Stephan El Shaarawy, a csapat korábbi játékosa a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt a Milannál töltött éveiről, a francia labdarúgásról, a Monacóról, Gianluigi Donnarummáról és Mario Balotelliről is. A 23 éves támadó a nyáron csatlakozott a Monacóhoz. El Shaarawy 2011-ben szerződött a Milanhoz és négy idényt töltött a piros-feketéknél. Összesen 102 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, 27 gólt szerzett és 14 gólpasszt is kiosztott. „Szomorú vagyok, hogy lejárt az időm a Milannál. Gyönyörű éveket töltöttem ott a sérülésektől és minden mástól eltekintve. Nem felejtem el, hogy mit tett értem a klub 2012-ben, de eljött a váltás ideje. Sokáig…
Szerző: norberto012
Andrea Bertolacci nemrég állt ismét edzésbe, azonban most kiújult a sérülése és biztosan kihagyja a hétvégi Sampdoria elleni bajnokit. Az olasz középpályás a Lazio elleni 3-1-re megnyert bajnokin sérült meg, így ki kellett hagynia az Atalanta és a Juventus elleni meccset. Bertolacci az elmúlt napokban már a csapattársakkal edzett Milanellóban és úgy tűnt, hogy teljesen felépült. A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bertolacci az edzésen rásérült az éppen meggyógyult combizmára, így nem tudta folytatni a tréninget. Bertolacci az elkövetkező napokban újabb orvosi vizsgálatokon fog részt venni, de még nem tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia. Az biztos, hogy…
Sinisa Mihajlovic minden bizonnyal ismét felállást vált és a Sampdoria ellen a 4-4-2-es formációban fog játszani a csapat. Az utóbbi mérkőzéseken Mihajlovic a 4-3-3-as felállást részesítette előnyben, azonban egyes hírek szerint a hétvégén jöhet a 4-4-2. Mint ismert, szombaton éppen Mihajlovic korábbi csapata, a Sampdoria látogat a San Siróba. Az elképzelés, hogy elől Carlos Bacca és Luiz Adriano kezd, azonban a brazil csatár kisebb sérüléssel bajlódik és kérdéses a játéka a hétvégén. Adrianót vélhetően M’Baye Niang fogja pótolni. Továbbá Andrea Bertolacci szerdán már megkezdte az edzéseket Milanellóban és felépült sérüléséből, így játékra alkalmas. Riccardo Montolivo helye biztosnak tűnik a kezdőben,…
A Milan érdeklődik a Dinamo Kijev portugál középpályása, Miguel Veloso iránt. Talán egyesek számára nem ismeretlen az ő neve, hiszen három évvel ezelőtt közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a Milanhoz. Végül a feleknek nem sikerült megállapodni és Veloso Ukrajnába szerződött a Dinamo Kijevhez. Úgy tűnik, hogy a piros-feketéknél ismét napirendre került Veloso leigazolása. A MilanNews szerint a 29 éves középpályás nem szeretné meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését és távozni akar. Állítólag a Milan szívesen szerződtetné a védekező-középpályást, aki szeretne visszatérni Olaszországba. Veloso az idényben eddig 17 tétmeccsen lépett pályára és 3 gólt illetve 3 gólpasszt jegyzett.
Carlos Bacca, a Milan kolumbiai csatára ott van a Goal.com által összeállított 50 fős listán, amelyen a 2015-ös év legjobban teljesítő játékosai szerepelnek. A Goal.com nevű internetes oldal a korábbi évekhez hasonlóan idén is megnevezte azt az 50 játékost, akik 2015-ben a legjobban teljesítettek. A TOP 50-ben a csapat kétszeres Európa liga-győztes támadója, Carlos Bacca is szerepel. A 29 éves játékos a nyáron 30 millió euróért szerződött a Milanhoz és az előző szezonban összesen 56 meccsen lépett pályára a Sevillában, a mérlege a következő volt: 28 gól, 10 gólpassz. A jelenlegi szezonban eddig 14 meccsen 6 gólnál jár. „Boldog vagyok…
Sinisa Mihajlovic az Inter elleni felkészülési mérkőzés után Manuel Locatellit, a Primavera csapat fiatal középpályását dicsérte. A keddi San Nicola kupán a 17 esztendős Manuel Locatelli remek teljesítménnyel rukkolt elő és elképzelhető, hogy a jövőben még hallani fogunk róla. Mihajlovic a meccs után dicsérő szavakkal illette Locatellit. „Ha ki kellene emelnem egy játékost, aki a legjobban teljesített, akkor Manuel Locatellit mondanám. Nagyon ígéretes játékos és nagyra értékelem a képességeit. Mindenképpen látni akartam a játékát. Még ez volt az első meccse, így kicsit félénk volt. A jövőben sokat segíthet nekünk.” – mondta a szerb edző. Az olasz középpályás a jelenlegi szezonban…
A Tuttosport szerint a vártnál hamarabb, akár már a karácsonyi szünet előtt bevethető lesz a Milan csatára, Mario Balotelli. Balotelli másfél héttel ezelőtt sikeres szeméremcsontműtéten esett át Münchenben és akkor a felépülését januárra jósolták az orvosok. A Tuttosport beszámolói szerint SuperMario felépülése jó ütemben halad és a vártnál hamarabb térhet vissza a pályára. Az olasz napilap szerint Balotelli bevethető lesz a december 20-i Frosinone elleni bajnokin. Érdekesség, hogy a Sampdoria játékosa, Ervin Zukanovic korábban szintén ehhez hasonló műtéten esett át és a felépülése 20 napot vett igénybe. Balotellit a jelenlegi idényben többnyire sérülések hátráltatták a folyamatos játékban, így eddig mindössze…
A Milan kedden este a Trofeo San Nicola elnevezésű felkészülési tornán vett részt. A minitornát kettős győzelemmel a Milan nyerte, a második helyen az Inter, a harmadik helyen pedig a házigazda Bari végzett. A rossoneri a torna nyitómeccsén 1-0-ra legyőzte a Barit, majd szintén 1-0-ra a városi rivális Intert. BARI – MILAN 0-1 Időpont: 2015.11.24. 18:00 Gólszerző: Tonucci (14. – öngól) >> A KEZDŐCSAPATOK: BARI: Gori – Salviato, Di Cesare, Tonucci, Gemiti – Romizi, Donati, Di Noia – Kingsley Boateng, Petropulos, Puscas. Cserék: Guarna, Micai, Sabelli, Contini, Rada, Scalera, Turi, Valiani, Porcari, Gentsoglu, Curtis, Boateng, De Luca, Camarà, Rosina, Maniero,…
Giacomo Bonaventura, a Milan középpályása szerint a játékosoknak sokkal jobban kell teljesíteni. A piros-feketék jelenleg a 7. helyen állnak a tabellán 20 ponttal és az előző fordulóban 1-0-ra kikaptak a Juventustól. „Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az eddig nyújtott teljesítményünk nem elég. Jobban kell teljesítenünk. A karácsonyi szünetig a lehető legtöbb pontot kell szereznünk. A formációról Mihajlovic dönt, nekünk csak arra kell gondolnunk, hogy a pályán jól teljesítsünk.” – mondta Bonaventura a Skynak. Bonaventura idén a Serie A-ban 12 meccsen lépett pályára, ezeken 2 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.
Állítólag az angol élvonalban szereplő West Ham 7 millió eurót sem sajnálna kifizetni a Milan japán középpályásáért, Keisuke Hondáért. Honda az utóbbi időben csak epizódszerephez jutott Mihajlovicnál és egyre nagyobb az esély arra, hogy januárban elhagyja a csapatot. A legújabb pletykák szerint a Premier League-ben szereplő West Ham januárban szeretné szerződtetni Hondát. Az angol klub menedzsere, Slaven Bilic szívesen látná a csapatában a japán középpályást, akiért 7 millió eurót is hajlandóak kifizetni. Továbbá a West Ham Hondával pótolná a sérült Dimitri Payet-t, aki legalább februárig nem léphet pályára. Eközben a West Ham mellett az Everton is vinné Hondát.