánlatát, így nem ő fogja irányítani a csapatot a következő szezonban. Ancelottit már hetekkel ezelőtt szóba hozták a Milannal és Adriano Galliani Madridba is elutazott, hogy tárgyaljon az olasz szakvezetővel. A döntést eredetileg szerdán hozták volna nyilvánosságra, azonban már ma megtörtént a bejelentés. Kedd este először a Sky és a Corriere dello Sport jelentette be, hogy Carlo Ancelotti nemet mondott a Milannak. Később az acmilan.com ezt egy közleményben erősítette meg. Így tehát biztos, hogy a következő szezonban nem Ancelotti fogja irányítani a csapatot. Az olasz edző a hivatalos…

Még több...

Cristian Zapata, a Milan kolumbiai védője szerint a csapatból több játékosnak is rossz volt a kapcsolata Filippo Inzaghival, a csapat vezetőedzőjével. A kolumbiai védő továbbá szót ejtett Ancelottiról, a fizikai állapotáról és a jövőjéről is. A 28 éves védő a jelenlegi szezonban 12 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget és az idény második felében mindössze 1 mérkőzésen játszott. „Nem tudom, hogy miért játszottam ilyen keveset. A sérülésem után az edző meggondolta magát és több problémám volt vele, mint bármi mással. Nagyon nehéz volt, de szerencsére már vége és most a nemzeti válogatottra koncentrálhatok. Ez egy nehéz év volt, hiszen a játékosoknak problémájuk…

Még több...

Zlatan Ibrahimovic nem tér vissza az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milanhoz, állítja a Paris Saint-Germain elnöke. A 33 éves svéd támadó szerződése már csak egy évig él a francia bajnoknál, és Silvio Berlusconi, az olasz klub elnöke előző héten arról beszélt, hogy visszacsábítja őt a piros-feketékhez. A hórihorgas támadó 2012-ben igazolt a párizsiakhoz, azóta három bajnoki címet, két francia Szuperkupát, két Ligakupát és egy Francia Kupát nyert, kétszer lett gólkirály, kétszer választották az év labdarúgójának a Ligue 1-ben, és háromszor került be a szezon csapatába. Nasser al-Khelaifi szerint azonban hiába szeretné Berlusconi Milánóba csábítani Ibrát, a svéd…

Még több...

Michael Essien a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosznál folytatja pályafutását. A ghánai válogatott középpályás az Olympique Lyonban lett ismert játékos, onnan 2005-ben szerződött a Chelsea-hez, ahol hét évet töltött el megszakítás nélkül, majd 2012-ben José Mourinho kölcsönvette egy szezonra a Real Madridhoz. Essien 2014 januárjában távozott végleg Londonból és aláírt a Milanhoz. Olaszországban másfél évet futballozott, június elején azonban lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóvá vált. A középpályás Twitter-oldalán osztotta meg éjszaka, hogy már Athénban van, és nagyon örült a Panathinaikosz-drukkerek szeretetének. Essien várhatóan kétéves szerződést ír alá a görögökkel. Korábban írtuk: A várakozások szerint Michael Essien, a Milan középpályása…

Még több...

A Milan az előszezonban többek között az Interrel és a Real Madriddal is összecsap. Nemrég ért véget a bajnokság, azonban már a nyári felkészülési program is körvonalazódik. A csapat júliusban kezdi meg az edzéseket. A Milan – a korábbi évekhez hasonlóan – idén nyáron is részt vesz az International Champions Cup elnevezésű felkészülési tornán, amelyet július 25. és július 29. között rendeznek. 2015. július 25. Milan-Inter Longgang Stadium, Shenzhen 2015. július 27. Inter-Real Madrid Tianhe Stadium, Guangzhou 2015. július 29. Real Madrid-Milan Shanghai Stadium, Shanghai Továbbá augusztus 3-6. között rendezik az Audi kupát a Milan részvételével Münchenben. A Serie A…

Még több...