Szerző: andrijcar

1989 óta Milan szurkoló

Philippe Mexés már alig várja, hogy pályára léphessen a Milan mezében. „Nagyon boldog vagyok az új kalandom miatt. Mindent megteszek a Milan sikeréért.” – mondta a francia a védő a Sportitaliának tegnap este, miután együtt vacsorázott Adriano Gallianival. „Miről beszélgettünk? Kicsit mindenről, de ne kérdezzenek a Mr. X személyéről, mert fogalmam sincs, ki lehet az.” Mexés a Roma csapatától érkezett ingyen a Milanhoz, miután lejárt a szerződése a fővárosban. Jelenleg sérüléséből lábadozik, az orvosok az őszre jósolják a visszatérését.

Még több...

A Milan lehet a Romától távozni készülő  Jeremy Menez új klubja a Mediaset szerint. Menez három év után valószínűleg a nyáron távozik a Stadio Olimpicóból, a cikk szerint a friss olasz bajnokhoz. A Mediaset egyenesen azt állítja, hogy a piros-feketék vezetői már meg is állapodtak a játékossal. A Milan kevesebb, mint 10 millió euróért szerződtetheti a 24 éves támadó középpályást, de ehhez még meg kell állapodnia a római klubbal is.  Menez neve már felmerült márciusban is, mint lehetséges érkezőé, erről akkori cikkünkben is írtunk. A Mediaseten kívül senki más, így a két klub sem erősítette meg a hírt.

Még több...

Alberto Paloschi elmondta, számára a Milan olyan, mint a családja Az előző szezont a Parma csapatánál töltő játékos a nyáron visszatér nevelőegyesületéhez a Milanhoz. A felkészülés alatt igyekszik bebizonyítani, hogy lehet rá számítani a felnőtt csapatnál. Paloschi az elmúlt pár napban a touloni tornán szerepel az olasz utánpótlás válogatottal, eddigi termése két gól. „Még nagyon fiatal vagyok és szeretnék sokat tanulni és fejlődni. A Milan a családom. Gyerekként érkeztem a klubhoz és azóta rengeteg időt töltöttem el eben a környezetben, emiatt is érzem az otthonomnak a klubot. Az a célom, hogy amikor pályára lépek, meghatározó legyek és eldöntsem a mérkőzést.”…

Még több...

Massimiliano Allegri megnyugtatta a Milan szurkolóit, hogy a klub fontos játékosokat fog igazolni. A már szerződtetett Taiwo és Mexés mellett sokszor került szóba Marek Hamsik neve is, de Allegri szerint a játékos iránt sosem érdeklődtek. „Milan szintű játékost keresünk a középpályára, aki rendelkezik a szükséges képességekkel.”- nyilatkozta a tréner. „A klub szerződtetni fog fontos játékosokat akikkel együtt dolgozhatok majd. Hamsik? Sosem merült fel a neve köztünk, ez is csak az újságok által kreált hír volt.” Jelenleg a Standard Liege játékosáról, Axel Witselről zajlanak tárgyalások, de a szurkolók igazi nagy névre is számítanak a nyáron. „Adriano Gallianinak igaza van, amikor azt…

Még több...

A 2010/2011-es szezon utolsó ‘Hónap játékosa’ szavazását a brazil Thiago Silva nyerte meg, magabiztos fölénnyel, hiszen csaknem kétszer annyi pontot kapott, mint a második Robinho. Silva elsőségével ebben az idényben összesen négy alkalommal végzett az élen, csak úgy mint Zlatan Ibrahimovic. Mivel az Év játékosa díjat a havi szavazások és eredmények összegzése alapján osztjuk ki, ezért biztos, hogy a győztes a két játékos közül kerül ki. A párbajt az dönti el, hogy mennyire kiegyensúlyozott teljesítményre volt képes a játékos a szezon során. Hamarosan közzétesszük az Év játékosa díj nyertesét is, de addig is lássuk, mi lett májusban a ‘Hónap játékosa’…

Még több...

A Milan 14 milliót spórolt meg a távozók játékosoknak és a lecsökkentett fizetéseknek köszönhetően. A  Milannews.it szerint a klub 14 millió eurót spórolt azon, hogy idősebb játékosaival kötött új szerződésekben csökkentette a fizetéseket illetve távozik Pirlo, Jankulovski, Papastathopoulos és Legrottaglie. Az összeg csak azért nem 24 millió, mert az új érkezők fizetésére is kell költeni, ami 10 millióval terheli meg a költségvetést. Ez egészen pontosan Taiwo, Mexes és Paloschi fizetése. A megtakarított pénz jól jöhet, hiszen hamarosan nyílik az átigazolási piac, ahol jó hasznát veheti Galliani minden egyes eurónak.

Még több...

Falco újra lecsapott. Az olasz férfi, aki arról vált híressé, hogy mérkőzéseken beszalad a pályára, a BL döntőn is megmutatta magát. A renitens úr, akinek becsületes neve Mario Ferri, tegnap este a Barcelona-Manchester United döntő alkalmával szaladt be a pályára, és egy Milan sálat dobott Lionel Messi nyakába. Korábbi akció során például Marcelo Lippinek is üzent, amikor egy pólót viselve rohant pályára, melyen az állt, hogy Cassanót be kell hívni a 2010-es világbajnoki keretbe.

Még több...

Az Udinese játékosát, Kwadwo Asamoaht is emlegetik, mint lehetséges Milan igazolást. A Datasport szerint Rodney Strassert is bevonhatja a két klub a transzferbe. Asamoah karrierjét a Liberty Professionalsnál kezdte, majd játszott a Bellinzona és a Torino csapatánál is. Első udinei tétmeccsét 2009 januárjában játszotta. A Bajnokok Ligája selejtezőjében induló Udinese 15millió euróban határozta meg a játékos vételárát, amit a Milan azzal igyekszik csökkenteni, hogy bevonná a transzferbe a fiatal Rodney Strassert. Adriano Galliani mai nyilatkozata alapján egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Asamoah a nyáron Milánóba költözik. Az, hogy milyen áron és kiért cserébe, a jövő zenéje.

Még több...