Szerző: norberto012

Ma ünnepli 26. születésnapját a Milan olasz játékosa, Andrea Bertolacci. Bertolacci 1991. január 11-én született Rómában, Olaszországban. Pályafutását a fővárosi alakulat utánpótlás akadémiáján kezdte meg, viszont a felnőtt csapatban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. Az olasz középpályás a Leccében és a Genoában is megfordult, mielőtt 2015 nyarán csatlakozott a Milanhoz. A klub mintegy 20 millió eurót fizetett a játékjogáért, viszont nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket. Bertolacci az előző szezonban 27 bajnokin 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett, idén pedig egy súlyos sérülés miatt hónapokig harcképtelen volt. Bertolacci ma ünnepli 26. életévét. Isten éltesse sokáig! [adrotate banner=”28″]

Még több...

Vincenzo Montella, a csapat edzője kijelölte 23 fős keretét a csütörtöki Torino elleni kupamérkőzésre. A Milan az Olasz kupa nyolcaddöntőjében a Torinót fogadja a San Siróban csütörtökön 21:00-kor. Sérülés miatt biztosan kihagyja a találkozót Luca Antonelli, Alessio Romagnoli, Mati Fernandez és Riccardo Montolivo, míg M’Baye Niang eltiltását tölti. Jó hír, hogy kedden Ignazio Abate és Juraj Kucka is teljes értékű edzésmunkát végzett, így mindketten felépültek sérülésből. Luiz Adriano a távozás küszöbén áll, ugyanis nemrég elutazott Oroszországba, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon a Szpartak Moszkvánál. Egyébként a keretben ott van Marco Storari neve, míg Patrick Cutrone a Primavera csapatból került…

Még több...

A Milan a hétvégi győzelmével tartja a lépést a bajnokság élmezőnyével, Gianluigi Donnarumma sorozatban a második bajnoki meccsen nem kapott gólt, Carlos Bacca pedig megszerezte 7. gólját a szezonban – egy cikkbe összegyűjtöttük a statisztikákat a Cagliari elleni meccsről. Mint ismert, a rossoneri vasárnap este szoros meccsen 1-0-ra legyőzte a Cagliarit a San Siróban. A La Gazzetta dello Sport napilap Gianluca Lapadula teljesítményét látta a legjobbnak, míg a WhoScored szerint Manuel Locatelli volt a meccs legjobbja. – A Milan sorozatban a 12. győzelmét aratta hazai pályán a Cagliari felett. – Ez volt a 26. alkalom, hogy a szardíniai együttes pont…

Még több...

Kedd este a Milan a hivatalos honlapján jelentette be Marco Storari érkezését, valamint Gabriel távozását, aki a szezon végéig kölcsönbe csatlakozott a Cagliarihoz. Dél körül Gianluca Di Marzio, a Sky sportújságírója és átigazolási szakértője tényként állította, hogy a Milan és a Cagliari megállapodott egymással a kapuscseréről. Majd este jött a hivatalos bejelentés, mindkét együttes megerősítette az üzletet. A megállapodás értelmében Storarit a szezon végéig szerződtette a klub, míg Gabriel fél évre csatlakozik a Cagliarihoz. A brazil kapus kölcsönbe megy az újonc alakulathoz vásárlási opció nélkül. Ezzel párhuzamosan a Milan bejelentette, hogy további egy évvel – 2019 nyaráig – meghosszabbította Gabriel…

Még több...

Carlos Bacca, Manuel Locatelli és Suso is nyilatkozott a sajtónak a vasárnapi Cagliari elleni meccs után. Mint ismert, a piros-feketék hazai pályán 1-0-ra nyertek és a három pont sorsát eldöntő gólt Bacca szerezte. BACCA: „Örülök ennek a pillanatnak. Ez egy fontos nap volt számomra és a csapat számára egyaránt. Minden egyes nap azért dolgozunk, hogy elérjük a céljainkat. A Cagliari egy kemény ellenfél volt, de jól tettük, hogy sohasem adtuk fel és végül nyertünk. Hiszek a kemény munkában és azt gondolom, ha jól dolgozol az eredmények jönni fognak ennek következményeként. Lapadula? A csapatért dolgozik, remekül állt be csereként és gólpasszt…

Még több...

Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója a Cagliari elleni győzelem után megdicsérte Vincenzo Montellát és hozzátette, Gianluca Lapadula beállásával azonnal dinamikusabbá és erősebbé vált a csapat támadójátéka. Az olasz szakember továbbá beszélt Gabriel Palettáról, Manuel Locatelliről és az Olasz szuperkupa megnyeréséről is. „A meccs elején jól teljesítettünk. Abate sérülése után valami megváltozott, talán azért, mert megbomlott a jobb oldalon az addig nagyon jól teljesítő Suso-Abate duó. Azt hiszem, hogy Montella helyes döntést hozott, amikor Bacca mellé pályára küldte Lapadulát. Egyből veszélyesebb lett a csapat támadójátéka. Gratulálok az edzőnek, jó húzás volt. A szurkolók kedvelik az olyan játékosokat, mint Lapadula. Minden labdáért…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a mai Milan-Cagliari bajnoki mérkőzésre a Serie A 19. fordulójából. MILAN: Donnarumma; Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio; Pasalic, Locatelli, Bonaventura; Suso, Bacca, Niang. Cserék: Gabriel, Plizzari, Antonelli, Calabria, Ely, Gomez, Zapata, Bertolacci, Honda, Poli, Sosa, Lapadula. CAGLIARI: Rafael; Pisacane, Ceppitelli, Bruno Alves, Capuano; Isla, Di Gennaro, Dessena; Barella; Sau, Farias. Cserék: Colombo, Crosta, Bittante, Borriello, Giannetti, Munari, Murru, Joao Pedro, Salamon, Tachtsidis. [adrotate banner=”28″]

Még több...

A várakozások szerint M’Baye Niang kezdőként kaphat lehetőséget a Cagliari ellen, így Giacomo Bonaventura egy sorral hátrébb kerül és visszatér a középpálya bal oldalára. A Milan vasárnap 18:00-kor fogadja a Cagliarit. A La Gazzetta dello Sport szerint a középpályán Mario Pasalic fogja pótolni a térdsérülés miatt hiányzó Juraj Kuckát, emellett Manuel Locatelli is kezdhet. Vélhetően a szuperkupa meccshez hasonlóan ezúttal is Carlos Bacca lesz a középcsatár. VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT A CAGLIARI ELLEN: Donnarumma Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio Pasalic, Locatelli, Bonaventura Suso, Bacca, Niang [adrotate banner=”28″]

Még több...

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője 23 játékost nevezett a Cagliari elleni meccsre, nem áll rendelkezésre sérülés miatt Matias Fernandez, Riccardo Montolivo és Juraj Kucka, míg Davide Calabria három hónapos kihagyást követően felépült és újra bevethető. A keretből továbbá kimaradt Luiz Adriano, aki vélhetően az orosz élvonalban szereplő Szpartak Moszkva játékosa lesz. A MILAN KERETE A CAGLIARI ELLEN: KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK Gianluigi Donnaurmma Ignazio Abate Andrea Bertolacci Carlos Bacca Gabriel Luca Antonelli Giacomo Bonaventura Keisuke Honda Alessandro Plizzari Mattia De Sciglio José Sosa Gianluca Lapadula Gustavo Gomez Manuel Locatelli M’Baye Niang Gabriel Paletta Mario Pasalic Suso Alessio Romagnoli Andrea Poli…

Még több...