Az utóbbi hetekben egyre több hír látott napvilágot Gianluigi Donnarumma jövőjével kapcsolatban. Elsősorban a Paris Saint-Germain érdeklődéséről lehet hallani. A francia együttes Leonardo vezetésével megkezdte a tárgyalásokat, amelyek jelenleg állnak, miután a milánói klub visszautasította az első ajánlatot, ami 20 millió euró plusz Alphonse Areola játékjoga volt.
A 20 éves kapus 2015 októberében mutatkozott be a Milan felnőtt csapatában és azóta kulcsember a kezdőcsapatban. Donnarumma eddig 164 alkalommal lépett pályára a csapatban és 59-szer nem kapott gólt. A klubnak a pénzügyek rendezése érdekében valakit fel kell áldoznia a nyári átigazolási időszakban és a lehetséges nevek között Donnarummáé is ott van. Ugyanakkor a Milan szándéka egyértelmű: csak megfelelő ajánlat esetén hajlandó megválni az olasz válogatott kapustól.

Donnarumma – aki a legjobban fizetett játékos évi 6 millió euróval – az előző szezonban (is) a Milan egyik legjobbja volt és számtalan alkalommal mentette meg a csapatot a bravúrjaival. Ugyanakkor néhányszor nagyot hibázott, mint például a Sampdoria elleni 1-0-ra elveszített meccsen.
24 hozzászólás
Úgy áll a szavazás, mint a Bakayokós! 🙂
A helyes kérdés a „mennyiért engednénk el” lenne. Így azt mondom, maradjon; de ha kapnánk érte egy Piatek Paqueta párost…
Igaz, erre a kerdesre ebben a formaban nincs helyes valasz. Realis aron, 70 milla korul en eladnam. Viszont a PSG konkret ajanlata vicc, akkor inkabb maradjon es hosszabbitsunk vele ha tudunk. Szoval a legjobb lesz, ha tartozkodom.
Maradjon. Minden jó csapat egy jó kapussal kezdődik. Pl. a Liverpool BL győzelme is kb. a kapus cserén múlott … Értéke a csapatnak még kb. 20 évre….
nem ezen a szavazáson fog múlni bármi is lesz az biztos…..
majd eldöntik a nagyokosok
Én úgy gondolom, semmi szüksége a Milannak arra, hogy Donnarumma és az ügynöke folyamatosan kavarja a szart.
Kicsit unalmas, hogy ez a történet ezek szerint kétévente megismétlődik. Úgy gondolom, hogy itt régen nem a FFP-ből eredő kötelezettségekről meg a Milan döntéséről (eladja vagy ne adja el) van szó. Persze az, hogy a Milan kb. 60 millióra „árazta be” Donnarummát, azt jelenti, hogy árulja. Ettől függetlenül úgy gondolom, ha valaki maradni akar, az maradni akar, és kész. Csak éppen egy ilyen játékos nem Raiolát választja (vagy fogadja el) ügynökének. Semmi gond azzal, ha Donnarumma szeretné kipróbálni magát a BL-ben, biztosan több ilyen csapat is vinné őt. Csak utána nekem ne jöjjön azzal, hogy mennyire szeretett volna maradni, és hogy őt a feje fölött döntve eladták. Számomra teljesen egyértelmű, hogy menni akar. Lehet, hogy ő maga is így döntene, az is lehet, hogy ehhez Raiola segítette hozzá, de valahogy nincs előttem, hogy az ügynöke arról győzködné, hogy ne igazoljon el a Milanból.
A cikk egyik mondata viszont igencsak érdekes. „A klubnak a pénzügyek rendezése érdekében valakit fel kell áldoznia a nyári átigazolási időszakban…” Itt is olvasható volt egy FB-on megjelent „hír”, egy 5-6 pontból álló összefoglaló, hogy a Milannak azzal, hogy nem indul az Európa-ligában, mennyivel könnyebb a helyzete pénzügyi (FFP) szempontból. Mindez némileg ellentmond ennek a kijelentésnek. Most akkor pénzügyileg kényszerhelyzetben van a Milan vagy nincs? Ha igen, mennyire? Ha annyira jó ötlet volt a kizáratnia magát a klubnak az Európa-ligából, akkor miért kényszerülhet rá arra, hogy Donnarummát eladja? Ezekre a kérdésekre nem egyértelműek a válaszok…
Csak ismételni tudom magam. Unalmas, hogy ez a kölök meg a szarkavaró ügynöke témát szolgáltat a vezetőségnek, pénzt, időt, energiát von el más dolgoktól. Nagyon tehetséges kapusról van szó, ez nem is kérdés, de nem véletlenül nem hoztam szóba, mert esetében ez itt most csak másodlagos.
Máshol is volt példa arra, hogy a keret egy egyébként remek játékosa körül kialakult helyzetre a klub úgy reagált, hogy – megelőzendő az esetlegesen felmerülő negatív történéseket, hogy ezek az események akár az egész csapatra negatív hatással legyenek – megvált a játékostól: Ronaldinhótól vagy Ibrahimovićtól a Barcelonána, Adrianótól vagy Balotellitől az Inter, Baggiótól (persze Del Piero is ok volt) a Juventus és még lehetne sorolni. Persze Donnarumma azért nem ekkora klasszis, de úgy gondolom, a Milan nagyon sok gondtól megszabadulna, ha jó pénzért megválna tőle. Ugyanis nagyon úgy fest, hogy Donnarumma előbb fog szakítani a Milannal, mint Raiolával. Ez pedig azt jelenti, hogy VALAMIKOR úgyis távozni fog. Persze lehet várni, és „felhasználni” őt arra, hogy visszajusson a Milan a BL-be, de erre ugye nincs garancia, és mivel 2 év van a szerződéséből (és nem úgy tűnik, mint aki hosszabbítani akar, ami lehet, hogy a pénzügyi igényeit ismerve jobb is), elképzelhető, hogy jövőre csak 30 millióért tudnánk elsózni. Abban pedig nem vagyok biztos, hogy Donnarummával, de nem megfelelő erősítésekkel nagyobb esély van a BL-re, mint nélküle, de ügyesen és jól igazolva.
Egy extraklasszis teljesítményt nyújtó Donnarummával sem tud szintet lépni a Milan, ha más csapatrészekben – különös tekintettel a középpályára – nem hajt végre megfelelő változtatásokat. Ha az érte kapott pénzből sikerül érdemi erősítéseket eszközölni, akkor azzal többet nyerhet a Milan, mint azzal, ha megtartja Donnarummát.
A Liverpool kapcsán nem hiszem, hogy Alissonból kell kiindulni, aki különben valóban jó teljesítményt nyújtott. Én inkább azt gondolom, hogy a Liverpool védelme volt nagyon jó, kb. 8 lövést engedtek meccsenként, ami kiváló (a City csak valamivel több, mint 6-ot, ami egyenesen félelmetes), a Milan ezzel szemben kb. 12-t, ami túl sok. Ha ezt a Milan le tudná csökkenteni 9-10 körüli értékre – vagyis értelemszerűen jobb csapatvédekezést kialakítva -, akkor azzal szerintem többet nyerhetne, mint egy nagyon jó Donnarummával, akiben én egyszerűen nem tudok bízni.
A szavazásra bocsátott kérdés egyébként nem lenne rossz, de olyan az értelme, mintha ez nem tőle (és/vagy az ügynökétől) függne, hanem kizárólag a Milantól. Mindent „leszedve” a történetről nyilván az lenne a legjobb, ha nem menne, mert jó kapusról van szó. A „körítés” és az egyéb okok miatt viszont úgy gondolom, jobban járhat a Milan, ha egy időzített bombától megszabadul és pénzhez jut.
Tejesen igazad van !
Egyetértek azzal amit írtál es kiegeszitenem a pénzügyi részével, hogy az Igaz, hogy a FFP alol most megmenekült a Milan de attól még ott van egy 100m veszteség ami kb minden évben ennyi. 5 év alatt 420m ha jól emlékszem)
Ezen felül ugye igazol is a Milan ( eddig már elvert 30m kb de játékos csak ingyen távozott ahol a fizukon kb 12m spórolt.
Úgy gondolom ez a -120m per év a tulajnak nem fér bele. Túl sok. Így nem fogja tudni atraktivabbá tenni a klubot befektetők számára.
Úgy gondolom egyszerűen muszáj eladni valakit mert így a veszteség nem fog csökkenni márpedig az a cél.
Lehet egyedül vagyok, de Lansky nem tudok egyetérteni. Én máshogy látom, de persze nincs baj azzal ha más az embereknek a véleménye. Azért vagyunk itt hogy leírjuk.
Pont az a lényeg hogy nincs semmilyen cirkusz, szarkavarás. Raiolát gyakorlatilag hónapok óta nem lehet hallani nyilatkozni, amióta az amerikaiak itt vannak azóta csend van. A jelenlegi helyzet az, hogy a PSG tárgyalásba kezdett a Milannal. Kíváncsi lennék, hogy miből szűröd le, hogy Donnarumma menni akar.
Úgy van beállítva Donnarumma, mint valami véres rongy vagy egy rossz betegség, amitől szabadulni kell. Nekem az az unalmas, hogy ha az ő neve felmerül akkor állandóan a fizetésével van mindenki elfoglalva. 6 millió euróval a keret legjobban kereső játékosa, és? Miért baj, ha valakit jól megfizetnek azért, mert jól végzi a dolgát? Egyébként ez a szám egyáltalán nem sok, ha azt nézzük, hogy Biglia 3,5 milliót keres vagy éppen korábban Kalinic 3,5, Montolivo 2,5 Bertolacci 2… És lehet jönni azzal, hogy hány pont ment el Donnarummán, lehet jönni a hibák felsorolásával, de ha az elmúlt években nem ő állt volna a kapuban, akkor még nagyobb szarban lett volna a csapat. Voltak hibái, de ez benne van a pakliban, főleg 18-19-20 évesen. Inkább egy Juve elleni kupadöntőben hibázzon, mintsem egy BL-döntőben…
A 6 milliós fizetés egyáltalán nem tekinthető soknak, ha egy ilyen képességű játékosról beszélünk. Bármelyik élklubnál megkapná ennek a dupláját is. Ha már felmerült a Liverpool, náluk egy BL-győzelem (!!) ment a levesbe azért, mert nem volt jó kapusuk.
Az az „időzített bomba” a Milan legnagyobb értéke, az elmúlt évek legjobban teljesítő spílere, az olasz futball jövője és egy világszínvonalú kapustehetség, akiből néhány év alatt klasszis válhat és akár legenda.
Engem nem érdekel Raiola, mert nem ő játszik a Milanban. Amíg csendben van addig nem érdekel. Úgy tűnik, a két évvel ezelőtti cirkusz sok mindenkiben mély nyomot hagyott. Mindennek le lett hordva a srác, aztán kiderült hogy nem is ő volt a hunyó, hanem az ügynöke.
Nem eladni kell, hanem hosszabbítani vele és köré építeni a csapatot. Lehet beszélni arról, hogy kik vannak mögötte kapusposzton, de teljesen felesleges. Amíg ilyen szintű kapus áll a Milan kapujában, addig nincs értelme. Mindenki el volt ájulva Perintől vagy éppen Scufettől, hogy jobbak mint Donnarumma, aztán most hol vannak? Sehol… Megrekedtek a fejlődésben.
Az elmúlt 10 évben egyszer sem jöttünk ki jól abból amikor eladtuk a legjobbjainkat…
Veled értek egyet…
Én is veled értek egyet.És semmi garancia nincs hogy a befolyt pénzből olyat veszünk aki be is válik.Donna már bizonyitott,és még hatalmas potenciál van benne.A fizuja egyáltalán nem érdekel,valamire való játékos mind elkéri ezt.Ha pedig ilyen Vertut félék jönnek akkor meg is bolondulnék ha egy sajátnevelést elpotyázunk.Cutronéval szerintem ugyanez a helyzet.
Nagyjából én is így gondolom a dolgokat, ahogyan összefoglaltad.
Kösz a hozzászólást! A héten valamikor majd reagálni fogok, ha lesz időm. 🙂
Ezzel nagyon nem ertek egyet. 6 millios fizut Raiola sajtolta ki neki oriasi huzavona utan. Ha jol emlegszem olyan 3.5rol indultak es azzal is olaszorszag masodik legjobban fizetett kapusa let volna Buffon utan.
6m az jelenleg a vilag 4. legjobban fizetett kapusava teszi. 2mval tobbet keres mint mondjuk Allison a Poolban.
Ez egy irrealis szam ha a teljesitmenyet nezzuk es nyilvan a fizuigenye cask noni fog.
Teny ami teny rengeteget hibazott ahhoz kepest, hogy a fizuja alapjan a Vilag legjobbja kene, hogy legyen de a teljesitmenyeben ez nem tukrozodik szerintem mert egy Stakosha nem hibazott akkorakat mint Donnarumma de egy Szchecny sem.
A masik, hogy en semi fejlodest nem latok nala az elmult 3 evben ami picit aggaszto. Labbal tovabbra is nagyon gyenge.
Amugy a kapus dolga, hogy bravurokat mutasson be es megfogja amit meg kell. Szoval a sokszor megmentette a csapatot a goltol…nos minden kapusra ez elmondhato. Viszont nem minden top kapus potyazik annyit mint Donnarumma es keres melle 6m per evet.
Miért ha 4 M keresne akkor máris jobb kapus lenne?Az oké hogy volt egy-két hibája de ne álítsuk már be egy bakikapusnak.És elhiheted hogy bárhova menne mindenhol több fizut kapna.
Ezt azert gondold at megegyszer. mert per pillanak 3 csapat fizet tobbet a kapusanak mint most a Milan. Lehet eppen pont a fizuja miatt nem repkednek az ajanlatok erte mert a teljesitmeny/fizu nincs osszhangban egymassal.
Per pillanat az Arsenal is meg a Tottenham is kapust keres es, hogy hogy s nem a Lazional kopogtatnak nem pedig a Milannal. Vajon miert lehet ez?
„A masik, hogy en semi fejlodest nem latok nala az elmult 3 evben ami picit aggaszto.”
Ezt komolyan írtad? 🙂 Ha igen akkor nincs is sok értelme a véleménycserének.
A kapusposzt a leghálátlanabb az összes közül. Ha egy csatár elront egy vagy akár több 100 százalékos ziccert, a kutya sem emlékszik rá 2 nap múlva. Kapusoknál meg egy évtizedre megvan jegyezve, ha hibázik. Az utóbbi években a veretesebbnél veretesebb védelmünk milliószor hozta olyan helyzetbe Donnát, hogy csak les az ember. Ahogy írtam a hibák benne vannak a kapusok játékában. Nincs olyan kapus, aki ne hibázna, legyen az akár Buffon, akár Dida. Még az általad írt Alisson is szokott hibázni, tényleg.
Az más kérdés, hogy senki nem lenne elfoglalva egy kapus hibájával, ha a csapata azután vág egy 4-est az ellenfélnek. Itt van példának a Sampdoria elleni meccs. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az évek során hány meccset hagytam ki, az összeset megnéztem, akár felkészülési meccs, akár kupadöntő. Nem kell messzire menni és nagyon visszaemlékezni,mert ebben a szezonban is rengeteg de rengeteg olyan meccs volt, amikor az első félidőben vagy akár 60-70 percen keresztül ő tartotta a csapatot mert nagyobbnál nagyobb védést mutatott be vagy hozta a „kötelezőt”. Különben égés lett volna, aztán a csapat feléledt és behúzta a győzelmet.
Szczęsnyvel felesleges összehasonlítani, mert olyan védelem mögött egy olyan csapatban bárki védhetne. 🙂 Másrészt 10 évvel idősebb mint Donna és harmad annyi dolga volt egész szezonban… Még jó hogy nem hibázik, ha alig kell védenie.
Tetszik vagy sem a kapusokat a teljesitmenyuk alapjan itelik meg es Donnarumma bele-bele hibazik. Mi milan szurkolok szeretjuk enni Raiola baromsagait, hogy a kapusok Messie stb stb ahogy Balotellit is jol ranksozta anno, ogy mekkora emel a ligan ertekben…de a teny az, hogy Donnarumma a vilag 4. legjobban fizetett kapusa. Tobb nagy csapat is kapust keres illetve keresett tavaly de egyik sem jelentkezett be vagy vitte a „mi” kapus Messinket.
Kerdezem en, hogy h*lye a tobbi klub? Az Arsenal meg a Spurs a Lazional kopogtat per pillanat Strakosha utan amikor itt van a „Kapusok Messi”je es meg mozdithato is. Penz elviekben nem lehet gond a londoniaknak. De megkerdezhetnem, hogy tavaly miert nem jelentkezett be senki erte? Kapust igazolt a PSG, Real, Chelsea, Liverpool. A penz egyiknek sem problema akkor vajon, hogy lehet az, hogy nem kellett nekik Donnarumma aki szerinted semmivel nem bakizik tobbet mint a tobbi kapus viszont kivedi az ellenfelek szemet? Elviekben Minden csapat szeretne a soraiban tudni egy Fiatal kapus Messit aki megoldja a kapus problemakat 10 evre… Miert nem jelentkeztek erte amikor a milan koztudottan anyagi gondban volt es van.
A Pool megis Allison meg Strakoshanal kopogtatott, a Chelsea Vitte 80m Kepat, a PSG inkabb egy 40 evest hozott egy szezonra egyik sem Gigiot akarta.
A fejlodesrol: Szeintem pont ugyanannyit bakizik mint az elozo szezonokban es pont ugyanolyan gyenge sajnos labbal mint az elozo szezonokban…
Azt a két évvel ezelőtti ügyet is úgy tekintettem – sokakkal ellentétben -, hogy Donnarumma és Raiola bizony közösen kavartak. Ezt nem fejteném ki, mert most nem annyira lényeges, a fontos az, hogy én nem igazán tudok benne bízni.
Hogy a PSG tárgyalásokat kezdett a Milannal, az rendben van. Nyilván megkeresték a Milant, a klub rábólintott, hogy lehet tárgyalni. Ismert, hogy Leonardo és Raiola jóban van. Hogy nyilatkozott-e az ügynök vagy sem, nem érdekes. Az viszont érdekes, hogy egy olyan dörzsölt, egyre tapasztaltabb, ráadásul bennfentes információkkal rendelkező valaki, mint Leonardo gyakorlatilag az első lépésével éppen Donnarummát akarja megszerezni. Nyilván annál próbálkozik, akinél lehet. Leonardo figyelembe vehette, hogy a Milan anyagilag hogyan áll, valamint tudta, tudhatta, tudnia kellett, hogy Donnarumma maradni akar-e. Engem ez a történet nagyon emlékeztet a Kaká-transzferre, amivel kapcsolatban folyamatosan azt hangoztatták, hogy a brazil mennyire maradni akart, ehhez képes majdnem egy évtizeddel később ő maga ismerte be, hogy bizony ő maga a Realhoz akart igazolni, gyakorlatilag teljesen más megvilágításba helyezve a 2009 nyár elején történt – most már nyugodtan mondhatjuk – komédiát.
A kérdésedre, hogy miből szűröm le, hogy Donnarumma menni akar, azt tudom válaszolni, hogy a mozaikdarabkákat rakom össze. Simán elképzelhetőnek tartom ugyanis, hogy Donnarummától soha az életben nem fogjuk azt hallani, hogy ő távozni akar. Ha én lennék az ügynöke, azt tanácsolnám neki, hogy a Milan szurkolói felé mindig kommunikálja csak azt, hogy mennyire maradni akar, jól érzi magát stb. Ebben az egész transzferesdiban az ügynökök már régen elfogadták, hogy ők a rohadékok, akik a szegény játékosokat – ÁLLÍTÓLAG AZ Ő VÉLEMÉNYÜK NÉLKÜL… – adják-veszik. Ezeket a szerződéseket viszont akárhogyan is, de a játékosoknak is alá kell írniuk… Nem hiszek abban, hogy vannak a csúnya, gonosz ügynök bácsik meg a szegény szerencsétlen játékosok, akik semmiről sem dönthetnek. Itt is ezt gondolom.
A Donnarumma-fizetés. Természetesen a fizetések kapcsán elsődleges a teljesítmény. Én is úgy gondolom, hogy ha valaki teljesít, akkor fizessék meg. Ha ilyen vagy olyan okok miatt pénzt hoz a csapatnak, fizessék meg. Azt is elfogadom, hogy a fizetéseket egyre inkább az adott játékosban rejlő lehetőségekhez mérten állapítják meg. Foglalkozni kell-e Donnarumma fizetésével? Én azt gondolom, hogy egyértelműen. A fizetéseket igenis figyelembe kell venni, de nem feltétlenül úgy, hogy Alisson vagy Courtois mennyit keres.
A Milannak annak idején az volt az egyik problémája, hogy a bevétele aránytalanul nagy részét fordította a fizetésekre. Ez az, amit drasztikusan kellett csökkenteni. Ugyan a tőkeerős klubok is nagy pénzeket fordítanak fizetésekre, de meg tudják oldani, hogy ez ne bénítsa meg őket. A Milannal a 2010-es évek elején éppen ez volt a baj. (Hogy a Milan-vezetőség rosszul látta a BL-ben rejlő lehetőségeket (hogy milyen hatalmas bevételeket generál maga a részvétel is, az más kérdés. A spórolással 2012-ben semmire sem jutott a Milan, az emlékezetes Ibra-Silva transzferrel „nyert” összeg és megtakarítás üzleti bukás volt.) A Milan a jelenlegi helyzetében sincs túl jó pénzügyi állapotban. Vagy legalábbis ez gyanítható. Donnarumma fizetését – az idény elején talán csak Higuain előzte meg – az alapján is vizsgálni kell, hogy a keret más játékosaihoz képest annyival többet elkérhet-e. És akkor bizony meg kell nézni a fizetéseket. Bár egy egyre többet sérült játékosról van szó, de jogos, hogy háromszor annyit keres, mint a Milanért azért sokat tett Bonaventura vagy Kessie? Vagy kétszer annyit, mint a gólokat és gólpasszokat szerző Suso? Vagy majdnem kétszer annyit, mint a lassan világklasszissá váló Romagnoli? Szerintem nem. Én úgy gondolom, ha valaki odaadó, és a csapatáért, a klubjáért annyira meg akar tenni mindent, akkor nem lesz partner abban, hogy ilyen fizetések repkedjenek. Ha esetleg az lenne erre a reakció, hogy hülye lett volna visszautasítani egy ajánlatot, ami erről szólt, akkor erre meg azt mondanám, hogy volt annak idején tárgyalás a maradásáról, és vélhetően nem 5,5 millióról indult a Milan ajánlata, hanem jóval alacsonyabbról. A lényeg: valahogyan a maradni akaró Donnarumma – akinek a szerződéshosszabbítása szóba sem kerül – fizetése felkúszott 6 millióra.
Ami még a klub szempontjából is fontos. Lehet példálózni más klubokkal, hogy ott mondjuk a kapus(ok) mennyit keres(nek). Kizártnak tartom, hogy tudnál olyan példát mondani, aki – a klub keretéhez képest ráadásul – brutális pénzt keres, miközben a csapata harcol a BL-ért, de leginkább lemarad róla. A „zso008” által említett Alisson-fizetés alacsony. Ha Liverpool-drukker lennék, és ez a bér a háromszorosára vagy négyszeresére emelkedne, akkor sem feltétlenül érdekelne, mert a klub elképesztő pénzügyi helyzetben van, mint általában a PL-klubok. Sima tehetséggyanús játékosokért lazán kivágnak olyan összegeket, amelyeknek a fele is Milan-rekord lenne. A jelenlegi Milanban ez a fizetés rengeteg, mert egyszerűen nem hoz annyit a konyhára, mint amennyit kellene. Ezzel a fizetéssel Donnarummának kb. 25 gólt kellene kapnia, ami nyilván abszurd.
A Liverpool egy remekül felépített csapat, amely tavaly óta mondhatni, hogy egy Alissonnal javult, és a BL-döntőből BL-trófea lett. Hogy egyébként az egész csapat nagyot fejlődött, azért az sem elhanyagolható tényező, de persze egyértelmű, hogy Alisson fontos szerepet játszott a sikerben (főleg a csoportmeccseken). Ugyanakkor a Liverpool helyzetét nem szerencsés a Milanéhoz hasonlítani, mely utóbbinak egy rakás hiányposztja, hiányossága van. Hogy úgy mondjam, megint közel a nulláról kell építkezni. Klopp évek óta építi a csapatot, megfelelő koncepcióval, pénzügyi kerettel, rendszerrel, szakmai tudással. A Milannak mije van? Az elmúlt években kb. évente új, de közepes tehetséggel megáldott edzője, gyenge vezetése, pénzhiánya. Talán most lesz egy edző, aki be meri vállalni a 2 támadós játékot. Miután a Milan hülyére nyerte magát azzal, hogy 2 támadóval szerepelt, most feltalálták a spanyo viaszt… Ilyen értelemben tehát nem szerencsés a klubokat összevetni. A Liverpoolnak nem lenne sok, ha 12 milliót adna Alissonnak, mert a BL-ben van, rengeteg pénzt kap az FA-től, egyre eladhatóbb a futballja. A Milan számára viszont szerintem nagyon sok az egy játékosnak juttatott 6 millió (bruttó 12).
Az időzített bomba kifejezést nyilván értetted, hogy elsősorban mire, illetve kire használtam. Raiolára, aki nyilván az agytröszt, aki nem annyira képvisel, mint inkább irányít valakit. Nála olyan nincs, hogy megállapodás. Ha Donnarumma 10 gólt kapna, akkor kopogtatna az újratárgyalásért. Én ebben úgy gondolom, Donnarumma is partner (lenne), de ezt már kifejtettem az előbb, így nem ismétlem magam. Amiket leírtál vele kapcsolatban, azok nyilván rendben vannak, én magam is elismerem a képességeit. A fenti hozzászólás egyik bekezdésében emlékeim szerint írtam is erről.
Hogy téged nem érdekel Raiola, az egy dolog, de nem kellene naivnak lenned, hogy ha ő nem beszél, akkor nem is történik semmi. A két évvel ezelőtti esetet szerintem nem jól vagy megint csak naivan látod. Abban a történetben semmi sem bizonyosodott be. Volt egy elkeseredettnek tűnő Donnarumma és egy szemétládának titulált Raiola. Az ügynök elérte a célját, ügyfelének kialkudott egy brutális fizetést. Természetesen Raiola volt, aki az ügyben kavart, az érettségivel sem bíró Donnarummának nyilván gőze sem lehetett, hogy mire megy ki a játék. Ugyanakkor azt nyilván tudhatta, hogy több pénzt kaphat az új kontraktussal. Azt is tudhatta, hogy az ügynöke kikkel dolgozott eddig, és hogy milyen híre van. A szerződésen az ő aláírása (is) szerepelt. Az értelmi szerző az ügyben Raiola volt, de azt nagyon nehéz lenne cáfolni, hogy ehhez nem asszisztált Donnarumma is. Ahogy fent is írtam: itt a szerepek „hagyományosan” le vannak osztva. Még a vándormadár Ibrahimović is azt mondta a távozását követően, hogy maradni szeretett volna. A legtöbb játékos, aki az adott csapatánál valamit letett az asztalra és nevet szerzett, nyíltan nem mondja ki, hogy menni akart. Ahhoz az kell, hogy a klub részéről valami nagyon durva dolog történjen. Tehát a szerepek ki vannak osztva. És az elmúlt két évben mi is történt? Ha a Te verziódat fogadjuk el, hogy Raiola volt a hunyó (azaz Donnarummának semmi köze nem volt az egészhez), akkor elég érdekes, hogy mi is történt az elmúlt két évben… Donnarumma maradt az ügynökénél… Annál a Raiolánál, aki majdnem elvitte egy másik csapathoz (állítólag ugye az akarata ellenére), aki miatt a szurkolók kifütyülték, pénzzel dobálták meg (mert félreértették őt…). Azóta eltelt két év, és nincs szó szerződéshosszabbításról azzal a klubbal, amelyet elvileg annyira szeret, és amelyből nem akar eligazolni… De ha te még ezek után is azt gondolod, hogy Donnarumma egyenlő a friss hóval, hát legyen.
Nem eladni kell, hanem hosszabbítani vele… Nos, ahogy írtam, egyelőre semmi jele annak, hogy hosszabbítani akarna a Milannal. Ki fog derülni, hogy mit akar.
Abban igazad van, hogy az elmúlt 10 évben nem jöttünk ki jól abból, ha eladtuk a legjobbjainkat. Ugyanakkor ezek a >>legjobb játékosok<< mezőnyjátékosok voltak. Nem ismerek olyan klubcsapatot, amely megrendült volna attól, hogy a klasszis kapusa eligazolt vagy visszavonult volna. Persze közhely, hogy egy csapatépítés kezdetén kell egy jó kapus. Én úgy gondolom, egy jó és megbízható kapusra ugyan szükség lehet, de nem kötelező egy világklasszis hálóőr. Nem gondolom, hogy a Milan felemelkedése azon múlik majd, hogy Donnarummát itt tudjuk-e tartani. Ha van egy extraklasszis kapus, előtte egy közepes védelem, az jóval kevésbé hatékony, mint egy jó védelem mögötti közepes kapus. Annak idején én nagyon favorizáltam Perin érkezését, de a Milan inkább Abbiatival hosszabbítgatott, amit akkor is rossz ötletnek tartottam. Őt Donnarumma helyett megfelelő igazolásnak gondolnám, de persze akkor, ha a védelmet Donnarumma árából fel lehetne turbózni.
A jó kapust meg kell tartani, Reina sztem már nem lenne képes pótolni őt.
Amennyiben a cél a következő 5 évben a BL szint elérése, bajnoki cím megszerzése – és persze ha maradni is akar – nincs értelmes indok az eladására , éppen ellenkezőleg hasonló tehetségek beszerzése lenne a cél. Az nem csapatépítés, hogy mindig eladod az aktuálisan legjobb játékosaidat.
Amennyiben az élvonal üldözése, a középmezőny élharcosai akarunk lenni – és el is akar menni – el kell adni és küzdünk továbbra is a 3-4. helyért.
Ha tényleg jó csapatot akarunk építeni, akkor miért adnánk el ? Maradnia kellene.
Papíron jól mutatna, mint könyvelési tétel az az 50-60 milliós tőkenyereség (ez ugye független az esetleges játékoscserétől), meg a megspórolt fizu.
Ha Gazidis dönt, eladjuk, ez nem kérdés.
Ez egy nagyon összetett kérdés. Ott van az az oldal, hogy két éve amikor hosszabbítani szerettt volna szeretett klubjával, és meghálálni, hogy (Mihajlovicnak hála) ilyen korán lehetőséget kapott a játékra és a világ egyik legnagyobb igéretévé válhatott, olyan szinten szabad kezet adott az ügynökének a szabad eszközhasználatra – aki undorítóan de tagadhatatlanul a maximumot kihozta (anyagilag) a helyzetből -, hogy az a szerethetőségébe került, és mint egy ilyen cikk alatt is jól láthatjuk: elég megosztó egyéniség lett. Szerintem túl hamar kapott túl nagy fizetést, ami nem egészséges egy fejlődés, az elvárások fokozódó súlyának szempontjából. Egyértelműen láthatóan nem is azt a szintet hozza, mint a fizetésemelés előtti szezonban, kevesebb a bravúr, több a potya. De persze lehet mondani hogy benne van a pakliban, viszont csapaton belül irreálisan nagy fizetés ellenében jogos az elvárás hogy ilyenek nem férnek bele. Máshol a világon és a Juventusban ez egy normális fizetésnek minősül, de sajnos a Milan helyzetében ez nagyon magas. Valószínűleg azt a bizonyos kupadöntőt a Juve amúgy is hozta volna (már nem tudjuk meg), de ha azt nézzük, a Samp elleni potya a csapat pont a BL-t érő egy pontjába került. Persze rendre hozza a meccseket jó teljesítménnyel, de vannak ezek a szélsőségek, amik az átlagot lefelé húzzák olyan átlagolható szintre amit a (valahol feljebb említett pl) Strakosha is hoz kevesebb fizuért – hangsúlyozom átlagolva.
Másik oldalról még mindig nagyon jól véd, még mindig saját nevelés és még mindig nagy ígéret, még mindig hatalmas tehetség! Nehéz ebből a szempontból úgy megítélni, hogy meddig marad tehetség és mikor lehet már kiforrott játékosként kezelni? Hiszen 3,5 élvonalbeli szezon a lábában van, ami már azért komolyabb mennyiség. Az én meglátásom szerint a következő szezonban “válik férfivá”, ez lesz igazán mérvadó szezon a pályán töltött idő, kora, és minden egyéb szempontjából. Tehát érdemesebb lenne még mindig tehetségként kezelni és megtartani legalább a következő szezonra, az új edzővel, játékrendszerrel kipróbálni. Azért említem a játékrendszert is, mert sokan írjatok, hogy gyenge lábbal. Nagyon remélem leszokik a Milan erről a “passzolgassunk hátul, és hozzuk minél kellemetlenebb helyzetbe a kapusunkat hogy utána a közönség hajtépése közepette próbáljuk meg kihozni a labdát” taktikáról. Biztos vagyok benne hogy ez stresszeli Donnarummát, és ha nem tud fejlődni lábbal az még valahogy elfogadható de legalább ne erre élezzünk ki minden labdakihozatalt… nem utolsó sorban megtartaná az adrenalin mennyiségét a védésekhez.
Összefoglalva: szerintem a néha ingadozó teljesítménye ellenére még mindig tehetség akinek a vállát talán túl nagy súly nyomja, de mindenképp nagy reménység, aki köré érdemes csapatot építeni. Én sikernek könyvelném el a vezetőségtől ha sikerülne megtartani, és köré építeni egy versenyképes csapatot. Ehhez persze az kell hogy jövőre minimum meglegyen a BL, és elkezdjen kicsit okosabban gazdálkodni a klub – nem úgy mint az idén lejárt szerződésű kiegészítő embereinkkel… Nem tudom honnan de máshonnan elő kell teremteni a hiányzó összeget, hamár haladékot kapott a klub az UEFAtól, és mindent vagy semmit ezt az évet megtolni.
Az már csak úgy gondolom álom, de a legnagyobb bravúr és mindenki nyer szituáicó lenne, ha megtartanánk Donnarummát fizetéscsökkentéssel. Ez elvitathatatlanul a vezetés rátermettségét tükrözné, Donnarumma tanúbizonyságot tehetne a klub iránti hűsége mellett, – főleg hogy tudja hogy a klubnak faragnia kell a költségekből -, letéphetné a pénzéhes és tutyi mutyi bélyeget magáról, és mindennek a szurkolók örülnének a legjobban.
De valljuk be ennek a legkevesebb a realitása..